Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

A Cinegés évek véget értek, isten veletek kis Cinegések

Írta: Neteducatio Dátum: 2021. június 23.

Kiskirálynapjaink 2021.

Mint minden évben a „Kiskirályfák” cserépbe ültetésével kezdődtek a kiskirálynapjaink. Az idei év „védett fája” a berkenye, ezért a kiskirályainknak berkenye csemetéket kellett elültetniük és pont egy hónapig gondozni, ápolni és szeretgetni, hogy megerősödjenek a „koronázási ceremóniára”, ahol feldíszítve megkapják és otthon végleges helyére ültethetik.

Kiskirály kívánságok „összegyűjtése a Koronázófánál. Az idei 12 kiskirályunk mindegyike elmondhatta a három kívánságát, melyet szépen, sorban teljesítettünk.

Szerző: Karczewicz Ágnes

 


 

  Kiskirálykívánságok:

Bazsi:  persely pénzekkel, rágózás, sok-sok tikk-takk és, hogy kettesben játszhasson a B. Ádival az óvodában

Kamilla: Rumini játékok a Koronázófánál vagy a csoportszobában, fagyizás

Csenge: emeletes torta, kerékpártúra, alvás az oviban és az ott található összes édesség az övé legyen

Emma: bunkerben alvás, ebéd: tejbegríz, palacsinta, fagyi

T. Ádi: bringázás, kincskeresés a Diófánál, fagyizás

Luca: Barátnőivel, kerékpárral elől felnőttel, többiek utánuk gyalog egy „titkos helyre”, sárkányeregetés, kincses láda elásás (és egy év múlva találkozunk és kiássuk)

Sólyom: faültetés az ovi udvarában és a csoportszobában tengeri hajózás, barkácsolás

B. Ádi: bringázás, fagyizás

Dancsi: pillecukor sütés és kincskeresés a kastélyparkban, mozi a csoportban

Bogi: Teraszbuli fagyival (fiúk, lányok királylányok, királyfik)

Kata: nagyok ne aludjanak, játszótér. paradicsomleves, mákosnudli ebédre,

Peti: bunkerépítés és nerf a Békás tónál, de csak a fiúk, mert a lányok mindenbe beleszólnak. Nagy testű kutya simogatása

 

 

    Kamilla és a sajtot majszoló egerek

 

 

Emma és a „csak édességet ebédre!” nap

   

 

Ádi kincskeresős napja

       

 

 

Luca és a kincsesláda

   

 

Sólyom és a tenger (Juhar apó csemetéje)

 

 

Ádi bringa és fagyi

   

 

Dancsi pillecukros napja

 

Bogi teraszbuli (utolsó tánc a bálban: apa – lánya tánc) és este: mozi

 

 

Kata: készül a mákos nudli

 

 

Peti napja

 

 

 És az utolsó kiskirály kívánságok: Csenge emeletes tortája a templomkertben, összes édesség az oviból.

   

 


 

A 7 próba

Mielőtt a kiskirályaink fejére kerülhetnének a koronák 7 próbát kell „teljesíteniük” (ez is már évek óta hagyomány). Az idei évben „Meseország lakói” kerültek bajba és nekünk kellett segítenünk. Mielőtt azonban erre sor kerülhetett péntek este meg kellett találnia mindenkinek a vándorbotját az udvaron és a „bátorságot adó varázsvizet, (hiszen mire a próbákon túl leszünk a sötét erdőből kell hazatalálnunk) és meg kellett fejteni a manók által küldött térképet, hogy merre is induljunk. Ez bizony elég nehéz feladat volt, mert a borítékban csak egy üresnek tűnő lap volt, de szerencsére Dancsi a nap felé fordítva észrevette, hogy azért van ott valami krikszkraksz és Csengének eszébe jutott egy réges régi levél, amit a gyertyaláng fölé tartva lehetett csak látni. Igaza lett, ezt a térképet is így tudtuk láthatóvá tenni, mert ezek a csalafinta manók citromlével rajzolták.

A „feladatainkat” egy-egy segélykérő levélben kaptuk meg, melyeket a helyszíneken rejtett el Valdi, a vízimanó.

 

 És mi már sok mindent átéltünk a manóink által, de azt álmunkban sem gondoltuk volna, hogy a bátorságot adó varázsvízzel teli üveget a homokozóban ássák el.

A varázsital mellett találtunk egy mondókát is, amit gyorsan meg is tanultunk, hátha szükségünk lesz rá:

„Nem félek, nem félek

az angyalok repülnek,

nem félek!

 


 

Első próba, 1. levél:

A tündérek tánc közben leejtették a táncos kendőjüket a földre, de ők nem érhetnek a földhöz, mert akkor elveszítik a repülő „tudományukat”, de a kendő nélkül képtelenek arra, hogy táncoljanak.

Azt lesik, hogy végre valaki magasba emelje és rakja őket.

Megpróbáltok segíteni?

Ha igen, akkor azt is tudnotok kell, hogy a földről ugyan Ti felemelhetitek a kendőket, de kézzel nem érinthetitek meg, mert akkor meg azok veszítik el a varázslatos színeiket. A színek pedig fontosak, mert tánc közben azokkal festik meg a nap aranysugarait, a virágok szirmait, a madarak tiri-tarka tollait és a lepkék szépséges színekben pompázó szárnyait.

Ugye Ti tudtok segíteni? Törjétek a fejeteket! Csavaros észjárásotokban bízom: Valdi, a vízimanó

 

 


Második próba: 

Piripócs, az óriáspók, aki 8 lábával hihetetlen bűvészmutatványokkal képes az egész manónemzetséget szórakoztatni, napok óta csak a könnyeit hullatja. Hogy miért? Egy pajkos szélgyerek jókedvében lefújta az összes pókcsemetéjét a hálójáról.

Segítenétek megkeresni őket és visszajuttatnátok a hálójára, mert olyan jó lenne, ha végre ismét megnevettetné a manócsaládokat.

Bízom Bennetek, az éles szemetekben és az ügyes kezetekben: Valdi

 

 

 

 

 


 

Harmadik próba:

A barátaim közül azonban nemcsak a tündérek és Piripócs az óriáspók került bajba, hanem Tóbiás a tűzsárkány is, aki a tél elején segít nekünk a melengető tűz meggyújtásában. A tűzsárkányok nemzetségéről tudnotok kell, hogy ők bizony a legtöbb sárkányfajjal ellentétben nem tudnak repülni és a legnagyobb, ősi ellenségük a víz és ez a kicsit lassú észjárású barátom tudjátok, hogy hova rakta le a tojásait? Hát persze, hogy a patak partjára! És tudjátok mi történt? Menyét úr ellopta a fészekből a tojásokat, melyeket gyorsan meg kellene találni, mert különben nagy bajba kerülnek a kikelő félben lévő kissárkányok.

Ugye, segítetek?

Tudnotok kell azonban azt is, hogy a tojásokat valahogy úgy kellene visszajuttatni, hogy sem a hídon, sem a patakon nem lehet átmennetek, a tojásokat dobni nem lehet, mert összetörnek és mindenki csak egyszer kelhet át a patak egyik partjáról a másikra.

Ez bizony egy nehéz feladat, de bízom benne, hogy kitaláljátok, hogy ennyi dolgot betartva hogyan is kerülnek vissza a fészekbe a tojások és nyugszik meg végre a barátom. Valdi, a vízimanó

 

 


 

Negyedik próba:

Az ördögök vénségesen vén öregapja is bajban van. (Be kell, hogy valljam, hogy bizony ezt a nemzetséget kevésbé szeretem, da hát most baj van és szeretném, ha segítenétek. Megteszitek?)

Az történt, hogy az állandóan csínytevésre járó ördögfik kitalálták, hogy megtréfálják a már nehézkesen mozgó, rövidlátó öregapjukat és szana és szétdobálták a tűzifát. Aztán usgyi, elszaladtak oly gyorsan, hogy a szél se éri utol őket. Hogy ez miért is olyan nagy baj? Egyrészt azért, mert az öreg ördög már képtelen megtalálni és összehordani, halomba rakni őket. És, hogy ez miért is akkora nagy baj? Azért, mert Csikorgó a fagykirály csak arra vár, hogy kialudjon az ördögök tüze, mert akkor el tudja foglalni az Ördögbirodalmat. Akármennyire nem a kedvenceim e birodalom lakói, azért szeretném megmenteni őket, de én túl apróka vagyok ehhez. Megtennétek, hogy összegyűjtitek és halomba rakjátok a rönköket? Arra figyeljetek, hogy mindezt valahogy úgy kell megtennetek, hogy a hasábok végig a földön maradjanak, mert különben nem fognak elég nagy lánggal égni, ahhoz hogy távol tartsa Csikorgót!

Bízom az erőtökben és a jó szívetekben! Valdi, a vízimanó

 


 

Ötödik próba:

Legjobb barátaink a törpék is bajba kerültek. Valaki ellopta az összes kincsüket a kincseskamrából. Ahány törpe csak létezik, mind a keresésére indult. Volt aki, békahátra pattant és volt, aki lepkehátra és még a szöcskékre is felpattant a bátrabbja, de sehol nem találják. Segítenétek megkeresni és, ha rájuk leltek építenétek egy rejtekhelyet föléjük? Valami olyan „bunker” féleséget, melyet a törpék könnyen észrevehetnek, és megnyugodhatnak végre, mert el sem tudjátok képzelni milyen zsémbes és izgága és veszekedős egy „ideges törpe”.

Bízom az éles szemetekben! Valdi, a vízimanó

 

 

 

 

 

 


 

 

Hatodik próba:

Emlékeztek a szegény obsitos katonára, aki még a kőből is levest tudott főzni? (Jó csavaros észjárása). Szegény feje napok óta nem talál egy alkalmas követ arra, hogy jól megtréfálja a zsugori embereket és bizony már nagyon, de nagyon éhes.

Keresnétek neki egyet, hogy végre telerakhassa a hasát!

Ma estére ennyi volt a próbatételek sora. Köszönöm a segítségeteket és most térjetek nyugovóra, mert holnap még vár rátok egy utolsó próbatétel, és ha azt is sikeresen megoldjátok, akkor vár Benneteket a koronázási ceremónia!

Jó pihenést, szép álmokat! Valdi, a vízimanó

 

 

Mire a 6 próbán túl voltunk, eléggé elfáradtunk, de várt a vacsora és a „pihe-puha” ágyunk:

 

 

Szombat reggel ezt a levelet találtuk:


Hetedik próbatétel:

Szép reggelt!

Eljött az utolsó próbatétel ideje és egyben a legfontosabb kalamajka megoldásáé. Az évszakmanók sapkái eltűntek. 12 sapka és egyetlenegyet sem találunk. Nagy a baj, hiszen így a hónapok összevissza keverednek és képzeljétek el, ha a Karácsony után rögtön Húsvét lenne vagy télen akarna megérni a cseresznye és tavasszal hullatnák a leveleiket a fák és ősszel lenne a nyári meleg. Eléggé összezavarodna az embervilág. Segítsetek megtalálni a sipkákat. Legutoljára valahol a Koronázófa környékén játszottak ezek a szeleburdi hónapmanók. Körülnéznétek arrafelé? (És, ha meglelnétek őket, akkor Juhar apó odújába betennétek, mert onnan el tudnánk vinni!)

A sok-sok segítségért nekünk is van egy meglepetésünk a számotokra, hogy a „kiskirály” napotokon ne kelljen annyit gyalogolnotok, elküldünk értetek egy csodakocsit, de el ne áruljátok senkinek, hogy Ti tudjátok, hogy ez a mi ajándékunk Nektek, mert ez Hétpecsétes TITOK. (Na jó, ha nem bírnád magadban tartani, akkor a szüleidnek, rokonaidnak, legjobb barátodnak megsúghatod, de ígérd meg, hogy másnak nem árulod el!)

Én most a manónemzetség nevében elbúcsúzom (de a koronázásotokon, azért ott leszünk, de Ti nem fogtok látni bennünket. Füleljetek, mert a neszezésünk körülölel benneteket.)

Köszönjük a sok-sok segítséget, szép nyarat és szépségesen szép iskolai napokat Nektek. Valdi, a vízi manó.

És a „csodajárgány”, amit a manók küldtek:

 

A hetedik próbatétel is teljesítve: 12 cinegefióka és a 12 hónapmanó sipkája

 

 

Próbatételek kipipálva az értük járt szalagok a vándorbotra kötve és útrakészen a koronázásra:

      

 

A koronázás: koronák, „diplomák”, elültetendő fák, „útravaló”, pénzbedobás a tóba és a „Terülj, terülj asztalkánk”

 

 

  1. Az „útravaló”:

Útravaló Tőlünk Neked: A kisegér nagy utazása

Egyszer egy pöttömnyi kisegér felkerekedett, hogy nyakába veszi a világot. Az öreganyja hamuba sült pogácsát sütött neki, és elkísérte az egérlyuk széléig. Elindult a kisegér, ment, vándorolt, ki tudja meddig, igen nagyon sokáig, reggeltől egészen esteleg. Akkor tért haza a nagy útról.

– Hej, öreganyám! – kiáltotta már a küszöbön. – megtudtam, hogy én vagyok a legerősebb, legügyesebb, legvitézebb az egész vidéken. Nem is tudtam eddig.

– Aztán hogyan tudtad meg? – kérdezte az egér öreganyó.

– Hát az úgy volt – kezdte a kisegér -, hogy kibújtam a lyukból, és mentem-mentem, egészen a tengerig. Se széle, se hossza annak a tengernek, iszonyatosan nagy volt, s csak úgy csapkodtak a hullámok. De én nem ijedtem ám meg tőle! Belevetettem magam, és átúsztam. Magam is csodálkoztam, milyen jól úszom.

– Hol van az a tenger? – kérdezte az öreganyja.

– A lyukunktól napkelet felé.

– Ismerem azt a tengert. Rénszarvas szaladt erre a múltkor, annak a patája nyomában gyűlt meg a víz.

– Hallgasd csak tovább! – folytatta a kisegér. – Megszárítkoztam a napon, és tovább mentem. Hát egy roppant hegy tövébe értem, de olyan magas volt az a hegy, hogy a csúcsán megakadtak a felhők. Rengeteg erdő a tetején. Már csak nem kerülöm meg – gondoltam. Nekifutottam és átugrottam! Magam is csodálkoztam, mekkorát tudok ugrani.

– Azt a hegyet is ismerem – bólintott az öreganyó. – Vakondtúrás van a Szarvasnyom- tengeren túl, egy bokor fű nő a tetején.

Sóhajtott az unokája, de csak mondta tovább:

– Megyek tovább, mit látok? Két hatalmas medve viaskodik egymással. Egy fehér meg egy fekete. Bőgnek, üvöltenek, egymás csontját tördelik. Csakhogy én nem féltem tőlük! Közébük rontottam, és egyiket jobbra röpítettem, a másikat balra. Magam is csodálkoztam, hogy puszta kézzel bánok el két medvével!

– Ismerem azokat a medvéket is – felelte rá az egér öreganyó -, az egyik a fehér pille, a másik a légy.

Erre már sírva fakadt a kisegér.

– Hát akkor se erős nem vagyok, se ügyes, se vitéz? Szarvas nyomot úsztam át, vakondtúráson ugrottam keresztül, pillét meg legyet gyűrtem le?

Azt mondta erre bölcsen öreganyó:

– Egy ilyen pöttömnyi kisegérnek, mint te vagy, a szarvas nyom: végtelen tenger, a vakondtúrás: égig érő hegy, a pille meg a légy: medvék. Ha nem ijedtél meg egyiktől sem, akkor csakugyan te vagy a legerősebb, legügyesebb, és a legvitézebb kisegér az egész vidéken.

Vár a „nagyvilág”: Ági, Ildi. Kriszta, Zsuzsi

 

Mi történt még? Üzeneteket írtunk a „legkisebb” fiókáknak, akik ősszel költöznek be a „Cinegefészekbe”.

„Az oviban sokat lehet játszani és a felnőttek azért vannak Veled, hogy megvédjenek minden bajtól és sok-sok izgalmas dolgot lehet csinálni és, ha valamitől megijednél, akkor az ölükbe ültetnek, és ott lesznek még a nagyok, akik, ha valami nem sikerülne, akkor segítenek.

Ha szeretnél valamit, akkor csak szólj a felnőtteknek és, ha csak lehet, megteszik. Ha nagyon, de nagyon szeretnél valami dolgot és türelmesen vársz, akkor előbb vagy utóbb teljesül. Hidd el, hogy jó óvodásnak lenni. (Luca)    

 „Sokat fogsz tudni babázni, rajzolni és rengeteg mesét fogsz hallani. Sokat barangolsz majd az erdőben és meg fogod tudni, hogy hol vannak a manólakások és melyik fában laknak manók és azt, hogy lehet meghallani.

A nagyok és a felnőttek segíteni fognak Neked mindenben és biztos, hogy minden csendespihenő után érted fognak jönni. Ezen nem kell izgulni. Rengeteg barátod lesz, akik már reggel várják, hogy megérkezzél, és akikkel minden titkos dolgot megbeszélhetsz. (Kata)

 „Lesznek barátaid és meg fogod szeretni az ovit, mert mindenki kedves lesz Veled és sokat lehet játszani (A Lego asztal az valami szuper).

Megismered majd a Tengeleicéseket és együtt mehetsz majd velük bringázni, Persze erre még egy kicsit várni kell. Előbb meg kell tanulnod kerékpározni, de aztán Krisztával bebarangolhatod az összes izgalmas helyet. (Peti)

 „Az oviban az a jó, hogy sok-sok barátod lesz, és sokat jártok majd az erdőbe és a Békástóhoz, ahol van egy hatalmas ugrató, ahol lehet szaladgálni.

Itt tanultam meg hajót barkácsolni, szöget beverni és palacsintát sütni és nudlit gyúrni.

Egy cseppet se izgulj jó ez az ovi és mindenki szeretni fog. (Dancsi)

 „Az elején bizony egy kicsit nehéz dolog ez az óvoda, de hidd el, hogy később jó lesz. Jó lesz, mert mindenféle dolgokat készíthetsz majd és sok-sok barátod lesz és a felnőttek is kedvesek (néha, néha haragosak, ha valami zűrbe keveredünk, de hamar mosolyognak ismét, ha valamit meg ügyesen csinálunk) és a Békástóban még ebihalakat is foghatsz majd. (Sólyom)

 „Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Talán azzal, hogy nem kell félni semmitől, mert nem lesz sose baj. Kriszta, Ági, Zsuzsi, Ildi ott van mindig és vigyáz rád és van bájital, varázsvíz, ami – ha mégis elszomorodnál – megvigasztal. A manókról is sokat fogsz hallani, akik leveleket küldenek majd Neked és sok barátod lesz. Játszál velük sokat!

Jó hely ez az ovi. (Ádám)

 „Az oviban lesznek barátaid, akiket szeretni fogsz, és akik szeretnek és lesz majd sok izgalmas feladat, amivel elfoglalhatod magadat és mindig lehet rajzolni és festeni és sokat fogsz barangolni az erdőben és megismerheted Juhar apót és azt is megtudod majd, hogy hol van a Koronázófa.” (Ádi)

„Az oviban jó lesz, mert sok-sok barátod lesz, akikkel játszhatsz. Meg tanulhatsz számolni (én már százig is tudok) és egy hatalmas homokozó vár Rád és egy nagy kosárnyi Lego (nekem az volt a kedvencem.) A Békás tó előtti réten bogarászhatsz majd és a dombokon lehet szaladgálni. és amikor már nagy leszel, Kiskirály leszel, mint én most.”

Én ugyan elmegyek iskolába, de Téged vár a „Cinege fészek” és Kriszta, Ági, Ildi és Zsuzsi (Bazsi)

 „Az oviban a barátaiddal sok-sok mindent tudsz majd játszani és rengeteget mindent barkácsolhatsz: varázsbotot, koronát és megtanulsz majd varázsolni is: tejből szivárványt, vulkánkitörést és hogy a színek hogyan is keverednek.”

Én ugyan elmegyek iskolába, de Téged vár a „Cinege fészek” és Kriszta, Ági, Ildi és Zsuzsi (Csenge)

 „Az oviban lesznek barátaid és jókat lehet játszani és jó nagy a homokozó és van egy jó kis kötélpálya. Sok-sok mindent meg fogsz tanulni és sok-sok zenét megismerni, amire lehet táncolni (még az asztalon is.). Itt van Juhar apó és a manók, akikről sokat hallasz majd.

Én ugyan elmegyek iskolába, de Téged vár a „Cinege fészek” és Kriszta, Ági, Ildi és Zsuzsi (Bogi)

 „Az oviban biztos, hogy lesznek barátaid és izgalmas kirándulásokra fogsz járni és sokat fogsz kézműveskedni, amit el lehet tenni és, ha már felnőtt leszel, és addig vigyázol rájuk és lesznek gyerekeid, elő veheted, megmutathatod neki. A lefekvés előtt verseket, meséket hallgathatsz majd és álomhozó olajjal is segít Kriszta és Ági, hogy szépeket álmodjál”

Én ugyan elmegyek iskolába, de Téged vár a „Cinege fészek” és Kriszta, Ági, Ildi és Zsuzsi. (Emma)

 


ikonOlvasószoba

A 2021/2022-es tanév rendje

A kedden késő este megjelent Magyar Közlönyben kihirdették az emberi erőforrások miniszterének rendeletét a 2021/2022. tanév rendjéről.

Tovább olvasom »

Tudatosan motiválni – Tehetség és motiváció: A tehetség felismerése az iskolában, vagy a nyári táborokban

Bármennyire is furcsán hangzik, amióta vannak iskolák, azóta létezik a tehetséggondozás is. A lelkiismeretes pedagógusok, köztük a fejlesztő szakemberek, mindig is kutatták azokat a nebulókat, akik...

Tovább olvasom »

Tudatosan motiválni – Az értékelés motiváló ereje, avagy értékelés az érdemjegyeken túl

Az osztályozás a leggyakoribb formája annak, amivel visszajelzést kapnak a tanulók és szüleik a gyermek tanulmányainak aktuális állásáról. Ezek az érdemjegyek nagy hatással vannak az önértékelésre....

Tovább olvasom »