Idén úgy alakult az életünk, hogy nincs kiscsoportosunk. Bocs. Ez így nem igaz: egy csöppnyi pici lány, aki Bimbe testvére érkezett hozzánk és a többiek mind 4-6 évesek, ezért a befogadás időszaka egy picit egyszerűbbnek tűnik.

Arra gondoltunk, hogy az első héten az óvoda nevét adó Ördög patakkal, a mi „Kispatakunkkal” foglalkozunk és nagy bátran be is terveztük, hogy már az első napon a tőlünk pár lépéssel folydogáló patakparton játszunk, de mint tudjuk „mi tervezünk és az égiek ebbe bizony beleszólnak”. Ez történt velünk már az első napon. Megérkezett a szeles, esős, viharos idő, ezért „improvizálnunk” kellett. Az óvodába érve az első dolgom az volt, hogy „újra terveztem”. A nyitó játékról maradt sok-sok léggömb, ezzel kellene valamit kezdenem és akkor jött a „mentő ötlet”: készítsünk „viharűző léggömböket”. Az alapötletből egy egész tevékenység (és fejlesztő játék) füzér alakult ki, mely kitöltötte a hétfői napunkat. Megpróbálom sorrendben összeszedni ezeket.

Az asztalra kiborítottam az összes lufit. Tettem mellé gyöngyöket, kék és sárga árnyalatokban krepp papírt és kék fonalat. Első lépésben a lufikból kiválogattuk az esőcsepp és a napsugár színűeket, majd minden „játszani akaró” gyerek töltött bele 3 – 12 (differenciálás) gyöngyszemet és tapintással újra számoltuk őket, hogy nehogy tévedjünk. Fel is fújtuk, de nem ám akárhogyan, hanem egyenként előre meghatározott számú levegő fújással. Utána következett a fonal csomózás, majd a krepp papír csíkok felkötése. Ezek után már „csak” meghallgattuk a gyöngyök hangját és nagyság szerint sorba rendeztük a „viharűző lufiainkat”. Hogy hogyan is űzi el a vihart? Az elképesztően vihart idéző hangjával, mert hogy valóban ahhoz hasonlít. Próbáljátok ki bátran! Azt majdnem elfelejtettem, hogy közben persze mondókát ismételtünk (Ess eső, ess!) és éneket (Süss, ki napocska!) Sorrendbe állítottuk a papír csíkokat árnyalatok szerint, összemértük a hosszúságukat és szélességüket. Számláltuk, hogy ki hány csíkot kötött a lufi szájára. Közben beszélgettünk. Sokat és mindenről, de leginkább arról, hogy ki hogyan is érzi magát a bőrében. Ezeket az érzelmeket (mosolygós, szomorú, dühös, álmos…) alkoholos filccel mindenki rá is rajzolta a saját léggömbjére.

Az elkészült léggömbökkel aztán akadályokat kerülgettünk. Pattogtattuk a tenyerünkön, hogy le ne essen a földre, amíg tart az énekünk, mondókánk. Dobáltuk párban és minél messzebbre. Sőt4 A kék Duna keringőre még meg is táncoltattuk őket.

A beszélgető kör eszközeként is „övék” volt a főszerep, Ritmusvízhang játékot játszottunk velük, tovább adogattuk a körben a mondókára, énekre. levegőben tartottuk mindet, majd mindenki elmesélte, hogy az ő lufija éppen mosolygós, mérges, vagy szomorú és miért. Aztán következett egy képzelet játék: ez a terem nem terem, hanem egy patak és az én lufim benne egy….  (a patakban és partján található élőlények összegyűjtése)

Befejezésül még egyszer énekeltünk és mondókáztunk, de nem ám akárhogyan, mert soronként váltogatva mondtam a kettőt egy re gyorsuló ritmusban (Süss föl nap” Esik az eső Fényes nap hajlik a vessző) és mindig azoknak kellet a magasba ugrani a léggömbbel, akiknél az a lufi volt, amelyik jelképezte az adott időjárás elemét. (A végén még azzal is megpróbálkoztunk, hogy a sárga és kék lufisok egy csapatba álltak és megpróbálták a saját mondókájukat egyszerre a másikkal elmondani, elénekelni. Mit mondjak volt nagy kavarodás és sok-sok nevetés.

(Ígérem, hogy nem fogom minden játékunkat ilyen részletesen leírni, de ez kellett a lelkemnek, hiszen, mint tudjuk „az óvoda legfontosabb feladata az iskolára felkészítés” lett az új elvárások egyikeként. Szerintetek ez a menet közben alakuló, gyerekek ötleteivel is bővülő, rögtönzött tevékenységfüzér megfelel ennek az „elvárásnak? Eddig is így dolgoztunk, ezután is így fogunk: az óvoda első napjától az utolsóig a következő életszakasz kihívásaira is felkészít. Vajon mi változott?)

A keddi nap „főszereplője” a vizes palack volt. Színes vizet „varázsoltunk” krepp az előző nap megmaradt krepp papírokból. Beletömködtük az üres üvegekbe, megszórtuk egy kis csillámporral, majd feltöltöttük vízzel a palackokat. Jól összeráztuk és a nap felé fordítva gyönyörködtünk a csillogó víz táncában. Mi történt még ezekkel a palackokkal? Sorrendbe állítottuk őket színárnyalat szerint. Számláltuk őket. Összehasonlítottuk a víz magasságát és ez alapján is sorrendet állítottunk fel. Hol az egyiket, hol a másikat eltüntetve a sorszámneveket is gyakoroltuk. Ezek után bekötött szemmel – két vizes palackot kézbe adva el kellet dönteni, hogy melyik a nehezebb, melyik a könnyebb és a nehezebbeket jobbra letenni, a könnyebbeket balra. Aztán még mérleggel is megmértük a súlyukat és kialakult a végső sorrend. Az udvaron aztán „bábukká váltak”, melyeket nagy labdával fel kellet borítani.

Szerda

Készül a terepasztal alapja és persze, hogy lufi festéssel és azért, hogy egy kis „fejlesztést” is bele vigyünk az árnyalatok kikeverését „nehezítettük”: melyik a legsötétebb és legvilágosabb szín? A kéket hogy tudjuk egyre világosabbá tenni? Hogyan mérhetnénk le, hogy valóban sikerüljön egyre világosabbat kevernünk? – bombáztam őket a kérdéseimmel. Aztán a Fruzsi megadta a választ: Addig folyassam a festéket egy-egy rekeszbe, amíg, négyig, háromig, kettői, egyig számolnak. Így is tettem és sikerült is a különböző színárnyalatok elérése.

Csütörtök

A lufival megfestett papírból elkészült a mi kispatakunk patakmederrel (csillámporos só-liszt gyurma), hidakkal és dugóból barkácsolt vitorlásokkal. A hidakat összekötő utak pedig kövekre alkoholos filctollal rárajzolt vonalak összekötésével kellet kirakni úgy, hogy folyamatosak legyenek a vonalak.

Péntek:

Séta a patak folyását követve bátorság próbával fűszerezve

A nap „csúcspontja”: „Egy tálból” dinnyét enni:

És még mindig nincs vége, mert estére egy „Összekovácsoló grillpartira” hívtuk meg a szüleinket:

Kedves Szüleink!

Reméljük, Mindenki legalább annyira várja a holnap estét, mint mi! 

Néhány “emlékeztető”, információ és kérés:

• A program, mellyel szeretnénk megköszönni a sok-sok segítséget, melyet kaptunk Tőletek este 7 órától 11 óráig tart.
• Az időjárástól függően hozzatok magatokkal takarókat, párnákat és “piknik kosarat”, melybe beletesztek minden “földi jót”, de legalább a kisütni való finomságokat.
• Aki esetleg erre az estére fel tud ajánlani valamilyen grillsütőt vagy faszenet azt kérnék, hogy jelezze és  – ha lehetséges – már péntek reggel vagy délelőtt – hozza be!

Salátákkal, kenyérrel, egy-egy fogadó itallal és nagy – nagy szeretettel várunk Benneteket:

Kriszta. Ildi, Zsuzsi, Ági. Dóri, Eszter, Erzsike

(és az fent felsorolt nevekből már ki is derült a legfontosabb: ugyan a „történetíró” én vagyok. de amit megosztok Veletek az bizony igazi csapatmunka eredménye)

Befejezésül

1. a hét leg megmosolyogtatóbb története:

Nimród egy 4 éves, hihetetlenül szépséges kék szemekkel. Áll mellettem az udvaron és tágra nyílt szemmel nézi a nagyobbakat, akik a lépegetővel játszanak. Egyszer csak odafordul hozzám.

• Azon gondolkodtam, hogy koncepcionálisan csak félig funkcionálisan próbálnám ki ezt a játékot

Villámgyorsan próbáltam „lefordítani”, értelmezni magamban a mondatot. Nem ment, ezért rákérdeztem:

• Mire gondolsz?
• Arra, hogy én csak ráállok. – Így is tett.

Ki tudjátok találni az anyuka foglalkozását?

2. legszívmelengetőbb képe:

Szép hetet Mindenkinek!