Milyen a minőségi oktatás? Mitől lesz minőségi a nonformális tanulás? Hogyan tudjuk meghatározni a tanulást, ha az nem formális keretek között zajlik? Milyen az iskola, ahol a gyerekek reggel maguk dönthetik el, hogy nyelvtant és irodalmat, vagy matekot tanulnak?

Ilyen, és ehhez hasonló kérdéseket boncolgattunk december elején Csehországban, Hradec-Kralovéban. Az egy hetes tréning egy Erasmus+ program keretében valósult meg, melyen nyolc országból vettek részt pedagógusok, segítő szakemberek.

Ebben az egy hétben boncolgattuk a minőség fogalmát az oktatásban, új nonformális módszereket, technikákat tanultunk és próbáltunk ki. Műhelymunkában terveztük meg hogyan lehet egy témát nonformális módszerekkel „tanítani”, hogyan segítsük tanárként a tapasztalati tanulást.

A tréning egy hetében szinte ki sem mozdultunk a tréningteremből, mégis élveztük, hogy együtt gondolkodhatunk, megoszthatjuk egymással tapasztalatainkat. Összegyűjtöttük a minőségi tanulás összetevőit, úgy, mint az előzetes tudás összefoglalása, a tanuló szükségletei, motiváció, aktív jelenlét, előkészületek, módszerek és eszközök kiválasztása, irányítás.

Meglátogattunk egy iskolát, ami tavaly még egy tanulócsoportként működött 10 gyerekkel, ma viszont már akkreditált, Jena-plan szellemiségű iskola, ahol 30 gyerek tanul. Rengeteg hasznos ötletet zsebeltünk be. Például azt, hogy a gyerekek egy mágneses táblán jelzik, ha beléptek az iskolába. A fényképüket be kell húzniuk az iskolát jelképező házikó jobb vagy bal oldalára, attól függően, hogy matekot, vagy irodalmat és nyelvtant akarnak aznap tanulni. Így két osztályban folyik a tanulás, ami egyéni érdeklődés alapján történik. Minden gyerek egy gondolattérképen látja, hogy milyen témákat kell megtanulniuk a félévben. A tanító szerepe, hogy segítse a gyerekeket abban, hogy minden témát érintsenek. Ez természetesen rengeteg előkészületet jelent nagyon sok ötlet és feladat összegyűjtését, saját feladatbank létrehozását, amit egyébként én, mint tanár nagyon élvezek. Így napközben jut idő arra, hogy valódi kapcsolatot alakítson ki a tanár a gyerekekkel. Mivel mindenki egyéni tanrend alapján tanul, így maga a tanrend követeli meg, hogy a tanító gyerekekkel, az ő saját tanulásukkal, fejlődésükkel foglalkozzon. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra. Az iskola tapasztalata, hogy 2-3. osztályos gyerekekkel kb. 2-3 hónapba került, amíg újra megerősödött bennük a belső motiváció és az érdeklődés. Ezt a folyamatot közös játékokkal, drámapedagógiával, kooperatív technikákkal segítették a pedagógusok.

Természetesen a formális rendszerben nem lehet egészben átvenni egy-egy alternatív pedagógia megoldásait, azonban a szemléletmód átgondolása – a tanár szerepének és a tanulás folyamatának átértékelődése – számomra rengeteg „AHA-élményt” hozott.

Az ilyen tréningek mindig biztonságos környezetet teremtenek arra, hogy megosszuk gondolatainkat, és azokra reális reflexiókat kapjunk olyan emberektől, akik épp csak akkor ismertek meg, így véleményüket, meglátásaikat kevésbé befolyásolják a szubjektív érzések, kapcsolatok.

Ez úton ragadnám meg az alkalmat arra, hogy buzdítsak minden angol nyelven értő/beszélő pedagógust, hogy keresse a lehetőségeket, tréningeket, ahol nemzetközi környezetben próbálhatja ki magát. Nem csak az utazás, hanem a társaság, a közös gondolkodás is megerősítheti a tanárok pedagógiai identitását és lendületet adhat a mindennapokra.

Polyecskó Dóra