„Az advent szó jelentése eljövetel. A latin adventus Domini („az Úr eljövetele”) kifejezésből származik az elnevezés. A karácsonyi ünnepkör mindig advent első napjával kezdődik.”

készítette: Karczewicz Ágnes

1. Az adventi koszorú
   Az első adventi koszorút Johann H. Wichern német evangélikus lelkész készítette el. A lelkész 23 gyertyát helyezett el egy felfüggesztett szekérkeréken, mely körül minden nap eggyel többet gyújtott meg karácsonyig.
   (A karácsonyfa kultusza meglehetősen új jelenség, nagyon lassan terjedt el, ugyanis nem szívesen vágták ki a fákat.)

A hagyományos adventi koszorú

A hagyományos adventi koszorút egy kör és egy kereszt alkotja.
A kör: Boldogasszony ölelését szimbolizálja, a fény óhajtásának és őrzésének megjelenítése.
A kereszt: Ige, a Teremtő kiáradó fénye
A kereszt közepe: Isten helye

A hagyományos koszorút otthon kellett elkészíteni fűzfavesszőből, 4 vagy 8 vessző adja a keresztet. A vesszők közé szorították be a méhviaszgyertyákat, a körbe pedig fenyőágakat tűzdeltek be az óramutató járásának megfelelő irányban.
A méhviaszból készült gyertya, a méz jelképezi Jézus jóságát.
A kereszt közepére csipkebogyók kerültek. A csipkebogyó jelenítette meg az istenfát. (Isten a csipkebokorban szólt Mózesnek.)
A lényeg a csipkebogyó piros színén van, a piros az örök élet színe.
A gyertya derekát fontos volt kék szalaggal átfogni, mert a kék Mária színe, maga a kék ég, amiben az Ő szent fia, a Nap van.
(Az elkészült koszorút mindig a mestergerendára illesztették.)

A négy gyertya négy napfordulat és négy fényes csillag, a világ tartópillérének megjelenítője.

Forrás:http://csillagmuveszet.blogspot.hu/2012/11/a-varakozas-idoszaka-advent_3…

„Minden gyertyának szimbolikus jelentése van: hit, remény, öröm, szeretet.

A hagyományos adventi koszorún lévő gyertyák színe. Az elsőé lila, a másodiké lila vagy kék, a harmadiké rózsaszín és a negyediké szintén lila.

A katolikus népi vallásosságban minden gyertya szimbolizál valamit. Az első a hit gyertyája, Ádámot és Évát jelképezi, hiszen a bűneset után nekik ígérte meg Isten először, hogy elküldi a Megváltót.

A második a remény gyertyája, amely a zsidó népet jelképezi, akik évezredeken keresztül várták a Messiást. A harmadik, a rózsaszín gyertya Szűz Máriáé, és azé az örömé, hogy a Fiú a földre jött. A negyedik Keresztelő Szent Jánosé, aki utat készített Jézusnak az emberek szívében, ez a szeretet gyertyája.

(A protestáns családokban, főleg Nyugat-Európában nem a lila és a rózsaszín, hanem a piros/vörös és fehér gyertya szokása dívik. A gyertyák száma is más lehet, mivel sok helyütt (például az anglikán családokban és Németország egyes részein) a négy piros gyertya mellé, a koszorú közepére állítanak egy nagyobb fehér gyertyát. Ez a Krisztus-gyertya, amit csak karácsony este gyújtanak meg. Ám azokon a területeken is, ahol a három piros és egy fehér gyertya divatja van, Krisztusnak ajánlják az utolsónak meggyújtott fehér gyertyát.)”

Forrás: https://www.szeretleknagyszenas.hu/

Adventi koszorú készítése gyerekekkel

Péter Erika: Adventi gyertyák

Négy
vasárnap
gyújtunk gyertyát
az adventi koszorún.
Első vasárnap egy szálat,
Bronzvasárnap még egy párat,
Ezüstvasárnap éppen hármat.
Aranyvasárnap meg mind a négy
gyertyán ég a fény.

2. Az adventi gyertyák

Advent első vasárnapján az első lila gyertyát gyújtják meg, melyet „próféta gyertyaként” említenek, emlékezésül a prófétákra, különösen Ézsiásra, aki megjövendölte Jézus születését. Ez a gyertya a reményt jelenti, a várakozást, amely a Messiás eljövetelét megelőzte.

A második vasárnap gyújtják meg a következő lila gyertyát, mely a szeretetet jelképezi. Egyes hagyományok ezt Betlehem gyertyának nevezik, a jászol emlékére, ahol a Megváltó született.

Harmadik vasárnap a rózsaszín gyertya következik, melyet „Pásztorok gyertyájának” is hívnak, s az örömöt képviseli.

Az utolsó, szintén lila gyertya, az „Angyalok gyertyája” békét szimbolizál, advent utolsó, negyedik vasárnapján szokás meggyújtani.

Karácsony estéjén hagyományosan a koszorú közepére helyezett fehér gyertyát is meggyújtják – a „Krisztus gyertyát”. Az ő életét jelképezi, amikor a földre érkezett. A fehér szín a tisztaság megjelenítője. Krisztus bűntelen, makulátlan és tiszta Megváltó, s akik őt befogadják, megtisztulnak bűneiktől, fehérebbek lesznek a hónál.

Egy másik hagyományos szín összeállítás szerint a gyertyák színe – a meggyújtás sorrendjében – kék, piros, fehér és lila. A gyertyák egy-egy vasárnaponként érkező angyalt szimbolizálnak.

Forrás: http://napidoktor.hu

Advent, Advent,

gyertya ég,

egy–kettő,

három, négy,

Kis Jézuska,

üdvözlégy.

(népköltés)

Ég a gyertya ég, 
el ne aludjék, 
szíveinkből a szeretet
ki ne aludjék. 

Ég a gyertya ég, 
el ne aludjék, 
szívünkből a rosszaság is
kitakarodjék. 

Ég a gyertya ég, 
nő a fényesség,
sötét Földhöz a fényesség 
egyre közelébb.

Ég a gyertya ég, 
az adventi négy, 
azt lobogják, azt hirdetik: 
Jézus üdvözlégy!

Adventi versek:

• Péter Erika: Advent
• Péter Erika: Adventi gyertyák
• Várfalvy Emőke: Adventi Gyertyagyújtogató

Mese az első gyertya gyújtásához: Megtölteni a termet

Volt egyszer egy messzi-messzi ország, s abban a messzi-messzi országban, egy pompás palotában élt egy nagy, nemes, gazdag király. Mivel élete a végéhez közeledett, el kellett döntenie, hogy a három fia közül melyiknek adja az országát: ki lenne a legbölcsebb, legjobb királya ennek a csodás, javakban bővelkedő országnak. Maga elé hívatta hát őket és így szólt:

– Kedves fiaim, mivel mindhármatokat egyformán szeretlek, egy próba elé állítalak benneteket. Ez majd segít eldönteni, hogy melyikőtök kormányozza halálom után az országot. A feladat, amire kérlek, a következő: palotámnak a báltermét pirkadattól éjfélig meg kell töltenetek színültig valamivel, akármivel. Akinek ez sikerül, az kapja meg a koronámat és a királyságomat. Kezdjed te, kedves legidősebb fiam.

A legidősebb fiú gondolkozott, s mivel a környéken jó sok homok volt, azt gondolta ki, hogy majd színültig megtölti a termet homokkal. Nosza, hozzá is látott, száz szolga lapátolta, talicskázta vele a homokot, hordták pihenés nélkül, szakadatlan dolgoztak pirkadattól éjfélig, ám hiába, a terem még csak félig sem telt meg.

A középső fiú úgy gondolta, szalmával próbálkozik, hisz aratás volt, rengeteg a szalma, hátha azzal sikerül megtöltenie a termet a padlótól a mennyezetig. Neki is száz szolga segített, hordták, hányták, vasvillázták, cipeltél a szénát, izzadtak a melegben, ám a pirkadattól éjfélig tartó kemény munka eredményeképp a terem még így is csak kétharmadáig telt meg.

A legkisebb fiú következett. Pirkadatkor leült a bálterem közepére, a földre, és nem csinált semmit. Egész nap csak ült és mosolygott. A testvérei elhűlve kérdezték, hogy-mint akar így megfelelni a próbán, de ő csak nyugodtan mosolygott. Majd, amikor elérkezett az éjfél és jött a király, hogy megnézze, mit végzett a legkisebb fia, a fiú a bálterem közepén ülve elővett egy mécsest és meggyújtotta. A mécses fénye egy szempillantás alatt betöltötte a báltermet, a padlótól a mennyezetig, a legtávolabbi sarkocskába és zugba is jutott belőle.

A király szívét mérhetetlen melegség töltötte el, és így szólt:

– Fiam, látom, hogy nemcsak okos vagy, hanem a szíved tele van szeretettel, alázattal és bölcsességgel. Kívánom, hogy királyságod alatt ez a Fény vezéreljen az uralkodásban. És a legkisebb fiú igazán méltó, bölcs és nemes királya lett az országnak.

(Ismeretlen eredetű legenda)                                             

Forrás: http://mese.mesepedagogia.hu

Kép forrása: Óvodásgyermekek

Mese a második gyertya gyújtásához: A szegény pásztorfiú ajándéka

Azon az éjszakán, amikor az égen megjelent a fényes csillag, az angyal irányítása szerint útra keltek a pásztorok.

Volt közöttük egy fiúcska, aki kicsi volt és nagyon szegény, így a többiek nem akarták magukkal vinni, hiszen úgy sem tudott volna ajándékot adni az Istengyermeknek.

Ő azonban nem nyugodott bele, látni akarta a kisdedet. Egyedül indult el a hosszú útra, és meg is érkezett Betlehembe. Társai ekkorra már átadták ajándékukat, és az istállóban mindenki aludt: József, Mária és az angyalok. Aludt az ökör és a szamár is, csak a kis Jézus volt ébren. Csendesen feküdt a szalmán, s talán elhagyatottsága miatt kissé szomorú volt, de nem sírt és nem nyugtalankodott, annál ő sokkal derekabb gyermek volt.

A Kisjézus a fiúra nézett, amint ott állt a bölcsője előtt teljesen üres kézzel. Nem volt nála még egy darabka sajt, még egy szál gyapjú sem, amit odaajándékozhatott volna. A fiú is nézte a gyermeket. Ott feküdt szegény a szalmán és nem volt semmije; sem csengettyűje, sem csörgőcskéje, sem egyebe.

A pásztorfiú nagyon megsajnálta a kicsi gyermeket. Letérdelt a bölcső elé, kezébe vette az Istengyermek piciny öklöcskéjét, kihajlította hüvelykujját, és a szájába dugta.

Ettől kezdve nem volt többé szomorú a Kisjézus, mert a szegény pásztorfiú a legdrágábbat ajándékozta neki, amivel egy kicsinyke gyermeket meg lehet ajándékozni: saját hüvelykujját.

(szláv legendamese)

Forrás: http://mese.mesepedagogia.hu

Kép forrása: Found on catholicicing.com

Mese a harmadik gyertya gyújtásához: A boldog család

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy boldog család. A férj és a feleség soha nem bántotta egymást, még csak hangos szó sem esett köztük. Nagyon szerették egymást.

Az ördögnek nem tetszett a család boldogsága. Mindig ott settenkedett a férfi és az asszony körül, leste: mikor viheti valamelyiket kísértésbe. Hiába való volt azonban az ördög minden mesterkedése, nem tántorodott meg sem az asszony, sem a férfi.

Élt a faluban egy vén boszorkány. Egyszer elhatározta az ördög, hogy szövetkezik a boszorkánnyal, hátha neki sikerül megrontani a család boldogságát.

– Egy pár szép csizmát kapsz, ha megrontod a boldogságukat! – mondta az ördög a boszorkánynak.

A boszorkánynak éppen sárga csizmára fájt a foga, elfogadta hát az ördög ajánlatát.

A férfi kint szántogatott a mezőn. Éppen szántás ideje volt. Felesége minden délben vitte neki a jó ebédet. Odamegy a boszorkány a férfihoz.

– Mit csinálsz, jó ember? – kérdezte tőle.

– Csak szántogatok! – felelte a férfi.

– Nem éheztél még meg?

– Most már mindjárt hozza a feleségem az ebédet! – válaszolta az ember, és nézett a falu felé, ahonnan ilyenkor szokott feltűnni a felesége a kosarával.

A boszorkány gyorsan elillant, felült söprűjére, s gyorsan berepült a faluba. Egyenesen az asszonyhoz ment.

– Mit csinálsz, jó asszony? – kérdezte tőle.

– Megfőztem az ebédet, most készülök a mezőre az uramhoz. Kiviszem neki az ennivalót! – felelte az asszony.

– Nem kell ma ebédet vinned, épp most jövök tőle. Azt üzeni, hogy mindjárt végez! Még egy-két fordulója van, aztán már jön is haza! – hazudta a boszorkány.

Az asszony nem hitt a boszorkánynak, és csak rakta bele az ételt a kosárba, hogy vigye az urának a mezőre. A boszorkány azonban csak beszélt neki, bizonygatta, hogy úgy van, ahogy ő mondja. Közben elővett egy szép kendőt, meg egy szép mellényt, és biztatta az asszonyt, hogy próbálja fel ezeket, meglátja, milyen szép menyecske lesz bennük. Az asszony először nem akarta, de aztán csak felkötötte a kendőt, a mellényt is felvette. A boszorkány akkor tükröt vett elő, és mutatta az asszonynak, hogy nézze csak meg magát, mennyire igaz, amit ő mondott: ilyen szép menyecske nincs is a környéken. A kendő is, meg a mellény is igen jól állt az asszonynak. Elnézegette magát sokáig a tükörben. Észre sem vette, hogy lassan eltelt a fél délután.

A boszorkány, amikor elérte célját, újra felült a seprűjére, és kirepült a mezőre. A férfi már régen megetette, megitatta a teheneit. Nem tudta, miért nem jön a felesége. Éhes volt nagyon, a szeme szikrázott az éhségtől, de hajtotta a munka, hát befogta újra a teheneket és szántott tovább.

– Na, jó ebédet hozott a feleséged? – kérdezte a boszorkány az embertől.

– Nem hozott ma bizony semmilyet! – felelte a férfi. – Biztosan valami fontos dolga akadt. Sietek is este haza, hátha valamiben segítenem kell neki!

– Hihi-hihiiiii! – nevetett éles hangján a boszorkány. – Nem kell annak semmi segítség, csak útban lennél, ha most hazasietnél. Én tudom, miért nem kaptál ma ebédet, te jó ember. Vendége volt az asszonynak. Egy deli fiatalember. Kendőt és mellényt kapott a feleséged tőle. Most is nézegeti magát a tükörben.

Elsötétül a világ a boldog ember előtt. Ilyet mondani a feleségéről! Kapta is mindjárt az ostorát, hogy végighúz a csúnya vénasszonyon, de az már messze repült az erdő felett.

Nem ment tovább a munka az embernek. Nem hitte el, amit a boszorkány mondott, de azért mégis csak kezdett gyanakodni, hiszen a gyomrán érezte, hogy valami rendkívüli történhetett a feleségével, mert eddig mindig pontosan hozta az ebédet.

Felrakta az ekét a szekérre, és indult nagy sebesen haza. Szegény fáradt teheneit egész hazáig ostorozta.

Otthon a felesége még mindig a tükör előtt nézegette magát.

– Hát mégis igazat mondott a boszorkány! – mondta keserűen az ember, és jól elverte a feleségét. Meglett köztük a harag. A boszorkány megkapta a sárga csizmát. Fel is húzta és egyenesen a boldogtalan család házához sietett. Látta, hogy az ördög megelégedve leselkedik be az ablakon. Az ördög és a boszorkány elkezdett táncolni örömében, csak úgy döngött alattuk a föld.

Mikor az asszony kisírta magát, megkérdezte az urától, miért nem jött haza ebédre, ha megüzente, hogy hazajön. Ekkor tudták meg mindketten, hogy a boszorkány vezette félre őket. Az rontotta meg a boldogságukat. Az asszony mindjárt bele is dobta a kemencébe a kendőt meg a mellényt, aztán megfogadta, hogy soha semmilyen csábításnak nem enged. Szent lett a béke közöttük, újra boldogok lettek. Még most is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: http://mese.mesepedagogia.hu

Kép forrása: Found on tiredneedsleep.blogspot.com

Mese a negyedik gyertya gyújtásához: A negyedik bölcs

A három napkeleti bölcs történetét mindenki ismeri. A negyedikről mesélek most nektek…

Élt egy ember Ekbatan városában a perzsa hegyek közt, Artabánnak hívták, és mélységes áhítattal és lelkesedéssel készülődött a Megváltó születésére. Eladott mindent, amije csak volt, az összes vagyonát és a háza árát is ajándékokra költötte. Három különleges drágakövet vett: egy zafírt, ami úgy ragyogott, mint az éjszakai égbolt, egy rubint, mely mélyebben izzott, mint a naplemente, és egy igazgyöngyöt, mely tisztább volt a magas hegyek hófedte csúcsainál.

Amikor egy ragyogó fehér csillag fénylett fel az égen, Artabán tudta: ez a jel, és útnak indult a három ajándékkal, hogy találkozzon a három bölccsel: Gáspárral, Menyhérttel és Boldizsárral az előre megbeszélt helyen.

Napokon keresztül ügetett gyors lábú lován; az utolsó napon pedig már vágtatott, hogy időben érkezzen a találkozóhelyre. A szíve könnyű volt és vidám: éjjelente látta a csillagot az égen, és alig várta már, hogy a saját szemével láthassa a Megváltót.

Háromórányira volt még a templom, így hát vágtatott tovább. Egy datolyapálma-ligetben lova megtorpant. Artabán egy idős férfi alakját vette ki a sötétben, aki az úton feküdt. A bőre sárga volt a mocsárláz miatt. Artabán nem tudta, mit tegyen. Ha segít a férfinak, nem ér oda a találkozóhelyre, és a többiek nélküle indulnak el. De ha most továbbmegy, a férfi meghal.

– Uram, vezess engem a szent úton! – imádkozott.

A haldoklóhoz lépett Artabán, és árnyékos helyre vitte, meglazította a ruházatát, vizet vitt neki, hogy megitassa és megmosdassa. A tarisznyájából orvosságot vett elő, hogy csillapítsa a lázát. Majdnem egy egész napig ápolta a beteget, mire az jobban lett, és lábra tudott állni; akkor a lován bevitte a legközelebbi faluba. Eladta a zafírt, hogy kifizesse a szállását, és pénzt adott a fogadósnak, hogy gondoskodjon róla, amíg fel nem épül. Így már csak két ajándéka maradt a Megváltó számára.

A férfi észrevette, hogy jótevője gondterhelt; megkérdezte, mi nyomja a szívét. Amikor Artabán elmondta neki, hogy minden bizonnyal lekéste a találkozót a három bölccsel, az öreg szelíden Artabánra mosolygott.

– Segítettél nekem, és én semmit nem adhatok cserébe, talán csak ennyit: prófétáink megmondották, a Messiás Betlehemben fog megszületni. Áldjon meg az Isten utadon, és vigyen el biztonságban oda!

Artabán sietett Betlehem felé, amilyen gyorsan csak tudott; szerette volna még időben beérni a többieket, hogy láthassa az újszülöttet. Később ért Betlehembe, mint Gáspár, Menyhért és Boldizsár, akik megtalálták Máriát és Józsefet a kis Jézussal, és lábához fektették ajándékaikat, az aranyat, tömjént és mirhát.

Artabán az utcákat járta, magánál tartotta a rubint és az igazgyöngyöt, hogy a kis Jézusnak adhassa, ám egy alacsony kőházból csendes énekszót hallott, egy asszony énekelt. Belépett. A házban egy anya ringatta álomba a gyermekét. Artabán kérdésekkel halmozta el az asszonyt: jártak-e ott napkeleti bölcsek, merre mentek, hol találja a Megváltót? Az asszony, kisgyermekét ringatva a karján, készségesen válaszolt: igen, a három bölcs jött és ment, ajándékokat hagytak a názáreti Máriának és a kisdednek, nem, a család már nincs a városban, előző éjjel eltűntek, azt rebesgetik, talán Egyiptom felé indultak. Artabán csalódottan töprengett, vajon mit kellene most tennie, hol kereshetné a Megváltót… Ekkor sikoltás hallatszott az utca felől, és rémült asszonyok csapata rohant el a ház előtt, karjukban a gyermekeikkel.

– Meneküljetek! Mentsétek a fiaitokat! Heródes katonái megölnek minden újszülöttet!

Artabán látta az asszony arcán a rémületet, ahogy magához szorította a kisfiát, de a katonák már dörömböltek is az ajtón Heródes nevében.

– Isten nevére kérlek, mentsd meg a gyermekem! – könyörgött az asszony.

Az anya elsápadt, szorosan magához ölelte a kisdedet. Artabán gyorsan az ajtóhoz szaladt, széles vállai betöltötték a nyílást. Katonák véres karddal rohantak az utcán. Megpillantották a szálfatermetű férfit az ajtóban, és megtorpantak a meglepetéstől.

– Magam vagyok itt – mondta szelíd nyugalommal Artabán, és hogy szavainak nyomatékot adjon, előhúzta a rubint. Szeméből olyan sugárzás áradt, melytől még a leopárdok is meghunyászkodtak volna.

A kapitány mohó vigyorral vette el a követ, és hangosan felkiáltott:

– Tovább! Itt nincs gyerek!

Mit tettem? – gondolta Artabán. – Elpazaroltam a Megváltó ajándékát… De ahogyan az asszonyra és a gyermekre nézett, tudta, hogy nem volt hiába.

– Isten áldjon meg azért, amit értünk tettél, ő kísérjen az utadon! – mondta az asszony.

Artabán Egyiptomban folytatta útját, a szent családot kereste Betlehemből, majd továbbment, és Alexandria városában betért egy héber pap házába, aki jól ismerte a próféciákat:

– Ne felejtsd, a királyt, akit keresel, nem palotában találod, és nem is a gazdagok és hatalmasok közt. Akik őt keresik, jól cselekednek, ha a szegényekhez fordulnak.

Így hát Artabán bejárta azokat a városokat, falvakat, ahol a szegények éheztek, ahol a pestis pusztította az ifjakat és a véneket. Nem talált királyt, akit szolgálhatott volna, de sok embert talált, akiknek segíthetett. Etette az éhezőket, felruházta a nincsteleneket, meggyógyította a betegeket, és közben őrizte az egyetlen megmaradt ajándékot: a gyöngyöt.

Hosszú, gyötrelmes évek teltek el, épp harminchárom, és Artabán haja fehérebb lett, mint a hó. Megfáradtan, halálra készen, de még mindig a királyt kutatva Jeruzsálembe vetődött. A zsidó húsvét időszaka volt ekkor. Nagy zsivaj és izgatottság verte fel a várost, a tömeg a damaszkuszi kapu felé sietett.

– Hová mentek? – kérdezte Artabán egy öregembertől.

– A Golgotára. Két embert fognak megfeszíteni ott, és egy harmadikat azért, mert azt állította, hogy ő a zsidók királya.

Az öreg, megőszült bölcs évek óta először mosolygott, és azonnal útra kelt. Végre tudta, hol keresse a Megváltót.

Útnak indult a tömegben a Golgota felé, remélve, hogy az utolsó drágakővel még meg tudja váltani Jézus szabadságát és életét. Ahogy azonban az emberek sűrűjében utat próbált törni magának, kiáltozásra lett figyelmes: katonák vonszoltak egy fiatal lányt a város felé.

– Ments meg! – zokogott a lány. – Apámmal érkeztem Perzsiából, de ő meghalt, és adósságban hagyott. Most el akarnak adni rabszolgának. Könyörgök, segíts rajtam!

Artabán a lányra nézett, azután a Golgotára; előhúzta az erszényéből az igazgyöngyöt, amely sosem volt olyan fénylő, mint akkor, és egy pillanatig szomorúan nézte.

– A Megváltónak őrizgettem – mondta végül. – De úgy tűnik, méltatlan vagyok rá, hogy ajándékot adjak neki. Tessék, húgom! Váltsd meg vele a szabadságodat!

A következő pillanatban elborult az ég, mennydörgött és villámlott, megrázkódott a föld; sűrűn kezdett szakadni az eső, és mindenki menekült. Az ősz Artabán lerogyott az út szélén; a lány pedig fölé hajolt, hogy felsegítse.

Bölcs arca ragyogott; felfelé nézett valakire, akit csak ő láthatott. Beszélni kezdett, mintha felelne a hangnak:

– Ha láttam volna nélkülözésed, ó, Uram, éhséged és szomjad csillapítottam volna! Számkivetettként a házamban otthont nyújtottam volna. Harminchárom évig kerestelek, de nem leltem nyomodra, nem segítettem neked, királyom.

Elhallgatott.

Valahonnan a magasból csendesen és szelíden így szólt egy hang:

– Bizony mondom néked, ha megcselekedted ezeket akár a legkisebb testvéremmel is, velem cselekedted meg!

– De mikor, Uram? – rebegte alig hallhatóan Artabán. – Mikor etettelek? Mikor itattalak? Mikor ápoltalak? Harminchárom esztendőn át kerestelek, és sohasem láttam az arcod…

És a vihar közepén egy alig hallható hang válaszolt neki, talán nem is hallotta más:

– Bizony mondom néked, amit a szenvedőkért tettél, azt értem tetted. Ez volt a te ajándékod nekem.

A szavak hallatán békés ragyogás világította meg Artabán arcát: olyan volt, mint a hajnal első sugara egy havas hegycsúcson. Hosszan sóhajtott még egy utolsót, megkönnyebbült. Útja a végéhez ért. Ajándékait elfogadták immár.

A negyedik bölcs megtalálta királyát.

(Orosz legenda és sok-sok mesélő nyomán) Forrás: http://mese.mesepedagogia.hu

Kép forrása: Found on kinderart.com

Méhviaszgyertya öntés, készítés gyerekekkel

• Méhviasz gyertya tekeréssel:

• Méhviasz gyertya öntéssel:

• Méhviasz gyertya narancshéjba, makk kupakba vagy dióba:

Csak egy ötlet: méhviasz gyertya ajándékba:

2. Az adventi naptár

Az adventi naptár története:

A mindenki által jól ismert adventi naptár kitalálója egy Németországban élő édesanya volt 1900-as években.

Az ötletet a kisfia, Gerhard adta, aki minden nap azt kérdezte tőle még hány nap van karácsonyig? Az anyuka a türelmetlen gyermeknek 24 darab, kétszárnyú ablakokat vágott egy kartonra, egy másik papírlapra minden ablak elé helyezett egy cukorkát. A kisfiú minden nap kinyithatott egy cukorkát rejtő ablakot, a napról napra kevesebb meglepetés jelezte neki, hogy nem sokat kell aludnia a Jézuska érkezéséig. 

Gerhard idő múlásával felnőtté válva üzleti vállalkozásba kezdett, az édesanyja ötlete alapján adventi naptárak gyártásba kezdett. Az első csokoládét rejtő adventi naptárnak nagy sikere lett, azóta is folyamatosan készítenek adventi naptárakat a gyerekek számára, megédesítve a várakozás időszakát.

Az Adventi naptárak “fajtái”:

• A “klasszikus” – apró édességeke rejtő

2. Mesés

Mese kalendáriumokat itt (is) találhattok:

http://cinege.blogger.hu/2020/11/09/adventi-mesekalendarium

https://www.facebook.com/Adventi-Mesekalend%C3%A1rium-231506413677582/

https://sandorschmidtbarbara.files.wordpress.com/2017/11/adventi-mesenaptc3a1r_24.pdf

• Verses

Verses összeállítást itt (is) találhattok:

http://cinege.blogger.hu/2017/11/08/24-vers-24-nap-adventi-verses-naptar-gyerekeknek

http://segedanyag.vajdaiskola.hu/osztalyfonoki/Kulonleges%20Adventi%20NaptAr.pdf

https://eletszepitok.hu/wp-content/uploads/2017/11/advent24_versek_mesek_eletszepitok_final1.pdf

4. Zenei (amikor egy-egy karácsonyi dal vagy közösen meghallgatható ének, zene van a zsákokban) vagy képkirakó

Összeállításokat itt (is) találhattok:

http://adventinaptar.borkaworld.com/

http://adventinaptar.borkaworld.com/

• Emlék (egy-egy kép régi karácsonyokról vagy családi eseményekről és az emlékek felidézése)

• „Építő” (pl. Lego vagy betlehemépítő, amikor minden nap egy-egy figurát találunk meg és Szentestére összeáll a betlehem)

• Teatár (amikor teafiltereket rejt a kalendárium, az esti teázáshoz, beszélgetéshez)

• Feladatajánló “ajánló”

• “Visszafelé” és “előre”  számoló:

3. Az adventi angyalok

Kép forrása: Nagykovácsi Cinegék

Első angyal

Az égből leszáll egy égszínkék ruhájú az angyal,
Hozzánk szól csengő, szép hanggal.
Figyelj szavára:
Ez már az első vasárnap,
Adventnek csendes havában.

Második angyal

Piros palástú angyal száll le most a Földre,
Aranyserlege: Nap sugaraiból szőve.
Tiszta szeretetet keres itt a Földön,
Felviszi az égbe, sok, jó, dolgos kéznek,
Csillagoknak lesz ez szép éjszakán fénye.

Harmadik angyal

Eljött az angyal, ki harmadik a sorban,
Hófehér köntösben indult el útra.
Fénysugarát jobbkezében tartja,
`Kit megérint vele, rögtön mosolyog az arca.

Negyedik angyal

Az égen száll a negyedik angyal,
Kezében szépen szóló lanttal.
Dalt énekel, melynek neve: Béke,
Meglibben halványlila ruhája,
Mintha, holdnak lenne szép uszálya.

Figyelj az angyalok égi dalára!

Forrás: www.poet.hu Ötlet: Simola Teréz Csilla („átirva”)

Az első vasárnap angyala: Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

Képek forrása: Nagykovácsi Cinegék,  twitter.com

A második vasárnap angyala: A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogócsillagokra.

Képek forrása: Radka S, dilnahama.cz

A harmadik vasárnap angyala: Advent harmadik vasárnapján egy fehér ragyogó angyal jön le a földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakik a szívében, s megérinti fénysugarával. Azután a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz és egész testükhöz. Így még az, aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s megszállja a béke, a tiszta szeretet és a boldogság érzése.

Képek forrása: redtedart.com, treasureeverymoment.co.uk

A negyedik vasárnap angyala: A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg a mennybolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, és azt pengeti. Közben szépen énekel hozzá. Ahhoz, hogy meghallhassuk, jól kell figyelnünk, s szívünknek tisztának kell lennie. A béke dalát énekli. Sok kis angyal kíséri, s együtt énekelnek. Daluktól valamennyi mag, amely a földben szunnyad, felébred, így lesz majd új élet tavasszal a Földön.

Képek forrása: etsy.com,  flickr.com

Az adventi angyalok története “Cinege módra”

Mese a kék angyalról
Négy héttel ezelőtt meggyújtottam az első gyertyát és vártam az kisangyalok által megigért csodát, de, hiába, mert nem történt semmi. Aztán hirtelen kopogást hallottam az ablaküvegen, és amikor kicsit megijedve kikukucskáltam a függöny mögül megláttam egy picinyke cinegét és annak a hátán egy pöttömnyi kék ruhás kisangyalt, aki rémülten nézett rám. Ámulva néztem őket és nem akartam hinni a szememnek, de amikor rájöttem, hogy mit is szeretnének, akkor kinyitottam az ablakot, és huss, már a kandallópárkányon melegedett mind a kettő. Amikor végre felmelegedtek a kisangyal mesélni kezdett:
– Tudod, nekem így Karácsony idején az a dolgom, hogy körbejárjam a földet és megkeressem azokat az embereket, gyerekeket, akik védelmezik, féltik, óvják és segítik az élőlényeket, (növényeket, állatokat, embereket) akik erre rászorulnak. Szürkületkor el is indultam és a magammal hozott sok-sok pihetollra fel is írtam a nevét azoknak, akikre rátaláltam. Sőt, még a szárnyaimmal meg is simogattam őket, amitől mindegyiküknek mosolyogni támadt kedve és nagyon, de nagyon boldogan indultam már éppen vissza a fellegek közé, amikor jöttek a rosszcsont szélgyerekek és a tarisznyámból ezer és ezerfelé fújták szét a tollakat.
Mi lesz most velem? Hogyan kerülnek az angyalokhoz a nevek? Azok a nevek, akik segítenek a Földön azoknak, akiknek szükségük van rá? – nézett rám kétségbe esve a kis kék angyal.
Törtem a fejem, törtem, de hiába. semmi, de semmi nem jutott az eszembe, amivel segíteni tudtam volna és akkor… akkor hirtelen nagy szél kerekedett, de valami fura szél volt ez. Minden irányból fújt egyszerre és egyfelé fújt mindegyik. Ez aztán tényleg maga volt a csoda Az északi, déli, keleti és nyugati szél is maga előtt görgetett egy-egy nagy fehér felhőt és pont az ablakom alá. Majd megfordultak és tovább süvítettek a négy égtáj felé. Amikor kimenten, hogy megnézzem, hogy, hogy a csodába is maradhattak a földön a felhők kiderült, hogy azok nem is felhők, hanem sok-sok ezer, tán millió pihetoll egy-egy névvel. Boldogan rohantam a még mindig pityergő kék kisangyalhoz:
– Meg vannak a neveid! Meghozták a rosszcsont szélúrfik szülei. Gyere gyorsan! Gyűjtsük a tarisznyádba!!
A kisangyal kacagva kiszaladt. Összeszedte a tollakat. Felpattant a cinke hátára és elszálltában megsimogatott a szárnyával. Azóta valamiért minden percben nekem is mosolyognom kell.
Mese a piros angyalról
Advent második vasárnapjának délutánján a Főtérre indultam a karácsonyi vásárba, de tettem egy kis kitérőt. Felsétáltam a hegyre a manók tisztásához, hogy elvigyem nekik a kötött, nemezelt kis sapkákat, sálakat, kabátokat, hogy ne fázzanak a télen. Ahogy közeledtem a rét felé szipogásra, hüppögésre kaptam fel a fejem.
– Ki lehet az?
Néztem erre, néztem arra és egyszer csak egy aprócska piros ruhás kisangyalt vettem észre, aki a földön ülve most már hangosan zokogott és csak úgy záporoztak a szeméből a gyémántosan ragyogó könnycseppek.
– Miért sírsz? – hajoltam le hozzá és vettem fel a tenyerembe.
– Nézz körbe! Elbotlottam egy kőbe és darabokra tört az aranyserlegem. Az, az aranyserleg, melyet egy egész éven át, 365 napon keresztül kalapáltam, tekertem, csavartam a nap sugarából, melybe ezen az éjszakán az emberek szeretetét kellett volna összegyűjtenem. Ebből a sok-sok szeretetből a társaim fényt szőnének. A csillagok fényét. Mi lesz most? A serlegem ezer darabban. Nincs, amiben elvigyem a szeretetet az angyalokhoz. nem lesz fénye a csillagoknak. Sötét lesz az éjszaka. A gyerekek nem láthatják majd az Esthajnal csillagot, a nagy és Kismedvét, a Göncölszekeret, a Fiastyúkot… – és ismét csak sírva fakadt.
Körbe néztem és a földön valóban megláttam a narancsos, pirosas cserép darabokat. Hogyan is segíthetnék?
Eszembe jutottak a piros sapkás, kicsit rosszcsont, kicsit kópé, de jólelkű csenő manók, akik a közeli tisztáson laknak a galagonyabokor aljában.
– Ne sírj! – mondtam a piros ruhás kisangyalnak – Segítséget kérünk a manóktól és tudom, hogy segíteni fognak.
A zsebemből előkaptam papírt és tollat és megírtam a levelet. Letettük a bokor aljában és vártunk és vártunk és vártunk, de hiába. Már nagyon fáztunk, dideregtünk és csak nem történt semmi.
– Jaj, de meggondolatlan vagyok! Most jutott csak az eszembe, hogy a manók vigyáznak arra, hogyne lássa meg őket senki! Amíg itt toporgunk, nem történik semmi. Gyere gyorsan, bújj be a zsebembe és sétáljunk el az ösvényen! – mondtam a piciny angyalkának.
Így is tettünk és képzeljétek, mire visszaértünk a galagonyabokorhoz az arany serleg egészben ott ragyogott a bokor aljában és hiába forgattam, nézegettem egy hajszálnyi repedést sem találtam rajta.
A serleget visszaadtam kisgazdájának, aki ripsz, ropsz úgy eltűnt, mint a kámfor. Én meg a vásárba ballagva egész úton azon törtem a fejem, hogy vajon ezt hogy csinálták a manók. Nem jöttem rá, de az biztos, hogy megtörtént a második csoda is és az is biztos, hogy a piros angyal telerakta a serlegét szeretettel, mert ha este kinéztek az ablakon, akkor láthatjátok, ahogy az égen ragyognak a csillagok.
Mese a fehér kisangyalról
Harmadik vasárnap reggelén arra ébredtem, hogy térdig ér a hó és folyamatosan esett, szállingózott a hajnali napsütésben a sok-sok szikrázó hópehely. magamra kaptam a kabátom, hátizsákba raktam a madaraknak és az erdei állatoknak szánt eleséget: magokat, almát, répát, karalábét és már indultam is az erdőbe, nehogy éhen maradjanak kis barátaink.
Az erdőben nagy volt a csend, csak a talpam alatt ropogó hó hangját lehetett hallani, de aztán ismét csak szipogás, pityogás hangját hozta felém a szél.
– Már megint kivel és mi történhetett? – gondoltam magamban és elindultam a hang irányába.
– Rám ne lépj! – halottam meg egy ijedt hangot.
A lábam elé nézve – szinte láthatatlanul – egy fehér ruhás kisangyalt láttam meg, akinek a kezében egy fekete bot volt és azzal hadonászott.
– Te sírtál az előbb? – kérdeztem tőle
– Hát persze, hogy én! – ugrott dühösen talpra a csöppség. – nagyon dühös vagyok magamra, mert butaságot csináltam. Az égből megérkezvén egy fa tetejére huppantam és annyira szépséges volt a hótakaró, hogy arra gondoltam, mielőtt tovább mennék az emberek közé, hogy megérintsem őket a fénylő varázspálcámmal, hogy örömöt, szeretetet tudjanak adni egymásnak, előbb… Előbb készítek egy hóangyalt. Te tudod, hogy hogy kell hóangyalt csinálni? Tudod, hogy az mekkora móka?
– Igen. Tudom, de már rég nem csináltam. Gyerekként sokszor és tényleg jókat kacagtam, amíg elkészült, de az miért baj, hogy te angyalt akartál rajzolni?
– Nem az a baj, hanem az, hogy nem tettem le a varázspálcám. Vizes lett a hótól, ahogy forogtam benne és kialudt a fénye és most egyszerűen olyan, mint egy bot. Nincs fénye és nincs varázs ereje. Mi lesz most az emberekkel és a szeretettel? – horgasztotta le a fejét a fehér kisangyal.
A nagy csendben ágak recsegésére és hangos, rosszalló brummogásra kaptuk fel a fejünket és hirtelen ott termett mellettünk egy hatalmas barnamedve.
– Ebben a zajban, hangoskodásban még én sem tudok aludni. Ti csaptok ekkora lármát? – nézett ránk mérgesen és szimatolva járt körbe-körbe minket.
– Igen. Mi voltunk. – válaszoltam megszeppenve. A kisangyal, meg úgy eltűnt a hátizsákomba, hogy a feje búbja sem látszott ki belőle. – Nem akartuk megzavarni az álmodban, de a kisangyal, aki itt reszket a zsákomba bajba jutott, és segíteni kellene rajta, de nem tudom, hogy hogyan.
A medve lehuppant a hóba és csak ennyit mondott:
– Mesélj! – és én meséltem. Elmondtam, hogy hogyan is járt a szeleburdi kisangyal. (Közben már ő maga is kimerészkedett a zsákból.)
A történet végén a bozontos ismét csak annyit mondott:
– Pattanjatok a hátamra! – így is tettünk. Medveháton lovagolva cammogtunk az erdő legsűrűbb, legeldugottabb rejtekébe egy barlangig, melyben egy hatalmas kandallóban ropogott a tűz.
– Tedd a kandalló elé a pálcád – szólt a kisangyalnak a mackó és abban a pillanatban már mély álomba is merült.
Ahogy száradt a pálca egyre erősebb és erősebb fénnyel kezdett el ragyogni. Amikor a fény már az egész barlangot bevilágította a fehér kisangyal felkapta. Megérintett vele és engem melegség járt át. odarepült a bozontoshoz és őt is megsimogatta a pálcájával, majd mosolyogva kirepült a barlang száján. Én meg elindultam haza felé. Egy tisztáshoz érve körülnéztem és… és hóangyalt készítettem. Felnőttként is ugyanolyan jó móka, mint gyerekként.
Este a harmadik gyertyát is meggyújtva arra gondoltam, hogy a harmadik csoda is megtörtént ezekben a karácsonyváró napokban.
 Mese a lila angyalról
Advent negyedik vasárnapján egész nap figyeltem, füleltem, hiszen tudtam, hogy meg kell, érkezzen a negyedik, a lila ruhás kisangyal és az előző hetek tapasztalatai alapján már arra is felkészültem, hogy valamilyen galibából kell majd kihúznom, de nem történt semmi. Eltelt a nap. Eljött az este. Nem történt semmi. Meggyújtottam a négy gyertyát. Nem történt semmi. Csalódottan lefekvéshez készülődtem, amikor a kert felöl halk zenére és énekre lettem figyelmes. Óvatosan elhúztam a függönyt és megláttam a lilaruhás kisangyalt. Lantot pengetve, énekelgetve lépegetett növénytől, növényig. Körbejárta, táncolta az almafát, az orgona, rózsa és aranyvessző bokrokat. Talpával megsimogatott minden fűszálat és még a veteményesben lévő növényekről sem felejtkezett meg.
Az első gondolatom az volt, hogy kiszaladok hozzá, hogy jobban halljam varázslatos zenéjét, hangját, közelebbről lássam libegős táncát, de aztán mégsem tettem. Nem akartam megzavarni, összezavarni, hiszen, mint tudjuk, fontos, hogy egy növényről se felejtkezzen el, hiszen játéka melengeti télen a magokat, növényeket, hogy tavasszal újra kizöldüljenek, virágozzanak. Ágyba bújtam és a lilaruhás kisangyal énekére elaludtam. Álmomban a tavaszi kertemben sétáltam, ahol rózsaillat vett körül és zöldben pompázott az egész kert. Virágzott az alma és cseresznyefa és mindenütt színes virágok nyíltak a szivárvány minden színében. Álmomban a negyedik angyal varázslata is sikerült. Ahhoz, hogy megtudjam igaziból is így lesz-e tavaszig várnom kell, de hiszem, hogy sikerült neki.
Ezzel vége is a 4 adventi angyal történetének. Hogy mi az igaz belőle és mi az, amit csak álmodhattam azt döntse el mindenki maga!
Itt a vége, fuss el véle, kerek erdő közepébe!

Kép forrása: purplehuesandme.com

+ 1 ötlet: Angyalkás játék az óvoda felnőttjeinek

Mindenki nevét felírjuk egy lapra, majd a papírok összekeverése után mindenki kihúz egy nevet, amit titokban tart. Az adventi időszak minden napján annak az “angyalkája” lesz, akit kihúzott”. Az “angyalka” dolga hogy apró gesztusokkal, kis meglepetésekkel (pl. lefőzi neki a kávét, segítségére siet valamiben, rámosolyog és beszélgetést kezdeményez, sütit süt neki…. széppé varázsolja a másik napját és mindezt úgy, ha sikerül, hogy az utolsó napig titokban maradjon, hogy ki, kinek az “angyalkája”.

4. Az adventi spirál

Az adventi kert vagy spirál eredete ismeretlen, a népszokások között nincs nyoma, de minden Waldorf és egyre több más pedagógiai programmal dolgozó óvodában, iskolában elkészítik

A gyerekek egy gyertyákkal megvilágított teremben spirális úton vonulnak a középen világító gyertya felé. A spirált fenyőágak jelenítik meg, melynek mentén aranyszínű kartonból készült csillagok láthatók. A spirál közepén lévő gyertya segítségével meggyújtják a magukkal hozott, almába szúrt kisebb gyertyát, majd kifelé vezető útjukon a megfelelő helyen leteszik egy földre helyezett aranycsillagra.

Az alma a teremtést, az apró fény az ember belső fényét jelképezi, a keletkező nagy fény pedig a kiáradó krisztusi világosságot.

Forrás életszépítők magazin

Adventi spirál „kicsiben”.

Kép forrása: nagykovácsi Cinegék

Képek forrása: Pinterest