Az embernek az életében fontos, hogy folyamatosan újítson, megújuljon. Hisz akkor tud előre menni, fejlődni. Ez a szakmában is fontos, pedagógusként pedig szinte elengedhetetlen. Merni kell lépni és ugrani a mélybe, bízva abban, hogy előbb vagy utóbb kinyílik az ernyő. És ha bízunk benne, akkor ki is fog nyílni.

A pedagógia szerintem az egyik olyan terület, amelyben szükséges a folyamatos megújulás, az innováció. Nem elegendő az egyetemen megtanult tudás, módszertár. Nem lehet 40 éven keresztül ugyanabból a megsárgult óravázlatból tanítani, amit az ifjonti hév ereje segített megírni hajdanán. Hisz minden gyerek más, minden osztály más, sőt minden generáció teljesen más. És hiába is szeretnénk, nem a generáció fog igazodni hozzánk, hanem nekünk kell igazodni hozzájuk. Mind a módszereket, mind a szószhasználatot, mind a használt eszközöket folyamatosan változtatni kell, mert e nélkül a siker sajnos könnyen elmarad.

Ehhez viszont egy dolgot nagyon meg kell tanulni: ki kell lépni a komfortzónából. Ahányszor csak lehet, és amikor csak lehet. Igen, ez félelmetes, mert ismeretlen. Igen, ez félelmetes, mert veszélyekkel járhat. Igen, ez félelmetes, mert nem tudjuk mi vár ott ránk. De muszáj. Mert ez vezet el az igazi sikerhez. Mert ez vezet el bennünket az önismerethez. Mert ez segít abban, hogy kiteljesedjünk. Sajnos a frontális tanítási módszer a komfortzónánk legbelső része. Ott minden ismert, minden kiszámítható és nem érhet minket baj. De pont az lenne a lényeg, hogy ne a megszokott sémák vezessék a tanórát, hanem engedjünk teret minden gyereknek a kibontakozásra, a szárnyainak próbálgatására. És ösztönözzük őket arra, hogy lépjenek túl magukon, engedjék el a kényelmes helyzetet és merjenek belevágni az ismeretlenbe. Viszont egészen addig, amíg mi nem tesszük meg, addig ez hiteltelennek és sikertelennek bizonyul. Nekünk kell elől járni ebben és megmutatni, hogy igenis lehet ezt másképp csinálni.

És mi ennek a legjobb módja? Az egyik legősibb nevelési közeg: a játék. Mert a játék során sajátítja el az oroszlán is, hogyan kell vadászni. Erre pedig az általam ismert legmegfelelőbb módszer az élménypedagógia. Ott ki lehet teljesedni, lehet határokat feszegetni és közben észrevétlenül tanulni és fejlődni. Kell ennél több? Aligha.

Merjük ezeket a módszereket elsajátítani és alkalmazni! Képezni kell magunkat ehhez, tréningeken részt venni és a saját bőrünkön tapasztalni, hogy mennyire jó is ez. Utána már könnyed szívvel visszük be az órára, csempésszük be a mindennapi tanítás elemei közé. Élvezetessé, változatossá tehetjük vele tanulást és közben olyan képességeket fejlesztünk, amivel nem mini lexikonokat, hanem életrevaló gyerekeket nevelünk. Ami alapvető cél és talán a kor elvárása is.

Igyekszem a legváltozatosabb módon alkalmazni ezeket az eszközöket: osztályfőnöki órán közösségépítő gyakorlatokat végzünk, melyek mindig egy adott probléma vagy téma köré épülnek. Ezzel észrevétlenül és játékosan válik az osztályból csapat. De ezeket a személyiségfejlesztő játékokat a szakórán is lehet alkalmazni. Így előfordul, hogy plüssök dobálása közben évszámokat tanulunk vagy az éhhaláltól menekülve információ morzsákat gyűjtünk egymástól, miközben a gonosz varázsló egy-egy tanulót némává vagy túlmozgásossá varázsol. Igen, ez merészség, sőt kívülről káosznak tűnhet. De mindig komoly munka folyik, igaz nem a padban, csendben.

Mielőtt ugrunk, természetes, hogy félünk. Az adrenalin szintünk az egekbe szökik, de ez ugrás közben boldogsággal tölt el. És ha egyszer megtesszük, újra és újra át szeretnénk élni. Ezért javaslom, minden pedagógus lépjen túl önmagán és rugaszkodjon el. A többi már jönni fog magától, hisz csak elkezdeni nehéz. Viszont hihetetlen jó érzés, ha sikerül. Most én is ugrottam egyet az ismeretlenbe, azzal hogy leírtam ezeket a sorokat. Ugrok és zuhanok. Az hogy kinyílik-e az ernyő, az pedig csak azon múlik, mennyire talál ez nyitott fülekre. És én bízom benne, hogy talál és nyílik…

Balatoni József vagyok, 28 éves történelemtanár. A Kontyfa Középiskola, Szakiskola és Általános Iskolában dolgozom. Egy éve vezetem a Jocó bácsi világa Facebook oldalt, ahol iskolai sztorikat, élményeket, pedagógusi hozzáállásomat osztom meg. Elkötelezett híve vagyok annak, hogy az iskola egy jó hely, a tanulás pedig élmény kell, hogy legyen. És ennek érdekében mindent meg is teszek.

A szerző első könyve itt: http://bit.ly/1TaF8yB