Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 3.rész: A vízfesték

Írta: Neteducatio Dátum: 2019. június 20.

Készítette: Szélinger Henriett

Minden óvodában, iskolában, sőt, talán még az otthonokban is alap felszerelés vizuális alkotások megjelenítéséhez a vízfesték. Nem kell hozzá más, mindössze egy viszonylag jó minőségű műanyag dobozos/palettás vízfesték készlet és néhány, különböző méretű ecset, meg természetesen víz és máris indulhat a szabad alkotás. Ezek az eszközök könnyen beszerezhetőek és nagyon meghálálják majd a beléjük vetett hitet. A vízfesték a rajzlapon áttetsző színeket képez, matt árnyalatú, natúr színt ad és hamar megszárad, ezért viszonylag gyorsan kell vele dolgozni. A már megfestett részek nem javíthatók, nem lehet teljesen elfedni egy másik réteggel. (Ha bátortalanok vagyunk emiatt az azonnali festéstől, érdemes ceruzával egy halvány vázlatot készíteni.) Száradás után, ha víz éri a megfestett színeket, akkor azok újra feloldódhatnak, ezért a kész alkotásokat a nedvességtől óvni kell. Segítség lehet, ha a rajzlapot, amin festeni fogunk megfelelően kifeszítjük, mert a víztől a lap szélei bepöndörödnek. Lehet rajztáblára erősíteni vagy papír ragasztószalaggal az asztalra leragasztani (ezzel a festmény széle kap egy keretet, így még szebb lesz az kész alkotás).

A vízfesték az egyik legjobban beszerezhető és legpraktikusabb eszköz a művészeti anyagok közül. A tisztítása is minimális, könnyű rendben tartani. Alkalmazása régi múltra tekint vissza, hiszen több ezer évvel ezelőtt a barlangfestményekhez is vízzel hígított, a természetben található anyagokból készített festékeket használtak.

Vízfestékkel egyébként festhetünk nedves alapra is, amivel másmilyen hatást érhetünk el, mint a hagyományos festéssel és ez nagyon szórakoztató, izgalmas lehet a gyerekeknek. A felvitt színek szétfolynak, egymásba folynak, lágyak és érdekes hatásúak lesznek, ráadásul kiszámíthatatlan a végeredmény.

Ami különlegessé teszi még a vízfestéket, az pedig az, hogy egyéb (könnyen beszerezhető) eszközökkel érdekes textúrákat, árnyalatokat érhetünk el vízfesték használata mellett. Fedezzük fel ezeket a technikákat, újszerű dolgokat a gyerekekkel közösen. Hagyjuk, hogy kísérletezzenek, és még több új és játékos vízfestékkel kapcsolatos technikát találjanak!

  1. Vízfesték és zsírkréta (vagy olajpasztell)

A zsírkréta (vagy még inkább az olajpasztell) „ellenáll” a vízfestéknek, vagyis, ha előzőleg rajzolunk vele valamit a papírra, majd le szeretnénk festeni, a zsírkrétás felületekről elfolyik a festék, esetleg festék gyöngycseppeket hagy maga után, ami könnyen felszárad. Ha fehér krétával rajzolunk a papírra, előszőr láthatatlan lesz, majd fedőfestés után előtűnik a varázslat.

1 2

  1. Vízfesték és só

A sókristályok magukba szívják a nedvességet. Ha a még nedves, vízfestékkel befestett papírunkra durva szemű sót szórunk és hagyjuk állni rajta kis ideig, érdekes eredményt, érdekes mintázatot kapunk. A színek összemosódhatnak vagy különleges hatás alakul ki a só hatására. Az így elkészült kép jó alapja lehet például egy vízi jelenetnek.

3 4

 

 

  1. Vízfesték és citromlé

Egy pipetta segítségével vagy fülpucoló pálcikával, esetleg közvetlenül a citromból rányomva a még nedves festékes papírra a citromlevet is különleges hatásokat érhetünk el. A cseppenés helyén, mikor a két anyag reakcióba lép, gyűrű szerű minták keletkeznek a rajzlapon.

 

5

  1. Vízfesték és rizs

A megfestett és nedves felületű papírra szórjunk rizsszemeket és hagyjuk ott megszáradni azokat. A rizsszemek magukba szívják a festék nedvességét és gyönyörű textúrájú festményt, képet hagynak maguk után. Ez a technika különösen akkor lesz szép, ha több színt használunk az alap festésére, mert ilyenkor keverednek is a színek a rizsszemek hatására.

6

  1. Vízfesték és zsebkendő vagy szivacs

Szintén nedvesen hagyott, megfestett rajzlapot itassunk fel papírzsebkendővel vagy esetleg szivacsdarabbal az újabb hatás eléréséhez. A szivacsdarabokat úgy is használhatjuk, hogy azzal vesszük fel a festéket és az üres lapra azzal formázzuk a mintákat, az elképzelésünket.

     7 8

  1. Vízfesték és növények

Növényeket, ha megfestünk, befestünk szép nyomatot tudunk vele a papíron hagyni. Ha a növényeket, virágokat, leveleket ráfektetjük a lapunkra és fröcskölős technikával körbespricceljük, majd elvesszük a növényeket, szintén gyönyörű képet kapunk.

10 9

Olajjal is kísérletezhetünk, hogy miként reagál a vízfesték rá, ha a megfestett papír festékéhez ér, vagy szívószállal is szétfújhatunk lecseppentett festékpöttyöket. Nagyon szép tud lenni, ha fekete filctollal megrajzolunk egy általunk kitalált alkotást és mint egy saját színezőt, vízfestékkel kifestünk.

Egyszóval a vízfesték olyan sokoldalú eszköz, ami nem hiányozhat az intézményekből, de az otthonokból sem. Jó szolgálatot tehet egy esős napon, de könnyed technikai eszköztára miatt a szabadba is kivihetjük, hogy az alkotás még izgalmasabb legyen.

 

Képek forrása:

https://hu.pinterest.com/pin/63191201007166181/

https://hu.pinterest.com/pin/32932641009131835/

https://hu.pinterest.com/pin/334040497340752952/

https://hu.pinterest.com/pin/200058408422350607/

https://hu.pinterest.com/pin/ASzl7W2W1iHaIEizUxXMfTH8WX4oPKaWSxIuUBvhiBSyHUbagbsZsSU/

MfTH8WX4oPKaWSxIuUBvhiBSyHUbagbsZsSU/


ikonOlvasószoba

Kreatív és szórakoztató vizuális ötletek óvodás gyerekeknek 2. rész: A papírtányér

Szerző: Szélinger Henrietta A művészeti- vagy vizuális alkotás és annak folyamata csodálatos élmény- és tapasztalatszerzési lehetőség mindenkinek, de főleg a gyerekek. Az egyik, talán legolcsóbb al...

Tovább olvasom »

Nyár van, nyár – 1. rész

Karczewicz Ágnes gyűjtése   Nyáron a kertben, az udvaron, játszótéren, a strandon, a vízparton sok lehetőség van rá, hogy a gyerekek homokozóban játsszanak. A várépítés, sarazás és a homoksüti...

Tovább olvasom »