Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Sára néni ötletei 5. rész: Kötelező olvasmányok kreatívan

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. augusztus 01.

Nekem mindig nagy gondot okoz, hogyan tudunk minél érdekesebben feldolgozni egy mesét a gyerekekkel. Nagyon jó olvasónaplók vannak, és mi magunk is össze tudunk állítani szövegértés feladatokat, de én ezt kevésnek érzem sokszor. Mint már említettem többször is, és ti is érzékelitek biztosan, nagyon sokat változtak a gyerekek az elmúlt időszakban. Ezért én mindig törekszem arra, hogy tevékennyé tegyük az órákat, mert az a tapasztalatom, hogy így sokkal érdeklődőbbek.

Második osztályban már előkerülnek a kötelező olvasmányok és az olvasásórán szoktuk feldolgozni őket. Általában otthonra adjuk fel a fejezetek olvasását, a tanórán csak az adott fejezet egy-egy részletére van idő.

Én mindig szoktam kérni egy vonalas füzetet, ahova minden fejezetről írunk valamit.

Általában kigyűjtjük a szereplőket, és rajzolunk is. Vázlatot még nem szoktam kérni másodikban, én úgy vélem, még túl nehéz nekik, de természetesen ezt mindenki maga dönti el.

Csukás István: A téli tücsök meséi a kedvencem, ezért ezen keresztül írom le az ötleteimet. Más történet esetén a lényeg az, hogy az olvasás és az írás mellett mindenképpen mindig válasszunk olyan tevékenységet, ami kimozdítja őket az unalomból. Találjunk ki olyan mozgásos gyakorlatot is, ami kapcsolódik a meséhez.

Az első fejezet elolvasása után készítsünk egy hatalmas rajzot, ahova később majd beilleszthetjük a szereplőket. Ha sokan vagyunk az osztályban, A4-es lapokat osszunk ki, és a gyerekek csoportokban lerajzolhatják a különböző helyszíneket, amit végül majd összeillesztünk.

Így az elkészült térképre ragaszthatjuk majd a szereplőket, és a gyerekek könnyebben el tudják mesélni, mi is volt az adott fejezetben.

Készíthetnek egyénileg is a füzet végére kihajtogatható térképet, amire ugyanígy ráragaszthatjuk a szereplőket.

Játsszuk el hogyan ébred minden reggel a tücsök, hogyan mászik ki a hátizsákból. Kezdjük mindig így a tanórát, a gyerekek nagyon élvezik az ilyesmit.

A torna után minden alkalommal mondjuk végig, milyen betűk szerepeltek és mire emlékeztették a tücsköt. A füzet elejére egymás alá írhatjuk ezeket a betűket, és mellé lerajzolhatjuk mi kapcsolódik hozzá. Ez is egy vázlat tulajdonképpen, csak talán játékosabban jobban fogják szeretni.

Válasszunk mozgásfejlesztő, íráskoordinációt fejlesztő gyakorlatokat, amit be tudunk illeszteni az órába. Ez igényel némi előkészítést, de igazán megéri, mert teljesen egyedi szövegfeldolgozó órákat készíthetünk.

A matematikaórákon pedig készíthetünk olyan számolási és szöveges feladatokat, amik a mesével kapcsolatosak.

A mese végén lehet vetélkedő, ahol a csapatok összemérhetik a tudásukat, így játékosan még több rögzül a meséből.

A cél valójában minden esetben az lenne, hogy a gyerek megszeresse az olvasást, érdeklődővé váljon.

Legyen élmény az olvasás!

Porteleki Sára

Az olvasás élménnyé válhat Elza meséjével: https://neteducatio.hu/uzlet/elzahajnalvolgyben/


ikonOlvasószoba

Sára néni ötletei 4. rész: Bemutató óra kreatívan

Egy nyílt napra készültem november környékén. Több napig gondolkodtam, hogy egyáltalán milyen órát mutassak, hiszen az elsősökkel még nagyon az elején jártunk mindennek. Végül arra jutottam, csinál...

Tovább olvasom »

Sára néni ötletei: Kreatív hang- és betűtanítás

Van az úgy, hogy az ember unja magát. A napi rutin, a sok év tanítás bizony néha fásulttá tesz. Biztosan mindenkinek megvan ezekre a helyzetekre a megfelelő stratégiája, de hiszem, ha megosztjuk eg...

Tovább olvasom »

Sára néni ötletei 2. rész: Évkezdés kreatívan

Még csak most osztottuk ki a bizonyítványokat, de nekem már a következő év elején jár az eszem. Na nem mintha annyira előrelátó és szorgalmas lennék, egyszerűen csak a faliújságról szedtem le a nyá...

Tovább olvasom »