Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Modern tanító 9. rész: Mobileszközökkel segített tanulási környezet

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. május 31.

Véleményem szerint nincs a módszerek között magasabb vagy alacsonyabb rendű, a kérdés csak az, hogy a nevelő melyiket tudja hatékonyan alkalmazni? A 21. századi képességek alakításában fontos szerepet kapnak az infokommunikációs technikák (IKT), ennek magas szintű használatára lesz szüksége tanítványaimnak életük során. Ezért úgy gondolom, hogy az alapokat már kicsi gyerekkorban értő figyelem, irányítás mellett kell megtanulniuk.

Igaz a korosztályra, hogy nagyon gyorsan tanulják meg ezeket az ismereteket, de azt is tudni kell, hogy maguktól nem ismerik azokat az alkalmazásokat, melyek a tanulásukban hasznosak lesznek. Ezeket meg kell nekik tanítani. Igen sok képi inger veszi körül a gyerekeket születésüktől fogva, pici kortól játékra már használják a számítógépet, tabletet, okostelefont, nagyon nyitottak is ezért ezeknek az ismereteknek a befogadására. Tanítóként dolgom, hogy az adatok sokaságában segítsem őket eligazodni. Ehhez kerestem megfelelő IKT-s módszereket és használom is őket a mindennapokban.

A kezdeti lépéseimet Prievara Tibor, Nádori Gergely által szervezett webináriumok indították el és nagyon sok segítséget kaptam a Tanárblog oldaltól is. 2016 tavaszán meghívást kaptam dr. Fehér Pétertől, így az  IKT MasterMinds kutatócsoport tagjaként olyan tanári csoportba kerültem be, akik elhivatottan tesznek azért, hogy az oktatásban ezek a módszerek elterjedjenek – erről számos konferencián is megosztják tapasztalataikat. 2016 nyarán csatlakoztam a MIE Expert képzéshez is. A Digitális Témahét előtti webináriumok szintén nagyszerű lehetőségek voltak a tudásszerzésre. Inspirál az együttgondolkodás, segít és támogat hasonló gondolkodású kollégákkal a kapcsolatfelvétel.

2016 tavaszán 4. osztályosaimmal a digitális történetmesélés módszerével dolgoztunk fel La Fontaine meséket, és született meg első virtuális mesefalunk. A munka azt bizonyította számomra, hogy igen eredményesen alkalmazható az oktatásban ez a módszer.

2016 nyarán találtam rá Balázs Ágnes Mesélő nyelvtan című könyvére, ennek alapján dolgoztam ki a 2. osztályosaim számára egy egész tanéven át futó hosszú projektet. Ennek célja tanulásmódszertani technikák megismertetése mellett az anyanyelvi ismeretek mélyítése, a kreatív írás, helyesírás támogatása, a szövegértő képességük javítása, lényeglátásuk erősítése, olvasási kedvük felébresztése. Mindezek mellett a tanulóim digitális és anyanyelvi kompetenciáinak alakítása, a tanulási motiváció megőrzése, a kreativitásra és együttmunkálkodásra lehetőség nyújtása.

Az interaktív táblát már évek óta alkalmazom tanítványaimnál, s ebben a tanévben a tablettel támogatott oktatás hatásairól győződhettem meg. Olyan alkalmazásokat kerestem a projektemhez, melyek a céljaimat elősegítik, ugyanakkor egyszerűen használhatók gyereknek és felnőttnek egyaránt. A kiválasztásnál azt is figyelembe vettem, hogy legyenek segítségünkre a gyorsabb, könnyebb tanulásban és szerethetők legyenek annyira, hogy szabadidős tevékenységeikben is szívesen használják azokat. Fontos az időtényező is, hiszen gyakorló pedagógusként abból mindig kevés van. Elvárásom volt az is, hogy legyenek szemléletesek, szépek – fejlesszék az esztétikai kompetenciát is. Így az előzetes ismeretek összegyűjtéséhez használtam: posztert-képekből (AutoCollage, BeFunky), közös felületünk pedig a Padlet lett. Ismereteink rendszerezéséhez gondolattérkép készítő alkalmazásokat is megtanítottam: a bubbl.us-t és a popplet.com-ot. A lényegkiemelés kiváló eszköze a szófelhő: ezekből is van sokféle, én a tagul.com-on dolgozok a gyerekekkel. A digitális történetmeséléshez használom a kiterjesztett valóság eszközeként az aurasma.com oldalát. A papír-ceruza rajzok mellett a digitális képalkotás számos módját megismertük, kipróbáltuk tanítványaimmal, ezekből néhányat sorolok: cospaces.io, MineCraft, képregények létrehozása www.storyboardthat.com-mal vagy bemutató készítés a meséről a https://www.edu.buncee.com/ oldalon.

Okostelefonnal hangot vettünk fel. A learningApps.org oldalon a mesékhez készítettünk nyelvtani és szövegértési feladatokat, melyeket élmény megoldani. A feladatok érdekesebbek, ha meg kell őket előbb fejteni – ehhez nagyon jó a sokféle QR kód. Jutalmazásra virtuális kitűzőket, pontokat gyűjtünk a ClassDojo felületen. Tudásunkat próbára tesszük a Kahoot-tal, mely egy játékalapú értékelőrendszer. A szülőket pedig a ClassBox virtuális osztálytermünkben tájékoztatom a végzett munkáról – blogot vezetek, képekkel, videókkal illusztrálva láthatják a munkánkat. Egyszerű a használata: 2. osztályos gyermekeim is szerkesztik, szülők is osztanak meg tartalmakat.

Jutalmazáshoz is természetesen a mesékhez kötődő alkalmazásokat kerestem- így a Real Dragon Pet-tel virtuális kissárkányt simogathatunk és a 3D-s színezők használata – a Quiver képekkel – ámulatba ejti a felnőtteket is. Óráinkon számos tananyaghoz kötődő játékra adódott lehetőség, pl. kirakóztunk a jigsawplanet.com segítségével vagy drámajátékot játszottunk a StoryDic App segítségével, versenyeztünk: Ki a legjobb helyesíró? a Helyeselj! app segítségével.

Nagyon nehéz rövidre fogva beszámolni arról a sok élményt jelentő alkalmazásról, amit megtanultam és használok magam is a gyerekekkel. Egy új dimenziója ez az oktatásnak: élmény nemcsak a diáknak, hanem a tanítónak is. A szülők pedig lelkesen és büszkén figyelik gyermekeik előrehaladását. Természetesen az életkori sajátosságokra és az arany középútra figyelni kell.

Végül szeretnék megosztani néhány olyan oldalt, melyek az IKTMasterMinds kutatócsoportunk tagjainak munkáját mutatják be és segíthetik azokat, akik még most kapnak kedvet az új módszerek alkalmazásához:

Aknai Dóra Orsolya oldala: https://sniikt.wordpress.com/eloadasok-tanulmanyok/

Czékmán Balázs oldala: http://edumobil.hu/

Szeretném megosztani Tarné Éder Marianna oldalát, aki tanítványaival végzett munkájáról rendszeresen beszámol, sokat tanulhatunk Tőle is! http://tarmari.blogspot.hu/

Benedekné Fekete Hajnalka 2016-ban nyári táborunkban mutatott meg sok jó ötletet arról, ahogyan ő a tableteket használja az oktatásában. Érdemes gyakorlatáról olvasni: http://zoldkek.blogspot.hu/

Antaliné Miss Lilla tapasztalatait a mobileszközök használata kapcsán itt osztja meg. Olvassátok szeretettel: https://docs.com/anemisslilla

Ajánlom figyelmetekbe Fegyverneki Gergő kollégám oldalait, melyekből tanítóként is sokat tanulhatunk:

https://sites.google.com/site/mediagalaxis/

https://sites.google.com/site/gergobacsiinternetestanterme/

Az IKT MasterMinds kutatócsoport előadásainak gyűjteménye, mely oldal folyamatosan bővül:  https://www.slideshare.net/iktmasterminds2016/presentations

Csányi Judit

További IKT-ötletekhez ajánljuk Fegyverneki Gergő kiadványát, melyet itt vásárolhat meg: https://neteducatio.hu/uzlet/ikt-s-otlettar/


ikonOlvasószoba

Modern tanító 8. rész: „Mindenki jó valamiben…”

A világ, az iskolával szembeni elvárások, a szülők nevelési módszerei, és maguk a gyerekek, az osztályok összetétele igen nagymértékben változtak az évek alatt. Egyre többször éreztem azt, hogy val...

Tovább olvasom »

Modern tanító 7. rész: A kreatív gondolkodáshoz vezető út

Magyarországon jelenleg két kidolgozott sakkmódszertani program van az oktatásban: az egyik a Telkiben működő Pipacsvirág Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola sakk-logika programja, a ...

Tovább olvasom »

Modern tanító 6. rész: „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani”

Tapasztalatom szerint a játékok segítségével könnyebb tanulni is. Az utóbbi években tagja lettem számos tanítók számára alakult, Facebook-on működő csoportnak, ahol a tagok egymásnak szívesen adnak...

Tovább olvasom »