Bármennyire is furcsán hangzik, amióta vannak iskolák, azóta létezik a tehetséggondozás is. A lelkiismeretes pedagógusok, köztük a fejlesztő szakemberek, mindig is kutatták azokat a nebulókat, akikben az átlagos teljesítményűekhez képest több adottság rejlik.

Szerző: Tóth Tamás

Mára nincs olyan intézmény, ahol ne működnének programok a tehetséges tanulók felkutatására. De azt is tudjuk, hogy ezek nem minden esetben történnek meg kellő hatékonysággal. Ebben az írásban arra a kérdésre keresem a választ, hogy miképpen ismerhetjük fel a tehetséges gyerekeket az iskola falain belül és kívül, például a hamarosan induló nyári táborok során.

A tehetséggondozás legkritikusabb pontja, a tehetségazonosítás. Abban az esetben ugyanis, ha nem találjuk meg a tehetségeket, akkor a leggondosabban összeállított programok sem érhetnek el eredményt.

A ki nem bontakozott, szunnyadó tehetség szemlélete:

Gyakran halljuk azt a mondatot, hogy „Minden gyermek tehetséges valamiben”. Úgy gondolom, hogy bármennyire is közhelyesen hangzik, ez a kijelentés többé kevésbé megállja a helyét. Sokakban joggal merülhet fel az ellentmondás, miszerint az alul teljesítő tanulók esetében, mi haszna volna a tehetségazonosításnak? A válaszom erre az, hogy a képesség és a teljesítmény két különböző dolog. Gyakori az iskolai elvárásokat alul teljesítő tehetséges tanuló, s ezzel párhuzamosan a jó tanulmányi eredmény önmagában nem feltétlenül jelzi reálisan a tehetséget. Vagyis minden gyermek számára meg kell adni a lehetőséget arra, hogy a tehetsége kibontakozhasson. Különösen igaz ez azokra a gyerekekre, akik nem is tudják magukról, hogy tehetségesek.

A tehetség és a motiváció:

A tehetséges tanulók azért viseltetnek egy-egy tevékenységgel szemben demotiváltan, mert egész egyszerűen nem lelnek bennük kellő kihívásra. Ha pedig tartósan „alacsonyan tartjuk a lécet”, az a későbbiekre nézve számos negatív hatással lehet.

Ennek elkerülésére és a tehetségek gyors felkutatására számos pedagógus alkalmazza (nem tudatosan) azt az eljárást, amelyet a szakirodalom ad hoc tehetségazonosításként említ. Ez esetben a pedagógusok, a gyerekekre vonatkozó felszínes ismeretekből fogalmaznak meg túl általános jelzőket:

„Jól dolgozik az órákon.” „Nagyon lelkes.” „A szülők nagyon odafigyelnek rá.”

Ezek utalhatnak ugyan a gyerek tehetségére, de általában tévesek és nem elég konkrétak. Ilyenkor többnyire az azonosítás nem a gyerek kognitív és egyéb jellemzőit célozza meg, inkább az iskola és a nevelő által megfogalmazott elvárások teljesítését.

Akkor mégis mik azok a jelek, amelyekből arra következtethetünk, hogy tehetséges gyerekkel állunk szemben?

Mint már mondtam, a legtöbb iskolában komplex módon, szakmai alapokra helyezve folyik a tehetségek felkutatása és gondozása. Ha azonban a szívünkre tesszük a kezünket, tudjuk, hogy ez sok helyen csupán papíron történik meg. (Szerencsére nem ez a jellemző.) Néhány árulkodó jelre felfigyelve viszont a mindennapi tapasztalatainkra támaszkodva is ráakadhatunk egy-egy tehetséges gyerekre a tanulócsoportunkon belül A VanTassel-Baska-féle jellemzés alapján:

• Koncentrációs kapacitás:

A tehetséges gyerekek jó koncentrációs képességekkel rendelkeznek, sokáig tudnak egy bizonyos problémával foglalkozni.

• Szokatlanul jó memória:

Ha egy bizonyos információt befogadott, azt sokáig fejben tartja és használja, ha szükséges.

• Kíváncsiság, tanulásvágy:

A gyerek próbálja megérteni a világot maga körül és minden keze ügyébe kerülő tárgyat megvizsgál.

• Önálló tanulásra való hajlam:

A tehetséges gyerekek jobban szeretnek egyedül dolgozni és természetes módon szeretnek egyedül felfedezni dolgokat.

• Sokrétű érdeklődés:

Már említettem, hogy a tehetséges gyerekeknek jó a memóriájuk. Kombinálva ezt a számos érdeklődési területtel, olyan személyiséget kapunk, aki sokféle szakterületet ismer behatóan.

• Igazságérzet:

A tehetségeknek fejlett az igazságérzetük. Ez az érzet már korán megmutatkozik. Problémák forrása lehet, ha a tanár nem bírja megvédeni vagy felállítani az osztálybéli rendszabályokat.

• Humorérzék:

A tehetséges tanuló tudásának gazdagsága következtében társainál jobban tudatában van a mindennapok abszurditásának. Képes a világot könnyűszerrel venni, ami egyúttal pozitívabb énképhez is vezet.

• Maximalizmus:

Túl sok energiát fektetnek bele, hogy minden tökéletes legyen és megzavarodnak, ha ők vagy a környezetük hibázik.

Fontos kiemelnem, hogy ha a fentiek közül egyes jegyek nem jellemzőek egy gyermekre, az nem azt jelenti, hogy nem tehetséges. Ha viszont ezek közül a gyerekek tevékenysége során minél több jelenik meg egy gyermeknél, annál nagyobb rá az esély, hogy tehetséggel van dolgunk.

Feladatunk egy tehetség feltárását követően:

Akár az iskolában, akár egy nyári táborban akadunk rá egy tehetséges gyermekre, fontos, hogy a szárnyaink alá vegyük. A differenciálást a pedagógusok többsége hajlamos csupán a hátrányok kompenzálására használni. Pedig a differenciálásnak a tehetséges tanulók támogatását is meg kell, hogy célozza. Minél jobban motiváljuk őket, annál lelkesebben és elhivatottabban vetik bele magukat a világ megismerésébe. Különösen egy nyári tábor során, amikor sokkal kevésbé kötik az ott tartózkodókat a szabályok, több lehetőség és alkalom nyílik a kreativitás megélésére. Éppen ezért fontosnak tartom, hogy a tehetséges tanulók bevonásával tervezzük meg a tevékenységeket, adjunk nekik lehetőséget a kutatásra, az önálló tapasztalatszerzésre és ne vegyük rossznéven, ha a megszokott pedagógiai módszerünk esetleg nem felel meg az adott gyermek számára.

Egy gyermek tehetségét és motivációját ezeket figyelembe véve egyensúlyba hozhatjuk, melynek csodálatos eredménye lesz a jövőben.

Forrás: Dr.Balogh László: Komplex tehetségfejlesztő programok – Didakt Kiadó Debrecen, 2012