Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Sára néni ötletei 8. rész: Kreatív olvasásgyakorlás

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. augusztus 22.

A gyerekek szeretik a meséket, ezért sokszor csempészek mesés elemeket a tanórákba. Így öröm is lehet a tanulás, emellett az olvasást is megszeretik remélhetőleg.

A következő feladatokat is kipróbáltam már, és bátran ki lehet pótolni saját ötletekkel. Biztos vagyok benne, hogy egy nagyon jó hangulatú óra kerekedik majd belőle.

Mint már említettem hangoztató-elemző-összetevő módszert használó, szótagoltató olvasókönyvből tanítok.

Az alábbiakban ötleteket gyűjtöttem össze egy gyakorló olvasásórához, az olvasástanítás időszakában.

Motiváció, óra eleji beszélgetés

Varázsló, varázspálca, varázskönyv képe lehet a táblán, ez mindenképpen segíti a beszélgetést.

  • Milyen varázslós meséket ismerünk?
  • Varázserővel bíró tárgyak gyűjtése
  • Varázsigék gyűjtése

Képzeljük el, hogy egy varázslónak kell segítenünk, mert eltűntek a könyvéből a varázsigéi, így nem tud varázsolni. A mi feladatunk felolvasni ezeket, mert valahogy a mi könyveinkbe kerültek.

A gyerekek sorban olvassák a szótagsorokat, ezzel segítve a varázslót. Ez egy egyszerű játék, de tapasztalatom szerint a gyerekek nagyon élvezik. Így egy kicsit könnyebben túllendülhetünk a nehéz, néha unalmas szótagolós időszakon.

Ehhez a feladathoz használhatjuk a tankönyvet, vagy készülhetünk külön is. Én személy szerint jobban szeretek a könyv feladataival dolgozni, mert nem kell feleslegesen fénymásolni. A környezetvédelem sem lehet utolsó szempont napjainkban.

A jól olvasó gyerekekről sem feledkezzünk meg. Ők mondókákat kapnak, melyeket majd hangosan felolvashatnak. Az ügyesebbek ki is találhatnak újat.

Miután segítettünk a varázslónak, tehát mindent elolvastunk a tankönyvből, rajzoljunk.

Rajzoljuk le a varázslót, aki majdnem elvesztette a varázserejét, mert nem gyakorolt, és elvesztek a mindentudó könyvéből a varázsigéi.

Ezzel egy kicsit rávezethetjük a gyerekeket a gyakorlás fontosságára, valamint érdekes tapasztalat, hogy így szívesebben mesélnek otthon a szülőknek, ezáltal pedig otthon is könnyebben megy az olvasás.

Kalandra fel, varázsoljunk!

Porteleki Sára

Játékkal minden könnyebb: https://neteducatio.hu/uzlet/pandine-csajagi-maria-szabad-a-jatek-legyen-elmeny-a-tanulas-jatekos-modszerekkel/

 


ikonOlvasószoba

Sára néni ötletei 7. rész: Természetismeret-óra kreatívan

Mint már említettem, számomra nagyon fontos, hogy az óráim nagy része tevékeny legyen. Tudom, ez sokszor megerőltető, és nem is mindig lehetséges, de azért próbálok törekedni rá.

Tovább olvasom »

Sára néni ötletei 6. rész: Egy nagyon kreatív technikaóra

Aki már régóta tanít, tudja, hogy elsősökkel dolgozni egy csodálatos, de néha fárasztó elfoglaltság. Tündéri kis manók, akik egyfolytában beszélnek, minden egyes dologról legalább három másik törté...

Tovább olvasom »

Sára néni ötletei 5. rész: Kötelező olvasmányok kreatívan

Nekem mindig nagy gondot okoz, hogyan tudunk minél érdekesebben feldolgozni egy mesét a gyerekekkel. Nagyon jó olvasónaplók vannak, és mi magunk is össze tudunk állítani szövegértés feladatokat, de...

Tovább olvasom »