Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Húsvéti kedvcsináló, Nótinné Csikós Marianna tollából

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. április 12.

Ha húsvét, akkor…

… Locsolkodás! Szinte gondolkodás nélkül így fejezik be a mondatot a gyerekek. Húsvét napján a lányok szép ruhában, szépen megterített asztal mellett, rajta a sok finomsággal (sonka, kolbász, szendvics, sárga túró stb.) és természetesen általuk készített húsvéti tojással várják a locsolódókat. A fiúk versekkel készülnek és természetesen a zsebükben lapul az illatos kölni, de az is lehet, hogy az a bizonyos szódás szifon is el van rejtve valahol az udvaron. Az óvodában kis kosarakat készítünk, melyekbe elhelyezzük szépen a gyerekek által készített húsvéti tojásokat. Ezek készülhetnek festéssel, különféle díszítéssel, szalvétatechnikával, természetes anyagok felhasználásával.

Mielőtt pár fényképet mutatnék, három szép húsvéti locsoló versre találtam, amelyet szeretnék megmutatni:

 

1.

„Kelj föl párnáidról szép ibolyavirág.

Nézz ki az ablakon, milyen szép a világ.

Megöntözlek szépen, az ég harmatával,

Teljék a tarisznya szép piros tojással.”

 

2.

„Eljött a szép húsvét reggele,

Feltámadásunk édes ünnepe.

Ünneplő ruhákba öltöztek a fák,

Pattognak a rügyek, s virít a virág.

A harang zúgása hirdet ünnepet,

Egy kismadár dalol a zöld rétek felett.

Tündérország rózsái közt gyöngyharmatot szedtem,

Akit azzal meglocsolok, megáldja az Isten.

Az illatos rózsavíztől megnőnek a lányok,

Zsebeimben elférnek a piros tojások.”

 

3.

„E háznak kertjében van egy rózsatő,

Azt gondozza, azt öntözi a Jó Teremtő.

Vizet öntök a fejére,

Szálljon áldás a kezére.

Az Istentől kérem,

Piros tojás a bérem.”

 

A játék sem maradhat ki:

A tojástartó felhasználása nagyon sok jágyerkőctékos tevékenységet kínálhat, melyből egyet szeretnék most megmutatni. Mire lesz szükség? Egy tojástartóra, egy képkártyára és színes tojásokra (műanyag, vagy hungarocell).

A fotón is jól látszik, hogy a képkártyára színes korongokat helyezünk. A gyerekek feladata, hogy a tojástartó rekeszeibe úgy helyezzék el a tojásokat, ahogyan azt a képkártya számukra mutatja. Pl.: második sor, első rekeszébe kék színű tojást, első sor második rekeszébe zöld, míg a második sor harmadik rekeszébe sárga színű tojást helyezzen a gyermek.

Nehezítés: olyan tojástartó, amelynek nem hat, hanem több rekesze van. Ebben az esetben a hozzá tartozó képkártyákat is így készítjük el.

 

 

 

Egy kreatív alkotás, melyet a kisebb gyerekek is el tudnak készíteni

Tojás papírgalacsinnal díszítvetojás

1. Kép forrása: http://www.arnoldusschool.be/site_v2/wp-content/gallery/kip/dscf1017-800.jpg
2. Kép forrása: http://www.schooltimesnippets.stfi.re/2015/03/tissue-paper-easter-egg-craft.html?sf=apeelan#aa

 

A cikk végére egy videó ajánló a pedagógusok számára, amelyben egy szuper kiskosár elkészítése látható:

https://www.youtube.com/watch?v=o8a-HSfYm_E

 

 

Örömteli Húsvéti készülődést kívánok!

Nótinné Csikós Marianna


ikonOlvasószoba

Neteducatio kreatív óvodai délutánja – képességfejlesztő játékok a gyakorlatban – Debrecen

Hallgass érdekes előadásokat, alkossunk közösen, ismerd meg az óvodapedagógusok legfontosabb kiadványait! Egy kreatív műhelyre várunk! Minden résztvevő számára INGYENES, de regisztrációhoz kötött!

Tovább olvasom »

Modern tanító 1. rész: „öröm nélkül nincs igazi tanulás”

Csányi Judit, az I. Modern Pedagógus konferencia előadójának új sorozata. Azt, hogy egy pedagógus hogyan gondolkodik ma az oktatásról nagyban befolyásolja, hogy miket olvasott korábban, mely nagy p...

Tovább olvasom »