Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Modern tanító 6. rész: „A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni, akarsz-e mindig, mindig játszani”

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. május 10.

Tapasztalatom szerint a játékok segítségével könnyebb tanulni is. Az utóbbi években tagja lettem számos tanítók számára alakult, Facebook-on működő csoportnak, ahol a tagok egymásnak szívesen adnak segítséget, módszert, ötletet. A 2015-ös évben első osztályos tanítványaim igazán próbára tettek, olyan mértékben heterogén volt a csoportom, hogy ezek újabb módszereket kívántak meg.

Nehéznek bizonyult az olvasásgyakorlás azon módja, hogy a szóoszlopokat vagy sorokat az ujjukkal mutatva kövessék a gyerekek – nem volt elég türelmük, kitartásuk hozzá, mindig eltévedtek. Ennek a problémának az áthidalására találtam rá Nagy Ildikó Orsolya tanító segítségével a bingó játékra, az olvasás gyakorlásához. Az interneten több bingó készítő program is megtalálható. Számomra a legjobb ez lett: http://osric.com/bingo-card-generator/ A kártyákra az adott olvasmány szavait használom fel, amit szeretném, ha gyakorolnának. A szósorozatokat úgy állítom össze, hogy később is tudjam használni majd, pl. szófajtani csoportosításhoz, mondatalkotáshoz, helyesírási tudnivalók felismeréséhez. Annyi kártyát készítek, amennyi az osztályom létszáma, vagy néhánnyal többet. Minden kártyára más sorrendbe kerülnek a szavak a generátornak köszönhetően. Más tantárgyakhoz is, pl. idegen nyelv tanulásához, matematikához is alkalmazható a módszer. A kiválasztott szavakat először egy word dokumentumba írom be, innen illesztem a szólista keretébe. A kártyákat utána laminálom, darabolom.

A játék menete: én olvasom fel a szót, és minden kisgyerek keresi a maga bingós lapján, megvan-e nála? Ha igen, rátesz egy kék korongot. Így haladunk előre. Ha az 5X5-s táblán vízszintesen vagy függőlegesen vagy átlósan összegyűlik az 5 db kék korongja, akkor szólhat: Bingó!- ellenőrzöm, és a korongjait átfordíthatja pirosra. Legalább 7-8 bingóig játszunk. Nem is veszik észre a gyerekek, hányszor elolvassák a lapjukon levő 25 db szót – az adott szót keresve, így gyakorolnak észrevétlenül.

További gyakorlási lehetőség: Keress a bingó kártyádon adott szótagszámú szót, vagy olyat, amiben csak rövid magánhangzó van, esetleg olyat, amiben van hosszú mássalhangzó és sorolhatnám – kezdetben ezeket csak szóban játsszuk, majd később már írásban válaszolnak.

További játékok az olvasás, nyelvtan, matematika, idegen nyelv megszerettetésére: egy eszköz és rengeteg játékos gyakorlási lehetőséget rejt magában.

Minden játék esetében igaz, hogy szeretem, ha 1-2 alkalom után a gyerekek készítik el magát a játékot is. 2. osztályos kortól képesek is erre, és hihetetlen motiváló számukra, mikor társaik részére csoportmunka keretében készítenek Triminót vagy Nálam van a…kártyákat.

A betűtartós feladatok kiváltására használom szintén 2015 óta a Radosza gyűrűt. Kolléganőm pedig matematikához a számos Radoszát. 2. osztályban Radosza bajnokságot is rendezünk.

radosza

  • Ez egy magyar találmány. 6-10 éves gyermekek számára készített térbeli képességfejlesztő taneszköz és logikai játék. Eredményesen alkalmazható különböző matematikai műveletek begyakorlására, és szöveges feladatok, illetve fejszámolás eredményének kirakására. Fejleszti a logikus gondolkodást, a térlátást, a memóriát, a kombinációs és koncentrációs képességet, a kézügyességet, valamint a finommotorikus mozgáskészséget. Használata nagyban elősegíti az irányismeret megszilárdulását (fel, le, balra, jobbra). Hozzájárul a kicsik szabálytartás-készségének kialakulásához, amely esetünkben azt jelenti, hogy a matematikai műveleteket számjegyenként, a szavakat betűnként megadott sorrendben, balról jobbra kell kirakni másolás vagy szóbeli közlés alapján. Általa a máskor unalmas gyakorlás játékossá és kedveltté válik. (forrás:http://www.radoszarings.com/iro.html)

Autista, tanulásban akadályozott gyermekeim számára találtam ezt a kiváló eszközt, mely szintén magyar találmány:  Blendraw. Megvásároltam a játékot és telefonomra letöltöttem az alkalmazást is, így mindkét változatban, egyéni fejlesztésre eredményesen használtam. Iskolámban szakmai programot is szerveztem, ahol a Blendraw fejlesztőivel találkozhattak a gyógypedagógus, fejlesztő és tanító kollégák. Tehetséges tanulók számára a programban használt különleges betűtípusok használata kihívást jelentő feladat. http://blendraw.com/hu/

blendraw

Interaktív táblám is van és tabletek is segítik a tanulásunkat. Két nagyon kedvelt játékunkat osztok még meg:

A feladatok kiadására gyakran használok QR kódot, hiszen pillanatok alatt elkészíthető a qr kód generátor segítségével: https://www.qrstat.hu/qr-kod-generalas.htm

Szövegesen feladatot, linket, képet, kérdéseket tehetünk bele, így a feladat megfejtése is már egy játék a gyerekeknek. A gyermekek kíváncsiak, szeretik a meglepetéseket, ezért nagyon kedvelik, örömmel oldják meg azokat. Iskolanapunkon a felső tagozatosok kincskereső játékként használták – számos lehetőség van ebben az egyszerű kis eszközben.

A tudás ellenőrzésének kiváló játékos eszköze a Kahoot.  A feladatokat itt készítem el: https://getkahoot.com/ , majd a tableteken a gyerekek bejelentkeznek és válaszolnak a kérdéseimre. A tantárgyhoz kötődő, tanultakat ellenőrző kérdéssort játékos feladatként tekintik, kevés hibaszámmal dolgoznak. Életkortól függetlenül mindenkit elvarázsol ez az alkalmazás.

Mi a legkedveltebb tevékenysége egy gyermeknek? A játék! Ha ezt tanulással kötjük össze-maradandóbb tudást adhatunk.

Szakirodalom ajánló:

Fegyverneki Gergő (2016): IKT-s ötlettár, Budapest, Neteducatio Kft.

cím: Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani című verséből

Csányi Judit


ikonOlvasószoba

Modern tanító 5. rész: Olvasni jó!

Olvasástanítás módszerem: Meixner Ildikó:Játékház tankönyvcsalád alapján Minden módszer hat, amiben a pedagógus hisz! – ezt a mondatot Gyarmathy Éva mondta nekem az ELTE szakirányú továbbképz...

Tovább olvasom »

Modern tanító 4. rész: Jó gyakorlat az Orosházi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában – Csodavilág program

Szerencsés helyzetben vagyok, mert olyan iskolában taníthattam, ahol az iskolavezetés teljes támogatását élvezhettem, (élvezhetjük kollégáimmal együtt) abban, hogy új módszereket kipróbálhassunk, m...

Tovább olvasom »

A Föld napja – Ötletek óvodai feldolgozásra

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?” Ez a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. Legelőször 1970 március 21-én tartották, de Magyarországon 1990 óta rendezik meg. Az első alkalommal...

Tovább olvasom »