Ahol jó pedagógusnak lenni! 06-30/954-67-67 info@neteducatio.hu
cart

Kosár

L

Hasznos alkalmazások a mindennAP(P)okra 3. rész

Írta: Neteducatio Dátum: 2020. február 12.

Utazni márpedig kell!

 

Készítette: Ignácz Anita

 

 

Ki többet, ki kevesebbet kénytelen az életéből erre áldozni.

Megpróbálhatjuk mindezt minél kisebb macerával megúszni.

Legtöbbünk a reggeli és délutáni tömegben próbál eljutni a céljához.

Ennek megkönnyítésére hoztunk egy kis segítséget.

 

első

 

Átszállok – Budapesti metrók

https://play.google.com/store/apps/details?id=hu.dynamicart.atszallok

 

Utazásunk során előre tudhatjuk, hogy hol érdemes felszállni a metróra, mármint melyik kocsira, az elején, vagy a végén, esetleg a közepén, hogy az átszállásunk minél egyszerűbb legyen.

Tegyük fel, hogy csak egy megállót szeretnénk utazni, a Határ útról a Pöttyös utcáig. E két állomáson a kijáratok ellenkező oldalon vannak. Tehát, ha a Határ úton a lépcsőnél felszállunk a metróra, akkor a Pöttyös utcai állomáson végig kell sétálni a tömeg után a másik oldalon lévő kijáratig. Ellenben ha tudjuk, hogy a Pöttyös utcai állomáson hol van a kijárat, akkor az indulópontnál, amíg nem jön a metró, szépen elsétálhatunk addig. Így a leszállásnál rögtön a kijáratnál leszünk.

Mindenképpen gyalogolni kell, megspórolni nem tudjuk a távot (talán nem is kell), de kikerülhetjük a tömegben totyogást, ha ezt nem szeretjük, vagy gyorsabban szedhetjük a lábunk, ha éppen nagyon sietünk.

– offline használat
– budapesti metrótérkép
– menetidők

Android, iOS

másod

 

Menetrendek.hu

https://play.google.com/store/apps/details?id=app.mav.menetrend

 

A menetrendek.hu weboldal Androidra megírt változata, amely online közös kereső a Magyarországon közlekedő helyközi buszokhoz, vonatokhoz, illetve balatoni hajókhoz. Az applikáció a Volán társaságok hivatalos keresője is. A Volán, a MÁV, és a Bahart több mint 20000 megállóhelye, és az ország összes települése közötti keresést biztosítja.

A térkép a találati listából, és az indulási jegyzékből egy járat kiválasztása után, a részletes információkban a térkép ikon megérintésével előhívható. A térkép előhívásakor a kiválasztott járat induló, és érkező megállóhelye, valamint útvonala is látszik. A megállóhelynevet a jelölő pontot megérintve hívhatjuk elő. Amennyiben be van kapcsolva a tartózkodási hely, megjelenik a térképen a telefon GPS pozíciója is.

Aki utazik vonattal vagy busszal, azzal előfordul, hogy nem tud számítógép közelben lenni, hogy ellenőrizze a menetrendet. Ez az alkalmazás nekik készült, hogy gyorsan, egyszerűen, adatforgalom-takarékos módon kapjanak utazási információkat.

Android

 

harmad

 

Google Maps Go – útvonaltervek és tömegközlekedés

https://play.google.com/store/apps/details?id=com.google.android.apps.mapslite

 

Az eszközön a teljes Google Térkép alkalmazásnál százszor kevesebb helyet foglaló Google Maps Go úgy van kialakítva, hogy a sebesség csökkenése nélkül zökkenőmentesen fusson korlátozott memóriával rendelkező eszközökön és megbízhatatlan hálózatokon, és megadja a tartózkodási helyet, továbbá valós idejű forgalmi híreket, útvonalterveket, valamint vonatokra, buszokra és városi tömegközlekedésre vonatkozó információkat kínáljon. Ezenkívül Ön több millió hely adataira kereshet rá, például telefonszámaikra és címeikre.

• A kétkerekű járműveknek szánt, metrós, buszos, taxis, gyalogos és kompos útvonalak kombinálásával megtalálhatja a leggyorsabbat.
• Valós idejű városi tömegközlekedési menetrendek segítségével utazhat metrón, buszon és vonaton.
• Autóval és kétkerekű járművel igénybe veheti a Google Maps Go által kínált navigációt. (https://goo.gl/2P5H2Z)
• Részletes útvonalterveket készíthet az útvonal előnézetével, melyek segítségével előzetesen megtervezheti az utakat.
• A valós idejű forgalmi információk és a forgalmi térképek jóvoltából gyorsabban célhoz érhet. 

• Új helyeket fedezhet fel és járhat be.
• Éttermeket, vállalkozásokat és egyéb közeli helyeket kereshet.
• Az értékelések, vélemények és az ételekről készült képek révén eldöntheti, melyik helyre érdemes menni.
• Megkeresheti adott helyek telefonszámát és címét.
• A kívánt, illetve gyakran felkeresett helyeket mentheti, és a későbbiekben mobileszközön gyorsan megtekintheti.

• Több, mint 70 nyelven használható
• Átfogó, pontos térképek 200 országról és területről

• Tömegközlekedési információk több mint 20 000 városban 
• Több, mint 100 millió hely részletes vállalkozásadatai

Android

 

https://play.google.com/store/apps

 

 


ikonOlvasószoba

Hasznos alkalmazások a mindennAP(P)okra 2. rész

Sok családban felmerül a kérdés, hogy hogyan tudjunk egymásról úgy is, hogy nem tolakodunk be a másik életterébe folyamatosan. Erre hoztam 1-2 ötletes alkalmazást. Készítette: Ignácz Anita

Tovább olvasom »

Hasznos alkalmazások a mindennAP(P)okra 1. rész

Ki ne érezte volna már úgy, hogy elveszik a teendők dzsungelében, az időmenedzselésről már nem is beszélve!   Készítette: Ignácz Anita

Tovább olvasom »

Társasjáték az iskolában 5.

Előre tervezés, döntéshozatali készség.   Készítette: Kucsera Orsolya

Tovább olvasom »