Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

QQCSKA IKT-ötletei 5. rész: Időutazás, avagy kerettörténet az élményszerű feldolgozásért

Írta: Neteducatio Dátum: 2017. október 11.

Amikor szeretnénk, hogy a tananyag elsajátítása ne egy egyoldalú ismeretátadás legyen, akkor érdemes kipróbálnunk a kerettörténet módszerét. Bátran alkalmaztam én is ezt, egy-egy digitális projekt során, hisz a fantázia fejlesztésére, az érdeklődés folyamatos fenntartására, az adott téma megértésére a történet eseményszála lehetőséget biztosított. Izgalmasabbá tette az ismeretszerzést, a tanulók szereplők bőrébe bújhattak, a meghatározott cél eléréséért döntési helyzetbe kerültek, így a mindennapi élethez hasonlóan ennek következményeivel is szembesültek, jobban átérezték a feladat elvégzésének fontosságát (felelősség). Eltűntek a merev keretek, egy olyan közegben találták magukat, amelyben feloldódtak, ezzel eltűnt az a gát, amely oly sokszor akadályozta kreativitásukat.

A fentiek elméleti és gyakorlati oldaláról még többet megtudhatunk a Storyline, avagy a Kerettörténet módszer Facebook csoportból is, amely Lippai Edit vezetésével működik.

Történelemórán volt, hogy hidegháborús kémek bőrébe bújtunk, volt, hogy nyomozóirodát működtettünk, vagy épp időutazóként Petőfinek segítettünk, vagy magyarórán szerkesztőségeket nyitottunk.

Néhány példa ezekből:

1.Időutazó projekt

Kedves Diákok!

Milyen évet írunk ma? Nem, nem… nem 2017-et.

Egy időtörésnek köszönhetően az 1848. március 15-i forradalmi forgatagba csöppentetek bele. Csak akkor térhettek vissza 2017-be, ha a megvéditek Petőfi Sándort egy titokzatos, szintén 21. századi időutazótól. A hét folyamán csoportban dolgoztok, okoseszközökkel (mivel egy időcellának köszönhetően elérhető az internet).

A sikeres feladatmegoldásokkal követőket gyűjthettek, azaz egyre bővíthetitek a forradalmi tömeg létszámát. Az 5-6. évfolyamos osztályok egész héten nyomon követik munkáitokat, lájkokkal fogják jelezni, hogy szerintük ki dolgozott a legjobban. A lájkok szintén követőket jelentenek a csoportotoknak. A követőket kulcsokra válthatjátok a megadott helyszíneken, amelyekkel “kinyithatjátok” a kulcs színeinek megfelelő dobozt. Ennek segítségével megtalálhatjátok időgépeteket és elnyerhetitek Petőfi “írószerét”, ez az indítókulcsa gépeteknek.

Védjétek meg Petőfit!

Minden nap végén időre kell megoldanotok egy kódolt feladványt. Ezek helyes értelmezése megkétszerezi az adott napon gyűjtött követők számát. Ha ti sikeresek vagytok, akkor Petőfi az adott forradalmi helyszínen szintén sikeres lesz. Ha nem sikerül, akkor a titokzatos időutazó szerzi meg a követőket, és ezzel egyre közelebb kerül Petőfihez, ami az ő eltűnéséhez vezethet.

A digitális feladatok során mindig kaptak valamilyen leírást arról, hogy hol vannak épp, kivel
találkoztak és mi a feladatuk. Tehát mindig tovább szőttük a történetet, a fent említett célok
elérésnek érdekében.

2.Helyszínelők

Kedves Diákok!

A mai nappal megnyílt nyomozóirodátok. Az ügyfeletek egy fiú, aki elveszítette az édesapját. Ő arra gyanakszik, hogy apja gyilkosság áldozata lett. Arra kér benneteket, hogy derítsétek ki, mi történt valójában.

Ehhez a projekthez egy ókori gyilkossági helyszínt építettem fel, ahol különböző nyomokat kellett rögzíteniük a detektíveknek. Megkapták a halottkém jelentését is, és a tanúvallomásokat QR-kódban. 

 

paca

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.Hidegháborús kémek

Induljon a játék!

Minden csoport valamely szuperhatalom hírszerzőjeként fog dolgozni.

Hétköznapi emberek vagytok, akikről senki sem tudja, hogy kik is valójában. A fedőtörténetet csak a csoport oldalára lépve ismerhetitek meg, azt azonban jelszó védi. Ahhoz, hogy megfejtsétek, szükségetek van egy kódtáblára, de hogy melyikre, azt az alábbi szófelhőből kitalálhatjátok. Legyetek résen, nem tudhatjátok, hogy minden információ szükséges-e, és nem tudhatjátok, ki a segítőtök, és ki az, aki fel akarja fedni kiléteteket!

4nap

A hidegháború könnyebb megértése céljából a tanulók valós kémek bőrébe bújtak. Sok-sok érdekes információt tudhattak meg a titkos adatok átadásáról, azok elrejtéséről, a titkos jelekről, a fedősztorikról, miközben a főbb hidegháborús eseményeket is megismerhették.

 

Érdekes volt megtapasztalni, ahogy beleélik magukat az adott szerepbe, ahogy továbbfűzik a történetet, ahogy ötleteket adnak egymásnak és nekem. Jól érezték magukat, hisz játszottak, és mindeközben sok értékes információt sajátítottak el az adott tananyagból.

 

 

 

 

 

Bognár Amália

Kezdd az évet Te is digitális forradalommal, töltsd le az intelligens tanári asszisztenst!

Androidra: https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.neteducatio.plant

iOS-re: https://itunes.apple.com/us/app/plan-t/id1268999762?l=hu&ls=1&mt=8


ikonOlvasószoba

QQCSKA IKT-ötletei 4. rész: Gamification alkalmazása az árnyaltabb értékelésért

A pontok, matricák, nyomdák gyűjtése nem újkeletű ötlet, a motiváció a sikerélmény, az önbizalom növelése érdekében régóta alkalmazzuk az oktató-nevelő munka során. A gamification azonban ennél jóv...

Tovább olvasom »

QQCSKA-IKT ötletei – 3. rész: Online viselkedés, a szabályok lefektetése

IKT-eszközök alkalmazásakor nemcsak az eszközhasználatra, hanem a hozzákapcsolódó viselkedési normákra is figyelnünk kell. A mindennapi élethez köthető magatartást és annak szabályait is megerősíti...

Tovább olvasom »

QQCSKA IKT-ötletei 2. rész: A pedagógus előzetes feladatai az IKT alkalmazása előtt

A pedagógus, bármilyen területen dolgozzon is a köznevelésben, folyamatosan tervez, gyűjt, előkészít, gondolkodik. Nem történik ez másképp egy IKT óra/projekt előtt sem. A számos szakaszon (ráhango...

Tovább olvasom »