Egyre több iskolában, óvodában „divat” a „tematikus” farsang vagy jelmezbál, mely egy közösen kiválasztott téma köré épül. Évek óta motoszkál a fejemben, hogy mi lenne, ha egy-egy festőt, egy-egy képet helyeznénk abba a középpontba és így (is) ismerkednénk híres festőkkel, alkotásokkal. készítette: Karczewicz Ágnes

A kiválasztott festők:

Joan Miró katalán festő „a fauvizmus, a kubizmus, a dadaizmus és a szürrealizmus világában otthonosan járva egyedi, költői, játékos, humoros világot hozott létre. A gyermekrajzok varázsa és az avantgárd újító szabadsága fonódott eggyé műveiben.”

„Megpróbálok olyan színeket alkalmazni, mint a versek, mint a zene alakja.”

Piet Mondrian holland festő, a geometrikus absztrakció képviselője

Wassily Kandinszky  orosz festő, akit az absztrakt művészet egyik úttörőjeként tartják számon.

„Általában a szín olyan erő, mely közvetlenül hat a lélekre. A szín a billentyűzet, a szemek a kalapácsok, a lélek a zongora a húrokkal. A művész a kéz, amely játszik. Megérinti az egyik vagy másik billentyűt, és megrezegteti a lelket.”

Tóthárpád Ferenc: A három paca

A kék, a piros meg a sárga,

rengeteg szín jó barátja.

Amúgy meg mind kedves rokon,

pöffeszkednek rajzlapokon.

Elnyújtózik, s szól a sárga:

„fogócskázzunk valahára!”

Unatkozik, az a baja,

ő is csak egy apró paca. –

Kergess engem! – hívja a kék,

s felé nyújtja cseppnyi kezét!

Mint aki csak térül-fordul,

lám, a sárga nekilódul,

és elcsípi, el a kéket:

zölddé válnak a festékek.

Kéket szekál a piros is,

aztán lilára változik.

Most meg, ni csak, „mert oly csinos”,

sárgát ölel a kis piros.

Egybekelnek valahára

narancsszínű boldogságba.

Ablakdekoráció:

Lázár Ervin: A Kék meg a Sárga

Egyszer egy festékpötty – egy kék meg egy sárga – egymás mellé esett a papírra. Egészen közel, a szélük összeért.
– Nem menne egy kicsit távolabb? – mondta ingerülten a Kék.
– Menjen maga – válaszolta a Sárga – s különben is, talán köszönne!
– Még hogy én köszönjek? Egy Sárgának?! – morgott fitymálóan a Kék, és bizonyára lebiggyesztette volna a szája szélét, ha lett volna neki.
– Talán csak nem azt akarja mondani, hogy nekem kellene előre köszönnöm?
– De azt. Ha nem látná, én Kék vagyok!
– Engedje meg, hogy fölkacagjak – mondta gúnyosan a Sárga – hiszen maga a legközönségesebb szín a világon, nem is lehet egy napon említeni velem… és legyen szíves, ne könyököljön az oldalamba!
– Először is, maga könyököl az én oldalamba, másodszor pedig én színezem az eget, a tengert, a vizeket, a legszebb virágok kékek, és az emberi szemek közül is a kékek a legszebbek. Képzeljen el egy sárga szemű embert… brr… vagy sárga vizet!
– Mégiscsak túlzás! Még hogy a kék virágok a legszebbek! Látott már maga kankalint? Meg őszi erdőt? Maga túl mohó. Beszínezi az egész eget meg a tengert, csupa kék mindenütt. Unalmas. Én mértéktartó vagyok, sohasem válok unalmassá… Kérem, ez mégiscsak disznóság, most már egészen belém mászik…
De a Sárgának nem volt ideje befejezni a mondatot, mert a két festékpötty összefolyt. A kisfiú, akinek az ecsetjéről lehullottak, meglátta őket és így szólt:
– Nicsak, milyen szép zöld pötty!

Dekoráció:

Szilágyi Domokos: Táncol a sárga

Táncol a sárga,
nyekereg a kék,
brummog a barna,
megered az ég.
Vicsorog a rozsdás,
lobog a piros,
fenyeget a fekete,
kikap, aki rossz!

Gryllus Vilmos: Színvilág

Sárga a kéken? Reggel süt a nap az égen.
Szürke a piroson? Este hamu ül a parazson.
Narancs a zöldön? Délben virág nő a földön.
Fehér a feketén? Éjjel Hold kel az ég peremén.

(https://youtu.be/gImBVodIPgE)

Faliújság, kiállítás:

Pataki Edit: A színek születése

    Valamikor, az idők kezdetén csak a fekete és a fehér szín létezett. Fekete szövetkezett az éjszakával, és uralni akarta a világot, meg akarta semmisíteni ellenfelét. Kiterjesztette hatalmát a földkerekségre, és a nap huszonnégy órájában terjeszkedni próbált, nem érte be a felével, amennyi eredetileg jutott neki.
     Fehér a nappalt hívta segítségül, de örök rettegésben és reszketésben élt, hogy alul marad Feketével folytatott küzdelmében. Állandó torzsalkodásaik, csatározásaik már a világmindenség békéjét is veszélyeztették.
    Fehér sírva fakadt, mikor úgy érezte, elpusztul ebben az aránytalan, értelmetlen küzdelemben. Napsugár, aki maga is vakítóan fehér volt, mint a patyolattisztaság, megsimogatta párja sápadt arcát, egyenként lecsókolgatta róla a tehetetlenség forró könnyeit.
    Lássatok csodát! Amikor Napsugár simogatása, vigasztaló csókja találkozott Fehér vigasztalhatatlan könnyeivel, megszülettek gyermekeik: Vörös, Narancs, Sárga, Zöld, Kék és Ibolya. Szikrázó színekben kezdett pompázni az univerzum. Csodálatos gyermekeik láttán Fehér most már örömében ontotta könnyeit, és Napsugár dédelgetően lecsókolta róla az örömkönnyeket is. Ahogy a cseppek körben lehullottak, úgy lett egyre gazdagabb, a szivárvány minden színében pompázó a világ.
    Vörös lett a bronz, a rubin, a rozsda, a vér, a bor, a láng, a hagyma, a cékla, a répa, a virágok egy része, például a rózsa, a tulipán, a tűzliliom, az alkonyi ég alja, a korall, a rák, de még ravaszdi róka bundája is. Pirosra változott az érett földieper, a málna, a cseresznye, a meggy, az alma, a görögdinnye belseje, a tulipán, a bazsarózsa, a paprika, a paradicsom, lángolóan pirosra a pipacs színe.
    Narancsszínű lett az egyik legfinomabb déligyümölcs és maga a fény.  
    Sárgává vált a citrom, a barack, az egyikfajta dinnye, a kikerics, a kankalin, az őszi erdő lombsátora, az aratásra váró érett gabonatábla, a szalma, a foszfor, a kén, a réz, a viasz, az arany, a homok, a sivatag.  
    Ettől kezdve nyáron zöld színben pompázott a természet: zöld lett a fű, a sóska, a spenót, a saláta, a borsó, a bab, a petrezselyem. De zöld ám a moha, a mező, a rét, a gyep, a liget, az erdő, a kert, a határ, a vetés, a lucerna, a palánták meg a fák és bokrok leveleinek többsége, a lombkorona, a fenyő, a ciprus, a citrus, a cédrus, az oázis a sivatagban.   
    Kék színben kezdett pompázni a búzavirág, a levendula, a szarkaláb, az encián, az eper, a szeder, a szilva, a szőlő, a tó, a forrás, az ér, a csermely, a patak, a folyó, a tenger, az óceán, az ég, a távolság és a messzeség.
    Ibolyaszínű lett a világ egyik legkisebb, legszerényebb, de legillatosabb virágja, sőt a viola, az orgona, a mályva is.
    Ahogy ezt Fekete észrevette, hatalmas ellentámadásba lendült. Nappalra is bebiztosította magának a csóka, a holló, a varjú, a szén, a szurok, a korom, a mocsok, a sár színét, de az antracitét is.
    Fehér sem hagyta magát, ő a hó fehérségével, a fény világosságával képes győzni az éjszaka feketeségében.
    Fehér gyermekei egységes táborként álltak anyjuk mellé. Változatosságuk miatt gazdagnak és legyőzhetetlennek érzik magukat. Sokat játszadoztak és keveredtek egymással, így a legvilágosabbtól a legsötétebbig minden színnek tengernyi árnyalata született meg. Ám hamarosan új színek is napvilágot láttak. Az ekrü, a bézs, a krémszín, a mustár, az ezüst, a platina, az opál, a bodza, a barackvirágszín, a rózsaszín, a ciklámen, a bíbor, a cinóber, a bordó, a vanília, az okker csintalan versengésben született meg. Az oliva, a menta, a smaragd, a khaki, az azúr, a lazúr, az encián, az indigó, a türkiz, a drapp, a szürke is azért keletkezett, hogy a világot gazdagítsa. A barna a mogyoró, a gesztenye, a csokoládé, a kávé színe is lett. De festő legyen a talpán, aki valamennyit ismeri, és ki is tudja keverni palettáján, ami a természetben – Fekete minden mesterkedése ellenére – magától, természetesen létezik.
    Ám ő nem akarja vesztesnek érezni magát, ezért a késő őszi, a téli és a kora tavaszi napok nagy részét megszállva tartja. Mégis úgy tűnik, a nyári küzdelem véglegesen Fehér és gyermekei, unokái javára dőlt el, és havas teleken ott él Fehér szépsége a téli éjszakákban is.

Fejdíszek, álarcok, jelmezek: 

Befejezésül:

Képek forrása: Pinterest