Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Az alfa generáció és az óvoda

Írta: Neteducatio Dátum: 2018. április 17.

A XXI. század pedagógusainak mindennapi munkájukhoz elengedhetetlen a különböző generáció-elméletek tanulmányozása, azok beépítése a mindennapi, gyakorlati munkához. Ezért is szükséges beszélünk arról, hogy a jelen óvodai generáció (Alfa generáció), vagyis, akik 2010 után születtek, merőben más környezetben nőnek fel, mint az 5-15 évvel ez előtti óvodások. Az ő életük szerves része már a digitális világ, a számítógép, a tabletek, a különböző digitális játékok, alkalmazások, interaktív programok.

A digitális világ térhódításával a köznevelésben is megjelentek az informatikai eszközök. Sokan nem értenek egyet ezek tantermi használatával, szerintük a különböző digitális eszközök (pl. televízió, tablet, számítógép, mobiltelefon) kizárólag negatív hatással lehetnek a gyermek fejlődésére és társas kapcsolataira. Fontos leszögezni, hogy a televíziót és más digitális eszközöket egy lapon emlegetni nem szerencsés, hiszen még előbbi kizárólag passzív időtöltésre ad lehetőséget, addig a fent felsorolt IKT eszközök változatos módon használhatóak.

Fontos, hogy az óvodapedagógusok elegendő digitális műveltséggel rendelkezzenek ahhoz, hogy az óvodai nevelés megfelelő szakaszában használják az oda leginkább passzoló IKT eszközöket (Reding, 2003). Ehhez módszertani továbbképzések és szakkönyvek tanulmányozása mellett nagyfokú kitartásra, folyamatos, érdeklődő attitűdre is szükség van. Továbbá, mint minden más módszernél, nagyon fontos a gyermekcsoport ismerete, érdeklődésük, családi hátterük s más egyéb tényezők figyelembe vétele.

„…nem az a kérdés, hogy hány éves kortól léphet be az informatika a gyermek életébe, hanem az, hogy hogyan!” – mondja Páli Judit pszichológus, az ELTE Fejlődés és Neveléslélektani Tanszékének docense. E gondolatból kiindulva azonban újabb kérdés következhet, melyre nehéz a válasz: Ha már bevezetjük ezeket az eszközöket, hogyan, miként tegyük? Mit kommunikáljunk a gyerekek és a szülők felé? Van-e recept, mely minden gyermekre, családra jól adaptálható?

 

A kérdésekre a válaszok, a lehetséges utak és megoldások Nagy Ildikó Mária: Játékos IKT az óvodában című könyvében rejtőznek: RÉSZLETEK ITT.

ikt_ovi

 

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

http://ofi.hu/tudastar/informatika-tantargy

http://www.magyarpedagogia.hu/document/Dombi_MPed20161.pdf

Hogyan foglalkozzon az óvodapedagógus az informatikával?

http://ofi.hu/korosne-mikis-marta-informatika-gyermekkorban-hazai-helyzetkep


ikonOlvasószoba

A Föld napja – ötletek óvodásoknak, iskolásoknak

1970 óta a természetvédelem legnagyobb ünnepe, legfontosabb jeles napja a Föld napja, melyet minden év április 22-én tartunk. Ilyenkor sok izgalmas és érdekes felfedezéssel hozzuk közelebb a gyerme...

Tovább olvasom »

Csinálj velünk pedagógiai forradalmat!

  A 21. század más jellegű kompetenciák fejlesztését igényli, mint amit az iskolákban megismerhettünk, megszoktunk. Ez egy olyan felütés, mellyel ma már kevesen vitatkoznak. Oktatási rendszerü...

Tovább olvasom »

Digitális kalandok 5. – Készítsünk „okos” könyveket kiterjesztett valósággal!

Már közhelyessé vált a kijelentés, hogy a diákok nem olvasnak, vagy legalábbis nem azt és nem úgy, amit a korábbi generációk.  Az a néhány illusztráció, amelyet akár a szépirodalmai művek, akár a t...

Tovább olvasom »