Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 2. rész: A papírtányér

Írta: Neteducatio Dátum: 2019. június 06.

Szerző: Szélinger Henrietta

szelinger_heni

A művészeti- vagy vizuális alkotás és annak folyamata csodálatos élmény- és tapasztalatszerzési lehetőség mindenkinek, de főleg a gyerekek.

Az egyik, talán legolcsóbb alapanyag, melyet nagyon sokféleképpen ki tudunk használni az óvodában, az a papírtányér. Adott formája miatt is olyan dolgokra inspirálhatja a gyerekeket, amire esetleg a hagyományos rajzlap nem, vagy éppen azt érdekes kipróbálni rajta, hogy milyen lehet ugyanazon dolgot két különböző formán és felületen megalkotni.

Viszonylag jó áron lehet beszerezni nagyobb mennyiséget, bármelyik hipermarketben is a papírtányérokból. E sokoldalú eszköz, akár ünnephez, évszakhoz, de nagyon sok projekthez is nagyszerűen felhasználható, így jó, ha egész évre beraktározunk belőle. Aktuális ajtókoszorúktól kezdve a bolygók megfestésén keresztül, állatok megformázásán át, széles a lehetőség. Megannyi szórakoztató dolog van, amit egy kis festékkel vagy néhány vágással létrehozhatunk ezen alapanyagból. Az internet kínálta lehetőségek tárháza folyamatosan növekszik és mindegyik korcsoportnak találunk megfelelőt a fejlettségi szintjéhez igazítva, legyen az óvodás vagy kisiskolás korú, szóval e sokoldalú alapanyagból érdemes beszerezni akár a nyári szünetre is nagyobb mennyiséget, mert biztos, hogy kedvüket lelik majd a vele, rajta való alkotásban a gyerekek.

Néhány egyszerű és mutatós vizuális ötlet:

Mandala vagy körkörös sorminta készíthető fülpucoló pálca vagy hengeres végű szivacs és festék segítségével:

ffdgd

Színezzük be erősen a papírtányért zsírkrétával, majd fessük le jól fedő sötét festékkel. Száradás után mehet a jól ismert visszakaparós technika, csak itt érdekes lehet, hogy a mintákat kör alakra véssük.

fee feer

Ha levágjuk a papírtányér bordázott szélét és kivágunk a formából egy kisebb darabot, remek nyaklánc lehet belőle színezés, dekorálás után.

ffsr dfd

Egyszerű, absztrakt mintákat is létrehozhatnak a gyerekek fekete filctoll és festék használatával, a fantáziájukra, ízlésükre bízva a végeredményt.

7zuu

 

Nyári kalapkát (vagy „tündér fejfedőt”) úgy készíthetünk, hogy középről kifele haladva bevágjuk sugár-szerűen a tányért és felhajtjuk a kis belső háromszögeket. Díszítsük ki sok-sok papír virággal, levéllel.

i8i9

Rengeteg állatot mintázhatunk papírtányérból, mi most a ráját választottuk, mert nálunk ő a kedvenc.

uiuo

Virágokat vagy ajtóra koszorúkat készíteni örök témalehetőség és bármely évszakhoz igazíthatjuk. Papírtányérból is jól mutatnak ezek a dolgok. A koszorúnál itt is a bordázott szélét használjuk. Szép pasztell vagy halvány színnel fessük le, majd erre selyempapírból tépéssel alakított köröket ragasszunk. A virág pedig 4 tányérból készült, melyekből egyre kisebb virágokat vágjunk ki, fessük le, majd ragasszuk egymásra úgy, hogy a szirmok szélét kissé hajtsuk be.

Az alkotás örömét összeköthetjük a játékkal, a mesével is, így akár meseszereplőket is készíthetünk belőle, melyekkel remek szórakozás lesz a bábozás is.

t87889

 

Papírtányért a vizuális lehetőségeken túl mozgásos és/vagy logikai játékokhoz is használhatjuk. Egyik ilyen lehetőség, ha két csapatban a gyerekek váltóversenyben, feladatokat is megoldanak. Például: futnak a pálya végére, ahol összekevert ábrákat kell egyesével átrendezniük úgy, hogy egyszerre csak egyet változtathat a soron következő futó és a végeredménynek úgy kell kinéznie, hogy az egyes sorokban azonos ábrák legyenek (mint a Rubik kockánál).

998ö9

Esetleg megfelelően sorba rendezhetnek összekevert papírtányérokat, melyekre előzőleg számokat rajzoltunk, írtunk. Ha ebből két sorozatot készítünk, akár versengés is kialakulhat gyerekek között, de ezt csak a nagyon motivált és rátermett gyerekekkel játsszuk!

 

 

Sok-sok lehetőséget rejt még alkotásra ez az alapanyag. Mi például holnap léghajó ballonjának fogjuk használni, melyet kifesthetnek a gyerekek kedvükre és száradás után madzagokon lelógatunk majd róla kosár formára vágott barna kartont is. (Aki szeretné, bele rajzolhatja, kivel repülne együtt egy léghajón.

 

 

Készítette: Szélinger Henriett

Még több ötletet Szélinger Henitől itt talál: https://neteducatio.hu/uzlet/apro-kezek-nagy-muveszek/

 


ikonOlvasószoba

Festmények az óvodában – Interjú Szélinger Henivel

Szélinger Heni neve sokunknak már ismerősen cseng. Ő az a kreatív és lelkes óvodapedagógus, aki csoportjába már hónapok óta festményeket mutat be a gyerekeknek. Hamarosan megjelenik könyve a Netedu...

Tovább olvasom »

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 2. rész: A papírtányér

Szerző: Szélinger Henrietta A művészeti- vagy vizuális alkotás és annak folyamata csodálatos élmény- és tapasztalatszerzési lehetőség mindenkinek, de főleg a gyerekek. Az egyik, talán legolcsóbb al...

Tovább olvasom »

Mozgás és vizualitás az óvodában

Pedagógusként mindig keressük az új utakat, az inspirációt, igyekszünk másoktól ellesni egy-két trükköt, és fontos szerepe van a tudásmegosztásnak is az életünkben. Éppen ezért hasznosak a különböz...

Tovább olvasom »