Bevezetőként csak egy ötlet:

Az itt megosztott ötlet onnan jött, hogy tavasszal kaptam egy felkérést: írjak egy ráhangolódást segítő mesét, egy gyerekeknek szóló, interaktív kiállításához. A történetet megírtam és a kiállításra érkezők nagyon szerették. készítette: Karczewicz Ágnes

Íme a „mese”, mely az Ipolytarnócon megrendezésre kerülő 100 szikra napokra készült:.

Ricsi kalandjai

1. kaland

Ricsi egy állandóan kócos, vörös hajú, szeplővel pöttyözött arcú kisfiú, hatalmas kék szemekkel, aki mindenre kíváncsi és folyamatosan kérdésekkel bombáz maga körül mindenkit és most éppen nagy-nagy izgalommal várja már az 5. születésnapját.

Hetek óta azon gondolkodott, hogy vajon milyen ajándékokat is fog kapni a születésnapi bulin szüleitől, rokonaitól, barátaitól. A tavalyi – 4. – születésnapjára unokabátyjától egy robotot kapott, mely azóta az egyik legjobb barátjává vált, hiszen akármit is kérdezett tőle mindenre tudta a választ. El is nevezte Tikkának és bárhova is ment elsőként őt tette a hátizsákjába.

Számolta a napokat, hogy hányat is kell még aludnia, hogy végre 5 éves lehessen és egy reggel végre azzal ébresztették a szülei, hogy „Ébresztő hétalvó! Boldog szülinapot!”

A délelőtt hamar eltelt. Délután sorban érkeztek a vendégek, akik jobbnál jobb játékokkal, szépséges könyvekkel és finomabbnál finomabb meglepetésekkel köszöntötték, de a legnagyobb izgalommal várt vendég – az unokabáty, Andris – csak nem érkezett meg. Már szürkült az ég alja, amikor végre megérkezett egy hatalmas teherautót vezetve, mely telis, de tele volt mindenféle elemekkel, alapanyagokkal, szerkezetekkel. Amikor Ricsi meglátta ezeket izgalommal ugrott az unokabátyja nyakába és megkérdezte.

• Mi ez a sok minden? Ez a szülinapi ajándékom? Mi lesz belőle?
• Várj egy kicsit! Légy türelmes! köszönök a többieknek és utána minden kérdésedre válaszolok.

Igy is történt. Köszöntött mindenkit, majd elővett egy hatalmas szerelőtérképet és így szólt:

• Az én ajándékom nem más, mint egy gépezet, mely elrepít mindenhova, ahová csak vágysz, vagy ahová Ő akar (és kacsintott egyet Ricsire). Segítnél összerakni?
• Hát persze! – válaszolta Ricsi nagy boldogan és nekiálltak.

Sötétedésre egyben állt a szerkezet, melynek elég furcsa alakja volt. úgy nézett ki, mint egy hatalmas őzláb gomba. A magasban lévő „gombakalapba” egy kötéllétrán lehetett felmászni, ahol hátra dönthető székek voltak és egy hatalmas képernyő, sok-sok tekerhető, húzható gombbal, kulccsal nyitható, zárható szerkentyűvel. A gombakalap belseje úgy nézett ki, mint egy űrhajó belseje a filmekben.

• Apu, apu! Aludhatok ma éjjel a gépezetemben? – kérdezte Ricsi nagy izgalommal.
• Nem fogsz félni? – kérdezett vissza az apukája.
• Biztosan nem, hiszen velem lesz Tikka is.
• No meg én is! – vágott közbe Andris és ismét kacsintott egyet Ricsire.
• Jól van, legyen. – válaszolta mosolyogva Ricsi apukája.

Ricsi berohant a házba és a hátizsákjába rakott mindenféle fontos dolgot: Tikkát, vizet, pogácsát, almát, elemlámpát, nagyítót, spárgát, szöget, kislapátot, és még vagy egy tucat apróságot, hiszen nem lehet tudni, hogy mire is lesz szüksége ezen az éjszakán. Jó éjt puszit adott Anyának, Apának és Andris után felmászott a „gombakalapba”. Leült az egyik székbe, a másikba ültette Tikkát, a harmadik székbe lehuppant az unokabátyja és halkan beszélgettek az élet fontos kérdéseiről. Ricsi egy idő után elálmosodott és azt érezte, hogy alig, alig tudja nyitva tartani a szemét, amikor is a gépezet mormogni kezdett, mint a mosógép. A képernyő kivilágosodott, úgy, mint a számítógép monitorja és számok jelentek meg rajta.

• 1 000 000, 2 000 000, 3 000 000 – olvasta a számokat Andris és folytatta egészen 17 millióig. Ekkor a képernyő elsötétedett, a mormogás abbamaradt és Ricsi egy kicsit félve megkérdezte.
• Mi történt,
• Én általában minden kérdésedre tudom a választ, – mondta Tikka – de most bajban vagyok-
• Én sem tudom, – válaszolta az Andris – de tudod mit? Vedd elő a zseblámpádat és világítsunk körbe!

Így is tettek és a lámpafényénél meglátták, hogy “egy fehér homokkő sziklafal előtt egy medvekutya árnyéka suhan el, amint a hatalmas legyezőpálma leveleket meglebbenti a naplementekor feltámadó hűvös esti szél. Inni jött a sekély vízparthoz ő is, látványára megrebben az állatsereg. Egy kardfogú vadmacska halk zihálása hallatszik, ahogy karmait a kéregbe mélyesztve felkapaszkodik a folyó fölé nyúló jókora szilfára. A magas, sűrű fűben orrszarvú csapat közeledik szuszogva, miközben a háromujjú patás ménes is befut a vízpart rejtett, babérokkal övezett zugába és a sekély vízben zsákmányra leső őskrokodil alakja belevész a liánszerű kuszupálmák szövetébe.”

• Tudom, hogy hol vagyunk! – kiáltott fel Tikka boldogan – A 17 millió évvel ezelőtti ősi világban!
• Hát ezt jelezte a monitor – morogta maga elé az unokabáty. – Tudjátok mit, halkan ereszkedünk le a kötéllétrán és nézzünk körül!

Így is tettek. Ricsi, Tikka, az unokabáty elindultak felfedezni ezt az ősi világot!

Tegyétek ezt Ti is! Kutassátok fel és rajzoljátok le képzeletetek ősállatait és világukat, akik lábnyomai 17 millió éve kőbe vésődtek Ipolytarnócon!

Ricsit annyira megszerettük, hogy arra gondoltunk, hogy „bemutatjuk” őt a cinegefiókáknak is. Minden olyan témát, melyet nem tudunk személyesen megtapasztalni, bebarangolni Ricsivel, Tikkával és a csodás gépezetével indítunk útjára. A gyerekeink nagyon élvezik. Szeretik, hogy a projekt heteink egy része „ugyanúgy” kezdődik. Szeretik az ismétlődést (hisz, mint tudjuk az ismétlődés, a hagyomány biztonságot, állandóságot sugároz a számukra) és a mese „szárnyakat” ad.

Ricsi, András, Tikka és a csodagép fogja őket most is elrepíteni azokra a tájakra, ahol „örökké hó és jég van.

1. Barangolás az Északi-sarkon (Arktisz)

• Az elnevezés eredete a görög „arktikosz” szóból ered, aminek jelentése ’a medvéhez közeli’.
• Legnagyobb része a jeges tenger területére esik, de ide tartoznak szárazföldi részek is. (Pl. Oroszország, Alaszka, Kanada, Norvégia, Grönland és Izland)
• Pontos határa nincs, de általában a 10 °C alatti júliusi középhőmérséklettel rendelkező területeket nevezzük így. Más definíció az északi sarkkörtől (É.sz. 66° 33’) vagy a hóhatártól (az a vonal, amitől északra már nincsenek fák) északra eső területet értik alatta.
• Az Éjféli nap földjének is hívják, mivel a nyári napfordulóhoz közeledve egyre később nyugszik le a Nap, majd északi szélességtől függően napokig vagy akár hónapokig egyáltalán le sem nyugszik
• az északi sarkvidék jégmezőin állandóan fagyott a talaj, növények egyáltalán nem fordulnak itt elő, csak néhány moszatfaj. Az évi átlaghőmérséklet -30 °C, de télen általában -40 fokig süllyed a hőmérő higanyszála.. 

Filmajánló: https://youtu.be/A3ic64O8IEY

1. Az Északi sark állatvilágából

A jegesmedve: (veszélyeztetett faj – Nemzetközi jegesmedve nap – február 27.)

Tökéletesen védekezik a hideg ellen. Nagyobb termetű, mint a többi medvefaj, és a nagyobb testméret jobban tartja a hőt. Bundája olajos, a vízben nem ázik el, még a talpát is jórészt szőr borítja, ami nem csak a hideg ellen védi, hanem a biztosabb járást is segíti a csúszós jégen. Szaglásuk nagyon kifinomult, Bőrük színe fekete. Ez segíti őket abban, hogy a bundájuk melegen tartsa őket. Nyelvük sokszor egészen sötétkék.  A jegesmedve bocsok születéskor kb. 1 kilósak, meztelenek, süketek, és vakok. Élelem után kutatva sokszor napi 70 km-t is megtesznek. és, ha üldözőbe veszik zsákmányukat, akár 40 km/h sebességre is képesek, kiváló úszók, de ügyetlen, esetlen a járásuk.

Nagy László: A jegesmedve

Bundás halász áll a jégen,
talpas, tenyeres.
Se hálója, se varsája,
mégis halra les.

Ladik nélkül megy a vízre,
hullámokra döl,
gumiruha nélkül bátran
víz alá merül.

Tátogató ezüsthalak
seregébe csap,
a víz csattan, nyelve csetten,
nyeli a halat.

Jégországban jég a háza,
jég az ablaka,
párát fújó fehér kályha
a mackó maga.

Karmos mancsát hasra téve
ott elszundikál,
s morgolódik, hogyha kívül
jajgat a sirály.

A fókák:

Legközelebbi rokonaik a rozmárok. A bőrök alatt összefüggő zsírréteg van. Ennek fő feladata az, hogy a hideg tengerben élő állatot megvédje a kihűléstől. A zsírréteg nem egyenletesen burkolja be az állat testét, legvastagabb a fóka hátán és farán, míg legvékonyabb a mellső uszonyokon. Ezért a fókák, hogy ne fázzanak, gyakran a víz fölé emelik uszonyaikat.  Szemük a víz alatti látáshoz alkalmazkodott, ezért szárazon csak a közeli tárgyakat látják élesen. Víz alatt viszont élesen látnak, és kevés fényben is sok részletet képesek megkülönböztetni. Érzékszervei közé sorolható a bajusza. A hosszú, merev szőrszálak nagyobb része a felső ajkon nő, de vannak bajuszszálak a szemek fölött, (ezek szemöldök gyanánt képzelhetőek el) és az orrnyílások mellett is. A bajuszszálaknak a tapintásban és a víz alatt a nyomás érzékelésében van szerepük.

A fiatal fókáknak hófehér a bundája, egyhónapos koruk környékén vedlik le ezt a szőrzetet, és rövidebb, ezüstös színű bundát növesztenek. A felnőtt állatok szürkés színűek, hátukon fekete rajzolattal.

Zelk Zoltán: Vers a két kis fókáról

Északsarki cukrászdába,
ami éjjel-nappal zárva,
minden reggel s délután
beállít egy fókafiú
és vele egy fókalány.
Mit esznek a fókák?
Jégből sütött tortát!
Hóból főzött kakaót:
az is csak a mindig zárva
Északsarki cukrászdába

Mozgásos játék: Fókák

A játék leírása: felállás vonal mögött, sorban egymás mellett, 2-4 gyerek egy sorban. Kb. 6-8 méterre húzzuk a célvonalat. Bemutatjuk a gyerekeknek a fókajárást: hason fekvésben nyújtott karral támaszkodva, megemelt felsőtesttel húzzuk magunkat előre, csak a kar segítségével szabad haladni, a lábak nyújtva és zárva maradnak, mint a fóka uszonyai. Jelre indulnak a sorok tagjai végrehajtani a következő feladatokat:
Fókajárással eljutni a rajttól a célig, majd visszaszaladni a rajthoz.
Fókajárással a mell előtt labdát terelgetve eljutni a célig, labdával a kézben visszaszaladni a rajthoz.
Fókajárással eljutni a célvonalig, majd visszafelé hempergőzve (gurulás a test tengelye körül) jönni, mint a kisfókák.

A csalafinta róka

A róka a folyóparton üldögélt, és törte a fejét: „Hogyan juthatnék friss halacskához?” Nézelődik a róka, egyszer csak látja, hogy egy rönk úszik feléje a folyón, a rönkön két sirály üldögél. Megkérdi tőlük a róka:

– Mit csináltok, sirályok?

– Halászunk.

 – Vigyetek el engem is!

– Ugorj! Odaugrott melléjük a róka.

Nagyot billent a rönk, a sirályok felrepültek, a róka meg beleesett a vízbe. Sodorta a folyó lefelé a rókát – lesodorta a tengerbe. Nézte a róka a tenger sok vizet. Így biztatta magát:

 – Rajta, mancsaim, evezőim legyetek! Rajta, lompos farkam, kormányrudam légy!

Azzal úszni kezdett, mintha csónakon evezne. Mancsai, mint az evezők, csépelik a vizet, farka, mint a kormányrúd, forog ide-oda, ide-oda. Csak azt felejtette el a róka megparancsolni a farkának, hogy a part felé kormányozzon. Így hát a nyílt tengerre kormányozta a farka. Úszott a róka, evezett, de partot sehol sem látott. A tenger kellős közepéig úszott. Nem tudta, hova, merre forduljon. Akkor találkozott egy fókával.

– Merre tartasz, róka? Eltévedtél a mi tengerünkben? Innen aligha vergődsz ki a partra!

-Tudom én, hová evezek! – felelte a róka. – Meg akarom nézni, vannak-e még állatok a tenger vizében. Azt hallottam, igen kevesen maradtatok!

– Rosszul hallottad – felelte a fóka. – Sok állat él még a tenger vizében: mi, fókák, aztán rozmárok, bálnák…

– Ugyan? – csodálkozott a róka. – Bizony én azt el nem hiszem, amíg tulajdon szememmel nem látom! Bukkanjatok fel, ti, tengeri állatok mindannyian a mélyből, feküdjetek egymás mellé, sorba, egészen a partig! Én meg majd megszámollak benneteket.

Felbukkantak akkor a tenger mélyéből a fókák, a rozmárok, a bálnák, és ráfeküdtek a víz hátára, szép sorba, egészen a partig. A róka meg lépkedett a hátukon, mint valami hídon. Lépkedett és számolta:

– Egy fóka, két fóka, három fóka. Egy rozmár, két rozmár, három rozmár. Egy bálna, két bálna, három bálna… Így ért el egészen a partig. Kiugrott a partra, és visszakiáltott a fókának: – Igazat mondtál, fóka: sokan vagytok még ostoba állatok a tenger vizében. Hidat lehet építeni belőletek a tengeren keresztül! No, most pedig ússzatok, ahova akartok, én meg pihenek.

Elúsztak a tengeri állatok, a róka meg levetette a bundáját és felakasztotta száradni egy bokor ágára, a farkát meg letette egy kőre – hadd száradjon.

A rozmár.

A fókaalkatúak csoportján belül a rozmárfélék családjának egyetlen élő képviselője. Első szemfogai hatalmas agyarakká alakultak, ezekkel kaparja fel a tengerfenékről a táplálékát. A hímek négy méterre is megnőnek, és egy tonnát is nyomhatnak, agyaruk állandóan nő. Csordákban élnek, melyek nem igen távolodnak el a parttól. Rákokat, kagylókat és más puhatestűeket, ritkábban halat is fogyasztanak.

Beluga (a fehér delfin)

A beluga cetek lassan úsznak, a 10 km/h sebességet is alig érik el és halakkal táplálkozik. Csak sekély vizekbe merülnek. Hanglokátorrendszerük nagyon fejlett (hangjuk feltűnően hasonló az emberi hanghoz), és igen jó a hallásuk is, így zsákmányuk helyét a zavaros vízben is pontosan meg tudják állapítani. Többnyire kis csapatokban úszkálnak, a sarkvidéki part menti vizekben fehér testükkel úgy hatnak, mintha csak olvadó jégtáblák lennének.

Hóbagoly, fehér róka, farkas, nyúl.

Lummák, lundák és alkák

1. Kalandozások az Antarktiszon

• Az elnevezés görög szóból ered, Jelentése „az Arktisszal szemben”. Magába foglalja a szűkebb értelemben vett Antarktika kontinenst, valamint számos szigetet
• Az Antarktisznak nincs állandó lakossága, nincsenek városai, országai, csupán telepei vannak (állandó és ideiglenes telepei). Így a kontinens lélekszáma nyáron 4 ezer fő körüli, télen pedig alig ezer fő lakja.
• A kontinensen a legnagyobb jégvastagság: 4775 méter
• A bolygó összes jégtakarójának 90%-a és vízkészletének 70%-a az Antarktikán található.
• A világon az Antarktikán mérték a leghidegebb felszíni hőmérsékletet, – 98 °C-t.

Kísérlet: az olvadó jéghegyek

• Gyurmával: Habzsákba nyomkodjuk bele a szódabikarbóna és víz keverékéből készített gyurmát! Tegyük a hűtőbe (tegyünk mellé egy pohár vizet is) és megkeményedés után tegyük egy mély tálba! A tál mellé készítsünk oda egy pohár langyos és egy pohár meleg vizet is! A gyerekekkel tapasztaltassuk meg a víz melegségét és aztán lassan öntsük őket egymás utána vagy felváltva a jéghegyünkre! figyeljük meg, hogy mi történik! (és közben akár beszélgethetünk is a felmelegedés veszélyeiről, okairól és arról, hogy mit tehetünk ellene.)
• Jéggel:

A felmelegedés okai, melyet az emberek okoznak.  pl.: az ipari tevékenység, a tüzelőanyagok égetése, az óriási autóforgalom, a háztartások energiafelhasználása, őserdők irtása, aeroszolok használata…

Videó ajánló: https://youtu.be/arMjvEKMa-o

Mit is tehetünk gyerekként, Pl.:

• Tegyél meg mindent annak érdekében, hogy otthon és a környezetedben takarékosan bánj a vízzel, az energiával.
• Zárd el a vizet fogmosás közben, fürdés helyett inkább zuhanyozz!
• Oltsd le a lámpát abban a szobában, ahol nem tartózkodsz, és nincs rá szükséged, kapcsold ki a tévét és a számítógépet, ha már nem használod!
• Használjatok vászonszatyrot, tarisznyát a „kincseid” ide-oda „Szállításához” és ha segítesz bevásárolni szüleidnek!
• Gazdaságosan bánj a papírral, rajzolj mind a két oldalára mindkét oldalára!
• Gyűjtsed szelektíven a hulladékot!
• Védd a fákat! A fák és az erdők a legnagyobb segítőtársaink a felmelegedés elleni harcban, mert hatalmas mennyiségű szén-dioxidot nyelnek el. Ráadásul helyette a mindannyiunkat éltető oxigént adják cserébe…

Könyvajánló:

2. Állatok világa

Pingvinek:

A pingvinek a legjellemzőbb madarak a Déli-sarkon. Tömött tollruhájuk kiváló hőszigetelő. Fehér hasuk és fekete hátuk remek védelmet nyújt a pingvineknek a vízben, mert sem alulról, sem felülről nem látszanak, tollazatuk két színe remekül álcázza őket. Nyáron annyit esznek, hogy alaposan meghízzanak.

A császárpingvinek márciusban, – nem sokkal a tél beállta előtt – a part közeli költőhelyeikre vándorolnak. A nőstény egy tojást rak, amit rögtön a lábfejére emel a fagyos talajról, és betakarja a hasáról lógó bőrredővel, hogy melegen tartsa. A hím ezután átveszi tőle a tojást, és amíg a nőstény elmegy táplálkozni, addig ő vigyáz a tojásra. A kis pingvin két hónap múlva kel ki, és addig a hím szinte mozdulatlanul, étlen-szomjan vigyáz rá.

A pingvinek társas madarak, több tízezer fős kolóniákban élnek. Évezredek óta ugyanazokon a helyeken fészkelnek.

A pingvinek már évmilliókkal ezelőtt elvesztették képességüket a repülésre, de úszólábszerű szárnyaik és áramvonalas testük remek úszókká teszik őket. Ők a leggyorsabban úszó és legmélyebbre merülő madárfaj.

A pingvin és a fóka

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, a Jeges tenger legtávolabbi csücskénél élt egy pingvin család és egy fóka család.
A pingvin és a fóka család gyermekei nagyon jó barátságban voltak, igaz, olykor-olykor veszekedtek egymással.
– Én jobban tudok úszni! kezdte el az élcelődést az egyik napon a fóka gyerek.
– Ez nem igaz! Én gyorsabb és ügyesebb vagyok nálad! – válaszolta sértődötten a pingvin.
– Tudod mit? – mondta a fóka. – Versenyezzünk egymással!
– Rendben! A mérkőzés időpontja legyen holnap délután, ússzunk az egyik jégtömbtől a másikig.
– A győztes jutalma öt hal legyen – harsogta a fóka, – bírónak a jegesmedvét kérjük föl!
A gyerekek ebben megegyeztek, békésen elváltak egymástól, és izgatottan várták a másnap délutánt.
Másnap délután a Jeges tenger összes lakója a rajtvonalnál sorakozott. A fóka és a pingvin a rajthoz állt, a jegesmedve számolni kezdett:
– Három, kettő, egy, rajt!
Elindult a küzdelem, a szurkolók hangosan bíztatták a versenyzőket:
– Hajrá pingvin! Hajrá fóka! Győzzön a jobbik!
A fóka két pingvinhosszal vezetett, már majdnem beért a célba, mikor keserves sírásra lett figyelmes:
– Jaj, jaj, beleestünk a vízbe, nem tudunk úszni! – hallatszott a távolból.
A fóka hátranézett és látta, hogy a pingvin két testvérkéje esett a vízbe. Nem törődve a versennyel, gyorsan hátraúszott, hogy kimentse a bajba jutott kicsinyeket. Látta ezt a pingvin is, de számára fontosabb volt a győzelem, így úszott tovább a cél felé, ahová hamarosan be is érkezett.
– Győztem! Én vagyok a győztes! – kiáltotta büszkén, de senki nem figyelt rá.
Ugyanis a Jeges tenger minden lakója a pingvin gyerekek megsegítésére sietett.
– Nem te vagy a győztes – mondta a medve, – hanem a fóka, aki a testvéreid megmentéséért lemondott a győzelemről.
– Így van! Így van! Éljen a fóka! Kiáltották most már kórusban az állatok!
A pingvin elszégyellte magát, rájött, a medvének van igaza, és megfogadta, soha többé nem fog ilyen önzően viselkedni. A győztesnek járó öt halat már ő maga adta át a fókának.
Így volt, nem így volt, érdekes kis mese volt!

Gyimóthy Gábor: Pingvin vers /részlet/

Pingvin vagyok, nézzetek!
Megismertek, gyerekek?
Állatkertben álldogálok,
halat fogni vízbe járok.
Jó, hogy néha úszhatok,
mert repülni nem tudok!

Szárazföldön totyogok.
Vízben bezzeg gyors vagyok!
Hogyha halra fáj a csőröm,
a hideggel nem törődöm,
tüstént vízbe csobbanok
s fürge kis halat fogok.

Játékajánló:

• Utánzó mozgások:

– jegesmedvét – mászás tenyéren és talpon
– pingvint – járás apró lépésekkel, kifordított lábbal, hát mögött összefogott kezekkel
– hóbaglyot – futás oldalsó középtartásba, nyújtott karokkal
– sarki nyulat – nyusziugrás

• Flúgos pingvinek (https://youtu.be/gbzi0NalOOc)

Mozgáskártya:

3. Emberek élete a sarkkör közelében: az eszkimók (inoutok)

Az eszkimók Földünk arktikus vidékeinek lakói. Életterük a fahatár felett húzódik s felöleli az alaszkai, kanadai, szibériai és grönlandi tundra partvidékét. Az eszkimó elnevezés nyelvészek szerint az algonkin indián nyelvből származik és eredeti jelentése „hótalpat kötő ember”.

Tipikus lakhelyei az igluk, melyeket tapasztott hóból építenek. A házikó megépítése rendkívül egyszerű s a gyakorlott kezek nem több, mint egy óra alatt el tudják készíteni. Első lépésként kijelölik az alaprajzát s azon belül elkezdik kivágni a „hótéglákat”. Ily módon takarékosabb munkával egyre nagyobb belső teret nyernek. Az építmény tetején egy kockát természetes sarkvidéki „üveggel”, azaz jéggel építenek be, alját és falait pedig rénszarvasprémmel borítják, ami kiváló szigetelő. Biztosítja a meleget, de meg is óvja az építményt belső falainak olvadásától. Megakadályozandó a hideg szelek beáramlását a bejáratot egyszerű, de praktikus módon alakítják ki. Hosszabb, az iglu talajától mélyebben fekvő járatot, alakítanak ki s így a nehezebb, hideg levegő ottmarad s dugóként az igluban lévő melegebb levegőt bent tartja.

A nagy hóban a tájékozódást úgy nevezett „kőemberkék” segítik, melyek mindegyike különböző és ezek segítik az eligazodást

Igazi eszkimótalálmány a kajak, ami tulajdonképpen fókabőrrel borított egyszemélyes csónak.  A legismertebb szállítóeszközük a kutyaszán, vagyis komatik.

Hogyan festette be egymást a holló meg a bagoly? (eszkimó népmese)

Réges-régen együtt élt a holló meg a bagoly, békén éltek, jó egyetértésben. Együtt jártak élelem után, testvériesen megosztottak egymással mindent, nem láttak szükséget semmiben. A holló fehér volt. Fehér volt a bagoly tolla is. Sok évet megértek, megöregedtek, s ahogy őszültek, fehérebbek lettek a hónál. Azt mondja egyszer a bagoly a hollónak:

– Megvénültünk anélkül, hogy valaha is szépek lettünk volna. Milyen szép tarka a többi madár tolla: piros, fekete, szürke. Bennünket, kettőnket csak a rövid nyarakon vesznek észre, amikor kizöldül minden.

– Bizony – mondta a holló-, amikor a havon ülünk, senki sem vesz észre bennünket.

– Fessük be egymást – tanácsolta a bagoly, – először te engem, aztán én téged.

Ráállott a holló. Jó fekete, zsíros kormot kapart a mécses kanócáról, ecsetnek kihúzott egy tollat a farkából, és megkérte a baglyot, hogy üljön nyugodtan.  A bagoly egy kőre telepedett a holló meg szép óvatosan festeni kezdte a tollát. Körbejárta a követ, és fekete foltocskákat pöttyögetett a bagoly minden egyes tollára. Festette, ékesítette, és azt gondolta magában: „olyan gyönyörűre festem, amilyenre csak tudom! Ha meglátja a munkámat, ő is szépre festi az én tollamat!” Sokáig munkálkodott a holló. Elunta a bagoly az üldögélést, azt gondolta: „Agyon fáraszt ez a holló! Majd ha rákerül a sor, én megmutatom neki, hogy egy pillanat alatt el tudok készülni!” A holló végre az utolsó pöttyöt is rápöttyentette a bagolyra, és azt mondta neki:

– Nézd, milyen szépre festettelek! Most szárítkozz meg a szélben, aztán te fess be engem!

Úgy tett a bagoly. A szélben megszárítkozott, aztán megkérte a hollót, hogy üljön nyugodtan. A holló egy kőre telepedett, de a bagoly azt mondta neki:

– Ne oda, a kő mellé ülj! Én másképp festelek téged. Hunyd be a szemed, csak akkor nyisd ki, ha szólok! Leült a holló a kő tövébe, összehunyorította a szemét, várt. A bagoly meg jó sok zsíros kormot gyűjtött, rátelepedett a kőre, és fejétől a farkáig végig öntötte a hollót. Az egy szempillantás alatt koromfekete lett.

– No – mondta a bagoly -, most szárítkozz meg a szélben, aztán nyisd ki a szemed, és nézd meg magad! Egy pillanat alatt befestettelek, mégis észrevesz ezen túl mindenki télen is, nyáron is.

Megszárítkozott a holló a szélben, aztán kinyitotta a szemét, megnézte magát, és rárivallt a bagolyra:

– Mit csináltál velem! Koromfekete lettem; most majd messziről észrevesz minden nyulacska, minden egérke! Hogy szerzem meg magamnak az eleséget? Mindenki meglát!  

– Hiszen magad akartál szép lenni! – mondta a bagoly.

Most haragudott meg csak igazán a holló.

– Mennyit vesződtem veled! Te most valóságos szépség vagy! Engem befeketítettél. Feketék lesznek a fiókáim is. Takarodj, bagoly, takarodj tőlem!

Megijedt a bagoly. Messzire elrepült. Azóta fekete a holló, azóta pöttyös a bagoly. A bagoly most sem mer a holló szeme elé kerülni – fél tőle.

Zenehallgatás: https://youtu.be/tJ_SAZR7dBU

Források:

https://kaveszunetben.blog.hu/

https://allatesnovenyvilag.eoldal.hu/

https://www.erdekesvilag.hu/

https://sokszinuvidek.24.hu/

https://www.haziallat.hu/

http://www.fokusz.info/

https://canadahun.com/

Képek forrása: pinterest