A mezőn és a réten

A mező és a rét, a füvek „birodalma”, mely kora tavaszól, késő őszig a vadvirágok és gyógynövények sokaságától illatos és hangos, a virágok által odavonzott rovaroktól és a fű között megbúvó „apró népektől”. készítette: Karczewicz Ágnes

Akiket éppen csak, hogy észre lehet venni, pedig ezerszámra találhatók a mezőkön, réteken: csiga, katica, lepke, hangya, méhecske, szöcske, tücsök… és még sorolhatnám sokáig őket. Ősszel aztán elcsendesednek a rétek, mezők. A néphit szerint Szent Mihály napján megszakad a fű gyökere és megáll a növekedésben és, hogy mi lesz a fű között élő apró állatokkal? 

1.  A hangyákról már tudjuk, hogy lezárják a földfelszínére kivezető járatokat és minél mélyebben összebújva melegítik egymást, de a katicák és a méhek a kaptárban is egymást melengetve vészelik át a telet. A tücskök is bezárják a tücsöklyuk tetejét és tavaszig álomba merülnek.

„Tücsök koma gyere ki! Szalmaszálon húzlak ki.

Házad előtt megsüllyedtem, hatökörrel vontass ki!”

Feladat: Vágd ki a hangyákat és költöztesd őket a hangyabolyba!

La Fontaine: A tücsök és a hangya

Mit csinált a Tücsök nyáron?
Csak muzsikált hét határon.
Aztán jött a tél a nyárra,
s fölkopott a koma álla.
Szomszédjában élt a Hangya.
Éhen ahhoz ment panaszra,
s arra kérte, egy kevéske
búzát adjon neki télire.
„Búzát? – szólt a Hangya sógor. –
Már ez aztán a sok a jóból!
Tél elején sincs búzád már?
Hát a nyáron mit csináltál?”
„Mit csináltam? Kérem szépen,
muzsikáltam – szólt szerényen
Tücsök mester. – Aki kérte,
nótát húztam a fülébe!”
„Nótát húztál, ebugatta?
No hát akkor – szólt a Hangya –
járd el hozzá most a táncot!
Jó mulatságot kívánok.”

Mesevideó: https://www.youtube.com/watch?v=NM8ug4Z41Xs

2.  Egyes rovarok fakéreg vagy a föld repedéseibe, avar alá bújva „hibernálódnak”, megmerevednek, mintha szoborrá változtak volna. Ami azt jelenti, hogy nem növekednek, nem mozdulnak. Átmenetileg leáll minden életfunkciójuk és tavasszal újult erővel élik tovább rovaréletüket. Más rovarok képesek fagyálló folyadékot előállítani. Ez képessé teszi őket arra, hogy átvészelhessék azokat a napokat, amikor fagypont alattivá válik a hőmérséklet, és vannak olyan fajták is, akik, mint a madarak melegebb helyre vándorolnak.
3.  A csigák ősszel beássák magukat az avarba, és házukat erős mészkupakkal lezárják. Hat hónapig mélyálomban vannak, aztán tavasszal újra előbújnak.

     4. A mezőkön azonban nemcsak az „apró népek” élnek, hanem madarak Élőhelye a barázdabillegetőnek, mezei pacsirtának, seregélynek, a fácánnak, túzoknak és a ragadozó madarak egy részének: egerészölyv, vércse, sólyom. A pacsirták és a seregélyek „félköltözö” madarak, de enyhébb teleken előfordul, hogy itthon maradnak.

Az itthon telelő fajok a hideg beálltával gyakran látogatják a vadetetőket, táplálék után kutatva és a melegebbre költöző madarak helyére megérkeznek a nálunk „telelők”: fenyőpinty, sövőtő, csonttollú és a  vetési varjú, melynek károgásától lesz hangos a mező.

5. 5. A mezőn élő egerek, pockok megtöltik raktáraikat a nyár folyamán gyűjtött magokkal. Nem alszanak téli álmot, és ha nagy a hideg vagy fogytán az élelmük, akkor pajták, házak alatt vájnak lyukat maguknak, hogy éjszakánkánt onnan lopkodhassanak maguknak gabonát.

A mezei egér (népmese)

A szegény mezei egér megunta a mezőn lakást. „Hej – sóhajtozott magában –, mennyivel jobb dolga van a házi egérnek. Eső, szél, hideg nem sanyargatja, nem is éhezik, mindig kap valami morzsalékot, hulladékot a szobában. Addig-addig sóhajtozott, kesergett, hogy egyszer rászánta magát a nagy utazásra, s meg sem állott, míg a faluba nem ért; ottan betért egy házhoz, s nagy hirtelen beszaladt a padka alá. A házi egér éppen szundikált a jó melegségben.

– Adjon isten jó napot, házi egér!

 – Adj’ isten, mezei egér! Hát te minek jöttél ide?

– Annak, hogy adj szállást. Keserves az élet a mezőn, sokat kell ázni-fázni, sanyarogni.

– Elhiszem neked, mezei egér, de ne hidd, hogy olyan jó dolgom van. Sokat éhezem én is.

– Mégiscsak úri dolgod van az enyémhez képest. – mondta a mezei egér.

– Ha istent ismersz, szoríts egy kis helyet nekem.

– Nem lehet, lelkem atyámfia, bizony nem lehet. Hanem eredj fel a padkára, ott lakik a herceg, talán az ad szállást.

Felmegy a mezei egér a padkára, s hát csakugyan ott volt a herceg, mármint a macska. A hasával a tűznek volt fordulva, s úgy aludt, mint a bunda. Leszól a mezei egér a házi egérhez:

– Nem merem megszólítani, alszik a herceg.

– Ne is szólítsd, hanem dugd a farkincádat az orrába, s mindjárt felébred.

No, a boldogtalan mezei egér megfogadta a házi egér tanácsát, a farkincáját bedugta a herceg orrába. De bezzeg felébredt a herceg, s ahogy meglátta az egeret, egyet mordult, s – hamm! – bekapta. A házi egér nagyot kacagott a padka alatt.

– Úgy kell neked, te oktondi! Minek jöttél ide, ha nem tudsz bánni a herceggel?  

Híre ment ennek a szomorú esetnek a mezei egerek országában, s azóta egy mezei egér se jön be a házba, tovább sanyarognak a mezőn…

Weinrarch Katalin: EGÉRÚT
Elmúlt az ősz, jön a tél, fázik, reszket az egér:
– Itt, a mezőn szél szalad, hideget hoz meg havat, a bajszom két jégcsap lesz, isten hidege megvesz!
Téli szállást keresni útra kél a kisegér:
szedi lábát, s az egérút az ároknál véget ér.
Árokparton egy sárga jókora nagy tök várja.
– Sütőtökvár – cincogja – finom, édes, van magja…
Belerágom magamat, benn egy egér ellakhat,
míg a tavasz el nem jő: fejem fölött lesz tető,
nem éhezek, nem fázom, jöhet a tél, nem bánom!
Ahogy mondta az egér, tökvár lett a hajléka,
tavaszra a sütőtöknek megmarad csak a héja.

6. 6. A mezei nyúl a föld barázdáiba bújik be és vastag, fehér bundára vált.

A mezei nyúl és a sündisznó

Egyszer egy szép nyári napon künn a mezőn találkozott egy mezei nyúl egy sündisznóval. A mezei nyúl bosszantani kezdte a sündisznót. Azt mondja neki:
– Te sündisznó, ezekkel a horgas lábakkal, hogy mersz te megindulni, hogy is tudsz te menni?
A sündisznó nem hagyta magát, visszavágott szóval:
– Én ezekkel a horgas lábaimmal jobban tudok futni, mint te azokkal az egyenesekkel!
Azt mondja a nyúl:
– Én azt nem hiszem.
– Na, ha nem hiszed, akkor fogadjuk le.
Hamar lefogadták. Csináltak egy nagy fogadást ketten. Mikor kész volt a fogadás, akkor azt kérdi a nyúl a sündisznótól:
– Na, mikor futunk?
Azt mondja a sündisznó:
– Holnap reggel, mikor a nyolcórás vonat megy.
Azt mondja a nyúl:
– Miért nem most?
– Azért, mert haza kell mennem, hogy egyek. Holnap reggel nyolc órakor ebbe a pontos helybe legyünk mind a ketten.
Na, a sündisznó hazament. Otthon a felesége várta az étellel. Miután megvacsoráztak, hát elmesélte a feleségének, ami történt:
– Ni te, én fogadtam a nyúllal, hogy én jobban tudok futni, mint ő.
Azt mondja a felesége neki:
– Ne szamárkodj, hát hogy tudnál te jobban futni, mint a nyúl?
– Hagyd csak el te, majd kiokoskodjuk!

Másnap reggel felkeltek, megreggeliztek, s kimentek a mezőre. De nem arra a föld végére mentek, ahol kellett, hogy találkozzanak a nyúllal, hanem a másik végére; ott a feleségét a sündisznó beállította az egyik barázdába. Azt mondta neki:
– Amikor a nyúl a másik barázdán ideér, akkor te jó előre kiálts: „Én már itt vagyok!”
Akkor a sündisznó elment a földnek a másik végére, a találkozott a nyúllal.
– Szervusz, nyúl koma!
– Szervusz, sündisznó koma!
– Eljöttél?
– Eljöttem!
– Na, hát futunk?
– Futunk.
– Na de hogy futunk, hogy jobb legyen? – kérdezte a mezei nyúl.
Azt mondta a sündisznó:
– Én futok az egyik barázdában s te a másikban. Hogy ne akadályozza egyik a másikat a futásban.
– Helyes, jól van.
A nyúl megállott az egyik barázdában, a sündisznó a másikban.
Akkor a sündisznó azt mondta a nyúlnak:
– Én számolok egy-kettő-hármat, s mikor a hármat mondom, elrugaszkodom.
S a sündisznó olvasott:
– Egy, kettő, három!
Akkor mind a ketten nekirugaszkodtak, de a sündisznó csak kettőt ugrott, s lebújt a barázdába. De a másik sündisznó ott volt a másik végében a földnek, s mikor a nyúl odaérkezett, akkor rákiáltott:
– Én már itt vagyok!
Akkor azt mondja a nyúl:
– Nem volt jó, még egyszer futunk!
Akkor visszafordultak, s kezdtek visszafelé futni, de az a sündisznó is csak kettőt ugrott, s lebújt. A nyúl tőle telhetőleg futott, úgy, hogy annál jobban még nem futott soha. Mikor a föld végéhez érkezett, a másik sündisznó azt kiáltja:
– Én már itt vagyok!
– Nincs jól, még egyszer futunk!
Visszafele is megfutamodtak. A sündisznó lebújt, a nyúl pedig futott tőle telhetőleg. Mikor érkezett a másik végére a földnek, a másik sündisznó szintén kiáltja:
– Én már itt vagyok!
– Nincs jól, – mondja a nyúl. – még egyszer futunk, negyedszer.
Na de a nagy futásban „megreszketősült” a nyúl lába, és a föld közepénél elesett, nem bírt továbbmenni. A sündisznók pedig lekacagták a nyulat, övék volt a nyereség. Hazamentek nagy kacagva, s máig is élnek, ha meg nem haltak.

Kép forrása: Dékány Nikolett (a többi kép forrása: Pinterest)