Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek – 6. rész: A papírszövés

Írta: Neteducatio Dátum: 2019. július 11.

Készítette: Szélinger Henriett

 

  Régi, klasszikus, de ma is gyakorlatban lévő elfoglaltság lehet a gyerekek körében a szövés. Mi felnőttek is szívesen bújtatjuk a fonalat szövőkereten, vagy akár karton lapon keresztül is, várva, hogy kialakuljon végleges formája. A szövés fogalma egyébként egyfajta kézi vagy gépi eljárást foglal magában, amikor a felhasznált fonalak feldolgozásra kerülnek. Ilyenkor egymással derékszögben keresztezik őket és a megfelelő tartás érdekében össze is fűzik. A szövés eredménye pedig a szövet vagy szőttes lesz.

Ezt a technikát kipróbálhatjuk papírlapok, papírcsíkok segítségével is és szinte biztos, hogy különleges hatású alkotást kapunk, nem beszélve arról, hányféle területet fejleszthetünk vele. A papírszövés tehát egy rendkívül hasznos kézműves tevékenység. Egyrészről jó szórakozás, akár művészi alkotások létrehozása is lehet, másrészről fejleszti a kreativitást, a koncentrációt és olyan képességeket, mint a téri orientáció, finommotorika, szerialitás, szem-kéz koordináció. Papírszövés kapcsán ne gondoljuk most a hagyományos, jól megszokott fűzőlapokra (azok is nagyon jók), hanem, hogy a megszokott formától eltérve találunk érdekes megoldásokat e technikára is.

A tevékenységhez papírcsíkokra van szükségünk, amiket akár az asztalra is ragaszthatunk ideiglenesen, de papírkeretben is végezhetjük a bújtatást. A munkafolyamat egyszerű: a keresztcsíkokat egyszer alul, egyszer felül dugjuk be.

 

1 2 3

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha nagyobb lyukakat vágunk a bújtatáshoz, akár kisebbekkel is kipróbálhatjuk a technikát.

4

A papírkeret úgy alakítható ki a legegyszerűbben, ha a lapot ketté hajtjuk és a hajtás mentén bevagdossuk, de nem teljesen végig vágva.

 

5 6

Nem szükséges, hogy egyformán szélesek legyenek a papírcsíkok, amiket majd bújtatni fogunk. Kimondottan szép hatást érhetünk el, ha különböző szélességű csíkokkal dolgozunk, sőt még olló használata sem fontos, hiszen téphetjük is őket. Bátran, szabadon használjuk a színes papírokat!

 

6 7

 

A papírszövés remek szórakozást nyújt a gyerekeknek, és bármilyen maradék papírt felhasználhatunk hozzá, sőt annál érdekesebb, szebb lesz az eredmény, minél változatosabb papírokat használunk hozzá. Választhatunk akár újságpapírt, vagy mintás papírt, vagy a gyerekek által előzőleg megrajzolt, kidíszített papírok is.

8 9 10

 

 

 

 

 

 

 

 

Érdekes hatást úgy is elérhetünk, ha a bevágásokkal játszunk. Itt is eltérhetünk a megszokottól és akár hullámvonalat, akár egyéb formát, mintát is belevághatunk a keretnek szánt lapba. Ezeken keresztül is érdekes lesz a csíkok befűzése.

11 12 13

 

A következő dolog, amivel játszhatunk a papírszövés használatakor, az az, hogy formákat hozunk létre vagy eleve formára vágott sablonokba, képekbe fűzik bele a gyerekek a papírcsíkokat.

Esetleg az elkészült, megfűzött hagyományos alkotásokra ráragaszthatunk egy másik színes lapot, amiből előzőleg bármilyen formát kivágunk.

     

                   14 15 16 17 18 19

Hagyományos vagy rendhagyó papírokat vagy mintát használunk is, a papírszövéssel ízléses, különleges hatásokat érhetünk el és jó időre leköthetjük vele a gyerekeket.

                                20 21

    

   Még több ötlet itt: https://neteducatio.hu/uzlet/apro-kezek-nagy-muveszek/

Képek forrása:

https://hu.pinterest.com/pin/357191814195428424/

http://3.bp.blogspot.com/_a4T3qleNpuM/SxLr_u2YnLI/AAAAAAAAAQM/c1_9nMW4VF4/s1600/IMG_8891.JPG

https://hu.pinterest.com/pin/514325219918926606/

https://www.flickr.com/photos/lindavin/6012597512/in/photostream/

https://nettic.info/crafts-for-kids/

https://htsart.wordpress.com/2015/03/01/2nd-grade-birdhouses-2/

https://hu.pinterest.com/pin/75013150018484093/

https://hu.pinterest.com/pin/263319909442088856/


ikonOlvasószoba

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 5. rész: A nyomda

Készítette: Szélinger Henriett   Izgalmas kézműves és művészeti technika lehet a „nyomdázás” vagy még inkább a saját készítésű bélyegzőkkel való játék, alkotás. Szórakoztató időtöltés már az i...

Tovább olvasom »

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 4. rész: A fonal

Készítette: Szélinger Henriett   Biztos, hogy sokan vagyunk olyanok, akiknek kisgyermekként anyukája, nagymamája kötött vagy horgolt valamilyen ruhadarabot. Jó emlékkel gondolunk vissza a perg...

Tovább olvasom »

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 3.rész: A vízfesték

Készítette: Szélinger Henriett Minden óvodában, iskolában, sőt, talán még az otthonokban is alap felszerelés vizuális alkotások megjelenítéséhez a vízfesték. Nem kell hozzá más, mindössze egy viszo...

Tovább olvasom »