A népi megfigyelések szerint október 16. a makkhullás kezdete

A tölgyfa (az istenek fája) a bükkfélék család nemzetsége, mintegy 500 fajjal. hazánkban legsűrűbben a kocsányos és kocsánytalan tölggyel találkozhatunk. termése a makk a tölgyfa gyümölcse. Ez egy dióféle , és egyetlen magja (ritkán két magja) van, szívós, bőrszerű héjba van zárva. Elnevezése kelta eredetű. ‘Quer’ = szép és ‘cuez’ = fa szavakból eredeztetik. Fontos tápláléka pl. szarvasnak, őznek, mókusnak, nyúlnak, vaddisznónak, harkálynak. Sőt! A rókának és a mosómedvének is.

 Írta: Karczewicz Ágnes

1. Tématerv

1. Ötlettár

• Fuss egy fához!

A játék menete: A gyerekek létszámától függően kiválasztunk 5-6 gyereket, aki fává változik és egymástól néhány méterre áll. A többiek mind olyan élőlények, melyek élete a fákhoz kötődik, pl. madár, mókus, rovar, hernyó, stb. Minden élőlény álljon egy-egy fa mellé.  Amikor a játékvezető azt kiáltja: „futás!”, mindenkinek új fához kell szaladnia. Eközben azonban nem vehetnek levegőt, csak mikor odaértek a másik fához! A játék nehezebbé válik, ha néhány fát favágók kivágnak, a megmaradtak egyre távolabb kerülnek egymástól. Végül, mikor mindenki az utolsó megmaradt fa körül szorong, kérdezzük meg a gyerekeket: „miért van szükségünk a fákra?” Valószínűleg kórusban fogják kiáltani: hogy levegőt kapjunk!

• Mókusetető

Amire szükséged lesz: tálcán különféle magok

A játék menete: A gyerekek mókusokká változnak. Becsukják a szemüket, és az óvódapedagógus – az előre tálcán elkészített magok közül egyet-egyet a kinyújtott nyelvükre tesz. A magok elfogyasztása után a gyerekeknek meg kell nevezni, hogy milyen magot ettek. (Tisztított napraforgómag, pisztácia, dió, mogyoró, tökmag, mandula.)

• Téli eleség

Amire szükséged lesz: játszó gyerekenként 2 fa papírhengerekből barkácsolva, melyen a „törzs” nagyjából 2/3 részére vágunk egy odút és ráragasztunk (rajzolunk) egy vörös és egy fekete mókust. Játékosonként egy-egy kiskosárba összekeverünk makkokat és héjas mogyorót. (Arra ügyeljünk, hogy a tálkában, minden gyereknél ugyanannyi legyen a makk és a mogyoró.)

A játék menete: Minden játékos kap két fát és egy tálka összekevert termést. A vörös mókus csak a makkot szereti, a fekete pedig a mogyorót, ezért az odujukba azt és csak azt szabad berakni. A játék addig tart, amíg megtelik az odú termésekkel, vagy időre is játszhatjuk. A játék végén leellenőrizhetjük, hogy vajon minden mókusnak csak a kedvenc csemegéje került-e az odújába.

• Keresd a makkot!

A játék menete: Egy nagyobb tálba makkokat teszünk, majd a tálat teleszórjuk rizzsel, körbe adjuk a gyerekek között, és mindenkinek ki kell tapogatnia egy makkot, amit megtarthat.

• Mókus társas

Amire szükséged lesz: 4-6 üres tejfölös pohár, melyre mókusképet ragasztunk, egy dobókocka, egy kiskosárnyi makk

A játék menete: Minden gyerek sorban dob a dobókockával, és a középre helyezett kosárból kivehet annyi makkot, ahányat dobott. A játék addig tart, amíg a kosárból ki nem fogynak a makkok, vagy meg nem telik az első játékos tejfölösdoboza. A „begyűjtött makkokat meg is számlálhatjuk.

• Ágak levelek tartósítása glicerinnel

Amire szükséged lesz: Egészséges, szép színű őszi levelek vagy kisebb – nagyobb leveles ágak, 500 ml glicerin, 2 liter víz, egy peremes tálca vagy egy nagyobb váza

A tartósítás menete: A levelek (ágak) nyelének végét kalapáljuk meg, majd tegyük bele a tálcába öntött glicerines keverékbe. kb. 5 nap áztatás után vegyük ki, és levegőn szárítsuk meg! Ha nagyobb ágakat szeretnénk tartósítani, akkor a keverékhez adjunk néhány csepp mosogatószert is, az elkészült keveréket öntsük egy vázába vagy üvegbe, és ebbe tegyük bele az ágakat.

• „Csontvázlevél” készítése

Amire szükséged lesz: Különböző formájú, erős erezetű levelek, 2 csésze víz, 3 evőkanál mosószóda, serpenyő, papírtörlő

Az elkészítés menete: A vizet és a mosószódát forraljuk fel. A kihűlt oldatba kb. 1 órán keresztül áztassuk be a leveleket. Miután kivettük az oldatból, egy papírszalvéta vagy törlő segítségével óvatosan dörzsöljük át a levél felszínét. (A levél „csontvázakat” ételfesték és víz keverékével színezhetjük is.)

• Makkültetés

– Melegvízzel mossuk le a makkokat és tegyük, egy tál langyos vízbe. Azok a makkok, melyek pár perc múlva a felszínre emelkednek valószínűleg ne csíráztathatók.

– Egy tálkába tegyünk egy pamut vagy vászonagyagot (vattakorongot), nedvesítsük meg és tegyük rá a kiválasztott makkokat. A textilt tartsuk nedvesen (nem szabad túl öntözni) és kb. 2 hét múlva megjelennek az apró hajtások.

– Óvatosan ültessük őket virágcserépbe, tegyük világos helyre és rendszeresen öntözzük! Innentől kezdve más csak türelem kérdése és növekedni kezd a saját tölgyfánk.

• Sorba rendezés, soralkotás festett makkokkal színárnyalatok szerint

Amire szükséged lesz: Sok-sok makk kupak, melyeket lefestünk 4-6 szín, különböző erősségű árnyalataira (erre legalkalmasabb a „Hobby” festék), egy kosár, melybe összekeverjük a megszáradt makk kupakokat.

A játék menete: A gyerekeknek ki kell rakniuk a színsorokat a legvilágosabbtól a legsötétebbig vagy fordítva

• Fácska, vándorolj!

Karikákat teszünk, vagy rajzolunk a padlóra. Eggyel kevesebbet, mint ahány gyermek van. Mindenki beáll egy karikába, akinek nem jutott, az útnak indítja a fákat, s azt is megmondja, hogy kell menni: guggolva, bal lábon, keresztezett lábbal stb. Közben ő is elindul, és szerez magának helyet. Mindig az a játékos indítja a fákat, akinek nem jut hely.

• Egyensúlyozás tornapadon

Amire szükséged lesz: Tornapadok a térben elhelyezve, melyek hidat jelképeznek

A játék menete: A hídon keresztül át kell érni az alatt az idő alatt, amíg a verset mondjuk.

„Kis vadmalac az erdőben
hazafelé döcög szépen
Az útjában sebes folyó,
túlsó partján volna a jó.

Sebes folyón keskeny híd,
jaj, átmenni ki segít?
Vigyázz, röfi.”

• A vadmalacok élete!

Szükséges kellékek: Tornaszőnyeg, nagyon sok babzsák vagy babzsákfotelek, kislabdák

A játék menete: Előkészítünk és elhelyezünk a térben egy – két nagyobb szivacsot. Készítünk egy babzsák kupacot, figyelve arra, hogy mindenki elférjen rajta illetve kislabdákat szórunk szét. A játéktér tölgyerdővé változik, ahol meglessük, mivel töltik a napot a vadmalacok. Aranyosi Ervin: Vaddisznók című versének hallgatása közben, mindenki átváltozik kis vadmalaccá, majd indulhat a játék. Kezünkből távcsövet formázva felkiáltunk, „úgy látom, a vaddisznók éppen sütkéreznek”- mindenki hanyatt fekvésben pihen, ha azt mondjuk „sárban dagonyáznak”, mindenki hempereg a babzsákokon, ha a vadmalacok éppen „falatoznak”, akkor a kislabdákat („makkot”) próbálnak összegyűjteni egy adott pontra.

• Sötétben, a hangerdőben

A gyerekek össze-vissza állnak a teremben, ők a fák. Egy bekötött szemű gyerek járkál az erdőben. A fák hangokkal jeleznek, ha a közelükbe ér, nehogy nekik menjen.

Mesék, versek:

Fésüs Éva: A tölgyfa meséje

Volt egyszer a Köröskörül erdőben egy sudár, fiatal tölgyfa. Õ volt a legszebb az erdőn. A madarak vágyakozva nézték erős ágai hajlását, védelmező lombját. Szerettek volna rá fészket rakni, de a tölgyfa dölyfösen rázta magát.
„Hess innen, hangos népség! Nem leszek fészektartó! Hess, hess!” – kiabálta.
Még a pihenő madárkát sem tűrte meg az ága hegyén, és ha olykor egy-egy tudatlan kis jövevény mégis próbálkozott rajta a fészekrakással, a büszke tölgy lerázta magáról a félig elkészült madárfészket. őszidőben a mókusok vidáman felkapaszkodtak a derekára, és szépen kérték:
„Olyan éhesek vagyunk! Adj egy kis makkot!”
A tölgyfa akkorát reccsent mérgében, hogy a mókuskák ijedtükben majdnem lepotyogtak róla. Csak a hízelgő szél tudott befurakodni a lombjai közé. Lassan mindenki elkerülte. Már az ősz sem mert a kérgéhez törleszkedni. Idővel az évgyűrűk vastagítani kezdték a derekát, és – tetszett vagy nem tetszett! – belebújt a kukac. Hosszú éjszakákon át kegyetlenül rágta. A tölgyfa hasogató fájdalmakra ébredt.
„Ó, jaj nekem, elpusztulok!” – sóhajtotta.
Keserves nyögését meghallotta a közelben tanyázó mókusasszonyka.
„Miért nem szóltál, hogy beteg vagy? Mindjárt idehívom Harkály doktort!” – mondta neki.
„Nem kell! Nem kell!” – hadonászott a fa. „Biztosan bosszút állna rajtam, és összevagdalna a csőrével, amiért nem engedtem be az odumba”.
Harkály doktor tüstént ott termett. Végigkúszott rajta, körbe kopogtatta, azután egy helyen megállt, és erös csőrét mélyen a kérgébe ütötte.
„Megvagy, mihaszna férge!” – ügyesen kiemelte, és el is tüntette éhes kis begyében. A tölgyfa felsóhajtott: „Jobban vagyok!”
Körös-körül őzek, mókusok leskelődtek, madarak figyelték, hogy mi lesz. Mindenki örült, amikor a doktor bekapta a kukacot. A tölgyfa pedig csodálkozva kérdezte:
„Miért segítettél rajtam? Hiszen énrám mindenki haragszik!”
Erre a körülállók kacagni kezdtek, és a harangvirágok összekoccantották fejecskéjüket.
„Ó, te tölgyfa!… Senki sem haragszik rád, hanem te haragudtál az egész világra!” – mondták neki a többiek.
A tölgyfa nagyon sokáig nem tudott szólni, csak állt közöttük, szégyenkezve. Aztán egyszer csak gondolt egyet, és kitárta ág-karjait a madarak felé:
„Gyertek ide, hozzám!”
Azok nyomban odasereglettek, és örömükben olyan vidáman kezdtek csivitelni, füttyögetni, énekelni, mintha mi sem történt volna.

Zelk Zoltán a tölgyfa születésnapja

Az erdő közepén állott az öreg tölgyfa. Ő volt az erdő legtiszteletreméltóbb lakója, ha a madaraknak kalapjuk lett volna, bizonyára megemelték volna, mielőtt rászállnak. Mert többet tudott õ a madarak életéről, mint maguk a rigók és mátyásmadarak. Hiszen száz év alatt ezer és ezer fészket ringatott az ágain, ezer és ezer madárfióka röppent először világgá a lombjai közül.

Egyik nap a bagoly elővette falevelekből készült kalendáriumát, és kiszámította, hogy másnap lesz a tölgyfa születésnapja. Össze is hívta a madarakat, és azt indítványozta, hogy lepjék meg valami ajándékkal a jóságos tölgyfát. Persze mindnyájan örültek a bagoly indítványának, s annak, hogy a tudós madárnak kalendáriuma van, s így megünnepelhetik a tölgyfa születésnapját. Törték is a fejüket, hogy mi lenne a legalkalmasabb ajándék, de a bagoly ezt is tudta:

 – Mi lenne más, mint valami szép dal? Madarak vagytok, hát énekelni fogtok a tölgyfának. De nem akárhogyan! Megalakítjuk az első erdei dalárdát, tanulunk valami szép dalt, és egyszerre énekeljük holnap hajnalban.

 Megkezdődött a tanulás, de bizony nem sokra mentek vele. A rigó csak fújta, hogy „tillió”, a szarka csak azt, hogy „csörgő-csörgő”, a varjú csak azt, hogy „kár Pál, kár Pál”. Végül össze is vesztek, s elszálltak, ki merre látott. De azért másnap hajnalban mind odalopóztak a tölgyfa ágaira és mind elfújta külön-külön a maga nótáját.

 Így is volt jól ez, mert így tetszett a százéves tölgyfának, s meghatottságában azt ígérte, hogy még száz évig fogja ringatni a rigó, szarka- és harkályfészkeket.

Stefán Luca: A gombarugdosó

Egyszer volt, hol nem volt, északtól délre, déltől pedig északra, volt egy keresztben széles, széltében hosszú nagy hegység.

Élt ebben a hegységben egy vaddisznó, aki nem szerette a gombákat. Sőt, egyenesen utálta őket! Nagy szó ez, hiszen minden tisztességes vadmalac odavan legalább az ízletes szarvasgombáért, de van, amelyik minden ehető gombát megkóstol.

Ám ez a vadmalac csak felrúgni és sértegetni szerette a gombákat. De azt legalább nagyon!

Egyik nap, ahogy ment le a hegytetőről a völgybe friss patakvizet inni, különösen sok gombával találkozott.

• Nicsak, te milyen gomba vagy? – kérdezte az elsőt, egy csokor sárga kalapost egy korhadó tuskón.

– Kénvirággomba – felelte az.

– Kénvirággomba, rémvirággomba! – csúfolódott a vadmalac, és lerúgta a tuskóról a szép csokor gombát.

Néhány lépéssel arrébb egy nagy, sudár gomba került az útjába.

• Téged már ismerlek, őzlábgomba, bűzlábgomba! – azzal olyat rúgott a gombába, hogy egy focilabda megirigyelhette volna.

– Jé, hát te miféle vagy? – kérdezte nem sokkal később egy halványsárga kalapostól.

– Citromgalóca.

– Lócitrom galóca! – heherészett, és eltaposta a törékeny gombát.

Kisvártatva egy kidőlt fán kisebbfajta, lilás, tölcsér alakú gombát pillantott meg. A gomba gyanútlanul mutatkozott be:

– Békagomba vagyok.

– Békagomba, bénagomba! – nyújtogatta a nyelvét a malac a gombára, majd őt is felrúgta.

Egészen elégedett volt magával, amiért ilyen pusztítást végzett. Mire a patakpartra ért, teljesen el is fáradt a sok rugdosástól. Ivott a patak hűsítő vizéből, majd leheveredett egy kisebb bozótosba. A patakcsobogástól, lombsusogástól hamar lecsukódott a szemhéja.

Álmában addig folytatta a gombák pusztítását, amíg a világon egyetlen gomba sem maradt. Micsoda szép álom volt ez neki! Naphosszat járhatta az erdőt anélkül, hogy egyetlen csúf kalapossal, süvegessel, taplóval, pöfeteggel vagy más gombával találkozott volna.

Teltek a hetek, hónapok a malac álmában, a gomba nélküli világ pedig egyre furcsább lett. Az erdő avartakarója megvastagodott. Nem volt már kellemes sétálgatni: a sok száraz levél óriási halmokban állt, és némelyikben a malac teljesen elmerült.

A levélkupacok korhadó fatuskókat, lehullott ágakat takartak. Bizony megesett a malac álmában, hogy miközben próbálta kiverekedni magát a falevelek alól, még jól bele is rúgott némelyikbe. Nem voltak ám ezek a fadarabok olyan puhák, mint a gombák! Közel sem volt olyan jó érzés rugdosni őket. Bosszankodott, dühöngött a malac, fájt a lába. Szidta az erdőt, és arra gondolt, hogy korábban vajon miért nem volt ennyi falevél, tuskó, száraz faág a földön? Talán a gombák voltak, akik ezeket eltakarították?

Ha fölnézett, akkor sem látott semmi biztatót. A fák lombkoronája nem zöldellt már üdén, gallyaik, leveleik betegesek voltak. Sokan kiszáradtak, száraz ágaik bánatosan meredeztek fölfelé. Árnyékot nem adtak, odvaikat elhagyták az állatok. Csak nem a gombák gondoskodtak korábban arról is, hogy föld alatti fonalaikkal védjék a fák gyökerét a kiszáradástól?

Így vált rémálommá a gomba nélküli világ. A vaddisznó most már nem élvezte a sétákat: bármerre nézett, pusztuló erdőt látott.

Mikor felébredt, zakatolt a szíve, és olyan rémült volt, hogy néhány pillanatig azt sem tudta, hol van.

Aztán szétnézett. Ott volt a jól ismert patak, égerfákkal a partján, távolabb az erdei ösvény, picit jobbra a tegnapelőtti túrás. Megnyugodott, hogy ez a szörnyű pusztuló erdő csak álom volt. A valóságban a fák erősek voltak, a patak vidáman zubogott, és a szomszéd fa tövében növő tintagomba is egészséges volt.

– Tintagomba, dinkagomba! – kiáltotta volna, de a torkára fagyott a szó. Eszébe jutott a rossz álom.

– Ha ennyi jót tesznek az erdővel, akkor tőlem maradhatnak – mormogta, és soha többet nem rúgott fel gombát.

Balla Edina: A vaddisznó és a tölgy

Egy árnyas tölgyfa alatt egy vaddisznó pihent meg, s körülöttük vaddisznócsemeték játszottak, és tölgyfasarjak cseperedtek. A kis vaddisznók annyira belefeledkeztek a játékba, hogy véletlenül az egyik kis facsemetének letörték az egyik ágát. Ekkor a bölcs öreg vaddisznó odahívta magához csemetéit az öreg tölgyfa alá, s elmesélt nekik egy történetet:
– Ez a történet egészen addig nyúlik vissza, mikor akkora lehettem, mint most ti vagytok. Kis vaddisznóként az erdőt jártam, kóboroltam, mikor megláttam ezt a tölgyfát, akinek most árnya alatt pihenünk.
– Tölgyfa úr, már akkor is ilyen hatalmas volt? – vágott közbe, egy oktondi kismalac, Töfi.
Tölgyfa úr pedig kacagva válaszolt:
– Nem Töfi, akkor még én is csak csemete voltam!
Töfi pedig tágra nyílt szemekkel és kellő figyelemmel bólogatott.
– Most pedig folytatnám a mesét.: – szólt az öreg vaddisznó. Éppenséggel eleség után kutattam, mikor rátaláltam. Szörnyen rosszul volt szegény Tölgyfa úr! Egy levél sem díszítette száraz ágait, egy hajtás sem virított rajta, törzse kérges és száraz volt.
Megesett a szívem rajta és megkérdeztem, hogyan tudnék segíteni rajta. Ő pedig ezt felelte:
– Gyomlálj ki körülöttem, hozz vizet nekem, és hidd, el meg fogom hálálni!
Akkor, ott nem értettem meg, hogy mire gondolt, mikor azt mondta meg fogja hálálni, de nem is foglalkoztam sokáig ezzel a kérdéssel, mert tudtam, hogy segítenem kell rajta. Neki is láttam, a munkának. Nehéz, fáradtságos munka volt, de nem foglalkoztam azzal, hogy mennyire vagyok fáradt, csak dolgoztam szüntelen. Néhány nap után befejeztem a munkát. Következő nap pedig izgatottan mentem, hogy lássam jótettem eredményét, de semmi sem változott. Csalódott voltam, hogy nem sikerült segítenem rajta. Ekkor a hátam mögött ismerős hangokat hallottam. A szüleim voltak azok!
– Légy türelemmel – mondták – évekbe telik, mire a fa teljesíteni tudja, amit ígért.
Évek teltek el, mikor meglátogattam újra a tölgyfát. De ezúttal nem egyedül mentem, velem jöttek a barátaim is. Kerestem a tölgyfát, de nem találtam.
– Eltűnt – mondtam csalódottan. Csak ez a nagy fa van itt a helyén.
S ekkor a fa megszólalt:
– Én vagyok az a kis csemete, akit lelkiismeretesen gondoztál, s most betartottam ígéretemet!
Akkor megértettem, mivel hálálja meg segítségem. Lombja árnyékot adott, madarak fészkeltek rajta, törzsén az odúban egy rézvörös szőrű mókus szundikált. Virágját méhek porozzák, s termését mind nekünk, a vaddisznóknak adja.
A kismalacok elképedve néztek a bölcs, öreg malacra. Megértették, milyen fontos nekik is, hogy óvják a fákat és környezetüket.

Szepesi Attila: Tölgyfa

Odvas tölgyfa ezer éves,

Törzse odvas, lombja széles.

Rigót, cinkét rejtegető,

Fülesbaglyot vendégelő.

Áll a szélben, egymagában.

Holdsütésben, hófúvásban.

Zúg az erdőn ezeréve

Ágas-bogas terebélye

Barabás Éva: Makkhullás

Északról jön,
szalad a szél,
süvít, fütyül,
sokat mesél.

S mikor elmond
egy egy tréfát,
megnevetteti
a tölgyfát!

Kacagása a fát
megrázza,
s ettől van
a makk hullása!

„A vaddisznó sosem lusta,
egész nap a földet túrja.
Malackái pizsamában
játszanak a pocsolyában.”

Ténagy Sándor: Bolondos mondóka

Hétfőn egy szem makkot leltem,
kedden délben földbe tettem,
szerdán este vödröt vettem,
csütörtökön megöntöztem,
pénteken csak nézegettem,
szombaton már büszkélkedtem,
s akár hiszed, akár nem:
vasárnap az én tölgyfámról,
annak mind a tíz ágáról
száz szem makkot
leszedtem.

Zagyi G. Ilona: Koca anyó

Sötét égbolt, figyel a hold. Árnyék moccan nagy titokban.
Egy vaddisznó. Mindent feltúr, nem kutat fúr.
Sárból dagaszt jó, nagy torlaszt, koca anyó.

Éhes. Látszik. Vacsorázik.
Pondrót keres, vagy gyökeret, édes gumót.

Hű mekkora éléskamra!
Nagy a bendő, s asztalkendő erdő, tarló.

Iszap, tócsa, szomját oltja, kulacsa nincs.
Kupacnyi kincs, makk, s mogyoró.

Erdő mélyén alszik békén malackája,
s betakarja háncs takaró.

(Forrás:https://meseles.hu/vers/zagyi-g-ilona-koca-anyo/)

Bartos Erika: Mókus

Mókus, mókus, makogó,
mancsában a mogyoró.
Makkot, gombát eszeget,
nem szereti a telet.

Mókus, mókus fut a fán,
ugrabugrál szaporán,
diót visz az odúba,
abból lesz a vacsora.

Mondat befejező játék:

A fa teste akkor görbe,
Ha nem egyenes a …(törzse)

A fa dísze, koronája,
Napfényevéshez: a szája.
Zöld és a fán jó sok él,
Nem más, mint a …(falevél)

Vizet hogyha iszom,
Szívószálként használom.
Kapaszkodni segítenek,
Sok kusza szál: a …(gyökerek)

Fák ruhája én vagyok,
Rá erősen tapadok.
Minden törzset megvédek,
Jó pajzs vagyok: a …(fakéreg)

III. Képgaléria: