Nevelem és fejlesztem a gyerekeket. A napirendem attól függ, délelőttös vagyok-e, vagy délutános: vagy 6-ra megyek ovit nyitni, vagy fél 11-re. Napi 6,5 órát vagyok a csoportban, ehhez jön még a felkészülési idő, ami sokszor otthoni munkát is jelent. Sok mindent csinálunk, amit egy átlagos óvodában, foglalkozásokat tartunk.

– Milyen képzés kellett ahhoz, hogy ezzel foglalkozhass? 

Főiskolára kell járni, óvodapedagógia alapszakra. Persze előny ha szakvizsgát is csinálsz. Kell hozzá sok sok türelem, empátia, kedvesség, talpraesettség, spontaneitás, jó kommunikációs készség, kreativitás.

– Mi a legnagyobb tévedés a munkáddal kapcsolatban?

Sokan azt gondolják, mi csak mesélünk, meg játszunk, pedig korántsem erről van szó.

– Mikor érezted úgy először, hogy „igen, ez az, ezt kerestem, itt a helyem”?

Amikor először voltam egyedül a csoportommal. Furcsa, mert a gyakorlatokon egyáltalán nem éreztem úgy, hogy meg tudom csinálni, sőt, jól tudom csinálni. Főiskola utolsó évében kértek fel az állásra a nyári gyakorlati helyemről. Most mini csoportom van, 3 évesek, és imádom őket

– Minek készültél gyerekkorodban?

Magyartanár, aztán szociális munkás akartam lenni. Lényegében hasonló, mindig is emberekkel akartam foglalkozni.

– Mi eddig a legnagyobb eredményed, amire nagyon büszke vagy? 

Még csak ez a második éve, hogy dolgozom, de az előző csoportomra nagyon büszke vagyok, ügyesen helytállnak az iskolában, és erre nagyon büszke vagyok. Azt is szeretem, amikor a mostani picikéim szépen énekelnek, vagy akár önállóan öltözködnek. Ez ilyen picúroknál egészen jó teljesítmény. Valójában azt szeretném elérni, hogy magabiztos, okos gyerkőcök kerüljenek ki a kezeim közül, akik boldogulnak az életben, és kiegyensúlyozottak. Az olvasóvá nevelést is fontosnak tartom.

– Van olyan ember, aki sokat segített, támogatott téged az utadon?

Igen, az első társam, akivel közös csoportunk volt, sok éve van már a pályán, rengeteg mindent elleshettem tőle, és a mostani társam türelmét és kreativitását is csodálom. Azt hiszem a mostani társamtól tanultam meg a legfontosabbat: minden helyzet megoldható egy kis humorérzékkel. 

Az egyik kisfiú elaludt ebéd közben. Ez már alapjáraton aranyos, aztán amikor a karomban vittem az ágyba, és lefektettem, az egészen jó érzés volt. Nekem még nincs gyerekem, de csodálatos volt.

– Milyen kihívások vannak a munkádban?

Általában a beszoktatás a legnagyobb kihívás. Amikor egy új gyerkőcöt kell beépíteni sikeresen egy már meglévő csoportba. Szerencsére a gyerekek nagyon elfogadóak, így ezzel sosincs baj, inkbb az új gyerkőcnek kell a szabályokat, napirendet megtanítani. Ez nehezebb. A legkimerítőbb, amikor sírós nap van, és nyűgösek a gyerkőcök, lelkileg nagyon megterhelő, amikor egész nap sírnak. De az is fárasztó, amikor eleinte még minden egyes mozzanatot rengetegszer el kell mondani. Pl. egy-egy mosdóhasználatkor húzd le a nadrágot-bugyit, ülj rá a vécére. Ha végeztél töröld meg, húzd le a vécét, húzd fel a bugyit, nadrágot, moss kezet, de szappannal. Töröld meg a kezed.

– Mivel kapcsolódsz ki munkaidőn kívül?

Blogot írok, barátaimmal vagyok, vagy a szerelmemmel. Olvasok, filmeket nézek, és zumbázok.

– Mit tanácsolsz annak, aki hasonló pályára készül? 

Először is: ez egy hivatás,amit nem a fizetés miatt választunk. Aki emiatt jönne, rossz helyen kopogtat. Ja, és nem vagy attól rossz pedagógus, ha a saját stílusod nem hagyod el, és ha néha eleged van.

– Milyen kérésed lenne a szülőkhöz?

A szülők gondoljanak arra, hogy ez az óvónéniknek, dajkáknak is munkahely az óvoda, és kérjük, tartsák be a nyitvatartási időt, mert nem véletlenül van kitalálva. Nekünk is van életünk.