Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Sára néni ötletei 4. rész: Bemutató óra kreatívan

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. július 25.

Egy nyílt napra készültem november környékén. Több napig gondolkodtam, hogy egyáltalán milyen órát mutassak, hiszen az elsősökkel még nagyon az elején jártunk mindennek. Végül arra jutottam, csinálok egy vegyes órát, ahol sok mindent meg tudunk mutatni a szülőknek, de mindezt úgy, hogy a gyerekeknek semmi meglepő, vagy új tevékenység ne legyen benne.

Minden reggel olvasok a gyerekeknek és a legtöbbször le is rajzoljuk amiről olvasunk, vagy el is készítjük technikaórán a szereplőit,  ezért aztán úgy gondoltam, egy mese köré kerítem az óra anyagát.

Az alábbiakban a tanóra rövid vázlatát látjátok.

Sárkánymese

Korona, királyfi, alma, sárkány képe a táblán

Beszélgetés a mesékről, különböző mesekezdések, mesével kapcsolatos szavak gyűjtése.

Mi szokott történni a mesékben, amikben sárkány is szerepel? (tanulói válaszok)

Egy varázslat folytán mi is belekerültünk egy mesébe, segítenünk kell a királyfinak kiszabadítani a királylányt. Ehhez próbákat kell kiállnunk.

Bemelegítés

Légzőgyakorlat, artikulációs gyakorlatok

Bármilyen bemelegítő gyakorlat

Visszaülnek a helyükre.

1.próba – önálló munka

1.feladatlap: Az ú hívóképe az olvasókönyvből (út), alá le kell írni, amit a képen látnak.

2.próba – páros munka

2.feladatlap: Hány hangból áll? A képek alá annyi tulipánt rajzolnak, ahány hangból áll.

3.próba – csoportmunka (egy padsor egy csoport) Kirakós – Sárkány képét kell kirakni az szétvágott darabokból.

4.próba – Varázskönyvből olvasunk! (olvasókönyvből szótagok olvasása)

Differenciálás: A jó olvasó tanulók mondókákat (varázsigéket) kapnak, azt kell felolvasniuk.

5.próba – Küzdés a sárkánnyal. Hétfejű sárkány képe a táblán. Hány fejét tudjuk levágni egy suhintással? Mennyi marad? (Kivonás gyakorlása)

Kiszabadítottuk a királylányt! Mesebefejezések gyűjtése.

  • Tulipánból Jancsika készítése

Óra értékelése

Órai munka értékelése egyéni, páros és csoportmunka alapján.

A feladatok tovább fejleszthetők korosztály szerint pl.:

  • számkör bővítésénél nagyobb számokkal lehet dolgozni
  • Számkirály játék mint próba
  • nagyobbaknál olyan szavak gyűjtése, ami már szempontok szerint csoportosítható (ige, főnév, melléknév stb.)
  • memóriafejlesztés: rövid mondókák megjegyzése, leírása
  • Fogalmazás tanítás előkészítéseként, házi feladat lehet egy mese írása, vagy a történet leírása párbeszédekkel.

Porteleki Sára

Játékkal minden könnyebb: https://neteducatio.hu/uzlet/pandine-csajagi-maria-szabad-a-jatek-legyen-elmeny-a-tanulas-jatekos-modszerekkel/

 

 

 


ikonOlvasószoba

Sára néni ötletei: Kreatív hang- és betűtanítás

Van az úgy, hogy az ember unja magát. A napi rutin, a sok év tanítás bizony néha fásulttá tesz. Biztosan mindenkinek megvan ezekre a helyzetekre a megfelelő stratégiája, de hiszem, ha megosztjuk eg...

Tovább olvasom »

Sára néni ötletei 2. rész: Évkezdés kreatívan

Még csak most osztottuk ki a bizonyítványokat, de nekem már a következő év elején jár az eszem. Na nem mintha annyira előrelátó és szorgalmas lennék, egyszerűen csak a faliújságról szedtem le a nyá...

Tovább olvasom »

Sára néni ötletei 1. rész: Kreatív pedagógus?

14 éve tanítok. Mondhatnánk, ez nem is olyan hosszú idő, hiszen sok, általam nagyra becsült kollégám dolgozik több évtizede ebben a szép, de nehéz szakmában. Mégis úgy érzem, az elmúlt 10 év hozott...

Tovább olvasom »