10 nap 3 ötlet:

      1. ötlet az óvónőké 

      2. ötlet a gyerekeké 

      3. ötlet a szülőké 

Készítette: Karczewicz Ágnes

1. Rátaláltunk Kobi Yamada: Mit kezdjünk egy ötlettel? című könyvére, és ahogy elolvastuk rögtön tudtuk, hogy erre bizony rá fogunk szánni néhány napot. Éreztük, hogy ki kell találnunk néhány „témanapot”, mely erre keresi a választ.

“Egy szép napon támadt egy ötletem.
– Honnan került ide? Mit keres itt? – gondoltam – és mit kezd az ember egy ötlettel?
Eleinte nem is tartottam valami sokra. Olyan kis furának és törékenynek tűnt. Hátat fordítottam neki és otthagytam, mintha nem is az enyém lenne, de jött ám utánam. Aggódtam, mit fognak szólni hozzá mások. Mit mondanak majd az ötletemről. Inkább meg is tartottam magamnak. Elrejtettem és nem szóltam róla senkinek. Próbáltam úgy viselkedni, mintha minden ugyanolyan lenne, mint mielőtt az ötletem felbukkant.
Az ötletemnek azonban volt valami furcsa varázsereje. Be kellett látnom, hogy boldogabb vagyok, amikor a közelemben van. 

Nem is tudom, hogyan írhatnám le, ami történt, de az ötletem az egyik pillanatban még itt volt, a következőben meg már mindenhol. Már nem csak az én részem volt, hanem mindennek a részévé vált,
és akkor rájöttem, mit kezd az ember egy ötlettel.
Megváltoztatja a világot.” (részlet a könyvből)

Hétfőn megismerkedtünk a mesével, beszélgettünk arról, hogy kinek, milyen ötlete lenne ahhoz, hogy még szebb legyen a világunk, majd a gyerkőcök profilját körberajzolva lerajzoltuk, hogy kinek milyen gondolat, emlék jár a fejébe.

A gyerkőceink ötleteiből arról, hogy mitől lehetne még szebb a világunk:

Lilla: Ne szemeteljünk!

Kamilla: Legyen még színesebb!

Nimród: A kocsik gondolattal működjenek és ne benzinnel!

Peti: A szegényeknek is legyen sok pénzük

Zselyke: Tűnjön el az allergia a Földről és soha senkinek ne legyen rémálma!

Lajos: Sokkal több fa legyen és akkor tiszta lesz a levegő!

Milán: Legyenek szivárványszínű autók, mert azokon mindenki mosolyogna!

Fruzsi: Ne legyen rosszkedv a Földön!

Eszti: Gyorsabban növekedjenek a fák!

Ajnácska: Soha ne irtsák ki az állatokat!

Dancsi: Legyen sok szivárvány!

És a gondolatok, emlékek rajzaiból

Kedden arról beszélgettünk, hogy mi is kell ahhoz, hogy egy ötlet valóra válhasson és kiderült, hogy a gondolatokon, ötleteken kívül kell bizony sok-sok tulajdonság és érzelmek is. Kell, hogy „szeressük” is az ötletünket annyira, hogy teszünk érte. Megtervezzük, kitaláljuk, hogy hogyan válhat valósággá és meg is valósítjuk, ezért aztán ez a nap egyrészt az érzelmekről szólt és a tervekről. Játszottunk az érzelemkártyákkal, mimikával, gesztussal eljátszottuk őket. Élethelyzetekben megjelenő érzelmeket mutattunk be, majd kézjelekkel megmutattuk, hogy egy-egy ötlet, egy-egy helyzet „építő” (Nő, nő, nő és felrepül az égig) vagy „romboló” és „zsugorítanunk” kell. Érzelmeket festettünk szívószállal, ahol a színek alapján döntöttük el, hogy melyik „érzelememberke” mit is érezhet. Aztán lerajzoltuk a mákszemnyi ötletet, ahogy növekedik. A körben pedig összegyűjtöttük, hogy ki, milyen ötletet is szeretne másnap megvalósítani.

A hét második felében elkészültek a tervrajzok és valósággá váltak az ötletek. Készült nyaklánc, babaház, locsolókanna, falikép, önarckép, miniszínpad, melyhez még egy igazi bűvészmutatvány is tartozott, tetrisz játék, golyópálya, marokkó ágakból…

A teknős és a locsolókanna:

Babaház és színpad.

Tetrisz és marokkó

A marokkó annyira megtetszett, hogy:

2. ötlet: a gyerekeké: Elmúlt napokban Bence megtanult sakkozni széles nagy unalmában (beteg barátok…) Mindenki élvezettel követte a sakkpartikat és be kellett látnunk, hogy másnak is meg kell tanulnia…

A terv:

”Ha a mackók sakkoznak, roppant ritkán kapkodnak…”

Tandori Dezső

Kiemelt képességfejlesztési területek: logika, figyelem, koncentráció, tájékozódás térben és síkban, ellentétpárok, számlálás, kudarctűrés, kitartás

Lezáró élmény: busszal, villamossal elmegyünk a Városmajorba, a köztéri sakkozás egyik fellegvárába, az elkészült sakk készletünkkel és játszunk néhány partit a sakk asztalokon.

A hét műalkotásai: Victor Vasarely pepita képei

A hét meséje: AZ ÁLOMLÁTÓ FIÚ

Egyszer volt egy szegény ember, annak volt tizenhat gyermeke, mind fiú. A tizenhat közül a legkisebb azt mondta egyszer az anyjának:

– Édesanyám, süssön nekem pogácsát hamuba, hadd menjek el szolgálni.

Az édesanyja sütött neki pogácsát, s a kisfiú megindult hetedhét ország ellen. Amint megy, mendegél, hát összetalálkozik egy jó gazdával, szántott négy ökörrel egyedül. Megszólítja a fiút:

– Hová mész, fiam?

– Én, édes gazduram, megyek szolgálni, ha helyem kerül valahol.

– Gyere el hozzám – azt mondja a gazda. – Hadd lám, tudnád-e hajtani a négy ökröt, hogy szántsunk ketten.

Elveszi a fiú az ostort, s hajtja a négy ökröt, fordulnak vagy kettőt. Látja a gazda, hogy jó mozgású gyermek, s megkérdi:

– Hát, te fiú, ettél-e valamit?

Azt mondja a fiú:

– Harminckét hete, hogy utazom, gazduram, még a pogácsám, ahogy elhoztam hazulról, azon egy állapotban van.

– Hát lássuk azt a pogácsát, milyen!

Előveszi a fiú a pogácsát s odaadja:

– No, gazduram, itt van, törjön belőle s kóstolja meg.

Elveszi a gazda, próbál törni belőle, s hát nem tud.

– Miféle pogácsa ez, te, hogy én ebből nem tudok törni?

Azt feleli a fiú: – Ebből, gazduram, nem is tud törni senki, mert ezt édesanyám sütötte nekem. Én evvel tíz esztendeig is meg kell, hogy érjem, s addig meg nem éhezem, amíg a tarisznyámban van.

Elteszi a fiú a pogácsát, elvégzik a szántást, s elmennek haza.

A jó gazdának a felesége nagyon örvendett, hogy az ura nekik milyen ügyes kis szolgát fogadott. Feltarisznyálta jól.

Azt mondja a jó gazda:

– No, fiam, elmegyek veled, s megmutogatom, hogy merre legeltesd az ökröket az éjszaka. De ugyan jókor hajtsd haza őket, hogy mehessünk el szántani korán.

Hazahajtja a fiú az ökröket virradat előtt két órakor. Előveszi az ekét, befogja az ökröket, s megindulnak szántani ketten. Mikor este hazamennek a szántóból, azt mondja a gazda neki:

– No, te fiú, – azt mondja -, ma jó korán hazahajtottad az ökröket, hanem holnap hajtsd haza még korábban, ha lehet, mert a szomszéd falusi határban van egy darab földünk, végezzük el azt is.

– Hazahajtom én, gazduram, ha megsegít az isten.

Elmegy a fiú az ökrökkel, de úgy megcsapja egy álomszellő a gyermeket a nagy fáradtságtól, hogy még ebédkor is ott aludt abban a helyben, nemhogy hazament volna.

Kiáll a gazda a kapuba, s kérdi a többi legeltetőket:

– Az én szolgámat nem láttátok-e valamerre?

– Mi bizony nem láttuk, csak az ökröket, ott hevernek kinn a hegyen a fűben.

Megindul a gazda nagy haraggal a fiú után. Megkapja az ökröket, keresi a fiút. Megtalálja azt is aludva a fűben. Azt mondja:

– Te ugyan megtréfáltál engem! – de szidja, piszkolja, még meg is rugdalta.

Azt mondja a fiú:

– Édes gazdám, miért rugdosott meg engem? Egy álommal küszködtem, nem láthattam végig.

– Fejtsd meg nekem azt az álmot.

– Biz’, édes gazduram, meg nem fejtem addig, míg rajtam be nem teljesedik.

Azt mondja a gazda:

– Immár ha szántani nem mentünk, húzd elé a két szekeret menjünk el az erdőre fáért.

Elmennek az erdőre, megrakják mind a két szekeret. Mikor megrakták mind a kettőt, s le is kötötték, azt mondja a gazda:

– No, fiú, menj el, és keress keréktalpfának való fát, de olyat – azt mondja -, amelyiket te keresztülérsz.

Talál egyet a fiú, s kiáltja a gazdáját:

– Jöjjön erre, gazduram, kaptam egyet!

– Hadd lássuk – azt mondja a gazda -, jó lesz-e. Öleld keresztül!

Keresztülöleli a fiú, a gazda a két kezét egyszeribe megköti oda a fához. Azt mondja:

– Te fiú, fejtsd meg nekem azt az álmot!

– Bizony, gazduram, széles e világon egy olyan ember sincs, akinek megfejteném, amíg rajtam meg nem történik.

– Bizony ha nem fejted – azt mondja a gazda -, én is itt hagylak ebben a helyben.

Azt feleli a fiú:

– Bizony, gazduram, ha itt hagy, nem hagy egyebütt az erdőn.

Otthagyja a gazda a fiút abban a helyben megkötve. Ott búsult szegény egy álló hétig a fa mellett, majd megették a legyek.

Egyszer a királynak kedve támadt a vadászatra, s tizenkét vadászával éppen abba az erdőbe talált menni, ahol a gazda hagyta volt a fiút. Ott vadászik a király tizenkét vadászával egészen estefeléig. Egyszer a kopók megtalálták a gyermeket, s elkezdték erősen ugatni. Felhúzzák a vadászok a ravaszt, s mennek oda futva, azt hitték, valami vadat hajtanak a kutyák. Hát egy fiút találnak ott odakötve a fához. Azt mondja a fővadász:

– Hát, te fiú, téged ki kötött ide?

– Engem gazduram – azt mondja a fiú -, egy álomért.

– Fejtsd meg nekem – azt mondja a fővadász – azt az álmot!

– Biz, én, jó uram, meg nem fejtem senkinek, amíg rajtam meg nem történik.

– Bizony, ha nem, itt is hagylak én téged ebben a helyben.

– Bizony, ha itt hagy, nem is hagy egyebütt az erdőn.

Otthagyják a vadászok, visszamennek a királyhoz. Kérdi tőlük a király:

– Mit lőttetek, vadászok?

– Mi bizony, felséges királyom, nem lőttünk semmit, hanem találtunk egy tízesztendős forma gyermeket.

– Hát azt hogy találtátok?

– Kimegyünk, felséges király, vadászni. A kopók úgy este felé hajtanak, fognak erősen. Megfutamodunk a hajtásra, az erős ugatásra. Hát látjuk, hogy egy fiú meg van kötözve egy fához. Kérdőre veszem a gyermeket: “Téged ki kötött meg ide?” “Engem gazdám.” “Aztán miért?” “Egy álomért.” “Fejtsd meg nekem, s én akkor eleresztelek.” Azt feleli a gyermek: “Én soha, amíg rajtam meg nem történik.”

Azt mondja a király:

– Menj el, te fővadász és hozd be azt a gyermeket, hadd fejtse meg nekem azt az álmot.

Elmegy a fővadász ki a fiú után. Megoldja a fiút, elviszi a királyhoz. A király a fiúnak egyszeribe enni adat.

Mikor a fiú jóllakik, megköszöni a királynak:

– Köszönöm, felséges király, hozzám való szívességét, hogy engem behozatott az erdőről.

– Azért hozattalak be, te fiú, hogy fejtsd meg nekem azt az álmot, amit láttál.

– Felséges király, életem-halálom kezedben, de nemhogy a felséges királynak, de semmiféle földön járó embernek nem fejtem meg, amíg rajtam nem történik.

– Hogy mered te nekem ezt mondani, mikor én vagyok a Fehér király!

– Nem bánom én, felséges király, ha fehér, ha fekete, mégsem fejtem meg soha.

– Bizony ha nem, bévettetlek a legsötétebb tömlöcbe.

– Mégsem vallom meg soha, felséges király.

Megfogatja a király haragjában, s maga elviszi a tömlöcbe, s beveti, s tömlöc kulcsát messze elhajítja.

A királynak volt egy akkora leányocskája, amekkora a fiú. Ez a kisleány, mármint a királykisasszony, megsajnálta a fiút, megkereste a tömlöc kulcsát, s enni vitt a fiúnak mindennap.

Azt mondja egyszer a legényecske a tömlöcben:

– Ó, édes kincsem, mióta bejöttem ide, így meg nem éheztem, mint ma.

– Bizony megéhezhetel te még jobban is – azt mondja a királykisasszony -, mert küldött a Fekete király király atyámnak egy pálcát. Hogyha meg nem tudja mondani, melyik a pálcának a tőről való vége, s melyik a hegyről való, országostul együtt elpusztít. A király összegyűjtette a tanácsosokat egyszeribe, egyik azt mondta, ez a vastagabb vége, a másik azt mondta, ez a vékonyabb. Nem tudtak megegyezni sehogy sem.

Azt mondja a fiú:

– Édes kincsem, ami nektek bú s bánatotok van, az a legkisebb. Menj el – azt mondja -, fel a magad házába s feküdj le, tedd magad, mintha aludnál. Téged király atyád keresni fog, reád nyitja az ajtót – s elmondta a fiú apróra, mit mondjon a királykisasszony az édesapjának.

Úgy is lett. Reányitja a király a leányára az ajtót, s mikor meglátta, hogy alszik, nagyot toppantott haragjában:

– Ugyan bizony, édes leányom, hogy kívánod te az álmot, mikor nekem ekkora búm s bánatom van?

– Ne haragudjék, felséges király atyám, mert olyan álmot láttam, hogy búja s bánatja egyből elszáll. Azt álmodtam, hogy vigyünk a kútra egy kádat, azt töltessük meg vízzel, s azt a pálcát vessük bele a vízbe. Amelyik vége a hegye felől való, az könnyebb, az kifele áll, amelyik vége a töve felől való, az nehezebb, s lefele húzódik.

El is viszik csakhamar a kádat a kútra, megtöltik vízzel, s belevetik a pálcát. Hát a tőről való vége lefele húzódik a kád feneke felé. Nézi a király a pálcát egy kicsi ideig, aztán megfordul, s megy a tanácsosok után:

– No, ti tanácsosok, gyertek, nézzétek meg a pálcát. Harmadnapja, hogy kézről kézre forgatjátok, s nem tudjátok megmondani, melyik a töve felől való vége. Ez a fityfiritty leányocska ugyan csúffá tett benneteket. Úgy látom, ugyan ingyen húzzátok azt a nagy fizetést…

Megnézik a tanácsosok a pálcát a vízben, csóválják a fejüket, aztán nagy szégyenkezve elkotródnak onnan. A király pedig kiveszi a pálcát, megpecsételi a töves végét, s ír mellé egy levelet:

“Nehogy azt gondold, te Fekete király, hogy én csak annyit tudok, hogy meg ne tudnám mondani, hogy egy ilyen egyforma mogyorófa-pálcának melyik vége való a tő felől s melyik a hegye felől. Tudok én annyit s még annál többet is!” – s elküldi a pálcát s a levelet vissza a Fekete királynak.

Azt mondja a Fekete király:

– Jó eszed van neked, te Fehér király, s ugyan dicséred magad. De most majd meglátjuk, ura vagy-e a szavadnak vagy sem.

Kifogat a Fekete király a ménesből három, egy anyától való csikót, de azok olyan egyformák voltak, mint három egy tyúktól való tojás, s ír mellé egy cédulát:

“No, te Fehér király, hogyha meg nem tudod három nap alatt mondani, hogy a három csikó közül melyik a nagyobb, s melyik a kisebb, országostul együtt elpusztítalak.”

Elküldi a Fekete király a csikókat s a cédulát a Fehér királynak. Behívatja a Fehér király a tanácsosait ismét. Kiállnak a tanácsosok, nézik, tapogatják a csikókat, egyik egyet mond, a másik mást, nem tudtak megegyezni most sem.

Megint megy a királykisasszony a legénykéhez a tömlöcbe, de megint megkésve vitte neki az ennivalót. Azt mondja a fiú:

– Édes kincsem, de megéheztem megint! Ha így éltetsz engem, jobb volna talán, ha nem is éltetnél.

– Ne mondj ilyet nekem! Mit tudod te azt, hogy minekünk megint micsoda búnk s bánatunk van. Küldött nekünk a Fekete király három csikót – azt mondja. – Hogyha meg nem tudja király atyám mondani, hogy melyik a nagyobb, melyik a kisebb, s melyik a középső, országostul együtt elpusztít.

– Ó, édes kincsem – azt mondja a legényke -, menj be a magad házába, s feküdj le ismét az ágyadba… – s megint a szájába rágta, mit mondjon király apjának, mikor reányitja az ajtót.

Megy a Fehér király, keresi a leányát, s mikor meglátja aludva az ágyban, olyant toppant egyet, hogy a csizmája mind szerétenszéjjel megy.

– Ugyan édes leányom, hogy, kívánhatsz te aludni, mikor nekünk ekkora búnk s bánatunk van?

– Édes király apám, én azt álmodtam, hogy tegyünk az istállóba egy teknőbe árpát, a másik teknőbe kölest, a harmadikba édes tejet. A nagyobbik csikó fut az árpára, a középső fut a kölesre, a kisebbik fut az édes tejre.

Úgy is történt minden, ahogy a királykisasszony mondotta. Megpecsételték mind a három csikónak a homlokát: ez a legkisebb, ez a legnagyobb, ez a közbenső, s visszaküldték a Fekete királynak.

– Látom – azt mondja a Fekete király -, hogy ezt eltaláltad, de tudom, nem a te eszed találta ki, sem a tanácsosaidtól nem telik ki ilyesmi. Hanem küldök én neked egy harmadik próbát, akkor majd kitudódik, ki volt az okos. Írom is a levelet: “Pünkösd napján, te Fehér király, jó reggel kelj fel, mosdjál, öltözzél, készülj a templomba. Mikor én harangoztatok, te is harangoztass, mikor én jövök a templomból, te is jöjj. Mikor én asztalhoz ülök, te is ülj asztalhoz, s mikor a legelső falást a villába veszem, úgy kilődd a nyílvesszővel a villámból, hogy a falba beleragadjon, mert ha nem, országostul együtt porrá teszlek.”

Megkapja a levelet a Fehér király, s azt mondja:

– Látom, ez már több a pálcánál s a csikóknál!

Vagy búsult a király eddig vagy nem, de most már igazán búsult. Csak főzte a szakács a drága ételeket, de nem kellett egy falás sem bújában s bánatjában. Kérdi a szakács:

– Felséges király atyám, mi az oka, hogy csak főzök, s nem eszik?

De a király még csak nem is válaszolt.

Megy a királykisasszony megint a legényhez, s viszi neki az ennivalót, de ugyan későn.

– Jaj, édes kincsem – azt mondja a legény -, de megéheztem!

– De még jobban megéhezhetsz ezentúl, mert azt írta király atyámnak a Fekete király, hogy mikor pünkösd napján jó reggel felkel, ő is keljen, mosdjék, öltözködjék, készüljön a templomba. Mikor a Fekete király harangoztat, a Fehér is harangoztasson, egyszerre menjenek a templomba, egyszerre jöjjenek ki, egyszerre üljenek asztalhoz. Mikor a legelső falást veszi a Fekete király a villájára, a Fehér lője ki egy nyílvesszővel úgy, hogy a falat ragadjon bele a falba.

Azt mondja a legény erre:

– Ó, édes kincsem, senki, de senki ezt meg nem cselekszi énrajtam kívül. Menj be megint a magad házába, feküdj le az ágyadba, s tégy úgy, mintha aludnál.

Rányitja a király az ajtót a leányára, s toppant egy olyat, hogy a csizmája mind szerteszéjjel megy.

– Ugyan biz’, édes leányom, hogy kívánhatsz te aludni, mikor nekem se éjjelem, se nappalom a nagy gondtól s bánattól?

– Jaj, felséges király atyám, ne haragudjék rám. Azt álmodtam, hogy az a fiú, akit bevettetett volt a tömlöcbe, az meg tudná cselekedni, amit kíván kegyelmedtől a Fekete király.

Nagyot sóhajt a Fehér király:

– Menjetek el s nézzétek meg, de nem hiszem, hogy még a csontjából is volna valami épen.

Megy a leány másodmagával, s kiveszik a fiút a tömlöcből. Hát olyan legény facsarodott belőle, mint a nádszál. Nézi a király, egyszeribe királyfigúnyát csináltat neki, s azt mondja:

– No, te fiú, ki tudnád te lőni a Fekete királynak a falást a villájából?

– Én ki, felséges király. Hanem most én parancsolok felségednek. Széles e világon amennyi kőműves van, mind rendelje ide, egyik hozzon követ, a másik meszet, s nekem egy százöles kőoszlopot rakjanak.

Megrakják a kőművesek a százöles kőoszlopot, s pünkösd szombatján azt mondja a király a legénynek:

– No, te fiú, ha végbeviszed, amit a Fekete király kíván, én neked adom a leányomat, fele királyságomat s holtom után az egészet.

Pünkösd vasárnapján jó reggel felül a fiú a kőoszlopra s lekiált:

– Kelj fel Fehér király, mert a Fekete kel, öltözz, mosdjál, s készülődjél. Harangoztass, mert ő is harangoztat.

Egyszerre harangoztatnak, egyszerre templomba mennek, egyszerre kijönnek a templomból. Megint lekiált a legény a kőoszlopról:

– Gyere, Fehér király, teríttess asztalt, mert a Fekete is teríttet, ülj az asztalhoz, mert a Fekete király is odaült.

Egyszerre asztalhoz ülnek. Mikor a Fekete király veszi a legelső falást a villára, úgy meglövi a legény a nyílvesszővel, hogy azon nyomba beleragad a falba a falat villástul együtt.

Hanyatt veti magát a Fekete király, s elájul egyből. Támad nagy riadalom, lótás-futás. Öntözik a királyt cseberszám a jéghideg vízzel, nagy sokára magához tér.

– Jó, hogy engem nem talált el, mert szörnyű halált haltam volna! Hanem várj csak, te király, tudom, nem a te fejedtől s a tanácsosaidtól telt ki ez a próba. Írok neked egy levelet, hogy jelenjék meg személyesen az, aki ezeket a próbákat tette velem.

Megérkezik a levél, nézi a Fehér király, hívatja a vejét:

– Nézd meg, édes vejem, hogy mit kíván megint az a kutya Fekete király.

Búsult a Fehér király, hogy bizony talán kifogy a vejéből. Azt mondja a veje:

– Ó, édesapám, fölséges király, nem kell búsulni. Vannak felségednek katonái, hadd válasszak én azok közül tizenegy olyan legényt, amilyen én vagyok.

Megverik a dobot, összegyűlnek a katonák. Kimegy a király veje, s kiválaszt közülük tizenegy legényt maga mellé. Világra olyanok voltak, mint ő: szemük, hajuk, még a mozdulatuk is.

– No, felséges király – azt mondja a fiatal király -, ennek a tizenegy legénynek adass olyan gúnyát, mint nekem, s adass alájuk lovat is éppen olyat, mint az enyém.

Elindulnak, mennek a Fekete királyhoz. Ahogy mennek az úton, a király veje megtanítja a többit:

– Mikor odaérkezünk a Fekete királyhoz, egyszerre köszönjünk, egyszerre szálljunk le a lóról, egyszerre menjünk be a házba, egyszerre üljünk asztal mellé, egyszerre fogjunk enni. Egyszerre hagyjuk abba, egyszerre köszönjük meg a királynak az ebédet, s egyszerre kérjünk külön szobát.

Úgy is történt. Mikor bemennek a külön szobába, azt mondja a Fekete király:

– Ide egy vénasszony tüzet csinálni nem jöhetne-e be?

Egyszerre felelik:

– Ide bejöhet, fogadjuk jó szívvel.

Volt a Fekete királynak egy ördöngös szüléje, azt mondja neki:

– No, te vén boszorkány, ha reggelre meg nem tudod mondani, hogy melyik ezek közül a fiatal Fehér király, a hamvadat a széllel elfúvatom.

Megtudja az öreg boszorkány a beszélgetésből, hogy melyik az ifjú király, s a köpenyegét megvágja ollóval. Kimegy a házból, s megy egyenesen a Fekete királyhoz:

– No, felséges király, az ifjú királyt megjegyeztem, jobb felől megvágtam a köpenyegét ollóval.

Észreveszi a fiatal király, hogy ő meg van jegyezve, kapja az ollót, s mindegyik legénynek a köpenyegét jobb felől megjegyzi úgy, ahogy az övé volt.

Nézi reggel a Fekete király, hát mind a tizenkettőnek meg van jelölve a köpenyege jobb felől. Mit volt mit tenni, köszöni a látogatást, s útnak ereszti őket. Egyszerre búcsúzkodni kezdenek a királytól, egyszerre megindulnak. Útközben azt mondja az egyik katona:

– De jól tartott minket ez a kutya Fekete király!

Ráfelel a másik is:

– Ugyan jól éltünk.

Elhallgatja ezt a beszédet az ifjú király, s aztán azt mondja:

– Jól éltetek, jól éltetek, ugyan mivel éltetek olyan jól? Hisz asszonyember-tejjel dagasztott kenyeret ettetek, embervérrel elegyített bort ittatok, s kutya felnevelte bárányhúst ettetek.

A boszorkány, aki a fejük felett repült szalmaszál képében, egyszeribe megfordult, s visszament a Fekete királyhoz:

– No, felséges király, ugyan tarthattad a te vendégeidet finomabbnál finomabb ételekkel s italokkal, ugyan szidnak, s gyaláznak téged.

– Ugyan mivel tudnak szidni s gyalázni?

– Ugyan eléggel – azt mondja -, mikor asszonyembertejjel dagasztott kenyeret adtál nekik enni, kutyatejjel felnevelt bárányhúst etettél, s embervérrel elegyített bort itattál velük.

Nyomban levelet ír a Fekete király, s még eléri az útban a Fehér király vejét, hogy azt mondja, nyomban jelenjék meg személyesen az, aki ezeket mondotta volt.

Megfordul vissza egyszeribe az ifjú király másodmagával:

– Adjon isten jó napot, felséges király!

– Isten hozott titeket is. Hát azért láttalak el olyan jól titeket, hogy leszidjatok, gyalázzatok engem az útban?

– Felséges király, igazat beszéltünk. Hívassa a sütőasszonyt, kérdezze meg attól.

Jön a sütőasszony, kérdi tőle a Fekete király:

– Hát akkor s ekkor miféle kenyeret sütöttél?

– Felséges király, életem-halálom kezedben, szopós gyermekem van otthon, lehet, hogy vagy egy kicsi tejem belefolyt a kenyértésztába.

Hívatja a király a kulcsárt:

– No, te kulcsár, ekkor és ekkor miféle bort adtál nekünk inni?

– Felséges király, mikor a bort csapoltam, az ujjam bogját beleütöttem a hordóba. Lehet, hogy vagy egy kicsi vér került a borba.

Hívatja a király a juhászát:

– Hát, te juhász, akkor s ekkor miféle bárányt hoztál be nekem?

– Felséges király, az volt a parancs, hogy azt hozzam be, amelyik a legjobb, én azt hoztam be, felséges király. Mikor ez a bárány született, az anyja egybe megdöglött. Egy kutyám is akkor kölykezett volt meg, annak a tején neveltem fel.

– Hát felséges király, ugye igazam volt?

A Fekete király megharagszik, úgy vágja magát földhöz, hogy mindjárt szörnyű halált hal, nem kellett többet féljen tőle se a Fehér király, se az országa.

Az ifjú király, a Fehér király veje, szépen elment haza, újból lakodalmat hirdettek. Báncidától Zsukhajnáig folyt a sárga lé. Tál, tányér elég volt, de istenes ember volt, aki egy csepp levet kapott.

Ha a tizenhatodik fiú álma be nem telt volna, az én mesém is tovább tartott volna.

A hét képeiből:

3. ötlet: a szülőké

Úgy alakult, hogy a szülői teadélutánunk is ezekre a napokra esett és arra gondoltunk, hogy egy kicsit őket is bevonjuk az „ötletelésbe”, ezért három csoportra osztottuk őket és minden csoportnak ki kellett találni egy-egy ötletet ahhoz, hogy szerintük mivel is kellene foglalkoznunk az elkövetkezendő napokban, hetekben.

Az egyik csoport hosszas egyeztetés után a „Játékkészítő” hetet javasolta. A másik gasztroutazást a Föld körül. A harmadik a „felfedezők, kísérletek” címet adta a projektjének, melyek mindegyikéhez ötleteket is felírtak a csomagolópapírra. Az elsőn már „túl” vagyunk.

Most éppen a „gasztronapok” örömeit élvezzük és farsang után belevágunk a felfedezős, kísérletezős napokba.

Nagyjából „ennyi” inspirációt kaptunk ettől az egy könyvtől, de már megtaláltuk a folytatását is:

                   és, hogy ebből mikor és mi lesz?

Majd kiderül.

Szép tavaszváró napokat Mindenkinek!