Az osztályozás a leggyakoribb formája annak, amivel visszajelzést kapnak a tanulók és szüleik a gyermek tanulmányainak aktuális állásáról. Ezek az érdemjegyek nagy hatással vannak az önértékelésre. 

Szerző: Tóth Tamás

Ha felnőttként visszaemlékezünk tanulmányainkra, a legtöbben egyből feltudjuk idézni, hogy mondjuk „ötösök” voltunk tesiből, de csak „kettesek” kémiából. Ezek az emlékek nem árulkodnak arról, hogy egészen pontosan miből is jeleskedtünk a torna órákon, de azt sem tudjuk általa felidézni, hogy miért nem boldogultunk a kémiával. Leegyszerűsítve (az előző példát tovább görgetve), a gyerekek a jeggyel való értékelés során könnyen megállapíthatják magukról, hogy tesiből nagyon jók, kémiából viszont rosszak.    

A későbbi tanulási motivációjuk szempontjából pedig ez kétféleképpen is problémákat vet fel:

1. Mivel a jegyek alapján tesiből kitűnő, így nincs már miért törnie magát. Nem egy-egy mozgásos feladatban teljesít jól, hanem mindenben tökéletes. A jegyek legalábbis erről árulkodnak.
2. Az érdemjegyek szerint épphogy megugorja a minimumot a kémia követelményeiből. Nem az egymásra épülő tananyagok egyikében gyökeredzik a probléma, hanem úgy általánosságban elmondható, hogy ebben a tantárgyban ő soha nem fog sikereket elérni. Legalábbis a jegyek erről árulkodnak.

A fenti példával azt szerettem volna szemléltetni, hogy milyen szélsőséges és sok esetben torz következtetések vonhatóak le az érdemjegyekből. Természetesen a pedagógusok többsége arra törekszik, hogy reálisan és széleskörűen értékelje a nebulókat. Ez azonban minden jószándék ellenére sem lesz maradéktalanul sikeres, ha csupán az érdemjegyek szolgálnak visszajelzéssel a diákoknak.

Amik a jeggyel való értékelés mellett szólnak:

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok az érdemjegyek ellen. Egyszerűen ahogy annyi minden másban, így ebben is a hatékonyabbá tétel a célom. Nézzük, miért fontos a jegyekkel való értékelés:

• a hagyományos ötfokú skála könnyen, egyszerűen értelmezhető a diáknak és a szülőnek is,
• ösztönözheti a tanulót, hogy jobb jegyet szerezzen,
• könnyebben összemérhető a diákok egymáshoz viszonyított teljesítménye,
• nagyban megkönnyíti a minősítést és a szelekciót,
• a szöveges értékelés több energiát igényel, ami nagy osztálylétszám esetében nehezen megvalósítható, így a szöveges értékelés egy idő után szükségszerűen sablonossá válna. (tizperciskola.blog.hu/a_diak_a_jegyert_hajt_nem_a_tudasert)

Az értékelés nem egyenlő az osztályzással

Túl kell lépni azon a régi berögződésen, hogy a diákok értékelése csupán az osztályzással történik meg. Ha ez sikerül, akkor nemcsak a tanulók felé közvetítünk egy sokkal reálisabb értékelést, de komolyan motiválhatjuk is a gyerekeket a tanulást illetően. Nem mindegy ugyanis, hogy a jobb jegy megszerzéséért, vagy pedig a több tudás reményében tanulnak-e a diákok. Előbbire klasszikus példa a magolás, utóbbira pedig az önálló tanulásra való belső késztetés kialakítása. 

Hogyan lehet motiváló az értékelés?

Tervezzük meg tudatosan, hogy mit és hogyan szeretnénk értékelni:

• A diagnosztikus értékelés: Az értékelés egyik alapvető funkciója, hogy informálja a tanárt a tanulók felkészültségéről. Mivel a kiértékelésnél a 100%-hoz viszonyítunk, így könnyen eshetünk abba a hibába, hogy a gyengébben teljesítőket lustának bélyegezzük. Helyette az említett tanulókkal fogalmazzunk meg olyan tanulási célokat, amelyek nem a jegy kijavítására, hanem a hiányos ismeretek pótlására szolgál!
• A formatív értékelés: Elnevezése onnan származik, hogy itt az értékelés közvetlenül a tanuló, illetve a tanulás formálását, alakítását célozza. Míg a diagnosztikus értékelés elsősorban a tanár számára szolgál visszajelzéssel, addig a formatív értékelés esetében a visszajelzés címzettje a tanuló. Kétféle értelemben is. Az értékelés információt ad arról, hogy hol tart a tanuló, mit tud, és mit nem tud, hol vannak a hiányosságai. Ebben az értelemben segíti a tanuló önértékelését.
• A szummatív értékelés: A pedagógiai értékelés címzettje gyakran nem a tanár és nem is a tanuló, hanem a környezet, az intézmények világa. A tanulók teljesítményét időről időre minősíteni kell, és ezek a minősítések képezik a továbbtanulási szelekciónak, illetve a munka világában való elhelyezkedésnek, esetenként az ösztöndíj megszerzésének alapját. Ez esetben nem arról van szó, hogy konkrétan mit tud a tanuló, hanem arról, hogy milyen esélyei vannak az iskolarendszerben való előrehaladásra. Ez a fajta értékelés azáltal képes motiváló módon hatni a tanulóra, hogy minősít, és ezáltal jelentőségre tesz szert. Nem a tesztnek való megfelelés a motivációs tényező, hanem a hosszútávú célok elérése. Az idejében elkezdett pályaorientációs foglalkozások, beszélgetések nagy lendületet adhatnak a diákok tanulási motivációját tekintve. (regi.tankonyvtar.hu/az_ertekeles_mint_motivalo_tenyezo)