Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Lóránt Zsolt – Mi fán terem a paradicsom?

Írta: Neteducatio Dátum: 2021. január 19.

Gimnazista koromban Villon volt az ellenségem. Szerettem én a verseit, de nem megtanulni. Egyáltalán, a verstanulás mindig is gondot okozott nekem. Ezt leírni, annak fényében, hogy azóta magam is versfaragásra (is) adtam a fejem, talán furcsának tűnik, de igaz. készítette: Lóránt Zsolt

Van egy diákom (mint gyakorló osztályfőnöknek), aki úgy egy évvel ezelőtt egy beszélgetés során elárulta, hogy nagyon nehezen tanul verset, ez pedig legalább egyet ront a magyar irodalom jegyén. Persze felidéződtek bennem a régi emlékek, Villon csaknem elfeledett sorai… De éppen abban az időben kezdtem el komolyabban foglalkozni a modern, hatékony tanulási technikákkal, ezért azt ajánlottam neki, hogy próbálja ki az egyik ilyen eljárást, ha már én nem tehettem 1980 körül…

Egy – most már nyolcadikos – fiúról van szó, nevezzük őt Józsefnek, aki egyébként jó tanuló, fiú létére meglehetősen szorgalmas is. Ezek mellett meg van benne a kellő tisztelet is tanárai és társai felé… Szóval felcsillant a szemem: a csillagok együttállása megadatott! Így aztán József, ha nem is kísérleti nyúl lett, de az első puding-evő! A pudingot magam főztem neki…

József partner volt, buszra ült, hazament, és az ajánlott technika segítségével nekiveselkedett a verstanulásnak. Másnap aztán közölte, hogy ízlett neki az a bizonyos puding. Négy versszakot tanult meg, elmondása szerint gyorsan és könnyen. Ráadásul úgy, hogy tartós lett a kapcsolat a szóban forgó verssel, azaz egy hónap elteltével is simán felmondta nekem azt.

Hogy mit ajánlottam neki? A Pomodoro-technikát!

Lóránt Zsolt – Modern tanulási technikák – Útmutató az új generációk hatékony tanulásához


ikonOlvasószoba

Lóránt Zsolt – Hogyan is kezdődött az utazás?

Az előző tanév elején, bő egy évvel ezelőtt, híre-hamva sem volt a COVID-19-nek. Akkor még hetedikes osztályfőnökként azzal bajlódtam, hogy valahogyan tanulásra bírjam a lurkóimat. Járható útnak az...

Tovább olvasom »

Hibrid oktatási ötletek 1. rész

A tanévre felkészülés kapcsán szinte mindenkiben vegyes érzelmek kavaroghatnak. A diákok zömevárja a tanítás kezdetét, hogy ismét társaival együtt vethesse bele magát az iskolai mindennapokba.Szülő...

Tovább olvasom »

Hibrid oktatási ötletek 2. rész

A hírek szerint hagyományosan kezdjük a tanévet, és ha a fizikailag létező falakat nem is tudjuk elbontani, vagy legalább kitágítani, az online eszközök használatával megpróbálhatjuk a tanulási ter...

Tovább olvasom »