Már annyi jót hallottunk Karczewicz Ági óvó néniről, hogy muszáj volt a saját szemünkkel meggyőződnünk arról, hogy ő tényleg egy közóvodában tényleg valódi, mindennapi gyerekekkel dolgozik, és nem pedig csodaoviban csodagyerekekkel –merthát úgy könnyű.

Belépve a csoportszobába maga a természet tárult elénk, mindenhol termések, virágok, fából készült dekoráció. Valahogy sugárzik a kis csoportszobából a harmónia, a nyugalom, amelyet zsongó-bongó gyerekek töltenek meg élettel, nevetéssel, visítással; és teszik mozgalmassá azt.

“Barbie babával, zenélő-mozgó játékokkal nem is találkozik az ember, a gyerekek mégis boldogan, elégedetten játszanak.”

A nap folyamán faágból készül a madáritató is, és farönkön tapsolnak a Z generációs  gyerekek. Ági úgy fogad minket, hogy ő majd csak ülni fog,”úgy tesz, mintha dolgozna”,  a gyerekek pedig majd teszik a dolgukat. Hát igen, ha ez ilyen egyszerű lenne, mindenki óvónőnek állna. Akik nem tudják a kulisszatitkokat, azok tényleg azt látják, hogy Ági ül, éppen vesszőből madáritatót készít pár gyerekkel, a többiek pedig „játszanak”, vagyis tevékenykednek, az előre kikészített termésekkel, rajzolnak, színeznek, számolnak stb.  

“Ági elmondása szerint a cél, hogy a gyerekek ne azt érezzék, hogy egy megkomponált színdarab részei, előre megtervezett tevékenységeket kell végrehajtaniuk (azt csinálni, amit az óvó néni mond), hanem ha hazamennek, és megkérdezik Tőlük, hogy mit csináltatok az óvodában, a válasz az legyen, hogy csak JÁTSZOTTUNK!!!”

És igen, mi is játszottunk (kicsit beépültünk a csoport életébe): madarat rajzoltunk, színházi előadáson vettünk részt, melyet a gyerekek spontán szervezetek, és mindenki olyan csendben hallgatta a társai előadását, mintha tényleg színházban lenne. A darab gyerekek által rögtönzött spontán szövegét, előadását pedig a Beugró társulata is megirigyelné. Ági elmondása szerint a szülők igen kritikusan állnak az elején ahhoz, hogy nincsenek úgynevezett foglalkozások, mert attól félnek, hogy ha nem terhelik túl a gyermeket, akkor nem fog teljesíteni az iskolában. És ezt az élet mindig megcáfolja! A szülők elégedetten jönnek vissza az iskolából, büszkék gyermekük teljesítményére.

Aztán mit látok, mit nem: a gyerekek két csoportot alkotnak, és közösen tervezik meg, hogy mi legyen a következő hetekben az óvodai tevékenységek témája.  A két csoport tagjai közösen, együttműködve valós ötleteket találnak ki (egy-egy óvó néni moderálásával), szavaznak, közös megállapodásra jutnak, és aztán majd ezeket részfeladatokra bontják, időben behatárolják. Az eredmény: a következő hetek tevékenységének a témái a fagyi és a tündérek-koboldok. Gyakorlatilag az óvodában a munka világába csöppenünk: ezt a hatékony teammunkát és kreativitást még mi is megirigyeljük a cégben.

Lássuk csak, mi is történik: a gyerekek maguk választják ki, hogy milyen témával szeretnének foglalkozni, aztán majd az óvónők által kitalált tevékenységekből szabadon válogathatnak kedvük szerint, akár saját tevékenységet is kitalálhatnak, és játszva, boldogan fejlődnek, okosodnak. Fejlődik a kreativitásuk, megtanulnak tervezni (időben, térben, adott témára koncentrálva), megtanulják a teammunka alapjait, és a terveket eredményesen megvalósítani. Ha már az iskola nem valósítja meg a z generáció munka világára való felkészítését, majd az óvoda megteszi helyette!

A titok pedig: a módszer a személyiség nélkül mit sem ér: egy óvodapedagógus, aki tényleg szereti a gyerekeket, aki a háttérbe tud húzódni, és a gyerekek érdekeit, igényeit tartja szem előtt, aki magáról, akinél a fejre puszi jelenti a legnagyobb elismerést a gyerekek körében, és aki olyan csillogó szemmel mesél a munkájáról, mintha lelkes pályakezdő lenne – ezt még magam is megirigyeltem.

Jöjjünk, láttunk, visszajönnénk!

Páll Viktória