Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

RitmusOvi program -sokoldalúan fejleszt és nevel

Írta: Neteducatio Dátum: 2023. október 16.

A program fő célja, hogy pozitív élményt adjunk a gyerekeknek a néptánccal és a népzenével. A programunk bemutatásával a másik célunk, hogy felkeltsük a mozgás szeretete iránti érdeklődést. A produkció interaktív és arra a sarkallja a résztvevőket, hogy aktívan nonverbális eszközökkel (taps, dobogás) válasz-felelek formában kommunikáljanak egy számukra új szituációban.

A közös tánctanulás során moldvai tanuló szerba tánclépést oktatunk. Nagyon fontos elem, hogy közösen körbe állunk, amelyet a tánctanulás során végig tartunk. Ez a gyerekek térérzékelését fejleszti. A körben először tapssal ütjük a ritmust. Amikor ez elsőre „koszos”, akkor közösen becsukjuk a szemünket és csukott szemmel tapsoljuk tovább a tánclépés ritmusát(ti-ti-tá). A gyerekekre ilyenkor fokozottan kell figyelni hiszen az oktatónak is be kell csuknia a szemét. A gyerekek mindent megéreznek, ezért nem lehet csalni, ha az oktató nem csukja be a szemét, akkor ők sem fogják. A csukott szem technikával sokkal „tisztábban” adják vissza a ritmust. Nagyon fontos elem: csukott szemmel koncentrálni csöndben és egymást figyelni miközben közösen tapsolunk. Ritmusérzék fejlődése ebben a módszerben a leglátványosabb, illetve fontos lépést teszünk a hallás érzékelés tudatos elkülönítésére és fejlesztésére. Miután kinyitjuk a szemünket a tapsolt ritmust lábbal próbáljuk meg táncolni. Először nagyon lassan, majd szépen fokozatosan gyorsítjuk a mozdulatot. A jobb és bal láb koordinációjáé a főszerep. Tánc nincs zene nélkül, ezért innentől zenére megyünk tovább. Zenére táncoljuk a lépést közösen. Ezt követően a körben egymás kezét fogva haladunk egyik, majd másik irányba sima lépéssel. Ebben a fázisban a legfontosabb a térérzékelés fejlesztése. Figyelni kell a kör tartására és arra, hogy ne menjenek neki a gyerekek az előtte állónak. A következő fázisban elengedjük egymás kezét. A körben haladás során a lépéshez a tapsot is kombinálunk, ezzel fejlesztve a kéz-láb koordinációt, mindezt körben haladva. Megállunk és tapssal végzünk különböző pozíciókat: leguggolunk, egyik oldalt tapsolunk, másik oldalt tapsolunk, hátunk mögött tapsolunk (ezt élvezik a legjobban a gyerekek). Ezután felállunk és újra visszatérünk a tánclépéshez. Fontosnak tartjuk, hogy legyenek visszatérő elemek a foglalkozás során. (Állandóságot eredményez, ami az egyik legfontosabb tényező a gyerek fejlődésének szempontjából). A tánclépés ekkor már jobban megy és elkezdjük a tempó váltást. Folyamatosan gyorsítjuk a mozdulatot és egy ponton átváltunk helyben futásra, amiben aztán a gyerekek igazán kiteljesedhetnek, hogy egy nagy nevetéssel zárjuk a tánctanulást.

Ekkor következik a láva játék. A játékot Papp Máté és Papp Gergő találta és fejlesztette ki.

A fő célunk az, hogy olyan foglalkozást tartsunk, amely segíti a mozgásfejlődést, de ugyanakkor a gyerekek azt higyjék, hogy egy játékot játszunk. Gyerekjáték eszközökkel láva folyót és vulkánokat készítünk, gyakorlatilag egy ügyességi pályát.

Játékszabály: A láva forró nem szabad hozzáérni, a vulkán szintén forró és ehhez sem szabad hozzá érni. A lávafolyó mentén lábujjhegyen oldalazva (jobb láb elől), kezünket széttárva, egyensúlyozva kell lépkedni, amíg el nem érünk az első vulkánhoz. Jobb láb lép oldalra, majd a bal mellé zár: csárdás lépés előkészítése. A vulkántól távolabbi lábbal(bal) kell átlépni a láva túloldalára. Ebben a fázisban a jobb és a bal megkülönböztetését segítjük elő. Mikor átérünk kézzel le kell porolnunk a lábunkat (rejtett táncfigura: megcsapom a lábam), nehogy lángra kapjon az éppen átlépett tűzforró lávától. Ezután másik oldalra mindent az előzőekhez képest szimmetrikusan végezve a lépést haladunk tovább. Minden vulkánnál egyre nagyobbat ugrunk a láva folyón át. A végén terpeszbe érkezünk a láva átugrást követően és kettőt tapsolunk a lábunk közt (egyik majd másik láb alatt). A végén jobb váll felé páros lábbal terpeszugrásba megfordulunk 180 fokot és örömmel kiálltjuk a társainknak: „kijutottam!!”.

A programunknak számos pozitív hatása van a gyerekekre. A közösségben való sportolás növeli a csapatszellem kialakulását, ami elősegíti az empátiás készség kialakulását, segítőkészséget és a társas kommunikációt. A gyerekek a mozgás által levezetik a stresszt. A gyermek egészséges és harmonikus fejlődéséhez elengedhetetlen az egészséges testkép kialakulása, amire szintén pozitív hatással van a mozgás.

A táncnak köszönhetően kiszámíthatóbbakká válnak a gyermek mozgásfejlődési fázisai. A foglalkozás során kapott sikerélmény segíti az önbizalom- és a magabiztosság növelését és boldogság forrást jelentenek. Ennek eredményeképpen a gyerekekben megfelelő énkép alakul ki. Ez egy közösségi program, amely elősegíti a társak elfogadását, beilleszkedését, például azáltal, hogy nem csak a barátom kezét fogom meg a körben állásban. Ennek során a gyerekek könnyebben alkalmazkodnak társaságban és új környezetben. Végső soron az agy oxigén ellátása javul a mozgás által, ami növeli a kreativitást és a logikai gondolkodást és javítja a koncentrációs készséget is.

A mozgás elengedhetetlen a gyerekek harmonikus fejlődéséhez, ami hatással lesz az egész életükre.

 

Ha érdekel a program: https://www.facebook.com/fricskamate/

 


ikonOlvasószoba

Mire jó nekünk, pedagógusoknak, a coaching?

Minek beszéljünk egy kívülállónak a problémákról? Ezt tesszük az értekezleteken, a tanáriban, az udvaron, a kávézásnál olyanokkal, akik ebben benne vannak, értik fél szavakból is.  Az eredményeket ...

Tovább olvasom »

Pályázat pedagógusoknak – Védnök a Neteducatio!

Kedves Kollégák!   Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szabó Magda Szellemi Örökségéért Alapítvány meseíró pályázatot hirdet kisgyermeknevelők, óvodapedagógusok és tanítók, tanárok számára, é...

Tovább olvasom »

Az olló használatának tanítási lépései

Mikortól adjunk ollót a gyermek kezébe? Mindannyian mások vagyunk. Nincs ez másként a gyermekeknél sem. Vannak gyermekek, akik, már akár 3-4 évesen is boldogulnak egy ollóval. A biztos ollóhasznála...

Tovább olvasom »