Gimnazista koromban Villon volt az ellenségem. Szerettem én a verseit, de nem megtanulni. Egyáltalán, a verstanulás mindig is gondot okozott nekem. Ezt leírni, annak fényében, hogy azóta magam is versfaragásra (is) adtam a fejem, talán furcsának tűnik, de igaz. készítette: Lóránt Zsolt

Van egy diákom (mint gyakorló osztályfőnöknek), aki úgy egy évvel ezelőtt egy beszélgetés során elárulta, hogy nagyon nehezen tanul verset, ez pedig legalább egyet ront a magyar irodalom jegyén. Persze felidéződtek bennem a régi emlékek, Villon csaknem elfeledett sorai… De éppen abban az időben kezdtem el komolyabban foglalkozni a modern, hatékony tanulási technikákkal, ezért azt ajánlottam neki, hogy próbálja ki az egyik ilyen eljárást, ha már én nem tehettem 1980 körül…

Egy – most már nyolcadikos – fiúról van szó, nevezzük őt Józsefnek, aki egyébként jó tanuló, fiú létére meglehetősen szorgalmas is. Ezek mellett meg van benne a kellő tisztelet is tanárai és társai felé… Szóval felcsillant a szemem: a csillagok együttállása megadatott! Így aztán József, ha nem is kísérleti nyúl lett, de az első puding-evő! A pudingot magam főztem neki…

József partner volt, buszra ült, hazament, és az ajánlott technika segítségével nekiveselkedett a verstanulásnak. Másnap aztán közölte, hogy ízlett neki az a bizonyos puding. Négy versszakot tanult meg, elmondása szerint gyorsan és könnyen. Ráadásul úgy, hogy tartós lett a kapcsolat a szóban forgó verssel, azaz egy hónap elteltével is simán felmondta nekem azt.

Hogy mit ajánlottam neki? A Pomodoro-technikát!

Lóránt Zsolt – Modern tanulási technikák – Útmutató az új generációk hatékony tanulásához