„Ugye ilyet még fogunk csinálni?” – Ez a mondat az egyik legjobb visszajelzés arról, hogy egy tanóra valóban jó élmény volt a gyerekeknek. És ha már sikerült élményeket átadnom, akkor nagy valószínűséggel tudást is sikerült. ( Ezt támasztják alá a pedagógiai szakirodalmak is.)
Szeretném egy ilyen jellegű sikeremet megosztani tanár kollégáimmal:
- osztályban a reformkor összegző számonkérésének napján a következő mondattal indítottam az órát: „Játsszuk azt, hogy egy reformkori folyóirat szerkesztőségének munkatársai vagytok.”
Már az első szó megalapozta a gyerekek jókedvét, eltüntetett minden olyan feszültséget, ami a számonkérések során szinte tapintható a tanteremben.
4 fős csoport alkotott egy szerkesztőséget. A gyerekeknek az volt a feladatuk, hogy a reformkor, forradalom és szabadságharc kapcsán gyűjtsenek össze olyan személyeket, eseményeket amikről érdemes lehet írni egy folyóiratban, és ami számukra a legérdekesebb volt a tanultakból. Mikor a témák megvoltak, a gyerekeknek a sajtóműfajok között kellett válogatniuk. Az „újságírók” maguk dönthették el, hogy milyen műfajban szeretnék elkészíteni írásukat/írásaikat. Születtek tudósítások a harctérről, a pesti forradalomról; készült interjú Széchenyi Istvánnal, Kossuth Lajossal és Petőfi Sándorral is; de jelent meg riport a reformok és reformországgyűlések kérdéseiről, a korabeli divatról; valamint egy vers is készült, mely „a forradalom napjaiban íródott”. Örömmel végezték a munka minden fázisát, osztályfőnökük tájékoztatott, hogy az osztály viber csoportjában is téma volt az újság készítése, a munkálatok szervezése.
A szerkesztőség tagjai korabeli hirdetéseket is gyűjtöttek az internetről, melyekhez saját készítésű reklámrajzokat készítettek – hisz ezek nélkül életképtelen egy folyóirat. Végül kitalálták folyóiratuk címét és összeállították a kész kiadványt.
A szerkesztőségi mini projektet két tanóra alatt tudták megvalósítani a gyerekek, de ehhez az is hozzátartozott, hogy otthon is sokat dolgoztak a feladaton. A kész munkák bemutatására és értékelésére még egy tanórát rászántunk, így mindenkinek volt lehetősége saját cikke ismertetésére az osztályban.
Eredmény: A diákok szeretik és várják a közös tanulást, én pedig hihetetlenül motivált vagyok, hogy ezt az állapotot fenntartsam és ennek megfelelő órákat tervezzek. És nem mellesleg az osztály tartalmas, átfogó képet kapott a magyar történelem egy kiemelkedő korszakáról.
Szemfüles történelemtanár kollégáim felfigyelhettek arra, hogy azt írtam 7. osztály és reformkor. Igen, ez bizony lemaradást jelen a tantervi előírásokhoz képest. Ezt a „bűnömet” azonban minden további nélkül vállalom. Vállalom, hiszen a diákjaim által is élvezetesnek és a tudásukat figyelve hasznosnak is mondható módszerek alkalmazása bizony sokkal több időt igényel. Van, hogy egy teljes tanóra csak a feladat végrehajtásának szervezésével, előkészítésével telik el. Emiatt az anyagban bizony előfordul nagyobb lemaradás is. De biztosra veszem, hogy hosszútávon a kevesebb, de azt élvezetesen és mélyrehatóan elve meg fogja hozni gyümölcsét.
Bálint Katalin