Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Sára néni ötletei 2. rész: Évkezdés kreatívan

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. július 11.

Még csak most osztottuk ki a bizonyítványokat, de nekem már a következő év elején jár az eszem. Na nem mintha annyira előrelátó és szorgalmas lennék, egyszerűen csak a faliújságról szedtem le a nyári dekorációt, és szemet szúrt az üressége.

Hogyan fogadjuk a gyerekeket szeptemberben? Hogyan tehetjük még örömtelibbé a találkozást?

Évekkel ezelőtt az első osztályom idejében pattant ki az ötlet a fejemből. Azóta már hagyomány lett.

Első év végén már egészen ügyesen írnak, másolnak a gyerekek. Az utolsó magyarórák egyikén lediktáltam nekik a címemet, és megbeszéltük, hogyan írhatnak nekem képeslapot. Mivel előfordulhat, hogy az osztályunkba olyan kisgyermek is jár, aki nem tud nyaralni, ezért fel kell hívni a gyerekek figyelmét, hogy otthonról is írhatnak, nehogy bármelyikük rosszul érezze magát emiatt.  A szülői értekezleten a szülők segítségét kértem ehhez a feladathoz, hiszen nélkülük ez nem valósulhat meg.

A beérkezett képeslapokat boldogan gyűjtögettem egész nyáron. Nagyon nagy élmény olvasni a girbe-gurba sorokat, figyelni, ki merre járt.

 Augusztusban lefénymásoltam a képeslapok hátoldalát, és a képes oldalakkal együtt egy montázst készítettem belőlük. A dekorációt még színesíthetjük az előző évben kivágott figurákkal, vagy készíthetünk újakat is, esetleg kivághatjuk egy hegy vagy a Balaton körvonalát. Ez utóbbi azért is jó, mert ezen megkereshetjük, ki melyik településen nyaralt. Egy Magyarország térkép és egy földgömb is jó, ha van a teremben, hiszen megkereshetjük a nyaralás helyszíneit. Ezzel máris több környezetórát is lefedhetünk, és ismerkednek a térképpel is.

A nagyobbaknál már kérhetünk levelet is, ezzel a fogalmazástanítást készíthetjük elő.

A képeslapos faliújság remek tanévindító. A gyerekek nagyon örülnek, hogy az ő lapjuk is kint van, látják a többiekét is, így a rég nem látott társakkal is gördülékenyebbé válik a beszélgetés.

Az élményeiket könnyebben el tudják mondani, miközben az adott tájról, emberekről, környezetről is sokat megtudunk. Komplex órákat varázsolhatunk már az első napokban.

Magyar nyelv és irodalom:

  • Fogalmazás előkészítése levélírással;
  • szógyűjtés a nyári élményekkel kapcsolatban;
  • A képeslap szövegének lemásolása, rajz készítése a füzetbe
  • szólánc a nyári élményekből

Természetismeret:

  • Országok, városok, települések keresése a térképen
  • Felszíni formák felismerése, meghatározása
  • Tengervíz, édesvíz különbségei, élővilága

Rajz, technika

  • Élmények lerajzolása
  • Felszíni formák gyurmából

Természetesen bármivel ki lehet egészíteni ezt az ötletet, az évek alatt nekem is jutottak eszembe újabb és újabb lehetőségek.

Tapasztalatom szerint a szülők nagyon hálásak ezért, sokszor mondják is, milyen jó volt feladni egy levelet az e-mailek korában. Még most sem késő megírni  a címünket, biztosan szívesen részt vesznek egy ilyen játékban.

Porteleki Sára

Kompetenciafejlesztéshez ajánljuk: https://neteducatio.hu/uzlet/kompetencia-kalauz-33-feladatterv-kompetenciafejleszteshez-iskola/

 

 


ikonOlvasószoba

Sára néni ötletei 1. rész: Kreatív pedagógus?

14 éve tanítok. Mondhatnánk, ez nem is olyan hosszú idő, hiszen sok, általam nagyra becsült kollégám dolgozik több évtizede ebben a szép, de nehéz szakmában. Mégis úgy érzem, az elmúlt 10 év hozott...

Tovább olvasom »

Modern tanító 10. rész: A gondolkodásfejlesztés fontosságáról…

A tananyagot csak kissé módosíthatom, de abban szabadságom van, hogy milyen eszközöket választok a tanításomhoz. A döntésemet elsősorban az befolyásolja, amiről a cikksorozatom elején írtam: a 21. ...

Tovább olvasom »

A 2017/18-as tanév rendje

2017. június 14-én jelent meg a 2017/18-as tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet a Magyar Közlönyben. Nézzük, mire készüljünk.

Tovább olvasom »