Karczewicz Ágnes gyűjtése
7 nap 7 ötlet
- Kacsakő dobás
A játékot vízparton játszhatjuk, ahol minden játékos keres magának pl. 3 lapos követ és megpróbálja úgy eldobni, hogy a kő minél többet pattanjon a vízfelületen. (ha versenyként akarjuk játszani. akkor a pattanások számát összeadva hirdethetünk eredményt.
- Ugrálóiskolák (ickázás vagy sántika)
Világszerte elterjedt szabadtéri játék, melynek rengeteg változata ismert. A játékot többen is játszhatják, de egyszerre mindig egy ember ugrál a pályán. Az „alapjáték” úgy kezdődik, hogy az első játékos az előre beszámozott ugróiskola 1-es négyzetébe dob egy kavicsot. Odaugrik egy lábon, lehajol, majd kidobja a mezőből a kavicsot és visszaugrik a starthoz. Utána a 2-es négyzetet célozza meg, ide úgy jut el, hogy egy lábon bele ugrik az 1-es mezőbe majd tovább 1 lábon a kettesbe. Innen megint felveszi a kavicsot és visszaugrál a starthoz. Következik a 3-as mező. Mivel a képen látható ugró iskola 2-3-as mezője dupla, így ebben a sorban bal lábbal a kettesbe, jobb lábbal a 3-asba ugrunk terpeszben, majd kavicsot felvesszük, és visszaugrálunk a starthoz. Szépen halad előre a játékos, a 7-es mezőt kihagyja, az a “pokol”, azt át kell ugrani, így nehezedik a játék. Mikor már a 8-9-es mezőben terpeszállásban van, a 10-es mezőbe páros lábbal ugrik, egy ugrással megfordul, majd szépen visszafelé is végig ugrálja az pályát, de most már kavics dobálás nélkül. Aki menet közben eldől, leér a másik lába, a négyzeten túl dobja a kavicsot az kiesik a játékból, vagy abban a körben már többet nem próbálkozhat. Meg kell várnia, hogy a többiek dobjanak, ugorjanak.
Az ugrálóiskolázás közben a gyerekek többek között megtapasztalják testük határait, tudatosítják magukban testrészeik elhelyezkedését. Egy csomó információt gyűjtenek arról, milyen irányba, mekkora erővel kell elmozdulniuk, hogy a kívánt helyre érkezzenek.
Járok az utcán,
kip-kop, kip-kop,
még meg is állok
itt-ott, itt-ott.
Jó megállni, nézz oda,
ott egy ugróiskola,
felrajzolva járdaszélre,
zöld krétával nagyra, szépre,
mindenütt van, nézz oda,
itt-ott,
kip-kop,
egy-egy ugróiskola.
Egy,
egy,
egy,
páros,
egy,
páros,
fordulj vissza,
páros,
egy,
nem hibáztam, nagyszerűen
megy, megy, megy,
mi van hátra? Páros,
nem leszel te sáros,
itt a vége:
egy,
egy,
egy.
- Kövezés
Ásunk egy kis lyukat, vagy húzunk egy vonalat a földön, és a kijelölt kezdőhelytől mindenki eldobja a kavicsát a lyuk vagy vonal felé. Akié a legközelebb esik, az kezdheti a játékot, vagyis két ujjal pöcköli kavicsot a lyuk vagy vonal felé. Az első dobást követően már csak pöckölni szabad, minden soron következőnek csak egyszer. Az nyer, aki először a lyukba, vagy a vonalon túl tudja pöckölni a követ. A célba kő azé, aki oda juttatta. Az első kör addig folytatódik, míg valamennyi kő a lyukba nem esik, vagy a vonalon túl nem halad. Ezután új kört lehet kezdeni. A játékot az nyeri, akinek a legtöbb köve lesz a végén.
- Tíc-tac játék
- Gyűjtsünk össze 18 darab nagyjából egyforma nagyságú követ és fessük meg 9-9 egyforma mintájúra, színűre és száradás után már indulhat is a játék.
- Homokba, aszfaltra, farönkre rajzoljunk egy 3×3 négyzethálót és osszuk szét a kavicsokat a 2 játékos között úgy, hogy mindenkinél egy azonos mintájú, színű legyen.
- A kezdőjátékos leteszi az első bábuját egy általa kiválasztott négyzetbe és a következőt a másik játékos teszi le.
- A játékosok felváltva teszik le a bábokat. A cél az, hogy vízszintesen, függőlegesen vagy átlósan 3 saját figurát sikerüljön kirakni. Amennyiben ez sikerül levehet a tábláról az ellenfél figurái közül. Az nyer, akinél több levett bábu lesz.
- Kalaha vagy Manhala
Ezt az ősi játékot egyszerre két játékos játszhatja. Mindkét játékos a hozzá közel eső (4 – 5) 6 lyukból játszik. Minden lyukba 5-5 azonos színűre festett kavicsot, kis kagylót, csigaházat teszünk (a sorvégi gyűjtőkbe nem kell egyet sem). A kezdő játékos tetszés szerint kiválaszt egy lyukat, ahonnan az összes kavicsot kiszedve, az óra járásának megfelelő irányban minden lyukba elhelyez egyet-egyet. Ezt a műveletet addig ismételheti, amíg az utolsó kavics a gyűjtőrekeszbe ér. Ha valamelyik kis lyukig tartanak csak ki a kavicsok, a másik fél következik.
A játék lényege, hogy az összes saját lyukból elfogyjanak a kavicsok.
A játékteret megrajzolhatjuk homokba vagy krétával, de akár tojástaróból vagy befőttesüveg tetőkből is elkészíthető.
- Kőfestés, kép ragasztás, memória játék készítése
- Nemezelt kövek készítése
Nem kell hozzá más. mint víz, szappan, gyapjú és egy kő!
A követ bebugyoláljuk a gyapjúba és a szappanos vízzel és szappannal el kezdjük masszírozni, azaz rádolgozni a kőre a gyapjút.
A szappanos víztől és dörzsöléstől a gyapjúszálak egymásba gubancolódnak és textilesebb szerkezetté állnak össze.
A fürdő végén kinyomkodjuk belőle a szappanos vizet egy törölközőbe. Majd napon megszárítjuk.
És, hogy mire is használható a nemezelt kő? Például vigasztaló vagy meseszövő varázstárggyá válhat.
+1 ötlet: Barátokat hívjátok el bográcsozni és készítsétek el a kőlevest! Jó étvágyat!
A kőleves (népmese)
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy háborúból haztérő szegény katona. Rongyosan és éhesen ment egyik faluból ki, a másikba be, de bizony nem kínálták meg sehol se egy falás kenyérrel vagy egy kis meleg levessel. Bekéredzkedett az egyik házhoz is, kért a másik háznál is. Volt ahol a kutyát is ráeresztették, máshol meg olyan szegénynek tettették magukat, mint akiknek semmijük sincs.
Elhatározta magában a katona, hogy a következő faluban bemegy a legelső házba, és lakjon ott bárki is, levest főz magának. Ahogy beért a faluba, föl is vett az útról egy követ, s bement a legelső házba. Egy öregasszony lakott itt.
– Jó napot, öreganyám!
– Adjon Isten, vitéz uram!
– Hát hogy s mint szolgál az egészsége?
– Az enyém szolgál, ahogy szolgál, hát vitéz uramnak hogy szolgál?
– Nekem is éppen úgy szolgál, ahogy szolgál. De nagyon éhes vagyok, és úgy ennék valamit, ha volna, aki szívesen adna.
– Jaj, lelkem, vitéz uram, adnék én, ha volna. De én is olyan szegény vagyok, mint a templom egere. Semmim sincs, tiszta üres a kamrám, üres a padlásom, üres mindenem. Még egy falás sincs idehaza.
– Jól van – mondja a katona -, én nem vagyok annyira szegény, mint az látszik, van itt a zsebemben egy jó nagy kő. Ebből én tudnék levest főzni, csak kéne egy üstöcske vagy egy fazék, amiben megfőzhetném.
Kíváncsi lett nagyon az öregasszony, milyen lehet az a kőleves.
– Fazekat éppen adhatok, mert az van elég – mondja az öregasszony -, csak az nincs, amit beletehetnék.
Megmosta a katona a követ jó alaposan, aztán beletette a fazékba. Az öregasszony tüzet rakott. A katona vizet töltött a kőre, s odatette főni. Időnként egy jó hosszú fakanállal megkeverte a vizet.
Leste az öregasszony, hogy mit csinál a katona. Amikor a víz már forrt, a katona megkóstolta a levest.
– Finomnak finom – mondja -, de ha egy kicsi só volna benne, akkor még finomabb volna.
– Hozok én sót, van nekem – sürgölődött az öregasszony, és már hozta is. Beletette a katona a levesbe a sót, megkevergette jól, s azt mondta:
– Tudja-e, ha lenne egy kanálka zsírja, akkor lenne igazán jó ez a leves.
Felelte rá az öregasszony:
– Van nekem az is, hozok én!
Hozott egy kanál zsírt, azt is beleeresztették a fazékba. Kevergette a katona a levest, kóstolgatta, az öregasszony meg leste. Azt mondta egyszer csak a katona:
– Tudja, én gyakran főzök kőlevest, és elmondhatom, hogy a kőleves akkor a legfinomabb, ha egy kis kolbász is kerül bele.
– Van nekem kolbászom is – vallotta be az öregasszony -, hozok én egy darabot a kamrából.
Be is ment, a katona meg utánakiáltott:
– Hozzon akkor már két darabot, öreganyám, mert nekem is kell egy darab meg magának is.
– Hozok, hozok! – kiáltott vissza az öregasszony, és már hozta is a két darab kolbászt.
A katona beletette azt is a fazékba. Közben szép lassan kevergette, kóstolgatta.
– Tudja -e – szólalt meg újra -, ha volna egy pár szem krumplija, azt még beleapríthatnánk a levesbe. S ha még egy kis zöldség is kerülne, az volna csak igazán fölséges!
– Van nekem az is – büszkélkedett az öregasszony -, mindjárt hozom is. Hamar hozott egy pár zöldséget, krumplit, azt gyorsan megpucolták, végül azt mondta az öregasszonynak:
– Kóstolja csak meg, maga is, hogy milyen jó!
Megkóstolja az öregasszony is:
– Jaj, hát sose hittem volna, hogy kőből ilyen jó levest lehessen főzni – csapta össze a kezét.
Hagyták még egy kicsit főni, aztán így szólt a katona:
– Még egy pár szem rizs is jó lenne bele, ha volna, de ugye az nincsen?
– Van nekem az is – bólogatott az öregasszony. Hamar még egy pár szem rizst is hozzátettek. Felsóhajtott a katona:
– No, most már tisztára olyan ez a leves, mint amilyeneket én szoktam főzni.
Megvárták, hogy megfőjön, aztán a katona szedett egy jó nagy tányérral az öregasszonynak, egyet magának, s jóízűen megették. Az öregasszony nem győzött eleget csodálkozni, hogy miként lehet egy kőből ilyen jó levest főzni? Mikor jóllaktak, azt kérdezte a katonától:
– Mondja, vitéz uram, nem adná el ezt a követ? Sokszor az sincs, amit főzzek, s ebből milyen jó levest tudnék én főzni:
– Eladom én szívesen! – felelte a katona, és elmosolyodott a bajusza alatt. – Száz forintért odaadom.
Az öregasszony hamar odaadta a száz forintot, kivette a levesből a követ, egy kendőbe betakargatta, s jól eldugta.
A katona meg elsomfordált a száz forinttal, nehogy az öregasszony meggondolja magát. Így már jól is lakott, és volt neki száz forintja is, vígan rótta estig az utat, amíg nem talált megint egy olyan öregasszonyt, aki nem tudta, hogyan kell főzni a kőlevest. Ott aztán újra jóllakott.
Ez volt a kőleves története. Éljetek úgy, hogy nektek sohase kelljen megkóstolnotok!
Képek forrása:
potyikucko.wordpress.com
http://aux-pays-des-fleurs.com
vintagebazaar.cafeblog.hu
Olvasószoba
