Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Kisgyermeknevelők ötlettára 7. rész Márton nap

Írta: Neteducatio Dátum: 2019. november 10.

„Egy petty, libapetty”

 

„Libuskáim, egyetek,

mindjárt hazamehettek,

mire a nap lenyugszik,

ti is otthon lehettek.”

Készítette: Csóka Éva

Magyarország védőszentjeként ismert Szent Mártonról, és a róla szóló legendákról, kicsik és nagyok egyaránt hallottak. November 11-hez kötődően, feleleveníthetjük azt a történetet, amikor is Márton – császár katonájaként- egy hideg téli napon, találkozott egy reszkető koldussal, akivel megosztotta köpenyét. Ezen az éjjelen Mártonnak megjelent álmában Jézus, koldus alakjában, ezután pedig Jézust szolgálta. Az emberekkel szeretetteljesen bánó Mártont püspökké szerették volna szentelni, de ő nem tartotta magát erre méltónak, így a libák közé bújt. A libák viszont hangos gágogásba kezdtek. Így Mártont megtalálták  és püspökké választották.

 

„Libuskáim, egyetek,

Szép kövérek legyetek.”

 

Ide kötődik még a következő népi hiedelem is, azaz: „Aki ezen a napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog.”

Népköltés – Márton nap

„Ködös Márton után

Enyhe telet várhatsz,

Havas Márton után

Farkast soká láthatsz.

Szent Erzsébet-napja

Tél elejét szabja,

Az András-napi hó

A vetésnek nem jó.”

Időjóslás úgy tartja, ha ezen a napon esik a hó, enyhe telünk lesz, ha pedig szárazon maradunk, hideg, kemény, havas tél vár ránk.

Márton jó cselekedeteit jelképezi a mécsesgyújtás, a fáklyás felvonulás, hogy a fény, a szeretet mindenhová eljusson.

A gyerekeknek, korosztályi, fejlettségi szintnek megfelelően meséljünk, akár képek segítségével Szent Mártonról és a hozzá fűződő legendákról.

udvar

Baromfiudvar (Murnyák Máté képe)

 

Ha lehetőségünk adódik, látogassunk el egy baromfiudvarba, állatkertbe, tanyára, ahol megismerkedhetünk az ott élő állatokkal. A környezeti nevelés során fontos a baromfiudvar lakóival való ismerkedésen túl, a róluk való gondoskodás is.

liba

Libuskák (Balogh Gábor képe)

Miközben nézegetjük, simogatjuk őket, beszélgessünk róluk. Milyen állatokat látunk? Melyik a liba? Milyen hangot hallunk? Hogy hívogatja a libamama a kis libáit?

toll

Libatoll (Balogh Gábor képe)

 

Mi fedi a testüket? Mire használjuk mi emberek ezeket a tollakat? Milyen színű? Mit esznek a libák?

kuk2kuk1

 

Kukoricacső és kukoricaszemek (Kokas Dominika képei)

 

Juhász Magda: Libanóta

“Gágog a sok kis liba gá-gá-gá,

ráfelel liba mama gá-gá-gá,

a nap is rájuk nevet ,

oly vidám ez a sereg ,

mondd te is utánuk , hogy gá-gá-gá….!”

 

Természetesen, ha ezt a kirándulást nem tudjuk kivitelezni, könyvek, képek és eszközök segítségével ismerkedhetünk az állatokkal és tulajdonságaikkal.

 

„Sok lúd, disznót győz!”

 

Anyanyelvi nevelés tevékenység-kezdeményezéshez Benedek Elek által írt Rókáné foga libacombra vágyik (Itt találod https://ovonok.hu/2014/11/marton-napra-keszulodve-benedek-elek-rokane-foga-libacombra-vagyik/ Letöltés ideje: 2019-11-09.) című mesét választottam.

A témához kapcsolódó mondókák és versek megtalálhatók a cikkben, az öt nevelési terület összekötő elemeként.

 

 

„Nincs szebb állat, mint a lúd,

Nem kell neki gyalogút.

Télen, nyáron mezítláb,

Úgy kíméli a csizmát.”

 

Mozgásra neveléshez kapcsolódóan, a lábboltozat erősítését helyezem előtérbe.

„Gá-gá, Pá-pá lúdtalp.”

 

Kislibáink levehetik cipőjüket, zoknijukat, ma mezítlábas móka vár ránk. Üljünk le és mutassuk a saját talpunkon, ahogy megsimogatjuk, megnyomkodjuk, megdögönyözzük, végül megcsipkedjük, megmasszírozzuk mindkettőt, lábujjainktól a sarkunkig. Miután ezt megtettük, álljunk fel és járjuk be a csoportot lábujjhegyen, majd tyúklépésben, ha sikerül lehet libasorba is.

Előkerülhetnek a libatollak, törekedjünk, hogy mindenkinek jusson egy. Indulhat a fújás! Lehet a talajon adott célig, de lehet a levegőbe fújva fenntartani, vagy akár szívószállal az asztal tetején fújva.

 

„Madarak voltunk,

földre szálltunk,

búzaszemet szedegettünk.

Mondd meg nekem te,

Hányat mondasz te?”

 

A mozgás után pedig jöhet a kreativitásunk megmozgatása. A vizuális nevelés tevékenység-kezdeményezéshez hoztam néhány ötletet. Körberajzolhatjuk a gyerekek kézfejét, de ha maguknak szeretnék megrajzolni, bízzuk nyugodtan rájuk. Miután kész a liba, ragaszthatunk a testére tollakat vagy vattát, vagy vattakorongot vagy pattogatott kukoricát, rizsszemeket vagy ezek keverékét.

 

rizs

Rizsszemekből libuska (saját kép)

 

Akinek van hozzá kedve, kipróbálhatja a libatollal való rajzolást, hisz régen ezzel írtak.

„Szentendrei legények,

Libát loptak szegények.

Nem jól fogták a nyakát,

A nyakát, sej-haj a nyakát,

Elgágította magát.”

 

Természetesen nem hiányozhat a lámpás, amely elkészítéséhez szükségünk van egy bébiételes üvegcsére (vagy ehhez hasonlóra), egy szalagra, LED-mécsesre. A gyerekek egyik kezét fehér festékkel bekenjük, majd a lenyomatot egy fekete kartonra készítjük el. A gyerek hüvelykujja hegyére (ez a liba feje) pedig készítünk egy piros csőrt. Ráragasztjuk, így a csoportunkba járó gyerekek elvihetik a szeretetüket mindenhová, ahová ők és a lámpásuk eljut.

lámp

Lámpás (saját kép)

 

„Réce, ruca, vadliba,

jöjjenek a lagziba!

Kést, kanált hozzanak,

hogy éhen ne haljanak!

Ha jönnek, lesznek,

ha hoznak, esznek.”

 

Alkotás közben mindig megjött a kedv az énekléshez. Így az ének- zenei neveléshez összegyűjtöttem néhány libás dalt, amelyet együtt énekelhettek a gyerekekkel.

Libuskáim egyetek (JKN 33)

Gyertek haza (ÉNO 76)

Egyél libám (ÉNO 84)

Mártonka útra kelt (VGYD 56)

Hatan vannak a mi ludaink (Itt találod: https://bit.ly/2CjzR9e Letöltés ideje: 2019-11-09.)

Száz liba egy sorban (Itt találod: https://bit.ly/2O4FfSD Letöltés ideje: 2019-11-09.)

A gúnárom elveszett (Itt találod: https://www.youtube.com/watch?v=2NXcm8OLGOY Letöltés ideje: 2019-11-09.)

Zenehallgatásra ajánlom a Fülemüle zenekar Márton napi dal című műveket, amelyet a következő linken találtok: https://www.youtube.com/watch?v=eGhdG0RugJA (Letöltés ideje: 2019-11-09.)

„Három liba gége itt a mese vége.”

 

Felhasznált irodalom

Csóka Éva (2019): Jeles napok a bölcsődében. Neteducatio Kft. Budapest

Csóka Éva (2018): Kisgyermeknevelők tevékenységkalendáriuma. Neteducatio Kft. Budapest

Forrai Katalin (2013): Ének az óvodában. Editio Musica Kiadó, Budapest

Forrai Katalin (2016): Ének a bölcsődében. Móra Könyvkiadó, Budapest

Gróh Ilona (2018): Jöjj ki napocska!. Kolibri Kiadó. Budapest

Szigligeti Éva (2011): Lepke, szállj a tenyerembe… Kiss János Nyomda. Nyíregyháza-Oros

Felhasznált internetes forrás

http://picibaba.hu/kisgyerekkel/mondokak_versek/libas-versek-mondokak

https://hu.pinterest.com/pin/54817320452531357/?nic=1a&sender=534802661908728386

https://lurkovilag.hu/libas-versek-es-mondokak-marton-napra/

https://www.csaladinet.hu/hirek/gyerekneveles/gyerekek_fejlodese/23518/quot_kacsa-lab_quot_torna/?utm_source=CsnetFacebook&utm_campaign=CSNETFB&utm_medium=facebook&fbclid=IwAR3RD7OKOD4-89fryPIlwsK4WmHLQqTHk3VJTUhmuWINxYHAejafmekX-uI

 

 

 

 

 

 

 

 

 


ikonOlvasószoba

Kisgyermeknevelők ötlettára 6. rész A víz és az eső

„Egyszer locsog, máskor csobog…” „Csepp, csepp, esőcsepp, Szomjas a föld, itasd meg!” Készítette: Csóka Éva

Tovább olvasom »

Kisgyermeknevelők ötlettára 5. rész Fény-árnyék és a színek

Készítette: Csóka Éva   „Napsugár, ha süt, esőcsepp pereg, nézz fel a magasba, nyisd ki jól a szemed; csodát látsz, gyönyörűt, hétszín szalagot hétszínű szivárvány tündököl, ragyog.

Tovább olvasom »

Kisgyermeknevelők ötlettára 4. rész Vonatozás

Készítette: Csóka Éva   „Nézd, mama! Megy a zsiki-zsiki-zsiki, Megy a zsuku-zsuku-zsuku, Megy a masina! Én vagyok a masiniszta, Megy a zsiki-zsiki-zsiki, Megy a zsuku-zsuku-zsuku, Megy a masina!”

Tovább olvasom »