Cikksorozatunk következő interjúalanya Gyurcsik Péter Baján született 1986-ban, középiskolai tanulmányait a bácsalmási Hunyadi János Gimnáziumban végezte. 2011-ben szerezett bölcsész-tanári diplomát az ELTE magyar nyelv és irodalom-történelem szakán. 2011 óta a Budapesti Műszaki SZC Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium és 2014 óta párhuzamosan a Madách Tánc- és Színművészeti Szakgimnázium és AMI tanára, ahol számos sikeres projekt és pályázat gazdájaként tudta megvalósítani az élményszerű és kreatív pedagógia módszerek alkalmazását.

Miért pont ezt a hivatást választottad?

Két meghatározó „találkozás” döntötte el, hogy ezt a pályát választom. Az első, a drámapedagógia élménye, újszerűsége volt. Másrészt egy egyetemi Erasmus programban való részvételem, amely lehetőséget adott arra, hogy elemezzem a németországi, a svájci, valamint a franciaországi (gyakorlati-középiskolai) oktatási módszereket. Hihetetlen aktivitással tértem haza, hogy ezeket mind szeretném megvalósítani és kipróbálni a hazai pályán.

Ki a példaképed és miért ő?

Ha tanári példaképekről beszélünk, akkor Gabnai Katalin tanárnőre gondolok, aki sajnos nem a tanári képzés keretében (erre azóta sincs lehetőség, pedig hiányképzés), hanem kiegészítő képzésként (magyar szak, ELTE 2005) a drámapedagógia számos lehetőségét, a tanári hivatás „gyógyító” szerepét, a kérdezni tudás vágyát mutatta be. A szabadság birodalmába kalauzolt minket, ahol a drámajátékokon, gyakorlatokon keresztül megértettem, hogy mit jelent a partneri viszony a tanulás folyamatában, hogyan lehet konfliktust kezelni diákokkal, kollégákkal egyaránt. A tanári pályát örömhivatásként, kreatív alkotói munkaként értelmezi, amelyben a drámapedagógia módszerek központi helyet töltenek be.

Milyen pedagógiai módszereket ötvözöl?

Úgy gondolom, hogy nincs egyetlen bevált módszer egyikünk kezében sem. Változatosnak kell lenni, megújulónak, innovatívnak, a „közönség” ezt (el)várja tőlünk. Éppen ezért a pedagógiai eszközeim között megtalálhatóak a klasszikus (hagyományos) elemek, a modern kooperatív tanulási folyamatok, csoportmunkák, érdekes projektek, valamint az interaktivitásra ösztönző, digitális tudást alkalmazó módszerek is.

Ezek természetesen nagyon jól hangzó hívószavak papíron, portfólióban, egy-egy kirakatórán; többen le is írják, úgy, hogy nem is használták, használják őket vagy hiányzik a felkészültségük, tájékozottságuk, az érdeklődésük az adott módszerek iránt.

Mire vagy a legbüszkébb a pedagógiai pályán eltöltött idő alatt?

2011 óta tanítok és az elmúlt 6 évben megvalósítottam azt, hogy egy informatikai (állami) és egy művészeti (alapítványi) szakgimnáziumban is taníthatok ugyanabban a kerületben. A két iskola profilja kiegészíti egymást és egyben inspirál is.

Ezenkívül számos sikeres pályázatra is büszke lehetek, amelyben kreatív alkotóként, megvalósítóként vettem részt. Média tagozatos osztályfőnökként fontosnak tartottam egy iskolai arculat-tervező műhelyt létrehozni, amelyben az élvezetes tanulás mellett, gyakorlati tudással bővültek ismereteink.

2016-ban az OSA Archívum pályázatán „Legyél Te is ’56 hőse!” címmel egy telefonos applikáció segítségével, interaktív kalandjátékot valósítottuk meg, amely első helyezett lett a kiírt pályázaton és most a nyereményből sokszínű kulturális programokat (színház, mozi, múzeum, táncház) szervezünk a diákoknak. Talán most erre vagyok a legbüszkébb!

Honnan szerzed az inspirációdat?

Elsőként a diákokat említeném, akik nap, mint nap új helyzetek elé állítanak, új dolgokkal ismertetnek meg. Azt vallom, hogy megértően, partnerként kell figyelni rájuk, különben a „közös nyelv” szertefoszlik.

Másrészt olyan karakteres tanárkollégáktól, akik aktív, fejlődésre nyitott szemlélettel lépnek be az óráikra. Számomra nagyon fontos az ilyen közeg és szerencsére mindkét munkahelyemen ezt tapasztalom.

Miért jó tanítani 2017-ben?

Olyan pedagógiai „hétköznapokat” élünk meg 2017-ben, amelyben a tegnap használt módszerek szinte elavulttá válnak, és másnap úgy kell belépned az órádra, hogy egy újabb „varázslat” van a kezedben. Nagyon sarkosan fogalmaztam az előbb, de a lényege, hogy nem ragadhatunk le egy-egy módszernél. Egy átmeneti, változó korszakban tanítunk, ahol a hagyományos kereteket fenntartva a digitális világ elemeit próbálgatjuk, mert tudjuk, hogy a diákok világát ezen keresztül érhetjük el. Szükség van a tanár befogadó szemléletére, a diákok tanácsait, véleményeit elfogadó tanár attitűdre, aki nem a megmondó és mindentudás szerepkörét veszi fel, hanem aki együtt képes alkotni, létrehozni valami újat, egyedit.

Két jótanács kezdő kollégáidnak?

Légy türelmes a tapasztaltabb kollégákkal, de ne add fel elképzeléseidet. Ne légy lusta, készülj fel lelkiismeretesen óráidra, a befektetett energia garantáltan megtérül!