Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Szabadtéri játékok IV. rész – Barkácsolás az árnyékban

Írta: Neteducatio Dátum: 2018. június 18.

Sok óvodában, iskolában nyáron sem áll meg az élet. A gyerekek sokszor egész nap az udvaron játszanak, ám pedagógusként oda kell figyelnünk arra, hogy a déli órákat ne a tűző napon töltsék. Ehhez nyújtunk segítséget néhány barkács ötlettel.

 

 

Papír pörgettyű

Hozzávalók: kör sablon, színes filctollak, karton, olló, ragasztó, madzag (kb. 40 cm)

A kör sablont IDE KATTINTVA LETÖLTHETED. Minden gyereknek két sablonra, tehát az egész lapra szüksége lesz. Kiszínezhetik, díszíthetik kedvükre, majd kivágják. Kartonból kivágunk ugyanolyan méretű köröket, erre ragasszuk rá mindkét oldalra a színezett papír köröket. Két lukat fúrunk a kör közepére. Belefűzzük a madzagot, megkötjük és indulhat a játék.

Célba dobó

Hozzávalók: 1,5 literes műanyag palack (keményebb anyagból), olló, sniccer, ragasztó, madzag, kindertojás belső (vagy kisebb kavics/fadarab), alkoholos filc, szigetelő szalag.

A palackot elvágjuk körülbelül a felénél. A kupakot kifúrjuk, belerögzítjük a madzag egyik végét, a másik végére pedig a kindertojás belsőt rögzítjük. Ha követ vagy fadarabot használunk, azt vonjuk be teljesen több réteg szigetelő szalaggal. A palack vágott részét recésen bevághatjuk, hogy hasonlítson a cápa (vagy egy díno) fogsorához, de az is elég, ha az egyenes széleket bevonjuk szigetelő szalaggal. Ez esztétikusabbá és biztonságosabbá teszi az éles felületet. A palackot alkoholos filccel díszítjük. A játék kész, cél, hogy lendítéssel a palackba essen a kindertojás/kavics.

 

CD pörgettyű

Hozzávalók: CD lemez, filctoll, használt papír/újságpapír, olló, ragasztó

Olyan filctollra van szükségünk, ami pontosan illeszkedik a CD lemezen lévő lyukba. A lemez mindkét felét bevonjuk a tetszőleges technikával kidíszített papírral. Majd belehelyezzük a lyukba a filcet a képen látható módon. Kész is!

Forgó dob

Hozzávalók: kör sablon, karton, zsírkréta/filctoll, ragasztó, olló, madzag, nagyobb méretű gyöngyök, hurkapálca

A kör sablon segítségével köröket vágunk ki a kartonból. Minden gyermek két kör sablont díszít ki tetszőleges technikával. Levágunk egy madzagot úgy, hogy a körsablon mindkét oldalán túllógjon kb. 5 cm-rel. A végekre rögzítjük a gyöngyöt a képen látható módon. Beragasztózzuk az egyik díszített kör üres hátlapját, ráhelyezzük a madzagot vízszintesen, majd merőlegesen rátesszük a hurkapálcát, majd az egészre rányomjuk a másik díszített körlapot. Ha megszáradt, játszhatunk vele: ahogy forgatjuk, a gyöngy nekiütődik a dob felületének.

Fonal nyaklánc/kulcstartó

Hozzávalók: gobelin fonal (több színben), nyaklánc/kulcstartó alap, fogó, olló, karton darabok

Előre kivágunk többféle méretű kartondarabot, ezekre fogjuk feltekerni a fonalat. A nyaklánchoz kisebb bojtok, a kulcstartóhoz nagyobbak fognak kelleni. Feltekerjük a fonalat, majd óvatosan lehúzzuk, egyik végét elkötjük, a másik végét átvágjuk, így megkapjuk a képen látható bojtot. Felfűzhetjük láncra karkötőnek, nyakláncnak, vagy kulcstartó karikára is.

Spatula karkötő

Hozzávalók: fa spatulák, a gyermek karjával nagyjából megegyező méretű üvegpohár, tempera, eset

A spatulákat forró vízbe áztatjuk, majd amikor már megpuhultak, az üvegpohárba helyezzük őket és hagyjuk teljesen kiszáradni, így felveszik a pohár íves alakját. A kiszáradt spatulákat kedvünkre díszíthetjük.

 

 

 

 

 

 

 


ikonOlvasószoba

Szabadtéri játékok III. rész – Vizeskedés

Sorozatunk következő részében vizes, szabadtéri játékokat ismerhetsz meg. A tevékenységek többsége csapatjátékra ajánlott, de természetesen egyénileg is örömet okoz a gyerekeknek.

Tovább olvasom »

Szabadtéri játékok II. rész – Ingyenes e-book rengeteg ötlettel

Szabadtéri játékok óvodába, iskolába ÚJ, INGYENES E-BOOK RENGETEG ÖTLETTEL   Itt a nyár! De a napközis táborban, az óvodában, az erdei iskolákban nem áll meg a munka. Minden pedagógus tudja, h...

Tovább olvasom »

Szabadtéri játékok I. rész – Ötletek buborékokkal

Nyáron a gyerekek az idejük nagy részét a szabadban töltik játékkal, mozgással… és ez így van jól. De néha nekünk, pedagógusoknak (és szülőknek) jól jön egy-két új ötlet, tipp, hogyan dobjuk ...

Tovább olvasom »