Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Cinege @ mesék: 2020. március 23–29. Mesefolyam 1.

Írta: Neteducatio Dátum: 2020. április 08.

Megváltozott az óvoda helyzete az elmúlt hetekben, hiszen a legtöbb óvodában csak ügyeletet adunk azoknak a családoknak, akiknek be kell járniuk a munkahelyükre. Így aztán az óvodákban csak pár gyerek van, ha egyáltalán van. Napok alatt ki kellett találnunk, hogy ennek ellenére hogyan is maradhatunk kapcsolatban a családjainkkal, gyerekeinkkel, hiszen erre minden résztvevőnek szüksége van: érzelmi támogatásra és gyakorlati tanácsokra, esetleg ötletekre. A napi kapcsolattartásra sok-sok eddig bevált és újonnan felfedezett, most tanult technikát dolgozott ki és alkalmaz mindenki, mert tudjuk, nem maradhat egyedül senki.

 Mint tudjátok ezen az oldalon többé-kevésbé rendszeresen megosztom Veletek, hogy mi hogyan is élünk, mi is történik a csoportunkban. Arra gondoltam, hogy továbbra is mesélek.

Megosztom Veletek egy részét annak, hogy hogyan is működünk online. Azt a részét, mely eddig is segítségünkre volt az életszervezésben, de most még inkább középpontba került.

 

Hogy mi is ez a technika? A meselevelek és a segítő figuráink, a manók, akik csatasorba álltak azért, hogy a gyerekek legfontosabb eszközeivel segítsenek: a mesékkel, játék- és tevékenységötletekkel.

Kedves Cinegék!

Már hetek óta nem találkoztunk és nagyon hiányoztok!

Egy ideje már azon morfondírozunk Krisztával, Ildivel és Zsuzsival, hogy hogyan is tarthatnánk a kapcsolatot, ha már személyesen nem is találkozhatunk. Törtük a fejünket és erre tessék a manók, mint mindig már megint a segítségünkre siettek. Ma reggel az ajtómba tűzve ezt a levelet találtam:

Kedves Cinegések!

A manóvilágban futótűzként terjedt el a hír, hogy az emberek világában bizony éppen nagy a baj. Egy vírus miatt bizony nem járhatnak a gyerekek óvodába, játszótérre, és ha ez még mindig nem lenne elég, a barátaikkal sem találkozhatnak. Összeült a „Manó Vének Tanácsa”, és úgy döntött, hogy megpróbálunk segíteni, hiszen Ti is mindig segítettetek, ha mi kerültünk bajba és ezt soha nem felejtjük el nektek. Mi szabadon jöhetünk-mehetünk, lóthatunk-futhatunk. Üzeneteket hozhatunk-vihetünk, de persze csak éjszakánként, amikor világít a Hold és a csillagok, mert még mindig él a legfontosabb manó törvény: emberi szem nem láthat meg minket. Ezt eddig sikerült betartanunk és reméljük, hogy ezután is rejtve maradunk. (Azért arra kíváncsiak lennénk, hogy milyennek is képzeltek el bennünket. Lerajzolnátok? Lefestenétek? Elkészítenétek egy bábot? Ha igen, kérjétek meg a szüleiteket, hogy készítsenek egy képet róla és töltsék fel a virtuális világba és ott megnézhetjük mi is, mert ha hiszitek, ha nem a manóknak van egy központi számítógépes rendszere, ahol a számítógépkezelő manók figyelemmel kísérik az emberi világban történteket.)

 Egy kicsit elkalandoztunk, de a legfontosabb: ahhoz, hogy kapcsolatban tudjunk lenni, kellene egy „titkos hely”, ahová elrejthetitek az üzeneteiteket és mi is a Nektek szóló leveleinket, meglepetéseinket, ezért arra kérünk Benneteket, hogy készítsetek egy kis kuckót. A kuckó bárhol lehet: szobában, kertben, fa gyökerei között, esetleg egy odvas fa törzsén, bokor alján…

 Ha elkészültetek, akkor erről is töltsetek fel egy képet, „pontos” helymeghatározással (Nagykovácsi Szent Anna u. 2. kaputól egyenesen előre 20 lépés, aztán jobbra az aranyvessző bokor aljában), hogy minden rejtekre rátalálhassunk!

Befejezésül egy kérdés, hogy tetszett a tegnapi hó? Örültetek az első meglepetésünknek? Kimentetek szánkózni, hógolyót készíteni? Készítettetek hószobrokat vagy esetleg festettetek a hóra?

Várjuk a titkos helyeket és ígérjétek meg, hogy nagyon vigyáztok magatokra, szüleitekre és a nagyszüleitekre, és a legfontosabb minden nap nézzétek meg az elkészített kuckót és építgessétek, szépítgessétek tovább, ehhez majd adunk ötleteket is, hogy mi, a manók minek is örülnénk!

Valdi, a vízi manó és Tinorú az erdei manó

 

Kedves Szüleink!

Ha gondoljátok, segítsétek játékunkat azzal, hogy felvállaljátok a postás szerepét: Az elkészült manórejtekbe rövid üzeneteket rejthettek, akár a gyerekek egymás közötti üzeneteit is megírhatjátok kis cetlikre (telefonon, sms-ben, e-mailben, Facebookon átküldhetitek egymásnak).

Szép napokat! Kriszta, Ildi, Zsuzsi, Ági”

Napi tevékenységajánló

Egyéb segítő tartalmak a Facebook oldalon

Segítő képek, egyebek

Mesefolyam 1. rész

Manó zugok készítése a lakásban vagy az udvaron

A zugok készítéséhez „kincsgyűjtés” az udvaron vagy egy erdei séta keretében

Születésnapi kívánságok (Blanka, Laura)

Mozgás ajánló: Fára mászás

Születésnapi kókuszgolyó recept

Képgyűjtemény a manó rejtekek és házak barkácsolásához

Játékos kísérlet a helyes kézmosáshoz (videó)

Hogyan készíthetünk házilag kézfertőtlenítőt, (recept)

      roz  csizma

 

 

Hétfő:

 

Szülői visszajelzések, reflexiók

Kamilla: Manózug

Luca: Tinórú lak

Anna levele (részlet)

 fdf  gdg

„Nekem még nem sikerült megemésztenem ezt a helyzetet, Lilla pont a legszebb hónapjait hagyja ki éppen… felfoghatatlan. …

 

Köszönöm a munkátokat! Még egy olyan jutott eszembe, hogy valami olyan tartalomra nem gondoltatok, ahol látnak is Titeket a gyerekek? Videós mese olvasás videochat vagy bármi.”

 

 

Kedd:

Napi tevékenységajánló

Egyéb segítő tartalmak a Facebook oldalon

Segítő képek, egyebek

Mozgásos játékok:

akadálypályák építése kerti szerszámokból, kötelekből (bújás, átugrás, futás)

ugráló iskolák rajzolása

mozgáskerék készítése – játék

Így csináljuk mi (Kriszta „családi videója”)

Süssünk együtt: a kakaóscsiga (Timi receptje)

Lakásban játszható 25 mozgásos játék (ötlettár)

„Készíts egy szívet az ablakra” felhíváshoz való kapcsolódás lehetősége

nf

Szülői visszajelzések, reflexiók

Nina és Bimbe manó háza

Lilla manó háza

Luca manó kertjében zöldül a karalábé

 jtzj  bfsh  100-174500-005-400x600
         

 

Szerda:

Napi tevékenységajánló

Egyéb segítő tartalmak a Facebook oldalon

Segítő képek, egyebek

 „Az én manóm” – szabadon választott kézműves technikával

Vers. Muskát Zsuzsa: manó

Jó játék a Legó: egy kis matematika

(relációk, halamazalkotás, számlálás, megfigyelést fejlesztő játékok)

Mozgásos játék babzsákkal (testrészek gyakorlása)

50 legós ötlet

Matematikai játékok, fejlesztő feladatok legóval (képes összeállítás)

Rajzpályázat megosztása: „Együtt lenni jó”

„Babzsák testrészes” – „Így tedd rá” program videója

Süssünk, főzzünk együtt: gombóc

Tevékenység ajánló összeállítás. ”Kiugrott a gombóc” Gömb, kör)

Muskát Zsuzsa – Manó

 

Háztetőn egy Manó ült, szalmaszállal hegedült.
Anyám mondta,
ő nem látta, apám mondta, ő sem látta.
Öreganyám, öregapám, sokat látott
, mégsem látta.
Pedig ott ült a tetőn, átlátszott a levegőn.
Aztán a kéményre ült, többet már nem hegedült.
Hegedűszó hangja után, kéményfüstön elrepült.”
       

Szülői visszajelzések, reflexiók

 

Fruzsi manója

 

Ádi manó városa

Luca manó reggelije: mézes saláta fél dióhéjban

 ghc  fgdfg  fgdf
         

 

Csütörtök:

Napi tevékenységajánló

Egyéb segítő tartalmak a Facebook oldalon

Segítő képek, egyebek

Kísérletek, varázslatok konyhai alapanyagokkal (só, élesztő, ecet, olaj, szódabikarbóna, tojás…)

Ugráló tojás készítése

Ibolya szirup készítés

Oldalajánló: TheDadLab

Varázslatos kísérletek gyerekeknek (Napfény illata blog) bejegyzése)

Mire jó a lapbook (Mókás tanítás oldalról)

Ugráló tojás (Pendüla óvoda honlapja)

 Ibolya szirup hozzávalók: 2 bögre (2 dl-es) ibolya virág (lazán, nem belenyomkodva), 50 dkg nádcukor, 1 citrom leve, 1/2 l + 2 dl víz

Szülői visszajelzések, reflexiók

Szinek keveredése:

A tojás kísérlet:

 

 dfs  xyx  sdd
         

Ugráló tojás: 1 db nyers tojás, 1 pohár, ecet

Tegyünk egy nyers tojást 12 órára egy pohár ecetbe. Teljesen lepje el a tojást, és néha forgassunk rajta. 12 óra múlva cseréljük friss ecetre a pohárban lévőt, és hagyjuk benne további 12 óráig, majd figyeljük meg, mi történik. /A tojás elkezd pezsegni, rengeteg buborék veszi körül és a tetején hab keletkezik.24 óra elteltével vegyük ki a tojást, és öblítsük le. A tojásunk kicsit megduzzadt, és olyan mintha gumiból volna. Óvatosan pattogtassuk meg az asztalon, majd egy tálban pukkasszuk ki egy hegyes tárggyal. /Pendüla Óvoda bejegyzéséből)

 

Péntek:

Napi tevékenységajánló

Egyéb segítő tartalmak a Facebook oldalon

Segítő képek, egyebek

Ritmushangszer készítése (esőbot)

Játék a ritmus hangszerrel (dalok, mondókák ritmusa)

Melyik dalt ismered fel a képről?

Fonjál a séta közben gyűjtött fűzfaágakból kaput, melyen keresztül közlekedhetnek a manók”

Hétvégi programajánló: A Kolibri Színház online előadásai

Lazító percek a szülőknek: Hallgassuk egymás kedvenc zenéjét együtt! – felhívás játékra

Oldalajánló: MTVA archívum – komolyzene és hangoskönyvek

MOMORADIO.HU

(Gyerek dalok, mondókák)

 1

Szülői visszajelzések, reflexiók (folyamatosan készülnek a manók)

Zselyke manó játszótere

Csenge manója

Lilla gomba házas manója

 2

 3

 4
         

 


ikonOlvasószoba

Mesetarisznya (12 hónap, 12 mese) Március

Az égigérő paszuly   Készítette: Karczewicz Ágnes

Tovább olvasom »

Cinege mesék: 2020. február 3–14. Mit kezdjek egy ötlettel?

10 nap 3 ötlet:       1. ötlet az óvónőké        2. ötlet a gyerekeké        3. ötlet a szülőké    Készítette: Karczewicz Ágnes  

Tovább olvasom »

A kézmosásról kicsiknek

Az óvodában és a kisiskolában is nagyon fontos az egészséges életmódra nevelés, ennek részeként a helyes higiénés szokások kialakítása.   Kezeinken körülbelül 200 különböző baktérium törzs tan...

Tovább olvasom »