„Esik a hó, fúj a szél. Egy kis angyal miről mesél?

Azt meséli halkan ám, nagyon-nagyon várjak rá

Karácsonynak a napján.

Süssek neki kalácsot, gyújtsak gyertyát, szikrázót.

S hoz nékem szép színes fát, csillagszóróst, cukorkást

Karácsonynak a napján.” („Cinege költemény”)

Készítette: Karczewicz Ágnes

• Ráhangolódás segítése

Dekoráció teraszon, öltözőben és a csoportszobában:

Sóval feltöltött nagyméretű világítódoboz 24 db kővel és dugóból készített betlehemes figurákkal és egy kisebb szárított gyümölcsökkel valamint egy filcből készített betlehemi út kirakójáték.

Séta és mese Nagykovácsi feldíszített főterén:

A mese, melyet kitaláltunk és elmeséltünk a főtéren álló fenyőfa alatt:

Adventi mese
Egyszer volt, hol nem volt, hogy igaz volt vagy mese volt azt nem tudom, de az biztos, hogy egy holdfényes estén a Békás tó melletti padon üldögélve egyszer csak arra kaptam fel a fejem, hogy a nádas zizegése mellett az öreg fűzfa ágai közül egy dalocskát is felém sodor a szél:
Ég a gyertya ég,
el ne aludjék!
Mesetündér, jöjj el hozzánk,
mondj egy szép mesét!
Erre a halkan csilingelő hangra aztán minden elcsendesedett és elkezdődött a mese. (A mese, amiről ugyan még a mai napig sem tudom, hogy ki mesélte kinek, de gyanítom, hogy vízi manó mama próbálta meg álomba ringatni vele csemetéit.)
Élt egyszer egy sudár fenyőfa egy igéző tájon a messzi Északi fény országában. A hatalmas fenyőn száz meg száz csillogó, aranytoboz fürdött nap, mint nap az ég alján álló szivárvány fényében, ha csak egy kis szellő is rebbent, szinte táncoltak, csilingeltek a fa ágain.
A büszke fa csodás terméseiért minden évben, Advent közeledtével, eljöttek a karácsonyi manók, zsákba szedték és széthordták a szélrózsa minden irányába, hogy ünneplőbe öltöztessék a világot. Ahova jutott a tobozokból ott fény gyúlt az utcákon, tereken, házak ablakába és az emberek szívébe öröm, béke és szeretet költözött.
Történt egyszer, hogy egy örökké ficergő karácsonyi manó tanonc zsákjából – miközben egy tarajos felhőn próbált meg átbucskázni – kipottyant egy varázstoboz. A toboz zuhant és zuhant… és épp a nagyapám pörge kalapján koppant, aki megcsodálta az égből pottyant szerzetet és úgy döntött elülteti és nem akárhova ám, hanem éppen a templomtorony tövébe, ha már azt a Jó Isten küldte vigyázzon rá a nagyharang. Vigyázott is az rá és kissé már rekedtes hangján nap, mint nap biztatgatta:
– Úgy, úgy nőjél, növekedjél egyre magasabbra!
Így aztán az aprócska tobozból hosszú évek alatt hatalmas fenyő növekedett, melynek csúcsa már majdnem elérte a torony tetejét.
Az emberek, állatok csodájára jártak, beszívták pompázatos illatát. Ünnepnapokon körbetáncolták, törzsénél mécseseket gyújtottak. Hétköznapokon gyerekek rollereztek körülötte, szerelmesek fogadtak egymásnak örök hűséget, szorgoskodók pihenték ki fáradalmaikat. Ágai közé mókusok bújtak és madarak raktak fészket. Az öreg torony meg nap, mint nap mesélt neki a régvolt időkről, a faluról vidám és szomorkás történeteket. A kis kék busz, aki nap, mint nap a fenyő mellett kanyarodott és a legjobb barátjává vált, hozta a híreket a városból.
A mi fenyőnk szerette, nagyon szerette ezt a hegyek közt megbúvó kis falut. Szerette és mégis, mikor megérkeztek tél közeledtével az első karcoló szelek, maga sem tudta miért, ágai közé bánat költözött. Hiába dalolt legékesebb hangján ekkor a madár pár, hiába mesélte moha lepte történeteit a templomtorony és mikor a kék busz a végállomásra kanyarodva tülkölt neki, csak szomorúan lengette felé tűleveleit.
Így ment ez évről évre. Barátai teljesen tanácstalanok voltak, hiszen december tájékán, mikor az emberek a legboldogabbak voltak, akkor facsarodott el a legjobban a gyönyörű fenyő szíve. Naphosszat csak sóhajtozott, törzsét nyikorgatta, ágai már-már a földig hajoltak. Az arra járó emberek aggódva tekintgettek fel rá. Attól féltek, összeroppan és kidönti a legkisebb fuvallat is.
Egy ilyen téli estén különösen nagyot sóhajtott a fenyő, de akkorát, hogy sóhajtása elért egészen az égen szikrázó csillagokig. Az égbolt éjjeli őrei riadtan kutatták, vajon mi történhetett az éjszaka békéjébe burkolt tájon, mígnem megakadt tekintetük a búskomor fán.
– Hát Te miért emészted magad ennyire? – kérdezték
– Nem tudom, a hosszú téli estéken mindig vágyakozom valamire. Hiába a templomból kiszűrődő dallamok, a boldog, kipirult gyerekarcok, a csodálatos díszekbe öltöztetett falu, nekem valami hiányzik…
– Ó te csacska, hiszen csak ez a baj? Na, akkor mi könnyen segíthetünk a bajodon. Te nem akármilyen fenyő vagy. Apád az Északi fény országában élő Sudár Fenyő, anyád az ég alján táncoló Északi fény. Ami neked hiányzik, az a karácsony tájékán oly gyönyörűen sziporkázó fényáradat, kicsiny országod ekkor a legvilágosabb. Gyermekkorod fényeit nem hozhatjuk el neked, de talán…
S azzal lassan ereszkedni kezdtek, majd lágyan megültek a fenyőfa egy-egy ágán derengő fényárba vonva ezzel a fenyőt. A fa melengető bizsergést érzett minden tagjában, hatalmas boldogság és életerő töltötte el, nyújtózott egy nagyot és … NÉHÁNY CENTIVEL MAGASABB LETT A SZELÍDEN SZUNDÍTÓ TEMPLOMTORONYNÁL IS!

• Angyalváró napok alkotásai

A „legendához” kapcsolódva angyalokat készítettünk minden kezünkbe akadó alapanyagból és technikával. Készültek angyalok papírból, papírra, só-liszt kerámiából, gyapjúból, fonalból, dugóból, dióból, tobozból, ágakból, tollakból, szőrmemaradékból.

Az első héten kék angyalok sokasága készült és minden gyerek elkészíthette a saját adventi spirálját. Volt, aki térben, volt aki síkban és ezeken mindenki jelölhette a napok múlását.

Szaloncukrot készítettünk és csomagoltunk, melynek egy része a Nagykovácsiban élő rászorulóknak összeállított csomagokba került, a másik felével és az adventi angyalokról szóló, kinyomtatott mesékkel, (melyet egy-egy gyerek illusztrált) a nyakunkba vettük a falut és körbejártuk azokat az üzleteket, helyeket, ahol az év folyamán megfordultunk (orvosi rendelő, gyógyszertár, pékség, zöldséges, papírbolt…) és jó kívánságaink közben elrejtettük azokat a helyiségben. A maradékot pedig jóízűen befaltuk.

Kép forrása: https://streetkitchen.hu/

A piros angyalok hetére esett Luca napja. Erre a napra meghívtuk a nagymamákat búzaültetésre és gombócfőzésre.

Luca napja a nagymamákkal:

A meghívóban kértünk mindenkit, hogy hozzon magával egy-egy fej fokhagymát, melyből a bejáratnál készítettünk egy hatalmas fokhagymakoszorút. Tovább- lépve várta őket a beáztatott búza, melyet a nagymamák és az unokáik együtt elültethettek. A csoportszobában forró teával és frissen sült zsemlével, kaláccsal vártuk őket. Aztán forgószínpad-szerűen volt, aki gombócot, nudlit gyúrt és formázott, volt aki karácsonyfa-díszeket készített, amit haza is vihetett, és volt aki kipróbálta a játékainkat. A beszélgetőkörben eljátszottuk mindenki „kedvenc” óvodai körjátékát, elénekeltük a kedvenc dalokat és gyerekkori kedvenc meséket majd mindenki felöltözött és unoka-nagymama kép készült mindenkiről. Ezekből később 2020 évi naptárt szerkesztünk, melyet postán feladva az év első napjaiban minden nagymama meg fog kapni.

A kedvenc meséket kinyomtatva és az unokák által illusztrálva pedig megszületik a „Családi Mesekönyv” első része: a Nagymamák mesekönyve, melynek folytatása az Anyukák (Anyák napjára), Apukák, Nagypapák és (Húsvét környéke és Apák Napja) Gyerekek (Gyereknap) fog követni.

A fehér angyalok hetében elkészítettük a karácsonyi meglepetéseinket, és ha hiszitek, ha nem ezek is angyalok voltak. Teli vizes palackokat kasíroztunk, festettünk, ragasztottunk. A fejük búbjára egy mécsest rögzítettünk és már kész is volt az asztaldísz, melyet a Karácsonyváró délután átadtak a gyerkőceink. (Ezen a héten még folytattuk a „Cipősdoboz” akcióra szánt meglepetések gyűjtését is, melyeket még pont időben sikerült eljuttatnunk a gyűjtőpontra.)

A karácsonyváró délutánján a lányok angyalokká, a fiúk láncos, botos ördögökké váltak és egymással csúfolódva, egymásnak „feladatokat” adva próbálták a másik csapatot „átváltoztatni”. Természetesen a végére mindenkiből „angyal” lett. Vagy mégse?

A Karácsonyváró délután „forgatókönyve”:

Szülők fogadása:

Az ajtóban minden család kap egy almába szúrt gyertyát.

Csoportszoba:

Ördögök: (csengős botok, sötét ruha)

Tetőtől talpig fekete,
Vicsori krampuszok serege
Jövünk nagy dérrel, dúrral
Rikoltjuk hangos szóval:
Mi volnánk az ördögök!

Láncot csörgetek, ajtón zörgetek,
A képem feketéllik,
farkam végén bojt van.
Görbe szarvam legtöbbször az
ajtófélfán koppan.

Angyalok: (világító karkötő, fehér ruha)

Ma három angyal ringat el, ringat el, ringat el.
Az egyik angyal énekel, énekel, énekel,
A másik angyal, átölel, átölel, átölel,
A harmadik most szárnyra kel, szárnyra kel, szárnyra kel
És szárnyalunk az égre fel! (angol gyerekdal

Karácsonynak éjszakáján a föld az éggel összeér

Megérkeznek az angyalok dallal, fénnyel, szeretettel

Mi volnánk azok

Ördögök:

– Odanézzetek! Mi van ezeknél a szárnyasoknál? Olyan kell nekem is! Nekem is! Nekem is! Ijesszük meg őket és csenjük el tőlük!

Lipem, lopom a lángot
Elcsenem az angyaltól
Kell nekem, kell nekem
És ezért most elveszem!

Angyalok:

Állj! A szépséges csillagfényt csak úgy nem adjuk, ha a próbát kiálljátok, ördögből angyallá válhattok, de ha mi veszítünk, akkor bizony angyalból ördögök leszünk.

1. próba: ritmus játék

Ördögök:

– A próbát most mi mondjuk, a csillagfényét elorozzuk, előletek jól eldugjuk, hisz nem tudtok egyebet, csak egy nyafka éneket!

Angyalok:

– Ti beszéltek nagy hangon? Hát, ti aztán mit tudtok? Dübörögni, veszekedni, csínyeket kitervelni, ijesztgetni, maszatosan reggelizni!

Ördögök:

– A szájatok akkora, mint egy nagy, zöld uborka!

Angyalok:

– Felvágták a nyelvetek, de forog-e az eszetek?

Ördögök:

– Jobban, mint a tietek!

Angyalok:

– Hát akkor azt tudod-e?

2. próba: találós kérdések

Aranydiót gyűjt a hajnal ezüst kosarába, hogy az este felhordja majd sötét padlására. (csillag)
Fehér pokróc egész földön, nem is szövik, az égből jön. (hó)
Nem vagyok pék, de nem ám! Nincsen lisztem, nincs szitám. Ám amerre én járok-
Sűrűn-sűrűn szitálok. (köd)
Fölül vastag, alul vékony, hogyha Nap süt, folyékony. Kicsit répa, kicsit csap, de nem répa s nem is csap (jégcsap)

Ördögök: Ennek így sosem lesz vége, nem lesz mienk a csillagfénye. Lássuk a harmadik próbát!

Ma mindenkiből angyal lesz, angyal lesz, angyal lesz ki csak táncra kel!
Az ördögből így angyal lesz, angyal lesz, angyal lesz s szárnyalhat az égre fel

3. próba

Szabad tánc zenére párban és közben a fiúk leveszik a fekete pólót.
A tánc vége kézfogás, (fiúk a néző felé. lányok szemben félkör háttal, közben ének:
Ma mindenkiből angyal lesz, angyal lesz, angyal lesz ki csak táncra kelt!
Az ördögből így angyal lesz, angyal lesz, angyal lesz s szárnyalhat az égre fel
Vagy mégse?

Fiúk: Karácsonynak éjszakáján a föld az éggel összeér

Lányok: Angyal jött és hozta a hírt: megszületett a kis Jézus

Szálljatok le, szálljatok le karácsonyi angyalok – Leülés a csillagokra – ölelő kör

Mindenki: Gyertek, gyertek, gyújtsunk fényt, pici gyertyalángot,
Köszöntsük őt és várjuk együtt a Karácsonyt.

Gyertyagyújtás az adventi koszorún

Ég a gyertya ég,
el ne aludjék,
szíveinkből a szeretet
ki ne aludjék.

Ég a gyertya ég,
el ne aludjék,
szívünkből a rosszaság is
kitakarodjék.

Ég a gyertya ég,
nő a fényesség,
sötét Földhöz a fényesség
egyre közelébb.

Ég a gyertya ég,
az adventi négy,
azt lobogják, azt hirdetik:
Jézus üdvözlégy!

A családok meggyújtják a saját gyertyájukat és kimennek a folyosóra, ahol 27 csillag alatt el vannak rejtve a szülők által megírt, rövid születéstörténetek.

Öltöző.

Csillag születik – a szülők – a gyertyafényénél felolvassák a levelüket családonként.

Másik csoportszoba: terülj, terülj asztalkám és PPT vetítése a szülők által küldött, újszülött és karácsonyi képekből.

Az egyik anyuka által írt, születésről szóló mese

Mese Lucának Lucáról

A felhőkön csücsülve lógázta a lábát egy édes, szőke angyalka. Nézelődött, kacarászott és a legkedvesebb foglalatossága az volt, hogy felhőpamacsokból állatkákat gyúrt és azzal játszott.

Egy szép tavaszi napon, mikor éppen bárányfelhőket terelgetett lepillantott a Földre és meglátott egy családot, akik vágyakozva gondoltak egy gyerekre. Apa, Mami, Peti és Zizi szívében nap, mint nap növekedett egy hely egy kistestvér számára. Peti egy vagány, erős fiúra vágyott. Zizi egy bájos kislányra. Apa és Mami pedig őszintén örült volna akár egy olyan picinyke gyermeknek, mint egy mákszem.

Ettől fogva egyre gyakrabban gondolt rájuk az angyalka, mígnem egy szép napon ráébredt, hogy ez a család Őrá vár!

Az első adandó alkalommal lecsúszott a szivárványon és egyenesen Mami pocakjába fészkelte magát. Nőtt, növekedett a puha, meleg fészekben, majd egy szikrázó, téli napon elindult élethosszig tartó útjára… és Peti rájött, hogy kislányt akart, Zizi rájött, hogy inkább fiút szeretett volna. Apa és Mami pedig megkapták a legbájosabb Lucát a földkerekén.

Szeretünk Luca!

Befejezésül: Mit kaptak a gyerkőceink?

Természetesen a mesét a négy angyalról és egy-egy zsugorfóliára készült angyalcsalogatót és természetesen egy „varázsceruzát”, mellyel meg lehet rajzolni a ágyakat:

Mese az angyalváró, angyaljáró adventi napokról.

Esett a hó, fújt a szél
4 kis angyal miről mesélt?
Azt mesélték halkan, súgva:
Gyújtsak gyertyát vasárnap és várhatom a csodákat.

1. Mese a kék angyalról

Négy héttel ezelőtt meggyújtottam az első gyertyát és vártam az kisangyalok által megígért csodát, de, hiába, mert nem történt semmi.
Aztán hirtelen kopogást hallottam az ablaküvegen, és amikor kicsit megijedve kikukucskáltam a függöny mögül megláttam egy picinyke cinegét és annak a hátán egy pöttömnyi kék ruhás kisangyalt, aki rémülten nézett rám. Ámulva néztem őket és nem akartam hinni a szememnek, de amikor rájöttem, hogy mit is szeretnének, akkor kinyitottam az ablakot, és huss, már a kandallópárkányon melegedett mind a kettő. Amikor végre felmelegedtek a kisangyal mesélni kezdett:
– Tudod, nekem így Karácsony idején az a dolgom, hogy körbejárjam a földet és megkeressem azokat az embereket, gyerekeket, akik védelmezik, féltik, óvják és segítik az élőlényeket, (növényeket, állatokat, embereket) akik erre rászorulnak. Szürkületkor el is indultam és a magammal hozott sok-sok pihetollra fel is írtam a nevét azoknak, akikre rátaláltam. Sőt, még a szárnyaimmal meg is simogattam őket, amitől mindegyiküknek mosolyogni támadt kedve és nagyon, de nagyon boldogan indultam már éppen vissza a fellegek közé, amikor jöttek a rosszcsont szélgyerekek és a tarisznyámból ezer és ezerfelé fújták szét a tollakat.
Mi lesz most velem? Hogyan kerülnek az angyalokhoz a nevek? Azok a nevek, akik segítenek a Földön azoknak, akiknek szükségük van rá? – nézett rám kétségbe esve a kis kék angyal.
Törtem a fejem, törtem, de hiába. semmi, de semmi nem jutott az eszembe, amivel segíteni tudtam volna és akkor…. akkor hirtelen nagy szél kerekedett, de valami fura szél volt ez. Minden irányból fújt egyszerre és egyfelé fújt mindegyik. Ez aztán tényleg maga volt a csoda Az északi, déli, keleti és nyugati szél is maga előtt görgetett egy-egy nagy fehér felhőt és pont az ablakom alá. Majd megfordultak és tovább süvítettek a négy égtáj felé. Amikor kimentem, hogy megnézzem, hogy, hogy a csodába is maradhattak a földön a felhők kiderült, hogy azok nem is felhők, hanem sok-sok ezer, tán millió pihetoll egy, egy névvel. Boldogan rohantam a még mindig pityergő kék kisangyalhoz:
– Meg vannak a neveid! Meghozták a rosszcsont szélúrfik szülei. Gyere gyorsan! Gyűjtsük a tarisznyádba!!
A kisangyal kacagva kiszaladt. Összeszedte a tollakat. Felpattant a cinke hátára és elszálltában megsimogatott a szárnyával. Azóta valamiért minden percben nekem is mosolyognom kell.

2. Mese a piros angyalról

Advent második vasárnapjának délutánján a Főtérre indultam a karácsonyi vásárba, de tettem egy kis kitérőt. Felsétáltam a Zsíroshegyre a manók tisztásához, hogy elvigyem nekik a kötött, nemezelt kis sapkákat, sálakat, kabátokat, hogy ne fázzanak a télen. Ahogy közeledtem a rét felé szipogásra, hüppögésre kaptam fel a fejem.
– Ki lehet az?
Néztem erre, néztem arra és egyszer csak egy aprócska piros ruhás kisangyalt vettem észre, aki a földön ülve most már hangosan zokogott és csak úgy záporoztak a szeméből a gyémántosan ragyogó könnycseppek.
– Miért sírsz? – hajoltam le hozzá és vettem fel a tenyerembe.
– Nézz körbe! Elbotlottam egy kőbe és darabokra tört az aranyserlegem. Az, az aranyserleg, melyet egy egész éven át, 365 napon keresztül kalapáltam, tekertem, csavartam a nap sugarából, melybe ezen az éjszakán az emberek szeretetét kellett volna összegyűjtenem. Ebből a sok-sok szeretetből a társaim fényt szőnének. A csillagok fényét. Mi lesz most? A serlegem ezer darabban. Nincs, amiben elvigyem a szeretetet az angyalokhoz. nem lesz fénye a csillagoknak. Sötét lesz az éjszaka. A gyerekek nem láthatják majd az Esthajnal csillagot, a nagy és Kismedvét, a Göncölszekeret, a Fiastyúkot… – és ismét csak sírva fakadt.
Körbe néztem és a földön valóban megláttam a narancsos, pirosas cserép darabokat. Hogyan is segíthetnék?
Eszembe jutottak a piros sapkás, kicsit rosszcsont, kicsit kópé, de jólelkű csenő manók, akik a közeli tisztáson laknak a galagonyabokor aljában.
– Ne sírj! – mondtam a piros ruhás kisangyalnak – Segítséget kérünk a manóktól és tudom, hogy segíteni fognak.
A zsebemből előkaptam papírt és tollat és megírtam a levelet. letettük a bokor aljában és vártunk és vártunk és vártunk, de hiába. már nagyon fáztunk, dideregtünk és csak nem történt semmi.
– Jaj, de meggondolatlan vagyok! Most jutott csak az eszembe, hogy a manók vigyáznak arra, hogyne lássa meg őket senki! amig itt toporgunk nem történik semmi. gyere gyorsan, bújj be a zsebembe és sétáljunk el az ösvényen. – mondtam a piciny angyalkának.
Így is tettünk és képzeljétek, mire visszaértünk a galagonyabokorhoz az arany serleg egészben ott ragyogott a bokor aljában és hiába forgattam, nézegettem egy hajszálnyi repedést sem találtam rajta.
A serleget visszaadtam kisgazdájának, aki ripsz, ropsz úgy eltűnt, mint a kámfor. Én meg a vásárba ballagva egész úton azon törtem a fejem, hogy vajon ezt hogy csinálták a manók. Nem jöttem rá, de az biztos, hogy megtörtént a második csoda is és az is biztos, hogy a piros angyal telerakta a serlegét szeretettel, mert ha este kinéztek az ablakon, akkor láthatjátok, ahogy az égen ragyognak a csillagok.

3. Mese a fehér kisangyalról

Harmadik vasárnap reggelén arra ébredtem, hogy térdig ér a hó és folyamatosan esett, szállingózott a hajnali napsütésben a sok-sok szikrázó hópehely. magamra kaptam a kabátom, hátizsákba raktam a madaraknak és az erdei állatoknak szánt eleséget: magokat, almát, répát, karalábét és már indultam is az erdőbe, nehogy éhen maradjanak kis barátaink.
Az erdőben nagy volt a csend, csak a talpam alatt ropogó hóhangját lehetett hallani, de aztán ismét csak szipogás, pityogás hangját hozta felém a szél.
– Már megint kivel és mi történhetett? – gondoltam magamban és elindultam a hang irányába.
– Rám ne lépj! – halottam meg egy ijedt hangot.
A lábam elé nézve – szinte láthatatlanul – egy fehér ruhás kisangyalt láttam meg, akinek a kezében egy fekete bot volt és azzal hadonászott.
– Te sírtál az előbb? – kérdeztem tőle
– Hát persze, hogy én! – ugrott dühösen talpra a csöppség. – nagyon dühös vagyok magamra, mert butaságot csináltam. Az égből megérkezvén egy fa tetejére huppantam és annyira szépséges volt a hótakaró, hogy arra gondoltam, mielőtt tovább mennék az emberek közé, hogy megérintsem őket a fénylő varázspálcámmal és örömöt, szeretetet tudjanak adni egymásnak, előbb…. Előbb készítek egy hóangyalt. Te tudod, hogy hogy kell hóangyalt csinálni? Tudod, hogy az mekkora móka?
– Igen. Tudom, de már rég nem csináltam. Gyerekként sokszor és tényleg jókat kacagtam, amíg elkészült, de az miért baj, hogy te angyalt akartál rajzolni?
– Nem az a baj, hanem az, hogy nem tettem le a varázspálcám. Vizes lett a hótól, ahogy forogtam benne és kialudt a fénye és most egyszerűen olyan, mint egy bot. Nincs fénye és nincs varázs ereje. Mi lesz most az emberekkel és a szeretettel? – horgasztotta le a fejét a fehér kisangyal.
A nagy csendben ágak recsegésére és hangos, rosszalló brummogásra kaptuk fel a fejünket és hirtelen ott termett mellettünk egy hatalmas barnamedve.
– Ebben a zajban, hangoskodásban még én sem tudok aludni. Ti csaptok ekkora lármát? – nézett ránk mérgesen és szimatolva járt körbe, körbe minket.
– Igen. Mi voltunk. – válaszoltam megszeppenve. A kisangyal, meg úgy eltűnt a hátizsákomba, hogy a feje búbja sem látszott ki belőle. – Nem akartuk megzavarni az álmodban, de a kisangyal, aki itt reszket a zsákomba bajba jutott és segíteni kellene rajta, de nem tudom, hogy hogyan.
A medve lehuppant a hóba és csak ennyit mondott:
– Mesélj! – és én meséltem. Elmondtam, hogy hogyan is járt a szeleburdi kisangyal. (Közben már ő maga is kimerészkedett a zsákból.)
A történet végén a bozontos ismét csak annyit mondott:
– Pattanjatok a hátamra! – így is tettünk. Medveháton lovagolva cammogtunk az erdő legsűrűbb, legeldugodtabb rejtekébe egy barlangig, melyben egy hatalmas kandallóban ropogott a tűz.
– Tedd a kandalló elé a pálcád – szólt a kisangyalnak a mackó és abban a pillanatban már mély álomba is merült.
Ahogy száradt a pálca egyre erősebb és erősebb fénnyel kezdett el ragyogni. Amikor a fény már az egész barlangot bevilágította a fehér kisangyal felkapta. Megérintett vele és engem melegség járt át. odarepült a bozontoshoz és őt is megsimogatta a pálcájával, majd mosolyogva kirepült a barlang száján. Én meg elindultam haza felé. Egy tisztáshoz érve körülnéztem és … és hóangyalt készítettem. Felnőttként is ugyanolyan jó móka, mint gyerekként.
Este a harmadik gyertyát is meggyújtva arra gondoltam, hogy a harmadik csoda is megtörtént ezekben a karácsonyváró napokban.

4. Mese a lila angyalról

Advent negyedik vasárnapján egész nap figyeltem, füleltem, hiszen tudtam, hogy meg kell, érkezzen a negyedik, a lila ruhás kisangyal és az előző hetek tapasztalatai alapján már arra is felkészültem, hogy valamilyen galibából kell majd kihúznom, de nem történt semmi. Eltelt a nap. Eljött az este. Nem történt semmi. meggyújtottam a négy gyertyát. Nem történt semmi. Csalódottan lefekvéshez készülődtem, amikor a kert felől halk zenére és énekre lettem figyelmes. Óvatosan elhúztam a függönyt és megláttam a lilaruhás kisangyalt. Lantot pengetve, énekelgetve lépegetett növénytől, növényig. Körbejárta, táncolta az almafát, az orgona, rózsa és aranyvessző bokrokat. Talpával megsimogatott minden fűszálat és még a veteményesben lévő növényekről sem felejtkezett meg.
Az első gondolatom az volt, hogy kiszaladok hozzá, hogy jobban halljam varázslatos zenéjét, hangját, közelebbről lássam libegős táncát, de aztán mégsem tettem. Nem akartam megzavarni, összezavarni, hiszen, mint tudjuk, fontos, hogy egy növényről se felejtkezzen el, hiszen játéka melengeti télen a magokat, növényeket, hogy tavasszal újra kizöldüljenek, virágozzanak. Ágyba bújtam és a lilaruhás kisangyal énekére elaludtam. Álmomban a tavaszi kertemben sétáltam, ahol rózsaillat vett körül és zöldben pompázott az egész kert. Virágzott az alma és cseresznyefa és mindenütt színes virágok nyíltak a szivárvány minden színében. Álmomban a negyedik angyal varázslata is sikerült. Ahhoz, hogy megtudjam igaziból is így lesz-e tavaszig várnom kell, de hiszem, hogy sikerült neki.
Ezzel vége is a 4 adventi angyal történetének. Hogy mi az igaz belőle és mi az, amit csak álmodhattam azt döntse el mindenki maga!
Itt a vége, fuss el véle, kerek erdő közepébe!

Szép, élményekkel teli, boldog, sikeres Újesztendőt Mindenkinek!