Lóránt Zsolt – Modern tanulási technikák – Útmutató az új generációk hatékony tanulásához


könyv

Érdekes tény, hogy miközben 20-30 évig, vagy akár tovább is tanulunk, arra senki nem tanít meg bennünket, hogy miként is tegyük ezt. Így aztán mi sem nagyon tesszük ezt diákjainkkal. Pedig vannak jó stratégiák, amelyek egyénre szabva, egyrészt segítenek a tanulásban, hatékonyabbá teszik azt, másrészt – az előbbiek folyományaként – jobb eredményt hoznak, és ki ne akarna jobb eredményeket felmutatni?

Kiknek ajánljuk? Felsős tanár, Intézményvezető, Középiskolai tanár, Pedagógus, Tanító
Azonosító:

Bruttó:

3 690 Ft

Részletes információ

Érdekes tény, hogy miközben 20-30 évig, vagy akár tovább is tanulunk, arra senki nem tanít meg bennünket, hogy miként is tegyük ezt. Így aztán mi sem nagyon tesszük ezt diákjainkkal. Pedig vannak jó stratégiák, amelyek egyénre szabva, egyrészt segítenek a tanulásban, hatékonyabbá teszik azt, másrészt – az előbbiek folyományaként – jobb eredményt hoznak, és ki ne akarna jobb eredményeket felmutatni?

Az persze nem teljesen igaz, hogy senki nem tanít jól tanulni. Amikor végre belevágtam ebbe a munkába, két dolog vált gyorsan egyértelművé számomra. Az egyik az, hogy mi, gyakorló pedagógusok hagyjuk, hogy a diákok rossz, gyenge hatékonyságú módszerekkel tanuljanak. Leginkább azért, mert nem is tudtuk, hogy mi a helyzet azzal a bizonyos hatékonysággal. (Mostantól ez másként lesz!) A másik persze az, hogy egyébként minden a lábunk előtt hever. Éppen csak le kell hajolnunk, hogy a legjobb technikák birtokába jussunk, aztán ezt tovább kell adnunk a diákjainknak. Alább tehát jön majd a „spanyolviasz”, amit egyáltalán nem én találtam fel! E könyv alapvetően két amerikai (USA) tudós, Yana Weinstein és Megan Sumeracki kutatásaira támaszkodik. Mindketten a kognitív pszichológia területén tevékenykednek, és kifejezetten a tanulási technikákkal foglalkoznak. A későbbiekben taglalt technikák közül, kutatásaik alapján, hatot ajánlanak. Ezek így, természetesen, gerincét alkotják e könyvnek is. Azért ne ijedjen meg senki, nem pszichológiai szakkönyvet tart a kezében! A tudomány oldaláról csak annyit hozok, amennyi feltétlenül kell a háttér megértéséhez.

Célom az, hogy a tanulással kapcsolatos tudományos kutatásokat szem előtt tartva (de közérthető formában) hozzáférhetőbbé tegyem e technikákat számotokra, rajtatok keresztül pedig a diákok számára. Ezért tehát, olyan tanulási módszereket, technikákat mutatok be, amelyek nagyságrendileg fejleszthetik a tanulás minőségét és eredményességét, s azzal párhuzamosan a memóriát. Másképpen fogalmazva:

– Növeljük a kutatásokon alapuló hatékony tanulási stratégiák használatát.

– Motiváljuk a tanulókat a tanulásra.

– Csökkentsük a felelések, tesztek irányába mutatkozó negatív érzéseket.

 

Fizetési módok: 

    • Utánvétel: 1600 Forint postaköltség
    • Bankkártyával történő fizetés esetén: 1300 Ft postaköltség
    • Személyes átvétel irodánkban előre utalással: Ingyenes – Szünetel
    • A kiszállítás a GLS futárszolgálattal történik
    • Az alábbi országokba vállaljuk a csomagok kiszállítását: Ausztria, Csehország, Horvátország, Románia, Szlovákia, Szlovénia. Ajánljuk, hogy ebben az esetben az Online bankkártyás fizetést válassza.

12.000 Ft feletti vásárlás esetén a magyarországi kiszállítás INGYENES!

A kiadvány megvásárlásához nem kell mást tennie, mint a kosárba gombot megnyomnia!– A gomb megnyomása után általános adatokat kell megadnia, amelyek a számlázáshoz és a szállításhoz szükségesek. A személyes átvétel az irodánkban történik. A szállítási költséget automatikusan hozzáadja a rendszer, amennyiben nem a személyes átvételt választja.


Bruttó:

3 690 Ft