Ismerjük és tapasztaljuk, hogy a zene, az irodalom, köztük a mese, az ábrázolás, vagy bármilyen kézművesség, a színház, a mozgás, vagy éppen a tánc mekkora hatással lehet az ember önfejlődésére és milyen mértékben kovácsol össze közösségeket, vagy mozgat meg együttes erőket. Ezek szinte terápiás hatással lehetnek az egyes gyerekekre és a közösségre is.
Az óvodapedagógus nem terapeuta, így nem is várható el, hogy terápiás módszereket alkalmazzon, de az azokból leszűrhető, a hétköznapi szinten szervezhető fogalakozások hatásáról nem érdemes lemondani. A művészeti élmények átélése önmagában is boldogít, azok áttételes hatása pedig hosszú távú. Az élmények beépülése, és a feldolgozás folyamata nem egzakt, értéke és értelme éppen a szabad áramlásban rejlik.
Az óvodai tevékenységek rendszerébe eleve benne vannak az egyes művészeti ágak, de ha nem a képességek és a készségek fejlesztése a fő cél, hanem az átélt élmények hatása, akkor a személyiségre gyakorolt eredmények sokat segíthetnek. A gyerekek önmaguk által irányítottan is képesek e művészi eszközökkel élni, amelyek az önfejlődés még inkább indirekt változatának tekinthetők, oly annyira, hogy lényegében a játékkal megegyező e cselekvések mechanizmusa és hatásrendszere.
A játék egyedi, érzelmileg telített, nem eredményorientált, szabad, kreatív. Melyik művészeti ág ne lenne éppen ilyen?
A zene és a tánc:
A zene hallgatása minden beavatkozás nélkül is elindítja az embert a változás felé. A zene szinte provokál az érzelmek túláradására. Ha a zenehallgatást összekötjük a szabad mozgással is, akkor bárkiből bármi lehet. Ez a vágyakat kielégíti, a képzelet szárnyra bocsájtja, a bizalmat erősíti, és az „amúgy” egymással nem érintkezők is kapcsolatba léphetnek.
A rajz:
A gyermekrajzok, különösen a spontán rajztevékenység, önmagában is az öngyógyítás és/vagy az önmegvalósítás sajátos eszközei. A gyermekek egyes esetekben nem egyszerűen eljátsszák a tapasztalatokból leszűrődött élményeiket, hanem lerajzolják azokat. A rajzolás ebben az értelemben tehát játék. A gyermek, ha belső indíttatásból rajzol, akkor nem egy szimpla emléket, vagy indifferens tapasztalatot vet papírra, hanem azokat az élményeket, amelyek hatottak rá.
A mese, a dráma, a báb:
Mind a szabad mesélés, mind a bábjáték, mind pedig a dramatizálás lényegében azonos a szerepjátékkal számos közös elem okán. Mindegyikben a tapasztalatokból leszűrt élmények jelennek meg. A valóságot szimbolizálva jelenítik meg a gyerekek. Mindegyikben a társakkal együtt alakítják a témát és szimbólumrendszert. A szimbólumok az élmények folyamatában alakulnak ki, hiszen nem egy fényképet, egy valósághű visszajátszást látunk, hanem egy élmények által megszűrt, átalakított, szimbólumokkal átitatott játékot. A mesékben, a drámajátékban a bábozásban a gyerekek félelmei, szorongásai áttolódnak a mesehősökre, azonosulni, vagy éppen távolodni tudnak tőlük, nem tudatosan, hanem az elaboráció által, amelyben az információk és az érzelmi feszültségek feldolgozódnak.
A jövő heti Ovisarok témája: Ünnepek és hétköznapok – az ünnep beolvadása és kiemelkedése
Az Ovisarok-Bakonyi Anna írásai sorozatunk előző cikkei az alábbi linkeken olvashatóak: