Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Cinege mesék: „Angyalleső” napok

Írta: Neteducatio Dátum: 2020. január 06.

 

 

Készítette: Karczewicz Ágnes

 

 

 

 

 

Sóval feltöltött nagyméretű világítódoboz 24 db kővel és dugóból készített betlehemes figurákkal és egy kisebb szárított gyümölcsökkel valamint egy filcből készített betlehemi út kirakójáték.

 

 

 

  • Angyalváró napok alkotásai

A „legendához” kapcsolódva angyalokat készítettünk minden kezünkbe akadó alapanyagból és technikával. Készültek angyalok papírból, papírra, só-liszt kerámiából, gyapjúból, fonalból, dugóból, dióból, tobozból, ágakból, tollakból, szőrmemaradékból.

Az első héten kék angyalok sokasága készült és minden gyerek elkészíthette a saját adventi spirálját. Volt, aki térben, volt aki síkban és ezeken mindenki jelölhette a napok múlását.

 

 

Szaloncukrot készítettünk és csomagoltunk, melynek egy része a Nagykovácsiban élő rászorulóknak összeállított csomagokba került, a másik felével és az adventi angyalokról szóló, kinyomtatott mesékkel, (melyet egy-egy gyerek illusztrált) a nyakunkba vettük a falut és körbejártuk azokat az üzleteket, helyeket, ahol az év folyamán megfordultunk (orvosi rendelő, gyógyszertár, pékség, zöldséges, papírbolt…) és jó kívánságaink közben elrejtettük azokat a helyiségben. A maradékot pedig jóízűen befaltuk.

 

 

A piros angyalok hetére esett Luca napja. Erre a napra meghívtuk a nagymamákat búzaültetésre és gombócfőzésre.

 

 

Luca napja a nagymamákkal:

A meghívóban kértünk mindenkit, hogy hozzon magával egy-egy fej fokhagymát, melyből a bejáratnál készítettünk egy hatalmas fokhagymakoszorút. Tovább- lépve várta őket a beáztatott búza, melyet a nagymamák és az unokáik együtt elültethettek. A csoportszobában forró teával és frissen sült zsemlével, kaláccsal vártuk őket. Aztán forgószínpad-szerűen volt, aki gombócot, nudlit gyúrt és formázott, volt aki karácsonyfa-díszeket készített, amit haza is vihetett, és volt aki kipróbálta a játékainkat. A beszélgetőkörben eljátszottuk mindenki „kedvenc” óvodai körjátékát, elénekeltük a kedvenc dalokat és gyerekkori kedvenc meséket majd mindenki felöltözött és unoka-nagymama kép készült mindenkiről. Ezekből később 2020 évi naptárt szerkesztünk, melyet postán feladva az év első napjaiban minden nagymama meg fog kapni.

A kedvenc meséket kinyomtatva és az unokák által illusztrálva pedig megszületik a „Családi Mesekönyv” első része: a Nagymamák mesekönyve, melynek folytatása az Anyukák (Anyák napjára), Apukák, Nagypapák és (Húsvét környéke és Apák Napja) Gyerekek (Gyereknap) fog követni.

 

 

 

 

A fehér angyalok hetében elkészítettük a karácsonyi meglepetéseinket, és ha hiszitek, ha nem ezek is angyalok voltak. Teli vizes palackokat kasíroztunk, festettünk, ragasztottunk. A fejük búbjára egy mécsest rögzítettünk és már kész is volt az asztaldísz, melyet a Karácsonyváró délután átadtak a gyerkőceink. (Ezen a héten még folytattuk a „Cipősdoboz” akcióra szánt meglepetések gyűjtését is, melyeket még pont időben sikerült eljuttatnunk a gyűjtőpontra.)

 

 

A karácsonyváró délutánján a lányok angyalokká, a fiúk láncos, botos ördögökké váltak és egymással csúfolódva, egymásnak „feladatokat” adva próbálták a másik csapatot „átváltoztatni”. Természetesen a végére mindenkiből „angyal” lett. Vagy mégse?

A Karácsonyváró délután „forgatókönyve”:

Szülők fogadása:

Az ajtóban minden család kap egy almába szúrt gyertyát.

Csoportszoba:

Ördögök: (csengős botok, sötét ruha)

 

Angyalok: (világító karkötő, fehér ruha)

 

 

Ördögök:

– Odanézzetek! Mi van ezeknél a szárnyasoknál? Olyan kell nekem is! Nekem is! Nekem is! Ijesszük meg őket és csenjük el tőlük!

Angyalok:

Állj! A szépséges csillagfényt csak úgy nem adjuk, ha a próbát kiálljátok, ördögből angyallá válhattok, de ha mi veszítünk, akkor bizony angyalból ördögök leszünk.

1. próba: ritmus játék

Ördögök:

– A próbát most mi mondjuk, a csillagfényét elorozzuk, előletek jól eldugjuk, hisz nem tudtok egyebet, csak egy nyafka éneket!

Angyalok:

– Ti beszéltek nagy hangon? Hát, ti aztán mit tudtok? Dübörögni, veszekedni, csínyeket kitervelni, ijesztgetni, maszatosan reggelizni!

Ördögök:

– A szájatok akkora, mint egy nagy, zöld uborka!

Angyalok:

– Felvágták a nyelvetek, de forog-e az eszetek?

Ördögök:

– Jobban, mint a tietek!

Angyalok:

– Hát akkor azt tudod-e?

2. próba: találós kérdések

Aranydiót gyűjt a hajnal ezüst kosarába, hogy az este felhordja majd sötét padlására. (csillag)
Fehér pokróc egész földön, nem is szövik, az égből jön. (hó)
Nem vagyok pék, de nem ám! Nincsen lisztem, nincs szitám. Ám amerre én járok-
Sűrűn-sűrűn szitálok. (köd)
Fölül vastag, alul vékony, hogyha Nap süt, folyékony. Kicsit répa, kicsit csap, de nem répa s nem is csap (jégcsap)

Ördögök: Ennek így sosem lesz vége, nem lesz mienk a csillagfénye. Lássuk a harmadik próbát!

Ma mindenkiből angyal lesz, angyal lesz, angyal lesz ki csak táncra kel!
Az ördögből így angyal lesz, angyal lesz, angyal lesz s szárnyalhat az égre fel

3. próba

Szabad tánc zenére párban és közben a fiúk leveszik a fekete pólót.
A tánc vége kézfogás, (fiúk a néző felé. lányok szemben félkör háttal, közben ének:
Ma mindenkiből angyal lesz, angyal lesz, angyal lesz ki csak táncra kelt!
Az ördögből így angyal lesz, angyal lesz, angyal lesz s szárnyalhat az égre fel
Vagy mégse?

Fiúk: Karácsonynak éjszakáján a föld az éggel összeér

Lányok: Angyal jött és hozta a hírt: megszületett a kis Jézus

 

Szálljatok le, szálljatok le karácsonyi angyalok – Leülés a csillagokra – ölelő kör

 

Mindenki: Gyertek, gyertek, gyújtsunk fényt, pici gyertyalángot,
Köszöntsük őt és várjuk együtt a Karácsonyt.

Gyertyagyújtás az adventi koszorún

 

A családok meggyújtják a saját gyertyájukat és kimennek a folyosóra, ahol 27 csillag alatt el vannak rejtve a szülők által megírt, rövid születéstörténetek.

Öltöző.

Csillag születik – a szülők – a gyertyafényénél felolvassák a levelüket családonként.

Másik csoportszoba: terülj, terülj asztalkám és PPT vetítése a szülők által küldött, újszülött és karácsonyi képekből.

 

Befejezésül: Mit kaptak a gyerkőceink?

Természetesen a mesét a négy angyalról és egy-egy zsugorfóliára készült angyalcsalogatót és természetesen egy „varázsceruzát”, mellyel meg lehet rajzolni a ágyakat:

 

 

 

 

Szép, élményekkel teli, boldog, sikeres Újesztendőt Mindenkinek!

 

 


ikonOlvasószoba

Cinege mesék: Mikulás 2019

„Mert adni jó!”   Készítette: Karczewicz Ágnes   Kérdések sokasága, melyre várom a válaszotokat. Segítségetekben bízva, válaszotokra várva szép nyarat kívánok: Juhar nagyapó Segíteni akar...

Tovább olvasom »

Cinege mesék – Márton napok 2019.

Kiemelt képességfejlesztési területek: Együttműködés, elfogadás, Érzelmi érzékenyítés Hagyományok felelevenítése, teremtése   Készítette: Karczewicz Ágnes

Tovább olvasom »

Cinege mesék – 2019. október

Készítette: Karczewicz Ágnes A világmindenség pöttyei (pötty és kör)

Tovább olvasom »