Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Társasjáték az iskolában 4.

Írta: Neteducatio Dátum: 2020. január 20.

Kütyümentes szünet

Készítette: Kucsera Orsolya

Az IKT Start!  – hogyan kezdjük el alkalmazni az IKT eszközöket eredményesen a tanórán – továbbképzés konzulenseként, egyre több olyan reflexiós leveleket kapok, amelyben arról „panaszkodnak” a kollégák, hogy amíg, akár még 10 évvel ezelőtt is, a szabadidejükben (egy-egy lyukasórában vagy a napköziben) a gyerekeknél pillanatok alatt előkerült a papír a ceruza vagy egy egyszerű játék (ország-városoztak, amőbáztak, kockáztak), az okostelefonok térnyerésével már nem egymással, hanem egymás mellett játszanak, élik a közösségi életüket úgy, hogy nem az adott helyen és pillanatban élnek.

Pedagógusként valahol örülünk, hogy nem kell annyit fegyelmezni. De tegyük fel a kérdést, valóban örülünk annak, hogy a gyerek a szünetben nem rohangál, nem focizik, nem csatázik, nem hangoskodik, csak ül a helyén, vagy támasztja a falat a folyosón? Nincs vele gond, nem kell fegyelmezni, mert igazából nincs is jelen, mert beszippantotta az online tér, a telefonja.

Segítsünk a gyerekeknek megtalálni az online-offline egyensúlyt!

 

Tartsunk kütyümentes szüneteket. Beszéljük meg a gyerekekkel, melyik szünet az, amikor mindenki félreteszi a telefonját és 15 percre offline lesz a szabadidejében.

„Akkor unatkozom! Akkor mit csináljak?” Hallom már a gyereket.

A kezdeti tanácstalankodáskor jól jöhet egy-két személyes jelenlétű társasjáték.

 

Nim

Hozzávalók:

15 db kavics, nimvagy bármilyen termés, akár csigaház.

2 gyerek

 

A kavicsokat rakjuk 5 kupacba. Az elsőben 1, a másodikban 2, harmadikban 3, negyedikben 4, ötödikben 5 db kavics legyen.

A játék szabálya végtelenül egyszerű: a játékosok felváltva vesznek el a kupacokból bármennyit, akár az összeset, de egyszerre csak 1 kupacból. Az nyer, aki az utolsó kavicsot vagy kavicsokat elveszi.

Az emberiség vélhetően nagyon régóta játssza ezt a játékot. Valószínűleg az ókori Kínából származik. Európában a 16. században már játszották.

A játék mélysége a nyerő stratégia kulcsa: a kettes számrendszerbeli, átvitel nélküli összeadás. A játék miatt ezt nim-összegnek is szokták nevezni.  Így már nagyon tudományos, nem? A játékot használhatjuk az Az algoritmizálás és programozás tanításához, pedig csak kavicsokkal játszunk.

Ha a gyerekek már ráéreztek, változtathatunk a szabályon például úgy, hogy az veszít, aki az utolsó kavicsot veszi el, vagy változtathatunk a kupacok számán is.

Neutron vagy MALAC-FOGÓ neutron

Hozzávalók:

Rajzoljunk egy 5×5-ös négyzetes elrendezésű táblát

2×5 db világos és sötét bábu, kavics, lego, korong, stb.

1 db, az előzőektől eltérő színű bábu, kavics, lego, korong, stb.

2 gyerek

A játékszabályok megértéséhez Jesztl József találó meséjét idézném:
„Hosszú, hideg télben, Alsófalvát és Felsőfalvát elválasztó folyócska befagyott jegére keveredett egy MALAC. A „Ki lakik jól belőle?” kérdést 5-5 kiválasztott LEGÉNY dönti el, igazságos küzdelemben: azé lesz, aki megfogja, vagy a saját partjára kergeti. A szurkolásra-buzdításra kivonul mindkét falu apraja-nagyja és halálra kacagja magát, mert igencsak mókás ez a kergetőzés. Bármilyen irányba is rugaszkodnak el a csúszós jégen, mindig ÜTKÖZÉSIG mozog a malac is, a legények is…”

Ha esetleg a 2 falu vegetáriánus lenne, a malac helyett mesélhetjük sütőtökkel is. 😊

Az egymással szemben ülő játékosok célja tehát a NEUTRONT vagy a malacot/tököt saját alapvonalukra eljuttatni.
A kezdőállásban középen a „neutron”, két szélső sorban 5-5 db világos és sötét bábut tegyünk a táblára.
Kezdésként a világos bármelyik bábuját ütközésig elmozdítja bármilyen irányban.

Majd a játékosoknak előbb a NEUTRON-t – MALACOT, majd egy saját bábuját kell ütközésig elmozgatnia bármilyen irányban (oszlop és sor vagy átló irányú mozgásban).

Ütközésig, tehát vagy a tábla végéig, vagy addig, amíg egy másik bábuba nem ütközik.

A játék addig tart, amíg a malacot az egyik játékos a saját alapvonalára juttatja, vagy be nem szorítja úgy, hogy nem tud mozdulni. Ez az úgynevezett lépéskényszer: Ha mindkét lépésfázist nem tudom végrehajtani, – pl. beszorult a NEUTRON –, akkor vesztettem.

Segítségül az alábbi videón is látható a játékszabály magyarázata.

https://tarsasjatekok.com/tarsasjatek/neutron-1978#Neutron-2

 

Sárkánytojássárkánytojás

Hozzávalók:

2-4 számolni tudó gyerek

24 db pozitív számú lapka (sárkánytojás) 1,2,3,4,5,6,8,10, mindegyikből 3

24 db negatív számú lapka (sárkány) 1,2,3,4,5,6,8,10, mindegyikből 3

 

1 db sárkánytojás fából

A Sárkánytojás egy gyors taktikai játék, amiben minél értékesebb sárkánytojás lapkákat kell szereznünk. A számolás kicsit bonyolódik, mert a játékban vannak mínusz pontot érő (sárkány) lapkák is.

A játék a Gém Klub Gondolkodó Játékok sorozatának tagja.

A játékszabály a következő:

A számmal ellátott lapkákból és a start lapkából állítsunk össze egy 7×7 lapkából álló játékteret képpel felfelé. Majd a start lapka helyére kerül a sárkánytojás.

A kezdő játékos a sárkánytojás sorából választ lapkát először, majd a játékosok felváltva követik egymást, a kirakott lapkák közül vízszintesen vagy függőlegesen haladva kell a legértékesebb lapkát begyűjteni, úgy hogy néha a nagyobb nyereség reményében fel kell áldozniuk a sorban legértékesebb lapot.

A soron következő játékos a választott lapkát maga elé helyezi képpel lefelé, és a felvett lapka helyére átteszi a Sárkánytojást. Mindig a másik játékos lépésének irányához képest merőlegesen elhelyezkedő lapkák közül kell választani, ott, ahol a Sárkánytojás van. A tojás sorában, illetve oszlopában, attól tetszőleges távolságban lévő bármelyik lapkát fel lehet venni.

A játék kétféleképpen érhet véget:

  1. Elfogy az asztalról az összes lapka (ez igen ritkán fordul elő).
  2. A soron következő játékos sorában nincs több lapka. Ilyenkor az a játékos, aki utoljára vett fel lapkát, megkapja a Sárkánytojást.

Már nincs más hátra, mint összeszámolni a pontokat. Az a játékos, aki megszerezte a Sárkánytojást, további 5 pontot ad a megszerzett pontjaihoz. Az nyer, aki a legtöbb pontot szerezte.

Az alábbi linken elérhető a játék magyarázata.

https://www.gemklub.hu/sarkanytojas.html?gclid=EAIaIQobChMIgrL-i4SI5wIVyLHtCh1omwHbEAAYASAAEgIxF_D_BwE

 A 3 verem, 3 pajzs lapkák még taktikusabbá tehetik a játékot. Ezek használatakor találomra vegyünk ki 3-3 számos lapkát és cseréljük ki a verem és pajzs lapkákkal, így rakjuk ki a 7×7-es játékteret.

Veremlapka felhúzásánál egy pozitív számú lapkától (Sárkánytojástól) kell megválni, pajzs lapka felhúzásánál pedig egy negatív számú (sárkány) lapkától válhatunk meg.

Ezt a játékot is játszhatjuk a dobozos változat megvásárlása nélkül is. Egy kis fantáziával, ügyeskedéssel könnyen előállíthatók a lapkák.

Az extra a tanárnak: Miben fejlesztenek ezek a játékok?

Amellett, hogy a gyerekek jellemző tevékenységtípusa sok éven át a játék, nem pedig az intézményesített tanulás. A játék kedvéért kellene játszatni a gyerekeket, és az már csak hab a tortán, hogy a játék sikeressége érdekében az életben való helytállásra készülnek fel.

Hiszen a társasjáték támogatja:

  • az alkalmazkodóképességet, az együttműködési képességet, az együttérzést,
  • a céltudatosságot, a kitartást, a kudarc- és sikertűrést,
  • az értékfelismerést, a helyzetfelismerést, a kockázatvállalást,
  • a mérlegelési képességeket, az önállóságot, a rugalmasságot, a testbeszéd felismerését,
  • a segítségnyújtás és -kérés képességét, a türelmet,
  • a szabálytartást,
  • a szerepvállalást, szereptudatot, a szervezőkészséget.

Jó játékot!

Felhasznált irodalom:

https://www.gemklub.hu/sarkanytojas.html?gclid=Cj0KCQiA04XxBRD5ARIsAGFygj-_7hUk6Jq3T9h33QGFtyKAxLWfwOrR2vsRwd84FM5f4e-c8YHuCtMaAvFMEALw_wcB

http://nim.nytta.hu/

http://www.jatektan.hu/_2018_vissza/2011_ig/uj2001/02neutr1.html

letöltve 2020.01.16.


ikonOlvasószoba

Társasjáték az iskolában 3.

Készítette: Kucsera Orsolya   Mit tudjon az a gyerek, ha kikerül a nagybetűs ÉLETBE? Vagy mit vár el az a nagybetűs ÉLET a fiatal felnőttől, aki kikerült az iskolából függetlenül attól, hogy m...

Tovább olvasom »

Társasjáték az iskolában 2.

Készítette: Kucsera Orsolya Miért jó társasjátékozni? Itt lehet hibázni!

Tovább olvasom »

Társasjáték az iskolában

Készítette: Kucsera Orsolya Káosz a szünetben, napköziben vagy társasjáték az iskolában?

Tovább olvasom »