Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Sára néni ötletei 6. rész: Egy nagyon kreatív technikaóra

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. augusztus 08.

Aki már régóta tanít, tudja, hogy elsősökkel dolgozni egy csodálatos, de néha fárasztó elfoglaltság. Tündéri kis manók, akik egyfolytában beszélnek, minden egyes dologról legalább három másik történet jut eszükbe, lehetőség szerint olyan, amelyik egyáltalán nem kapcsolódik a tananyaghoz, vagy ahhoz, amiről épp beszélek.

Ez idővel változik, de negyedik után mindig nehezebb a váltás. Át kell állni egy másik nyelvre. Meg kell találni a kis adóvevőjüket, és egy helyre kell valahogy irányítani. Jelen esetben 16 gyerekét, de 32-vel is csináltam már. Mindent legalább 127-szer mondok el egy nap, bár még nem számoltam össze pontosan, és így sem mindig megy át az információ :). Szerencse, hogy elég kitartó vagyok, és tudom, hogy év végére már minden rendben lesz.

Tehát ha mindezzel tisztában vagyunk jöhet a technikaóra. Nem tudom ki hogy van vele, de nekem sosem sikerül egy vagy két óra alatt összehozni ezeket az ajándékokat a szülőknek, vagy kis alkotásokat az iskolai vásárra.

Fontos, hogy olyan projektbe fogjunk bele, amit kipróbáltunk otthon, végtelenül egyszerű és mutatós. Na, nekem ezt még sohasem sikerült betartanom. Kreatív ember lévén szeretek olyan dolgokat csinálni a gyerekekkel, ami érdekes, különleges és egyben bonyolult. Általában ez a vesztem.

 Ezen az órán csomagolópapírt készítettünk. Az eredmény nagyon jó lett szerintem, de amíg elkészült…:)

Krumplinyomdát csináltam, és az ujjukkal is festhettek. Szeretem megadni nekik a maximális alkotói szabadságot, mert elképesztően jó ötleteik vannak.

Kb. 8 percig teljes nyugalom volt. Utána két órán keresztül ez:

Drágáim vigyázzatok, a krumplinyomda ne kerüljön a…Hopp semmi gond, majd valahogy kiszedjük a padlószőnyegből…Ki evett kakaós csigát a szőnyegen? ( kakaós csiga csoki darabkáit egyenként kiszedegetni) Sára néni ez így jó? Nem tudom szívem, nem látok hátrafelé, de mindjárt megnézem. De jó így? …Fiúk, légyszíves ne hordozzátok a krumplit, mert megint leesik…leesett, nem baj…adok festéket még persze, csak tedd le az ecsetet, mert összekened a társadat…már sikerült, semmi gond mosd le, meleg vízzel lejön…Nyuszikám meleg vízzel, ez még nem jött le teljesen…Sára néni a fiú WC ajtaja tiszta kék festék…Miközben sikálom: Sára néni ez így jó? Igen, csak ne hordozd édeske, mert minden olyan lesz…Sára néni elvette a fenyőfát, pedig az az enyém…Nem, a fenyőfa mindenkié, várd meg míg végez vele, kérlek beszélj szebben a társaddal…Igen, közben adok még festéket…Ne, ne oda tedd, megbeszéltük kétszer is, hogy a tábla alá…Fiúk készen vagytok? Tessék elpakolni…Miért álltok az ablaknál a festékes nyomdával? Focit nézünk! Jó csak az ablak…Nem baj, az ablakról is lejön…Sára néni nem jön le a festék a kezemről…Tudod, meleg vízzel…Sára néni! Képzeld meleg vízzel lejön…:)

Hát így. Összességében szuper volt, pár ősz hajszál pedig nem számít.


ikonOlvasószoba

Sára néni ötletei 5. rész: Kötelező olvasmányok kreatívan

Nekem mindig nagy gondot okoz, hogyan tudunk minél érdekesebben feldolgozni egy mesét a gyerekekkel. Nagyon jó olvasónaplók vannak, és mi magunk is össze tudunk állítani szövegértés feladatokat, de...

Tovább olvasom »

Sára néni ötletei 4. rész: Bemutató óra kreatívan

Egy nyílt napra készültem november környékén. Több napig gondolkodtam, hogy egyáltalán milyen órát mutassak, hiszen az elsősökkel még nagyon az elején jártunk mindennek. Végül arra jutottam, csinál...

Tovább olvasom »

Sára néni ötletei: Kreatív hang- és betűtanítás

Van az úgy, hogy az ember unja magát. A napi rutin, a sok év tanítás bizony néha fásulttá tesz. Biztosan mindenkinek megvan ezekre a helyzetekre a megfelelő stratégiája, de hiszem, ha megosztjuk eg...

Tovább olvasom »