1. Hópehely, jégcsap és jégvirág

A hó 0 °C alatt képződött csapadék, amely vízpárát tartalmazó levegő további lehűlésével jön létre, amikor a képződött jégrészecskékre kristályosan további jégrészecskék fagynak, majd hókristállyá egyesülnek.

készítette: Karczewicz Ágnes

A hópehely kialakulása egy felhőkben szálló porszemmel kezdődik, amelyre rárakódik a levegőben található vízpára. Ez zuhanás közben jéggé fagy, és hatoldalú testté formálódik, amely tovább növekszik, amikor a hőmérséklet eléri a mínusz 12 Celsius-fokot. A hideg és meleg levegő váltakozása tovább növeli a hópelyhet. A közhiedelem szerint nincs két egyforma hópehely.

 Videóajánlat: https://www.youtube.com/watch?v=VYrF3sFBY20&feature=emb_logo

 Zúzmara: Keletkezésének feltétele a ködös, fagyos időjárás, melyhez különböző erősségű légmozgás is társulhat. 3 fajtáját különböztetünk meg:

Durva zúzmara: Legalább mérsékelt, vagy erős szélben, túlhűlt vízcseppekből, ködcseppekből keletkezik. Keletkezését tehát megelőzi egy ködképződés. A lerakódás a tárgyak szél felőli oldalán nagyon vastaggá nőhet és ilyenkor tollakhoz hasonló kinövések jellemzik, amelyek a széllel szembe néznek. A durva zúzmara erősen tapad a tárgyak felszínéhez, egyenetlen összetételű, üvegszerű, de nem átlátszó képződmény.

Finom zúzmara: Jégkristályokból, jégtűkből álló, viszonylag vékony, könnyen lerázható kristályos réteg, amely szélcsendben vagy gyenge légáramlásban keletkezik és a tárgyak felszínét közel egyenletesen borítja. Általában –8° C alatti hőmérsékleten jön létre.

Jeges (tollas) zúzmara: Az általa bevont tárgyak felszínén tömören összefüggő, amorf szerkezetű, általában átlátszó réteget képez, amely igen erősen tapad Kialakulása 0 és –3° C között a legvalószínűbb

Jég: a fagyponton vagy még nagyobb hidegben szilárddá vált víz. 

Szólások és közmondások:

• A jégre mén (megy,) ha mindjárt belehal is. .
• A jég is ott szakad, a hol a legvékonyabb. .
• Búsul, mint kinek szőlőjét elverte a jég.
• Csak egyszer megyen kecske a jégre. 
• Hideg, mint a jég. 
• Itt a vége, tedd a jégre, csusszál vele Bátaszékre. (Vége a mesének.) 
• Jég hátán építette házát. .
• Jég hátán is elél. 
• Jégre csalták.
• Jégre metszett kép, nem sokáig ép. 
• Kemény, mint a jég 
• Neki megy, ha a jég letörik is alatta.
• Tapogatva járdogál, mint róka a jegen. 
• Vékony, mint a jég. .

Jégvirág nem más, mint speciális körülmények között képződő zúzmara, az egyik ilyen elengedhetetlen tényező pedig a vékony, alacsony hőszigetelő képességű ablaküveg. A jégvirág, a fűtött helyiségek ablakainak belső felületén jelenik meg a téli hidegben, amikor a kinti hőmérséklet nulla fok alá esik. A meleg levegő az ablak közelében lehűl, csökken a nedvességfelvevő képessége. Ezért az ablakon lecsapódik a vízgőz, vagyis a pára. Ez fagy meg az üvegen, és képez szabályos szerkezetű jégkristályokat, amik mérete a levegő páratartalmától függ. Minél párásabb a szoba levegője, annál nagyobb és bonyolultabb jégvirágok növik be az ablakot.

A jégcsapok többnyire hegyes, kúp alakú jégképződmények, amelyek akkor keletkeznek, amikor napsütés vagy más hőforrás hatására egy helyen, például háztetőn összegyűlt hó olvadni kezd, de a lecsepegő olvadékvíz egy része a fagypont alatti levegő hatására újra megfagy.

Kovács András Ferenc: Csillagcsengő

Jégcsap csendül, jégcsap cseng ­–
csillagcsengő égen leng.
Jégcsap csücskén csüngő nesz –
csilló neszből csengés lesz.

Jégcsap csücskén fény csendül –
égen csüngő szél lendül…
Jégcsap csörren, csilló csend –
csokros csillagcsengő cseng.

1. Joó Katalin: Hótündérke

   Sok kis pille hull, leszáll,
   Hótündérke mire vár?
   Tipeg-topog, ireg-forog,
   zsákjából hópihe potyog.

   Csillagfátyol új ruhája,
   hópihe a bóbitája,
   jégből van a cipőcskéje,
   dérből készült kesztyűcskéje.

   Varázslatos téli este
   Kis Hótündér, hozzánk térj be!
   Hozzál havat, jégvirágot,
   káprázatos Hóvilágot.

Hétvári Andrea: Havazgató
Kristály levelét, jégcsap gyökerét,
zengeti-pengeti két cinke.
gyöngén takaró, felhőt kavaró
zúzmara-hódara elhintve.
hó-fagy citerát, zengő aranyát
pörgeti-zörgeti erdőkre
holdfény özönét, fátyol feketét
lengeti-röpteti kék éjbe.
Kép forrása: Found on

A hólakók királya (mese forrása: Gyerekkönyvölelő)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy körömfújtató, toporogtató birodalom. Olyan volt, akár egy porcukorral jól meghintett fehér krémes. Ha az emberek kimentek az utcára, minden alkalommal két bundasapkát húztak a fejükre. E mellé járt egy nagymama kötötte vastag pulóver, egy pufók sál, egy pár bundakesztyű, bundakabát, bundanadrág, vízhatlan bundacsizma. No, gondolhatjátok, mennyi ideig tartott ott a felöltözködés! Volt ennek a birodalomnak egy királya. Hófehér birodalomhoz őszes halántékú, tejfehér szakállas, bölcs király dukál. És mivel a bölcsességhez jó szív passzol, hát királyunknál abból sem volt hiány. Minden reggel pontban nyolckor kiállt a birodalmi hópalota erkélyére és belekiáltotta a hóvilágba:
– Jó reggelt, hólakók, köszönöm, hogy a királyotok lehetek!
És pontban nyolc óra öt perckor az alattvalók kidugták a fejüket kis házaikból, műhelyeikből, és hangosan visszakiabálták:
– Jó reggelt neked is, felséges Úr, de jó, hogy te vagy a királyunk!
A hóbirodalomban nem volt titkoknak helye. Az országlakók pontosan tudták, mikor nevet a felséges úr, mert jóízű nevetésétől minden alkalommal apró jégvirágok rajzolódtak ki az ablakokban. Azt is tudták, mikor sír, mert olyankor a gigászi jégcsapok is apró szilánkokra törtek. Meg kell hagyni, olyan ritkán sírt, hogy az emberek már nem is emlékeztek arra, mikor láttak utoljára szilánkokra tört jégcsapokat.
Egy fogcsikorgató januári reggelen hiába hegyezték fülüket a hólakók, a király hangját nem hallották. Nem kiabálta bele a világba szokásos reggeli mondatát. Törték is a fejüket, tördelték is a kezüket az alattvalók. Itt valami nem kerek, itt valami nincs rendben. Fel is húzták a szokásos két bundasapkát, magukra öltötték a bundakabátot. Bele is ugrottak a vízhatlan bundacsizmába, nyakukra tekerték a sálat, hónuk alá csapták a bundakesztyűt, és a város főteréig loholva kotorták a ropogó havat. A hó ráérősen pilinkélt. Az alattvalók pedig egyik lábukról a másikra szökdécseltek, körmöt fújtattak, tiperegtek-toporogtak. Vártak.
– Lehet, hogy elment halászni! – találgatott a pákász.
– Lehet, hogy elásta magát a királyi teendőkbe! – pusmogta a kádár.
– Lehet, hogy belefáradt a reggeli köszöntésekbe! – aggodalmaskodott a szűcs.
– Lehet, hogy már látni sem akar minket! – mondta szontyolán a kályhás.
A hólakók elnémultak. Se susmutolás, se motyorgás, se halk körömfújás, egy lábon toporgás. Mi van, ha tényleg látni sem akarja őket a király? Mi van, ha országot, alattvalókat vált? Jaj, bele sem mertek gondolni.
– Menjünk, derítsük ki, mi történt! – intett a pék. – A királyi palota kapuja sosincs bezárva, indulás!
Hömpölygött is a fázó tömeg a királyi palota felé. Mikor odaértek, alig akartak hinni a szemüknek: a palota kapuja zárva! Ilyen még sosem fordult elő, mióta világ a világ. A gyertyamártó átvergődte magát az előtte álló hólakókon, a kapuhoz lépett. Lehúzta a bundakesztyűjét, és az ajtókopogtatót meglóbálva pontosan hármat koppantott a kapun, ami nyikorogva, akadozva feltárult. Meglátszott a mozgásán, hogy régóta nem volt becsukva. Két szomorú ábrázatú, kopasz nyakigláb állt a hólakók előtt. Lábukon elnyűtt bundacsizma, vállukon harang alakú szőrmekabát, kezükben méretes alabárd.
– Mit akartok itt? – kérdezte mogorván a jobb oldali.
– Hogyhogy mit akarunk? Hát bemenni! – szólt a kovács, és a sor elejére állt.
– Azt nem lehet! – húzta ki magát az alabárdos.
– Mi az, hogy nem lehet? A királyhoz jöttünk! – toppantott apró lábával a varga.
– A király senkit nem fogad! Sem ma, sem holnap, sem holnapután! Hess innen, tessék azonnal szétszéledni, egy-kettő! – hadonászott az alabárddal a bal oldali nyakigláb, majd belépett és behúzta maga után a nagykaput.
– Még ilyet! – tátotta el a száját a mészáros.
– Mit keresnek itt ezek a savanyú képű nyakiglábak? – kérdezte hangosan a lócsiszár.
– Bevágta előttünk a kaput! – hüledezett a mézeskalácsos.
– És egy veszélyes fegyverrel hadonászott! – dünnyögte a varga.
– Na, de velünk nem fognak ki, de nem ám! – tette csípőre a kezét a kötélverő.
– Mire várunk még? Irány a déli kőfal! Átmászunk és uzsgyiri a király ablaka alá! – fordult a hólakók felé a pákász.
– Hú, de izgalmas! – csapta össze a tenyerét a kovács.
– Tyű, de agyafúrt! – vigyorogta el magát az ács.
– Ez ám a lángelme! – hümmögte elismerően a borbély.
Elindultak egymás után, szó nélkül lépkedtek a déli kőfal felé. A pákász vezette a sort, mutatta az utat. Elhaladtak az ácsműhely mellett, átlépkedtek a jeges, szűk kőhídon, felbaktattak a kis templom melletti sikamlós dombon. Elcsoszogtak a tágas kádárműhely előtt, aztán egy pillanatra megtorpantak a pékség ajtajánál. Megbódította őket a kiáradó friss cipóillat, de elszántan folytatták útjukat. A déli kőfal végét nem lehetett látni, csak a palota hógömbcsúcsa jelezte,
hogy jó helyen járnak.
– Itt kell átmásznunk! – mutatott a kőfalra a pákász.
– És hogy mászunk át? – kérdezte félénken a szűcs.
– Egyszerű. Egymás hátára állunk, és egyenként átugrunk.
– És mi lesz azokkal, akik utoljára maradnak?
– Azoknak átdobjuk ezt a kötelet, és áthúzzuk őket – mutatott a vállára a
kötélverő.
– No, ki áll legalul? – húzta fel a szemöldökét a kovács.
– Természetesen a legerősebb! – okoskodott a pici varga.
– És ki lenne az? – nézett kétkedőn a kovács.
– Azt hiszem, én – fintorgott a mészáros, és két kezét összekulcsolva a kőfalhoz
lépett.
Örültek a hólakók, izgett-mozgott bennük a gyerünkmár.
A kovács nekiveselkedett, jobb lábával dobbantott egyet, és már fent is
állt a mészáros vállán.
– Siessetek – szólt hangosan a mészáros -, egy-kettő, másszatok fel mind!
A lócsiszár következett. Felmászott a mészáros vállára, majd a kovácséra, és leereszkedett a palota udvarára. Utána a pákász, a gyertyamártó, a szűcs, a kádár, a kályhás, a pék, az ács, a borbély. A mészáros, a mézeskalácsos és a pici varga nem másztak át. Ők inkább felvigyáztak. De az is lehet, nem szerettek falra mászni.
– És most mit csinálunk? – kérdezte suttogva az ács.
– Erre – intett a kályhás. – Ott a király ablaka – mutatott egy felső sarkain legömbölyített, téglalap alakú nagy ablakra.
A hólakók egymás mellé álltak. Ámuldozva nézték a cifra ablakot. A pákász lehajolt, felmarkolt egy marék követ, és jobb kezét hátralendítve, se szó se beszéd, célzott. Kopp, aztán még egy kopp, aztán kopp, kopp. A negyedik koppra az ablak kicsapódott. Az udvari bolond sipkája jelent
meg az ablakban.
– Azt a hóbuckás hajnalát! Ti meg mit kerestek itt? – recsegte.
– A királyhoz jöttünk, de azok a savanyú képű kopasz nyurgák a kapu előtt nem akartak beengedni, így hát átmásztunk a kőfalon! – magyarázta szelíden a pék.
− Szerencsétek van, hogy a királyné most utazott el, másképp fejeteket vetetné!
− A király ma reggel nem állt ki az erkélyre, nem kiáltotta „Jó reggelt, hólakók, köszönöm, hogy a királyotok lehetek”! – dünnyögte orra alatt a borbély.
− Ilyen sosem fordult elő, mióta ő a királyunk! – magyarázta a pákász.
− Tán megharagudott? – aggodalmaskodott a kádár.
− Tán elhagyta az országot? – hüppögte a gyertyamártó.
− Dehogy haragudott, dehogy hagyta el az országot, dehogy teperte le az ellenség.
De valami mégis legyőzte! A nátha! – mondta savanyúan az udvari bolond.
− A náthaaaa? – csodálkoztak az alattvalók.
− Megvan, mit csinálunk! Mi majd meggyógyítjuk! – csapta össze kesztyűs kezét a borbély. – Bolond, elrohanunk, hozunk neki finom gőzölgő húslevest, mézet, citromot. Mi majd kikúráljuk szeretett királyunk!
A pék köszönés nélkül hátat fordított, meg sem állt a kőfalig. Megragadta a kötelet, felmászott sebtiben, és le is ereszkedett a túloldalon.
− Na, mondd már, mi történt! – türelmetlenkedett a pici varga.
− A király náthás, fekszik. Ezért nem tudott kiállni az erkélyre ma reggel – válaszolta lihegve a pék.
Egyenként érkeztek a hólakók. Utolsóként a lócsiszár ért földet.
− Jaj, végzetes! Jaj, borzasztó! – ájuldozott a pici varga.
− Dehogy végzetes, dehogy borzasztó! Meggyógyítjuk és kész – ütögette meg a pici varga vállát a pék.
− Akkor mire várunk? Indulás! – kiáltotta csípőre tett kézzel a kályhás. Útközben szépen megegyeztek, kiket küldenek újra át a kőfalon, ki mit visz a királynak. Amikor a templom órája elütötte a delet, a hólakók újra ott álltak
batyusan a déli kőfal mellett. Felpakolták a péket, a pákászt, és a borbélyt, akik újra megbirkóztak a vastag kőfallal. A pákász felkapott egy apró kődarabot, és célzott. Pattant is az ablakzár, az udvari bolond lenézett.
− Itt vagyunk – szólt halkan a pákász. – Engedj le valamit, hogy beletehessük,amit a királynak hoztunk.
Az udvari bolond három összecsomózott lepedőre egy nagy zöldséges kosarat erősített. Lassan, leengedte a parkban meghúzódó hólakók lába elé. A borbély óvatosan belehelyezte a batyuk tartalmát a kosárba. Volt ott kacsaleves, túrós bukta, sokéves borocska, véres hurka, frissen sült cipó, akácméz. A pék kigombolta télikabátját, és belső zsebéből egy könyvet vett elő.
− A felséges úrnak, hogy olvasgasson, míg az ágyat nyomja! – mondta, és azt is beletette a kosárba.
− Köszönöm nektek, hólakók, a király nevében is! – hálálkodott az udvari bolond. Felhúzta a kosarat, és gyorsan bepattintotta a palota ablakát.
Szállingózni kezdett a hó. A hólakók megkönnyebbülten tértek haza. Attól a naptól kezdve egy héten át mindennap megmászták a kőfalat. Vitték a megrakott batyukat beteg királyuknak. Már a hetedik kőfalmegmászáshoz készülődtek, amikor a reggeli csendet megtörte egy ismert, nagyon szeretett hang:
− Drága hólakók, jó reggelt! Minden köszönök! Hálás vagyok, hogy a királyotok vagyok
lehetek! Szeretlek titeket!
És a hólakók örömködve nyitották ki ablakaikat. Megkönnyebbülten kiabálták vissza:
− Felséges királyunk, neked is jó reggelt! Köszönjük, hogy a királyunk vagy! Mi is szeretünk!
A hólakók azóta is a szeretett királyuk uralkodásának örvendeznek. Ha arra jársz, öltözz fel melegen, és ne felejts visszakiáltani a királynak!

Ajánlott zenehallgatás (szabad tánc pl fehér kendőkkel, selyempapírral, szalaggal )

• Hópelyhek tánca (Debussy)
• Diótörő: Hópelyhek tánca (Csajkovszkij)
• Kiskalász: Hópihe (https://youtu.be/TmvgUt7RvSQ)

Kísérlet:

• Hófestés:

• Jégdíszek:

Jégvár:

Játékok kint:          

• Hóangyal készítése
• Gyerkőc a felnőtt lábnyomában próbál lépdelni
• Ásunk egy kis gödröt a hóba, és kijelölt távolságból hógolyóval megpróbálunk beletalálni.
• Hóbuckákból készítsünk szlalompályát!
• Felsorakoztatunk üres műanyag palackokat a hóba. Ki hányat tud eltalálni és felborítani hógolyóval?
• Hógolyókészítő verseny: mindenki kap egy pici hógolyót, elkezdi görgetni, ha lejár az idő, összehasonlítjuk, kié a legnagyobb.
• Kincskeresés a hóban. Rejtsünk el néhány színes játékot egy nagy kupac hóba! A gyerkőcök keressék meg! Adjunk nekik kislapátot!

Játékok bent:

2. Hógolyó:

Kovács Barbara: Hógolyó mondóka

Amikor a hóba nyúlok,

mindig egy új golyót gyúrok.

Túl sok golyót gyúrtam,

lefagy már az ujjam.

Mégis gyúrom rakásra,

készülök a csatára.

Bartalos Mária: Hógolyó

Így forgatom,

úgy forgatom,

A kezemben összenyomom.

Jó keményre meg is gyúrom,

a hóembert megcélozom.

PUFF!

Hoppla hó!

Talált a hógolyó!

Porcelán gyurma receptje:

Hozzávalók:

1 csésze szódabikarbóna

1/2 csésze kukoricakeményítő

3/4 csésze víz

A porokat összekeverjük, majd a vizet hozzáadva elkeverjük. Alacsony lángon “főzzük”, míg  sűrű gyurma állagú nem lesz. Ezután fóliába kaparjuk, és abba becsomagolva hagyjuk kihűlni. Formázás után kb. 80 fokra előmelegített sütőben lehet szárítani 1 órát, közben megforgatva. Figyelem! Nem sütni, csak szárítani, mert akkor megbarnul.

3. Hóember:

Az olvadó hóember

Az elkészítéshez szükséged lesz: szódabikarbónára, vízre és esetlegcsillámporra

A csillámport, vizet, szódabikarbónát keverd össze, amíg “gyurma” állagú nem lesz és gömbölyítsetek belőle hóembert, majd tegyétek mélyhűtőbe! mélyhűtőbe!

Amikor megszilárdultak a hóemberek tegyétek egy mélyebb tálba és szemcseppentővel csöpögtessetek  a hóemberekre ecetet!

Tóthárpád Ferenc: A szél és a hóember

Szól a szél: – Hát jöjj velem
csillagszórós éjjelen!
Én játszom a lombokon,
te csúszkálsz a dombokon. 

A hóember válaszol:
– Látsz tollat a hátamon?
Ezt a rétet szeretem,
itt a legjobb énnekem.

Hiába hívsz, nem megyek,
sötétek a fellegek.
Véled sosem szaladok,
Hiába csalsz, maradok 

Egy lépést sem mozdulok,
még csak meg se’ moccanok.
Lábam fagytól nehezül:
szaladgálj csak egyedül!

Befejezésül ugyan nem hóemberes, de legalább hógolyós recept:

Hozzávalók:

• 50 dkg túró
• 2 tasak vaníliás cukor
• 50 dkg porcukor
• 3 zacskó kókuszreszelék
• 2 citrom

Elkészítése:

A túrót egy tálba öntjük és alaposan áttörjük (én erre egy krumpli törőt használtam). Hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a porcukrot, a kókuszreszeléket és a reszelt citromhéját.

Jól összedolgozzuk. Egy tányérba szórjuk a maradék kókuszreszeléket.

Kisebb diónyi golyókat sodrunk a két tenyerünk között, majd megforgatjuk a kókuszreszelékben.

Források:

https://index.hu/tudomany/2012/12/27/igy_keletkezik_a_hopehely/

Zúzmara vagy dér?

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/Szolasok-regi-magyar-szolasok-es-kozmondasok-1

https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%A9gcsap

Hófehér (porcelán) gyurma recept

http://kovacsneagi.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=1161686

http://receptneked.hu/sutes-nelkul/hogolyo/

Képek forrása: Pinterest