Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

,, A madarak nem járnak lépcsőn…” Beszámoló a mezőberényi Freinet-találkozóról II. rész

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. július 03.

Mint az a korábbi írásomban is olvasható, a múlt héten volt szerencsém részt venni az évenként megrendezésre kerülő Freinet-találkozón, mely nemcsak egy igen színvonalas továbbképzés, de remek alkalom új ismeretségek, barátságok megkötésére és szakmai feltöltődésre is.

Az beszámfreinet3oló első része IDE KATTINTVA elérhető. Most pedig a nagyműhelyek leírásával szeretném folytatni. Az elsőt Pálfiné Kováts Ágnes a Freinet-pedagógia egy igazán kedvelt részére, a szabad önkifejezésre építette fel, a másodikat Fabóné Nagy Andrea a kreativitásnak és a modern eszközök pedagógiai alkalmazásának szentelte (ez utóbbiban segítségére volt fia, Gergő, aki sok hasznos tanáccsal látott el mindenkit).

 

A harmadikat pedig Bavalics Laura vezette ,,Túl az ösvényen” – Utazás a fantázia birodalmában címmel. Ez a hangzatos cím és Laura bemutatkozása, na meg a drámapedagógiai elemek ígérete annyira megfogott, hogy végül ebben a műhelyben vettem részt. Teljességgel leírni azt, ami a műhelyben történt lehetetlen, ezért stílszerűen egy szabad szöveggel foglalnám össze a három nap eseményeit (remélem a Freinet-s kolléganők büszkék lesznek rám :-) ).

 

 

Keddi napnak tűző fényében,

betértünk Laura műhelyébe.

Nem egyedül várt ránk,

Ott volt vele Anna,

mint kiderült, ő Laura kedves nagylánya.

Az ismerkedős játékokkal oldott lett a kedv,

volt nevetés, játék, dal és mese.

Már első nap nagyon sokat tanultam,

és a jegyzetfüzetemet elhajítottam.

A sok-sok játék mind arra tanított,

a fantáziám hogyan szárnyaljon.

Terelte mindezt Laura furcsábbnál furcsább medrekbe,

oly annyira, hogy a nevem végül káeD gáriV lett.

Voltunk sétálni a hűs ligeti fák alatt,

s gyűjtöttünk ott levelet, faágakat.

Ebből aztán építettünk új világot,

ahol Borisz, a pók tanyázott.

Végre láthattam mesét kendővel játszani,

és egy kedves történetet ,,elcsengettyűzni”.

Igazából oly sok mindent nem írtam le,

s ezeket is az érti igazán, aki átélte!

 

A reggeli plénumok alkalmával ki-ki bemutathatta, min dolgozott az előző nap a nagyműhelyben: volt aki mesében, dalban adta elő. Ahogy fent említettem, kaptunk egy gyönyörű kerámia medált, amit érkezésünkkor kis tasakból húztunk ki. Későbbiekben aszerint dolgoztunk csapatokba, amilyen a medálunk színe volt. Ez volt az úgynevezett ,,keretjáték”, melynek során az érkezéskor alkotott közös műveket dolgoztunk fel (készült közös festmény, szabad szövegek és fotók egyénileg). Remek ötlet volt ez is, hiszen ahogy a nagyműhelyekkor, úgy a keretjáték során is más-más résztvevőkkel tudtunk közösen együttműködni, megismerkedni. Az egész képzés hangulatát a fantázia-kreativitás-szabad önkifejezés hármasa lengte át, ami felszabadító és inspiráló volt egyben. A szervezők kiállítást is szerveztek, melynek darabjai mind-mind egy Freinet-találkozóra emlékeztettek, esetleg óvodai projektből, ötletből születtek, de voltak szép számmal gyermekmunkák, szakmai kiadványok és fotók is.

WP_20170627_14_28_46_Pro

Hálás köszönetünket fejezzük ki a szervezőknek a több hónapos áldozatos munkáért, a kedves fogadtatásért, a finom ételekért, a jóízű beszélgetésekért. A képzést jövőre a budapesti kolléganők szervezik Kőbányán, arra biztatok mindenkit, aki teheti, vegyen részt a rendezvényen, mert garantáltan maradandó élményben lesz része. Találkozzunk jövő nyáron!

 

Feltöltődésre vágyik? Önnek a HarmóniaPedagógia-A pedagógusok pszichikai jólétének és boldogságfaktorának gyakorlati zsebkönyvre van szüksége! Rendelje meg most!

 

Szöveg & fotó: Deák Virág

Bővebb információ:  http://www.freinet.hu/


ikonOlvasószoba

,, A madarak nem járnak lépcsőn…” Beszámoló a mezőberényi Freinet-találkozóról I. rész

A múlt héten volt szerencsém részt venni a Magyarországi Freinet Egyesület által idén is megrendezésre kerülő Freinet-találkozón. Az egyesület tagjai immáron több mint 20 éve szerveznek összejövete...

Tovább olvasom »

Nyári játékötletek gyerekeknek

A nyári szünet közeledtével az iskolások és az óvodások egyre több időt töltenek szabad játékkal az udvaron. Sőt, az ovisok közül sokan a nyári szünetben is igénybe veszik az óvodai ellátást. Kihív...

Tovább olvasom »

Hogyan tanítsunk Extremisztánban?

„Extremisztánban válasszuk meg bölcsen, hogy mikor vagyunk ostobák.” Április 28-án az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Karán egy konferencián vettem részt, melynek előadásai a tudásmenedzsment atip...

Tovább olvasom »