Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Karczewicz Ágnes: Cinege-mesék hétről hétre

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. november 20.

(Óvodáról, óvodából Mindenkinek)

 

 
A meséink, történeteink állandó szereplői:

 28 eleven, örökmozgó, állandóan kérdező 3-7 éves, akik napjában nagyjából száz kérdést tesznek fel. Akik folyamatosan újabb és újabb ötletekkel állnak elő. Akik tágra nyílt szemmel nézik a felhőket és azonnal mesét kerekítenek a látottakhoz. Akik alig várják az eső végét, hogy pocsolyába ugrálhassanak, és sárból süteményt gyúrhassanak. Akik az egyik pillanatban még hős lovagok vagy űrhajósok, a következőben meg már vad oroszlánok. Egyszóval olyanok, amilyennek egy óvodásnak lenni kell. Ők a CINEGÉK.

Manók és a diófa tündérek, akik hol segítenek, hol borsot törnek az orrunk alá és már több, mint 7 éve állandó, láthatatlan társaink.

A felnőttek: Kriszta, Zsuzsi, Ildi és én (Ági) a mesélő

Az állandó helyszínek:

  • Nagykovácsi Kispatak Óvoda Cinege csoportja
  • Nagykovácsi Békás tó, ahol a nádasban laknak a vízi manók és a fák tetején vannak a fagyöngy házak, melyekben az erdei manók élnek.
  • Az erdő mélyén megbújó „Manó falva” és a „koronázó fa”

Ebből a „mesés”, talán rendhagyó „bemutatkozásból” már sok-sok minden kiderülhetett arról, hogy melyek a számunkra legfontosabb szavak az életünk tervezése, szervezése során:
– a sokszínű játék, a tevékenykedés, tapasztalás és a mesevilág
– a természet és élet közeliség
– felfedező ismeretszerzés
– hagyományok őrzése és alakítása, a közösség formálása…

…és még sorolhatnám a szebbnél szebb gondolatokat, szavakat oldalakon keresztül, de azt hiszem valójában a legfontosabb az az, hogy ezek a szavak, hogyan válnak élővé. Az elkövetkező hetekben ezt követheti nyomon az, aki elolvassa történeteinket, gondolatainkat.

 

Kavicsok és kristályok

 

 

 

Tündér

A cinegék között tündér járt a héten. Mi minden történt velük még? 

 

 

Megérkezett a cirkusz!

Farsang, cirkusz és persze a medvék. Ebben a vidám időszakban sok-sok érdekes és izgalmas dolog történt a Cinege csoportban. Felsorolni nem is tudnánk mindent, pillantsatok hát bele Ági beszámolójába 

 

Ma van a holnap tegnapja

Karczewicz Ágnes csoportjában januárban sem unatkoztak a kicsik és nagyok. Ezúttal az évszakokkal, az idővel ismerkedtek, és bizony jó pár órát is készítettek ez alkalomból. Hogy mi mindennel játszottak még?

 

 

Angyalszárnyon érkezik a (kis) Karácsony

Karczewicz Ági csoportjában nincs karácsonyfa, ajándékok, sem ünnepi műsor. Van azonban közös játék és izgatott várakozás. A részletek 

 

Advent 1. hete

Minden kisgyermek izgatottan várja az adventi időszakot, kiváltképp a Mikulás érkezését. Mi mindennel kedveskedtek Karczewicz Ági óvodásai a nagy szakállúnak? Most kiderül

 

Mi mindenre jó a cipő?

Lassan közeledik a karácsony, a kis cinegék nagyon készülnek már. András napját is megünneplik és Ági ezen a héten azt mutatja be, milyen frappáns projekt alakítható a cipők köré

 

Az oroszlán tekintete – Gondolkodj Egészségesen Program

A héten egy kedves történet köré szőtte Karczewicz Ági a Cinege csoport életét. Finny Petra meséje a Gondolkodj Egészségesen Program keretein belül került előtérbe, és biztosan mindenki hamar a szívébe zárja: ITT ELÉRHETŐ.

 

 

Márton napja

November 11. Márton napja a legtöbb intézményben jeles ünnep, előkerülnek a lámpások, a libás játékok, dekorációk. Nem volt ez másként a Cinege csoportban sem. Mi mindennel töltötték az ünnepet? ITT OLVASHATÓ

 

Esős ősz

Időjárás projekt? A gyerekek egyik kedvence, ha esik, ha fúj…. de hogyan építsük be az időjárás elemeit a mindennapokba? És a tornába? Karczewicz Ági most megmutatja: 8. HÉT

 

Gesztenye és festészet

Ezen a héten a Kispatak Óvoda ismét csodálatos példát mutat számunkra, hogyan is valósuljon meg a szülők-pedagógusok között az együttnevelés. A gesztenye és a festészet bűvkörében töltött hét eseményei ITT LETÖLTHETŐK.

 

 

Egy mozgalmas hét

Karczewicz Ágnes óvodásai ezen a héten sem unatkoztak! Volt itt játék, kreatív alkotás, mese. A 6. hét eseményei letölthetők innen: Cinege mesék 6. hét

 

 

Népmese napja – 7 próba és sok móka

A Kispatak Óvoda egy napra a mesék birodalmává vált, ahol a hősöknek hét próbát kell teljesíteniük. Szerencséjükre a jó tündér óvó nénik minden kepésüket segítik…de vajon elnyerik e a jutalmat a nap végé? Ide kattintva kiderül: A népmese napja.

 

 

Mihály nap az óvodában

Mi mindent történt a hagyományos Szent Mihály napon a Cinege csoportban? Milyen tevékenységeket kínált a gyerekeknek Karczewicz Ágnes? Itt olvasható: Mihály nap

 

 

Jeljátékok hete II.

A hagyományos év indító Cinege játék második hete. A középpontban ezúttal a macska úr, esőfelhő, cseresznye jelek álltak. Milyen kreatív ötletekkel rukkolt elő Ági? Itt olvasható: Jeljátékok hete II.

 

Jeljátékok hete I.

A Cinegéknél hagyomány, hogy az első hetekben a gyerekek jeleivel kapcsolatos játékokat játszanak, tevékenységeik is ezek köré csoportosulnak. E heti jelek: alma, körte, hal. Hogy mi mindennel múlatták az időt a cinegék? Itt olvasható: Jeljátékok hete I.

 

Újra együtt

Megérkeztek a legkisebb Cinege fiókák a csoportba és a régiek is izgatottan várták a szeptembert. Az első hetekben az ismerkedésé a főszerep, gyermek és pedagógus is egymásra talál. Erről szól az első heti összefoglaló, mely itt érhető el: Cinege mesék – Évindító pillanatok.

 

 

Egy valódi óvodai szerelmes történet! Cinege mesék – szerelem

 

 

A Cinege-mesék legújabb epizódjában belepillanthatunk egy heti tervükbe és megnézhetjük, hogyan is telik náluk egy élvezetes, mesével teli hét. Alapja a tücsök és a hangya tanulságos meséje, kiegészítve egy izgalmas tervezettel és a kreatív alkotásokról készült képekkel, melyeket a következő linken érhettek el: Tücsök és a hangya, avagy egy mesés hét

 

 

Dobozba zárt képek Március 15-re, avagy az újrahasznosítás jegyében készítettek gyönyörű alkotásokat a cinegék. A művekről készült képeket a következő linken érhetitek el: Dobozba rejtett ünnep

 

 

A húsvét közeledtével a Cinege csoport újabb mesés-rajzolós kalandra készül! Alapjául pedig a Húsvéti cinegemese szolgál, melyet a linkre kattintva tekinthettek meg és élhetitek át Ti is Nyuszifül történetét.

 

A körforgás és idő témakörben a Cinege csoport csengő órát készített, mellyel rengeteget játszottak. Az ötletadó bejegyzést itt olvashatják: cinege-ora

 

 

A Cinege csoport újévi projektje, a körforgás, az idő. A Cinege mesék sorozat aktuális részében együtt ötletelhet, tervezhet Karczewicz Ágnessel arról, hogyan lesznek a körökből évszakok: Hogyan érzékeltessük óvodásainkkal minél több módon az élet egyik legalapvetőbb jelenségét a körforgást? Ötlet-tár 2017 első napjaira, heteire

 

Eltelt egy nyár, és a cinege fiókák ismét együtt fedezik fel a világot. Az ősz első kalandjában Bolero manónak segítettek: Újra együtt

Ha szeretnénk Cinegéink mindennapjait is színessé varázsolni, segíthetnek nekünk a Szivárvány Manók. Ötletek a hetek és napok ritmusának kialakításához. Töltse le legújabb cikkünket a linkre kattintva! 10 napos életritmus

 

Új Cinege-fiókák érkeznek a Fészekbe. Töltse le cikkünket, hogy megtudja, hogyan tegyük könnyebbé a be- és visszafogadást az új “tanév” kezdetén. Cinege_mesek_Befogadas

 

Apró Cinegéink most megmutatják nekünk, ők hogyan búcsúztatják a “tanévet”. Kattintson, és töltse le legújabb kalandjukat! Kiskiralynapok

A Cinege fiókák minden nap segítik az óvó néni munkáját, és tesznek azért, hogy sose égjen ki. Olvassa el Ági óvó néni történetet erről! A cikk letölthető innen: Cinege mesék – Kiégés 

 

Mit tehet a pedagógus, ha a gyerekek meglepik egy témahét-ötlettel és Csillagok háborúját játszanak egész héten? A kreatív tippekért kattintson ide:Cinege mesék – Csillagok háborúja

 

Újabb Cinege-mesénk pünkösd alkalmából lepi meg játékos ötletekkel! Készüljön velük az ünnepre, töltse le a legújabb cikket innen: Cinege mesék – Pünkösd

 

Tavasz, pitypang, projekt, kreativitás és a szülőkkel való kapcsolattartás lehetőségei… Ezekkel segítik az óvodapedagógusok munkáját a Cinegék ezen a héten. Töltse le a kreatív tippeket itt: Cinege mesék – Cinege Hírmondó

 

Apró Cinegéink ezúttal izgalmas és érdekes tavaszi programot ajánlanak nekünk! Töltse le a cikket innen: Cinege mesék – Programajánló

 

Közeleg az anyák napja, amire a kis Cinegéink kedves csokorral készültek nektek: egy vers, egy történet, egy játék – mindezt az anyukák nagy örömére! Az anyák napi cikk letölthető innen: Cinege mesék – Anyák napja

 

Itt a tavasz, és a Föld napjára a kis Cinegéink az udvaron elkészíthető kísérletekkel készültek nekünk. A cikk leölthető innen: Receptek a Föld napjára

 

 

Tavasz alkalmából három vidám ünnepre készülhet most együtt a Cinegékkel! Játékos ötletek, gyakorlatias tippek és megvalósításuk – könnyen, gyorsan, egyszerűen a Cinege-mesék új történetével.

A legújabb cikk letölthető innen: Tavaszváró Cinege mesék

 

A Cinege-mesék sorozatunk következő darabja a víz világnapjának alkalmából ötleteket ad arra, hogyan dolgozzuk fel a témát az óvodában. Egy teljes hétre szóló izgalmas projekt óvodapedagógusoknak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt. 

A cikksorozat következő részét konkrét játékokkal itt tudja letölteni: Cinege mesék hétről hétre 2.

 

A Cinege-mesék első története március 15.-éhez repít minket: ötletek, játékok, tevékenységtervek az óvodai ünnepléshez. március 15.

 

 


ikonOlvasószoba

Megfejtettük Ági óvó néni titkát!

Már annyi jót hallottunk Karczewicz Ági óvó néniről, hogy muszáj volt a saját szemünkkel meggyőződnünk arról, hogy ő tényleg egy közóvodában tényleg valódi, mindennapi gyerekekkel dolgozik, és nem ...

Tovább olvasom »

Újítsa meg módszertanát velünk!

Itt a tavasz, a megújulás időszaka. Frissítse fel módszertani repertoárját velünk! 

Tovább olvasom »