Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Nyári játékötletek gyerekeknek

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. június 13.

A nyári szünet közeledtével az iskolások és az óvodások egyre több időt töltenek szabad játékkal az udvaron. Sőt, az ovisok közül sokan a nyári szünetben is igénybe veszik az óvodai ellátást. Kihívást jelenthet a tűző nap elől az árnyékba invitálni a gyerekeket, könnyebb a dolgunk, ha valami jó játék a motiváció!

Az alábbiakban egy kis segítséget szeretnénk nyújtani a pedagógusoknak, bemutatni néhány olyan játékot, melynek kevés az eszközigénye, és akár egy lombos fa árnyékában is játszható.

 

  1. Bogozd ki! (iskola, óvoda)

Játékosok száma: 4 tagú csapatok (minimum 8 fő) és egy játékvezető

Kellékek: csapatonként 1 db szék és 4 vastag fonál gombolyag/ csapat

A játékosok négyes csapatokat alkotnak, és mindegyik csapat kap 4 gombolyagot és egy széket. Ezután a csapatoknak egy percük van, hogy a fonál gombolyagokat a szék lába köré tekerjék, úgy, hogy közben a széket tilos felemelni és nem szabad a fonálra csomót kötni. Az egy perc leteltével a játékvezető megállítja a játékot és meghatározza, hogy melyik csapat melyik másik székhez megy át. Minden egyes csapattag kiválaszt egy gombolyagot, amit neki kell újra felgöngyölíteni. „Rajt”-ra mindegyik csapat elkezdi kibogozni és letekerni – az egy másik csapat által – jól összetekert gombolyagokat a szék lábáról. A kibogozás közben tilos a széket felemelni és a fonalat elszakítani.

A játékot az a csapat nyeri, akinek elsőként sikerül kibogozni és feltekerni az összes gombolyagot!

 

  1. Simon mondja (iskola, óvoda)

Játékosok száma: minimum 3 fő és egy játékvezető, de minél többen játsszák, annál jobb!

A játék elején minden játékos a játékvezetővel szemben helyezkedik el. A játékvezető különböző parancsokat mond a játékosoknak: pl. ugráljanak fél lábon, fussanak a szoba sarkába, fogják be a fülüket… stb. De természetesen nem mindig szabad engedelmeskedni a játékvezető parancsának.

A parancsot csak akkor kell végrehajtani, ha a játékvezető így kezdi: „Simon mondja, hogy….” Amennyiben nem így kezdi, akkor a parancsot nem szabad végrehajtani. (Játszhatjuk úgy is, hogy aki ront, az kiesik.) Az nyer, aki utoljára marad és ő lehet a következő Simon.

 A játékban sok múlik a vezető leleményességén, ugyanis tőle függ, hogy mennyire tudja becsapni a játékosokat: pl. nagyon gyorsan adja ki a parancsot, vagy ő maga is csinálja, amit mond és a többiek véletlenül akkor is követik, ha nem kéne, vagy úgy fogalmazza meg a parancsot, hogy „Simon mondja, hogy NE emeld fel a bal kezed”!

 

  1. Számos játék (iskola)

Játékosok száma: tetszőleges számú (maximum 10 fős) csapat, és egy játékvezető

Kellékek: kartonlapok, ceruza

A számjegyeket 0-9-ig külön kartonlapokra kell felírni, annyi ilyen sorozatot kell készíteni ahány csapat van.  A gyerekek csapatonként foglaljanak helyet. Minden játékos kap egy, vagy ha kevesebb, mint 10 fősek a csapatok akkor több számot. A játékvezető mond egy tetszőleges számot: pl. 354, ekkor minden csapatból a 3-as a 4-es és az 5-ös szám tulajdonosa feláll és sorrendben felmutatják a számot, az a csapat kap egy pontot, amelyik csapatnak ez hamarabb sikerül.

Kicsit nehezíthető a játék, hogyha a játékvezető nem csak egyszerűen számokat mond, hanem egyszerű összeadásokat ad fel a játékosoknak, aminek a megoldását kell mihamarabb felmutatni.

 

  1. Hány a meggy? (iskola)

Játékosok száma: min.2, de sokan is lehet játszani, játékvezető

Előkészület: álljunk, vagy üljünk egymás mellé, félkör alakba. Minden játékosnak legyen egy száma.

A játékvezető sétál a gyerekek előtt, s véletlenszerűen kérdezgeti őket.„Hány a meggy?”- kérdésre azt kell válaszolni, hogy „Öt a meggy.” Természetesen a saját számának megfelelően. „Öt a meggy?”- kérdésre pedig „Hány a meggy?”- választ kell adni.

Próbáljunk minél gyorsabban válaszolni a játékvezetőnek, hogy pörögjön a játék, és sokat nevessünk. Aki rosszul válaszol, vagyis nem a szabályok szerint, hanem pl. a saját számát mondja, vagy valami mást, az fél lábra áll, leguggol, vagy helyet cserél a játékvezetővel.

 

  1. Cicamica kekszet eszel? (óvoda)

Játékosok száma: minél többen játsszuk, annál jobb

Kellékek: 1 db tárgy (ami nem gurul el), pl. kuglibábu, de lehet egy homokozó vödör is

Álljunk körbe úgy, hogy a szomszédunk és köztünk legyen egy kis távolság. Tegyünk egy tárgyat a kör közepére (pl. egy kuglibábot, a lényeg, hogy ne guruljon el), ez lesz a keksz. Válasszunk ki két gyereket, ők a cicák. A körben álló játékosok csukják be a szemüket! A két cica próbáljon meg beosonni közöttünk a körbe, kekszet lopni. Aki észreveszi, hogy valaki besurrant mellette, „csípje el” a keksz tolvajt, és küldje őt a körön kívül. A játék akkor ér véget, ha mindkét elérnie a kör közepén lévő ,,kekszet”, a cicák ezt hangos nyávogással jelzik.

 

Szeretne még több ötlet? Nótinné Csikós Marianna könyvében 200 játékot talál, rendelje meg itt: https://neteducatio.hu/uzlet/az-ovo-neni-igy-csinalja-a-200-legotletesebb-sajat-keszitesu-jatek-hogy-mokas-legyen-a-fejlesztes/

 

 

Írta: Deák Virág

Forrás: www.jatekleirasokjatekotletek.blogspot.hu; www.zsurjatekok.hu

ikonOlvasószoba

A pedagógus mint közösségépítő katalizátor

A nevelési év végeztével a legtöbb pedagógus készít egyfajta számvetést az elmúlt hónapokról… Ahogy végiggondoljuk a mögöttünk álló évet, biztos vagyok benne, hogy sok kollégának a hétköznapok mell...

Tovább olvasom »

Súrlódás a Cirkuszban – Vajon mit takar a cirkuszpedagógia?

Bevallom őszintén, sose szerettem a cirkuszt. Féltem a bohócoktól, finnyás volt az orrom a szagokra és rettegtem, hogy valaki egyszer lezuhan a magasból. Tegnap valami mégis megváltozott. Cirkusz-p...

Tovább olvasom »

Modern tanító 2. rész: „játszani is engedd…”

Az adaptív oktatási környezet létrehozásán fáradozom. Úgy gondolom, hogy a frontális oktatás ideje régen lejárt. Nem a frontálissal van baj, hanem az interaktivitás hiányával. Alsó tagozaton nagyon...

Tovább olvasom »