Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Digitális kalandok 1. rész

Írta: Neteducatio Dátum: 2018. február 07.

A 21. század gyermeke a környezeti hatásoknak köszönhetően egy kicsit másként működik, mint a korábbi időszakok gyermekei – ezt lassanként mindannyian tapasztaljuk, akik valamilyen formában gyermekek nevelésével-oktatásával foglalkozunk.

A kor gyermekeinek kultúrája – akár tűrjük, akár támogatjuk – a digitális kultúra. Ahogy Fegyverneki Gergő írja, hozzájuk a digitális-kultúraazonos pedagógia[1] szemléletét követve tudunk közelebb férkőzni. Ennek egyik lehetősége a nevelési-oktatási célunkhoz megfelelő eszköz választása, mely a 21. századi[2] tanulás 6 dimenziójának[3] – önszabályozás, egyéni tanulási utak, komplex kommunikáció, kooperáció, valós problémamegoldás, IKT használat -lehetőleg minél több aspektusát képes megnyitni tanulóink előtt.

Emellett pedig fontosnak tartom, hogy az iskolában töltött idő örömmel végzett munkával teljen, és lehetőség szerint minden gyermek kiteljesedhessen az oktatási folyamat során, megmutatva egyéni képességeit, törekedve céljai elérésére.

A következőkben egy-egy gyakorlatban kipróbált, és működő lehetőségeket szeretnék bemutatni, melyek a 6 dimenzióból minél többet érintenek.

A gyakorlatot ide kattintva töltheted le: digitális kalandok 1

[1] Fegyverneki Gergő (2017): Digitáliskultúra-azonos pedagógia: a motiváció és a tananyagszerkesztés új útja? Egy digitális projekt tapasztalatai In: Polonyi Tünde – Abari Kálmán (szerk.): Digitális tanulás és tanítás. Debreceni Egyetem Kiadó

[2] https://education.microsoft.com/GetTrained/21CLD-1

[3] http://elte.prompt.hu/sites/default/files/tananyagok/HalozatosodasEsTanulasHalozatiKornyezetben/ch08s02.html

 


ikonOlvasószoba

Mobilok az iskolában – tények és tévhitek 1. rész: Milyen tanítási és tanulási lehetőségek rejlenek a mobileszközökben?

Ha figyeljük a világ vélekedését az iskolai mobilhasználattal kapcsolatban, elég eltérő véleményekkel találkozhatunk, így nem könnyű eligazodni sem pedagógusként, sem szülőként, hogy valójában mit ...

Tovább olvasom »

Mobilok az iskolában – tények és tévhitek 2. rész: Hogyan kezdjünk a mobiltanuláshoz?

  Aki a korszerű tanítás és tanulás mellett teszi le a voksát, minden bizonnyal felfigyel a mobilokban rejlő pedagógiai lehetőségekre. Mielőtt azonban belevágnánk a mobiltanulásba, mindenképpe...

Tovább olvasom »

Mobilok az iskolában – tények és tévhitek 3. rész: Milyen mobilalkalmazásokat érdemes kipróbálni természettudományos órákon?

Vajon mennyiben lennének motiváltabbak a diákok kémiából, ha kedvükre kísérletezgethetnének anélkül, hogy bármi bajuk esne? Többet tudnának-e az emberi test működéséről, ha a zsebükből bármikor elő...

Tovább olvasom »