Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Variációk szorzótáblára – Alkotó pedagógus

Írta: Neteducatio Dátum: 2016. november 30.

Cikkünkben a szorzótábla tanulás játékosítására, élményszerűvé tételére adunk néhány ötletet. Biztosan vagyunk benne, hogy Önnek is van néhány a repertoárjában, de bízunk benne, hogy cikkünkben további ötleteket is talál!

Második osztályban az egyik legnagyobb matematikai mérföldkő a szorzótábla elsajátítása, vagyis a szorzás műveletének megértése. Erre több módszer létezik, azonban a gyermeki sajátosságokat figyelembe véve a „szokásos” auditív és vizuális tanulás mellett legkönnyebben cselekedtető, játékos tevékenységeken keresztül tanulják meg a szorzás és bennfoglalás törvényszerűségeit.

A szorzás tanulásakor az alábbi képességterületekre van szükség, illetve ezek a képességterületek fejlődnek: rendszerezés, kombinativitás, induktív és deduktív gondolkodás, számlálás, számolási képesség, mennyiségi következtetés, műveletvégzési sebesség. A legfontosabb azonban az, hogy motiváltak maradjanak a matematika tanulását illetően.

Nézzünk néhány példát az érdeklődés felkeltésére, a bevezetőre, motivációra:1_lego

Építőkockák: A lego remek motivációs eszköz, szinte minden családnak van otthon, de karácsonyi ajándékként is beszerezhetünk egy készletet az osztály részére. A térbeliség, a számosság érzékeltetésére a képen látható módon építhetik egymásra a legokat a gyerekek. Csoportbontásban, vagy egyéni feladatként is kiadható az ilyen tornyok építése

Mit tegyünk, ha nincs elég építőkockánk? Egy hasonló digitális alkalmazás a Buildwith Chrome ahol házakat és egyéb más építményeket lehet építeni virtuálisan, akár 3D-ban. A programot tableten, okostelefonon is futtathatjuk.

Fontos fejleszteni a 2D gondolkodást, felépíteni a sorok és oszlopok rendszerét, ami megkönnyíti a gyerekek tájékozódását a számok világában. Erre sok jó módszert találhatunk. Akár maguk is rajzolhatnak egy táblázatot, ahová beírják a megfelelő számokat, vagy berajzolják a megfelelő számú figurákat, de kifejezetten a szorzás tanulásakor minden gyermek készíthet egy füzetet, amiben a szorzások különböző alakját vázolják fel. Néhány példa a gyakorláshoz:

2_muffin_ok 3_ragaszt

 

 

 

 

 

 

 

A szorzótábla automatizálásához rengeteg gyakorlásra, ismétlésre van szükség. Nagyon jó, ha elérjük, hogy egymás között a szünetekben is szorzást gyakorló feladatokat játsszanak, és közben tanuljanak egymástól. A gyakorláshoz is számos eszközt bevethetünk a repetatív feladatok és röpdolgozatok helyett. Gyakorolhatnak dobókockákkal: Mindenki kettő kockával dob, a dobott számokat összeszorozza, de készíthetünk más eszközöket is:

6_giesswhoNagyon élvezik a gyerekek a területfoglaló játékokat. Itt mindkét játékos két dobókockával dob. A kidobott számok jelzik az elkerítendő terület kerületét. Majd a két számot összeszorozzák, és beírják az elfoglalt területre a képen látható módon. A gyerekek nem tudják – bár érdekességként megsúghatjuk nekik -, hogy így a területszámítás alapjait is elsajátították.

8_helyfoglalo_okÉrdekességképpen megmutathatjuk nekik, hogyan tudnak ujjon szorozni. Ez csak a 6-7-8-9-10-es szorzótáblánál lehetséges.

A trükk menete: A képen látható módon „elnevezzük” az ujjainkat, és a kezeinket tenyérrel felfelé fordítjuk. A szorzó tényezőknek megfelelő ujjainkat összeérintjük, a példánkban ez 7×8. Az összeérintett ujjaink, és az alatta lévő ujjaink jelentik a tizes helyiértéket, ezeket összeadjuk. Az összeérintett ujjaink fölött lévő ujjaink jelentik az egyes helyiértéket, ezeket pedig összeszorozzuk. A kapott számokat összeadjuk 50+6=56.

9_kezekszorzas_ok

 

Polyecskó Dóra


ikonOlvasószoba

Hogyan tegyük izgalmassá az iskolai megemlékezéseket? Alkotó Pedagógus 3. cikk

Nemzeti ünnepeink kitűnő lehetőséget adnak arra, hogy hazánk történelmét diákjaink évről évre, egyre jobban megismerjék. Hogyan hozzuk közelebb nemzeti ünnepeinket a diákokhoz? Cikkünkben erre kere...

Tovább olvasom »

Okosabb vagy a telefonodnál?

Folyamatos probléma a mobiltelefonok használata az iskolában. Minden közösségnek megvan a lehetősége arra, hogy közösen tisztázza a telefonok használatának körülményeit.

Tovább olvasom »

Alkotó Pedagógus: Egy csoport – közös szabályok

Hogyan alkossunk közös szabályokat, amiket az osztály minden tagja elfogad? Hogyan könnyíthetik meg a tanórák menetét ezek a szabályok? Ebben a cikkünkben erre keressük a választ.

Tovább olvasom »