Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Pop up – Daloskötény- Egy eszköz, hogy könnyebben induljon az iskola

Írta: Neteducatio Dátum: 2021. május 11.

24 éve tanítok, az idén végzek az óvónőképző főiskolán. Azért gondoltam, hogy szükségem van erre a tudásra, mert úgy éreztem tanítóként, hogy minél jobban meg kell ismernem az ismeretelsajátításnak azt az időszakát, amikor megalapozódnak a készségek és képességek.

 

Szerző: Varga Emília

 

Különösen szeretem az iskoláskor előtti időszakot; nem titkolt vágyam, hogy az óvoda-iskola átmenet nehézségeit segítsek leküzdeni a gyermekeknek, hogy minél kisebb nehézséggel lépjék át az iskola küszöbét.

Az óvodai gyakorlatom során számos játékot alkottam, amelyek elsősorban a közvetlen tapasztalatszerzést célozták meg. Így készítettem el az itt bemutatott dalos-és mese kötényemet is. Mindkét eszköz mind az óvodában, mind a kisiskoláskorban (különösen első osztályban) jól használható. A kicsi elsősök számára az iskolába lépéskor ének-tánc-mese foglalkozások közelebb hozzák az új környezetet. Segítséget nyújthat az előkészítő időszakban az ún.’átvezetéshez’.

Ne felejtsük el, hogy az első iskolai évek tapasztalatai a tanulási tapasztalatokra óriási hatással vannak, meghatározzák a gyermek iskolai előmenetelét is. A gyermekek eddig kötetlen óvodai élete után, játékos, motiváló eszközökkel segíthetünk elfogadtatni az új tevékenységeket, az új szabályokhoz kötött iskolai életvitelt.

Mindkét eszköz összetett módon alkalmazható a különböző tevékenységekhez: mind az ének-zene, énekes tánc, játék, mind a verselés-meséléshez. Az itt bemutatott motivációs eszközhöz ajánlom a hívóképeket, amelyek egy-egy témakörhöz jól illeszthetők, a motivációs jutalmazó kártyákat is.  A hívóképek saját készítésűek, tartalmazzák a dalok kottáit, a Forray-féle kapcsolódó pedig  más dalokat a dalfűzéshez, valamint az alap dal játékát és egy-két ajánlott verset vagy mesét, ami szintén a dalhoz kapcsolódik. Jó lehetőség a kisiskolásoknak is az óvodában tanult ismerős dalok, mesék, játékok felelevenítéséhez, a játékosság megvalósításához. A mesekötény is ugyanígy használható, mellette alkalmas a mese eljátszására, bábozására, mesélésre. Az itt bemutatott két kötény, akár egy projekt alatt végig a segítségünkre lehet. A mellékelt tevékenységtervek vázlata is jó kiindulási alapot nyújthat a játékok életre keltéséhez.

  • Ezeknek az eszközöknek a két legfőbb tulajdonsága a motiválás és célszerűség.
  • Jól motivál, mert színes, egyedi, felkelti a gyermekek kíváncsiságát.
  • Praktikus, mert segíti a pedagógust a gyermekek közötti munkájában.

„Mielőtt felveszem, a nagy zsebeibe elrejtem a foglalkozáson használandó hívóképeket, motivációs kártyákat, de jól el tudom benne helyezni a furulyámat, bábjaimat is, cd lemezt, jegyzetet, amelyek a dalokhoz kapcsolódnak. Minden egy helyen van, kéznél, nem kell keresgélnem. Csak a gyermekekre tudok figyelni!”

Nagyon szeretem ezt az eszközt… Amikor előveszem a gyerekek rögtön dúdolásznak, várják a mesét és a dalokat, találgatják most milyen mese és dal fog kezdődni.

 

Dalos kötényem képekben     

     

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mesekötényem képekben:

 

 

 

 

 

1; Ének-zene, énekes játék, tánc:

Tavaszi dalfűzés

Motiváció: kis madárka fakanál báb, dalos kötény, hívóképek, kártyák

Játékba hívogató: furulyán a Süss fel nap című dallal csalogatás

1.      Új dal: Én kis kertet kerteltem

2.      Énekes játék – Sétálunk, sétálunk

3.      Énekes játék- Csipp, csipp csóka

4.      Ugrálunk, mint a verebek

5.      Zenehallgatás: – Tavaszi szél vizet áraszt

6.      Átvezetés: kismadár kép színezés

Mese: Az égig érő paszuly

Tevékenység tervezet vázlatok:

2; Verselés-mesélés:

Az égig érő paszuly

Motiváció: mese-kötény, bábokkal

Mesébe hívogató: Egyszer régen, nagyon régen c. vers

1.      Előzmény: bab csíráztatása, tavaszi ág hajtatás

2.      Mesélés bábokkal, a kötény segítségével

3.      Mondóka közösen:

4.      Ének: Én kis kertet kerteltem

5.      Zenehallgatás: Gryllus Vilmos: A tavasz

6.      Átvezetés: terméskép készítése apró magokból

 

 

 

 

 

 


ikonOlvasószoba

Mesetarisznya 2020. (12 hónap 12 mese): 1. Január

A három kismalac és a farkas   Készítette: Karczewicz Ágnes

Tovább olvasom »

Pop up – IKT eszközök a tanteremben (is) – 3 ötlet egy helyen

IKT eszközök a tanteremben (is) –  3 ötlet egy helyen      Szerző: Jelenfiné Balázs Margit

Tovább olvasom »

Óvoda a korona idején (és azon túl is) – Online platformok

Nemcsak karantén idejére Online platformok a teljesség igénye nélkül óvodapedagógusoknak és szülőknek

Tovább olvasom »