Pedagógia és szeretet. Nyugodt szívvel írhatom, hogy az egyik legszebb hivatás és a legszebb szó szerepel most ebben a cikkben.

Közeledik a karácsony, a szeretet ünnepe, és mi pedagógusok készülünk a gyerekekkel mindenféle meglepetéssel. Mézeskalácsot sütünk, adventi koszorúkat készítünk, dalokat, verseket tanulunk, mesét mondunk. Betlehemi műsorral lepjük meg a szülőket, adventi naptárból húzunk ki nap mint nap egy-egy meglepetést, ötletesebbnél ötletesebb kreatív alkotások születnek meg kezeink és a gyerekek kezei által. Mégis, most álljunk meg egy pillanatra, ez a cikk ne szóljon most a teendőkről, a készülődésről, ez a cikk szóljon egyszerűen a szeretetről. Arról a szeretetről, amely nap mint nap jelen van a csoportszobánkban kimondva, kimondatlanul. Jelen van a személyiségünkben, a gesztusainkban, a szavainkban, a játékainkban.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, nemes egyszerűséggel így fogalmaz:

„Engedjük meg, hogy egy gyerek megöleljen bennünket, és mindjárt megtudjuk mi a szeretet!”

Brunszvik Teréz a kisdedóvó alapítója, akinek nevéhez az első karácsonyfa-állítás is fűződik, annak idején így fogalmazott:

„Minden tanításnak abban kell összesülnie, hogy a szív jó indulatú legyen, hajlomások, érzetek, a’ lelkiösméret jámborságra legyenek irányozva…” / 1836. – Számadás, 25-26.p./

188 éve léteznek óvodák, dolgoznak pedagógusok az intézményekben, játszanak a gyerekek a csoportszobákban, az udvarokon, Brunszvik Teréz gondolata pedig mai napig időtálló.

A pedagógus maga legyen a szeretet! Egyetlen eszköze van, önnön személye, mely eszközzel neveli, segíti a kisgyermekeket az óvodai mindennapokban.

Az óvodapedagógusok részére készített kérdőíves felmérésre érkezett válaszokból is szemezgettem: melyek a szeretet „jelei” az óvodában? Megtisztelő volt a sok válasz, azt gondolom érdemes elolvasni és gondolatban folytatni a saját meghatározásunkkal is:

„Az óvodapedagógus már a kisugárzásával egyértelművé teszi mind a gyerekek, mind a szülők felé a feltétel nélküli szeretetet. Egyszerűen elkötelezettnek kell lennie a hivatásában – minden nap egy csoda. Ezt 35 évvel a hátam mögött merem állítani. Minden megnyilvánulás és cselekedet erről szól.”[1]

„Csak az egyetlen dolog, ami hosszú távon megmarad, az a szeretet!”

„Munkánk közben is ez minden pillanatunk alapja.”;

„Az óvodai élet kölcsönös szereteten alapszik.”;

„Szeretet nélkül lehet nevelni, de nem érdemes és nem is hatékony.”

„A szeretetnek ereje van.”

„Az óvónői pálya elhivatottságot jelent, minden gyerek szerethető és kell is szeretni őket önzetlenül.”

„Nem félni kicsit anyukának lenni. Cipelni, kergetni, hemperegni, hintáztatni, megtörölni, megmosni, beragasztani, letörölni, együtt teázgatni, együtt sírni, jókat nevetni.”[2]

A cikk végén (lehet ezzel kellett volna kezdenem), a szakértőket, a kisgyerekeket kérdeztem, milyennek képzelik el a szeretetet? Nem meghatározásokra voltam kíváncsi, de a válaszaikból minden kiderül.

Íme:

Elutaztunk egy kicsit „fantázia országba”, ahol játékos keretek között beszélgettünk a gyerekekkel arról, hogyan képzelhetjük el a szeretetet? Milyen lehet az íze? Milyen lehet a tapintása?

A gyerekek válaszai szerint, a szeretet ízei: finom, édes, nektarin, méz, cukor, epres, csoki, vanília, málna. Két gyermek szerint: savanyú, citrom ízű.

A tapintása pedig: sima, puha, lapos, „legeleslegeslegpuhább”, pehely, kényelmes, bársony „felhő puha a szeretet”.

Áldott Békés Ünnepet kívánok!

Nótinné Csikós Marianna