Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek: Az agyag

Írta: Neteducatio Dátum: 2019. július 18.

Készítette: Szélinger Henriett

Bármely évszakban és a nap bármely szakaszában (még akár a beszoktatási időben is) mindig jó döntés gyurmát elővenni gyerekeknek. Még a legkisebbek is bátran veszik kézbe, próbálják alakítani, vagy csak egyszerűen kellemes érzés nekik a gyurma tapintása, nyomkodása. Ráadásul rengeteg fejlesztő hatása van, természetesen a kézügyesség és kreativitás fejlesztésen túl is.

Sok-sok minden más mellett, például az egyik nagyon fontos feladatunk a térérzékelés fejlesztése. Erre remek lehetőség a gyurmázás és az agyagozás is. Szerencsére ezek nagyon kedvelt alapanyagok.

Régi, ősi és egyben kellemes ösztönök jönnek elő a gyerekekből, amikor földközeli, természetes alapanyagokkal, mint például a homok, érintkezhetnek, játszhatnak, sarazhatnak vagy létrehozhatnak valamit. Ennek a naturális tevékenységnek a folytatása az agyaggal való találkozás. Természetesen az anyag- és eszközhasználatot meg kell mutatni a gyerekeknek az agyag megmunkálásával kapcsolatban. Fontos, hogy tudják, hogyan kell használni a nyomhagyó eszközöket, a mintázókat, a sodrófát stb. és milyen technikákat alkalmazhatnak a formáláshoz (gömbölyítés, kicsípés, lapítás, sodrás, kihúzás). Szükséges az is, hogy megtapasztalják mikor jó az állaga az agyagnak. Hányszor és hogyan kell átgyúrni (tömöríteni kell az agyagot, ki kell szorítani a levegőt belőle) és milyen mennyiségű víz kell a jól alakíthatósághoz. Ezen tapasztalatok birtokában magabiztosabban fognak tudni alkotni a gyerekek.

 

Az agyaggal való tevékenység még a visszahúzódó, szorongó gyermeket is fel fogja oldani, vagy a nagyon aktívakat is képes lesz megnyugtatni. Az érdekes állagú és tapintású eszköz kíváncsivá teszi az embert, még akkor is, ha a célja nem feltétlenül az alkotás lesz.

 

Agyagozás közben alakulhat a gyerekekben a természettel való szorosabb, tudatosabb kapcsolat, főleg, ha növényi anyagokkal, növényi részekkel, termésekkel, virágokkal próbálunk meg nyomot hagyni rajta. Próbálkozzunk bátran a természet kincseivel!

 

De akár a háztartásban megtalálható alapanyagokkal, eszközökkel is játszhatunk, mint például a tészta, melynek sokfélesége remek lehetőséget ad a sorminták elkészítésére, szépséges nyomhagyásokra.

 

Ha már megy a formára vágás, alakíthatunk olyan dolgokat, melyeknek majd a kidíszítése jelent kihívást, örömet és akár ajándéktárgynak is megfelelnek.

 

Sodrással létrehozott hurkák sokrétű felhasználásával síkban és térben is nagyon egyszerű és szép tárgyakat tudunk megalkotni. Nedves kézzel kanyaríthatjuk őket kedvünkre. Az elkészült tárgyakat később felhasználhatjuk valamire (mint használati tárgyak) vagy akár díszei lehetnek a gyerekek otthonának, vagy a csoportszobánknak is.

 

Ha sikerült elérnünk a megfelelő állagot az agyagnál, akkor vigyázzunk rá és gondosan csomagoljuk be, hogy több napig, hétig tudjuk majd használni. Ne feledkezzünk meg, hogy a művészeti nevelés keretein belül, akár konkrét művészeti alkotásokat (szobrokat, festményeket, zenét) is használhatunk inspirációként, hogy újabb, immáron agyagból készült alkotásokat hozzunk létre. Akár Picasso képei is alkalmasak lehetnek ilyen inspirációra.

 

 

A végén pedig összegezzük, milyen sok fejlesztő hatása van az agyagozásnak, ha megfelelően használjuk, azon kívül, hogy örömet okoz a vele való tevékenykedés:

  • Fejleszti a finommotorikát (az ujjak, csukló izmait), elősegíti a kéztőcsontosodást, megteremti a helyes ceruzafogás fiziológiai feltételeit.
  • Fejleszti a szem-kéz koordinációt.
  • Fejleszti a képi gondolkodásmódot, a funkcionális képzelőerőt.
  • Fejleszti az esztétikai érzékenységet.
  • Fejleszti a memóriát.
  • Megkönnyíti a térbeli alakzatok és formák megismerését.
  • Alakítja a természettel való harmóniát.
  • Alakítja a népi kultúra, hagyományok iránti tiszteletet.
  • Alakítja a művészeti értékrendeket.
  • Növeli a kudarctűrő képességet.
  • Növeli a monotónia tűrő képességet.

 

És persze néha magunkat is megajándékozhatjuk egy-egy szép agyagból készült ékszerrel, dísztárggyal. 😊

 Még több ötlet itt: https://neteducatio.hu/uzlet/apro-kezek-nagy-muveszek/

 

 

 


ikonOlvasószoba

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek – 6. rész: A papírszövés

Készítette: Szélinger Henriett     Régi, klasszikus, de ma is gyakorlatban lévő elfoglaltság lehet a gyerekek körében a szövés. Mi felnőttek is szívesen bújtatjuk a fonalat szövőkereten, vagy akár ...

Tovább olvasom »

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 5. rész: A nyomda

Készítette: Szélinger Henriett   Izgalmas kézműves és művészeti technika lehet a „nyomdázás” vagy még inkább a saját készítésű bélyegzőkkel való játék, alkotás. Szórakoztató időtöltés már az i...

Tovább olvasom »

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 4. rész: A fonal

Készítette: Szélinger Henriett   Biztos, hogy sokan vagyunk olyanok, akiknek kisgyermekként anyukája, nagymamája kötött vagy horgolt valamilyen ruhadarabot. Jó emlékkel gondolunk vissza a perg...

Tovább olvasom »